A diákokra többféle feladat várt a vetélkedőn (Fotó: S. Töttő Rita)

Tizenhét hetedik és nyolcadik osztályos megyei csapat gyűlt össze pénteken a Szolnok melletti Alcsi-Holt-Tisza Szabadidőközpont táborában, hogy számot adjanak kreativitásukról, memóriájukról és olvasottságukról a Lapot a diákoknak! médiavetélkedőn. Az Axel Spriner, Inform Média és Pannon Lapok Társasága közös szervezésében lezajlott versenyre izgatottan érkeztek csapataink: a vasi Helló, Fejérből a H.U.B., a veszprémi Bevállalósok(k) és a zalai Balatoni Jégvirág. Nagy feladatok vártak rájuk: az újság átlapozása után memóriatesztet töltöttek ki, képregényt rajzoltak, kivitelezniük kellett egy hiper-szuper modern újságtovábbító berendezést műanyag palackból, kartonból, s még interjút is kellett készíteniük. Volt, aki Hüvelyk Matyi apját, Holle anyó „szurkos” lányát, az ördög öreganyját, Csipkerózsika 13. javasasszonyát, vagy éppen Hófehérke apját faggatta ki. A zsűri a dobogó első fokára végül a Nógrád megyei Gagarint emelte, ők kapták a 250 ezer forintot. A második a komáromi Média császárai, a harmadik pedig a szabolcsi Beszélő hangjegyek lettek. A Fejér megyét képviselő bicskeiek is kitettek magukért: Orbán Tamás, Tóth Kristóf, Koós Bence, Baranya Flórián és Izing Máté, s természetesen az őket felkészítő Bolf József tanár úr is végig küzdöttek a versenyen: "sok hozadéka volt a versenynek, élveztük" - mondták.

S. Töttő Rita (Fejér Megyei Hírlap)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása