Vállamon a kameraállvány és az aksi-táska, kezemben a kamera. Ballagok a sötét Kossuth téren háromnegyed ötkor a polgármesteri hivatal, vagy más néven a városháza felé. Megneszeltem, fontos téma szerepel a sehol meg nem hirdetett nyílt rendkívüli testületi ülésen. (Bár mostanság a nem rendkívüli üléseket is - kitudja miért -, elég nagy titokban hívják össze.) Az pedig még régi tévés gyakorlatomból rémlik, hogy a rendkívüli üléseket mindig a hivatal első emeletén tartják.

Benyitok a külső ajtón. Régen jártam itt. A meglepetés ekkor ér. Van telefonközpontos-biztonságiszolgálatos-portásfülke, kódos-nyomógombos-mágneszáras-rácsos-beengedő ajtó. Természetesen a rácsos zárva.

Rendben, de hogy fogok bejutni? Sem a fülkében sem a közelben nincs senki.  Az ülés meg mindjárt kezdődik, nekem pedig még össze kellene szerelnem, „be kellene állnom”! Sehol senki. Csengőnek nyoma sincs. Sebaj! Elő a mobilt, hívom az egyik képviselőt, - gondoltam, ő már biztosan bent van. Majd megkérem, szóljon már valakinek, hogy szeretnék bejutni a nyílt ülésre. Fel is veszi a telefont. Mondom neki a gondom, de ő csak nevet:
- Nem tudok segíteni neked!
- Na de miért nem? – kérdem.
- Mert még mi is kint vagyunk, és egyelőre mi sem tudjuk, hogy jutunk be! – válaszolja.

Végül bejutottunk. Az ülésen a hivatalos napirend előtt Hetlinger képviselő úr szót kér.  - Bár nem láttam hosszú tömött sorokat a városháza előtt, de mivel úgy tudom, ez az ülés nyilvános, célszerű lenne biztosítani ilyen alkalmakkor az érdeklődők bejutását az ülésre. Ugyanis néhányan, mint képviselők is, csak véletlen segítséggel jutottunk be az épületbe - mondja. Tessely polgármester úr erre annyit reagált: - Tudunk a problémáról, mert azt már más képviselők is jelezték.

Tudva, elfogadva azt, hogy a mai világban egy hivatalnak is meg teremtenie a vagyonvédelem és az ott dolgozók biztonságának feltételeit, nekem mégis erről a kis történetről két dolog jut eszembe. Az egyik, valamivel több, mint egy évvel ezelőtt hangzott el: „Az ajtóm mindenki előtt nyitva áll!”. A másik egy filozofikus mondás: egy rács két oldalán állva soha nem lehet tudni, ki van bezárva és ki van szabadon!

Forrás: bktvweb – D. Gy.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.