A hazai bankok arra hivatkozással emelnek folyamatosan a „deviza alapú” hitelek kamatain, illetve azért kérik a mindenkor aktuális deviza-árfolyam szerint kiszámított részleteket, mert arra hivatkoznak, hogy az általuk kihelyezett hitelek forrását nekik a nemzetközi pénzpiacon kell beszerezniük, és devizában kell törleszteniük.

http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/08/15/tularazzak_frankhiteleiket_a_bankok/

http://os.mti.hu/hirek/70048/120_szoros_a_kamat_a_deviza_hitelekre

Annak ellenére, hogy nem vagyok közgazdász, megkockáztatom, hogy ez egész egyszerűen nem igaz, mindössze arról van szó, hogy a hazai bankok ezen a jogcímen is extra profitra próbálnak – nem kevés sikerrel – szert tenni. A deviza alapú hiteleknek semmi köze sem a svájci frankhoz, sem az euróhoz, sem a japán jenhez, sem bármilyen más devizához. A deviza, a szerződés szerint is kizárólag az elszámolás alapja, ugyanígy megállapodhattak volna a felek abban is, hogy a hitel összegét a „brent” nyersolaj hordónkénti árában fejezik ki, aminek szintén nemzetközileg jegyzett ára van. Ez esetben olaj-alapú hitelekről beszélnénk, de senki nem feltételezné, hogy a bank valóban nyersolajat fog vásárolni az általunk befizetett törlesztő részletekből. Ezen hitelek egyszerű forint hitelek, amelyeket a bank forintban folyósított, az adós pedig forintban tartozik visszafizetni.

Alább részletesen kifejtem, hogy miért jutottam a fenti megállapításra.

1.)               A bankok hozzájárultak az árfolyam rögzítés bevezetéséhez. Mint ismeretes, az adósok szerződésmódosítás útján 2015.-ig rögzíthetik a svájci frank és az euro árfolyamát. A rögzített árfolyam és a tényleges árfolyam közötti különbözet pedig egy külön számlán halmozódik, melyet az adós a türelmi időszak után köteles a banknak visszafizetni. Amennyiben igaz lenne, hogy a bankoknak devizát kell vásárolniuk, hogy a forrásként felvett hiteleket visszafizessék, kézzel-lábbal tiltakoztak volna az árfolyamrögzítés ellen, hiszen akkor nekik kellett volna „saját zsebből” kipótolni az ügyfelek által fizetett törlesztés és a valós árfolyam közötti különbözetet. Nem tartom valószínűnek, hogy a hazai bankok ekkora áldozatot vállalnának az ügyfelekért.

2.)               A kereskedelmi bankok kínálatában egyaránt szerepelt a svájci frank, az euro és a japán jen alapú hitel. Honnan tudták a bankok, hogy milyen arányban kell az egyes deviza forrásokat beszerezni? Valóban kizárólag svájci frankot vásároltak a svájci frank alapú hitelek finanszírozásához? Ez utólag követhetetlen, hiszen az ügyfél már csak forintot lát, a frank csupán papíron létezik. Jogosan kéri-e a bank a svájci frank árfolyama szerint a törlesztést, ha a forrást egyébként pl. euroban szerezte be? Tudja-e igazolni a bank, hogy egy konkrét ügyfél hitelét milyen forrásból folyósította? Ehhez kapcsolódóan a bank tudja-e igazolni a hitelkihelyezéshez szükséges deviza források beszerzését?

3.)               Az ügyfél nem törlesztheti devizában a tartozását. Ha igaz lenne, hogy a bankoknak devizát kell vásárolniuk, hogy a forrásként felvett hiteleket visszafizessék, elfogadnának az ügyfelektől devizát is, hiszen akkor nem kell vásárolniuk. Ezzel szemben, ha az ügyfél befárad a bankjába és közli, hogy svájci frankhoz jutott és szeretne törleszteni, a bank a frankot vételi árfolyamon átváltja forintra, majd eladási árfolyamon visszaváltja frankra és ezt számolja el törlesztésként. A szerződések éppen ezért tartalmazzák azt a kitételt, hogy az ügyfél minden esetben forintban köteles törleszteni, nehogy valaki megfossza a bankot a jól megérdemelt hasznától.

4.)               A szerződések – természetesen díj ellenében – a futamidő alatt átdolgozhatóak más devizanemre vagy forint alapúra. Ha igaz lenne, hogy a bankoknak devizát kell vásárolniuk, hogy a forrásként felvett hiteleket visszafizessék, természetesen nem tennék lehetővé, hogy az ügyfél forint alapúra módosítsa a szerződését, hiszen akkor az azt követő árfolyamváltozás kizárólag a bank kockázata lenne.

5.)               Az összes hazai bank vállalkozások számára kidolgozott ajánlatában megtalálható az úgy nevezett „multicurrency”, magyarul „többdevizás hitel” Ez azt jelenti, hogy az ügyfél a hitel futamideje alatt bármikor megváltozathatja az elszámolás devizanemét. Akár hetente is. Ha igaz lenne, hogy a bankoknak devizát kell vásárolniuk, hogy a forrásként felvett hiteleket visszafizessék, természetesen nem tennék lehetővé ezt a fajta szerződést, hiszen nem tudják előre, hogy az ügyfelek milyen devizában kívánják nyilvántartani a hitelüket, tehát nyilvánvaló, hogy a bank nem abban a devizában szerzi be a forrást, amiben a hitelt nyilvántartja. Ez a fajta banki termék egyértelműen mutatja, hogy ahhoz a devizához, amelyben a bank az adósságot nyilvántartja, sem az ügyfélnek sem a banknak, sem az adósságnak semmi köze.

http://www.budapestbank.hu/szolgaltatas/vallalat/finanszirozas-bkonstrukcio-hitel-tobbdevizas-multicurrency-hitelek.php

http://www.erstebank.hu/hu/21052417.html

6.)               A bankok, mint minden vállalkozás, közzéteszik éves beszámolójukat. Ezen beszámolók, a mérlegek, bárki számára szabadon hozzáférhetőek.

http://www.e-beszamolo.kim.gov.hu/kereses-Default.aspx

Ebből látszik, hogy milyen követelései és milyen kötelezettségei vannak az adott vállalkozásnak, jelen esetben banknak. A mérlegekben nyoma sincsen a nagy összegű, külföldről beszerzett forrásoknak. A bankok hitelállománya nagyságrendileg megegyezik a betétállománnyal, tehát nem igaz, hogy kizárólag külső forrásból finanszírozzák a hitelkihelyezéseket. Ha igaz lenne, hogy a bankoknak devizát kell vásárolniuk, hogy a forrásként felvett hiteleket visszafizessék, akkor ennek a beszámolóban meg kellene jelennie. Bármelyik bank beszámolóját áttekintve láthatjuk, hogy nincsenek a kihelyezett hitelek nagyságrendjét elérő kötelezettségek más pénzintézetek felé. (A 250/2000 (XII.24.) Korm. rendelet szabályozza, hogy ezen kötelezettségeket miként kell a beszámolóban feltüntetni.) A bankok kommunikációja szerint ma, Magyarországon a bankokban egyetlen fillér lekötött betét, folyószámla nincsen, hiszen a bankoknak hitelt kell felvennie ahhoz, hogy hitelt helyezzen ki, amelyeket kizárólag a befolyt törlesztő részletekből tud visszafizetni. Ez nyilvánvalóan nem igaz. A témához tartozik még az ún. „multiplikátor” hatás is. Ehhez tisztázni kell a kötelező tartalékráta és a multiplikátor fogalmát.

Kötelező tartalékráta (t)

A kötelező tartalékráta a központi bank által meghatározott tartalékolási arány. A kereskedelmi bankok a velük szembeni folyószámla-követelések összegének ezen hányadát kötelesek jegybankpénz formájában tartalékolni a központi banknál vezetett számlájukon.

Egyszerű pénz-multiplikátor (1/t)

A kötelező tartalékráta reciproka - 1/t - amelyik kifejezi, hogy egységnyi jegybanki pénz hányszorosának megfelelő kereskedelmi banki pénz kerülhet fogalomba.

A Hpt. 75.§ (2) bekezdése szerint a kötelező tartalékráta a tárgyévi adózott eredmény 10%-a. Tehát, ha egy banknak 1000 Ft betétje van, akkor abból 900 Ft-ot hitelként kihelyezhet. A felvett hitelt az adós elkölti, például lakást vásárol belőle. Az eladó a vételárat, tehát 900 Ft-ot befizet a bankszámlájára. A számlavezető bank a 900 Ft betétből 810 Ft-ot hitelként újra kihelyezhet. És így tovább. Látható, hogy a bankok a semmiből „teremtik” a pénzt, a náluk elhelyezett betétek tízszeresét helyezhetik ki hitelként. Ebből is látszik, hogy a bankoknak nem szükséges hiteleket felvenni ahhoz, hogy hiteleket folyósítsanak.

7.)               A kölcsönszerződések kivétel nélkül ingatlanfedezet mellett jöttek létre. Ez a fedezet biztosítja a banknak, hogy akkor is a pénzéhez jut, ha az adós nem fizet. Ez az oka annak, hogy a bankok kizárólag a jelzálogfedezet értékének meghatározott részéig folyósítottak hitelt. Például, ha egy 10.000.000.- forint értékű lakás a fedezet, a bank legfeljebb 6.000.000.- forint összegű hitelkérelmet fogadott be. A szerződések rögzítik, hogy ha a fedezet értéke lecsökken, a bank jogosult pótfedezet bevonását kezdeményezni vagy a szerződést felmondani. Ez logikus, hiszen, ha csökken a biztosíték értéke, a bank kielégítése veszélybe kerül. A svájci frank árfolyamának emelkedése miatt az adósok fennálló adóssága akár a duplájára is emelkedhetett. Fenti példánknál maradva, a felvett 6.000.000.- forint hitel mára akár 14.000.000.- forintra is emelkedhetett, azonban a fedezetül lekötött lakás értéke továbbra is 10.000.000.- forint vagy kevesebb.  Ha igaz lenne, hogy a bankoknak devizát kell vásárolniuk, hogy a forrásként felvett hiteleket visszafizessék, azonnal pótfedezet bevonására szólítanák fel az adósokat, hiszen követelésük jelentős részére semmiféle fedezet nem áll rendelkezésre. Ebből egyértelműen következik, hogy a bankok azért fogadják el továbbra is az eredeti fedezetet, mert kizárólag az eredetileg folyósított hitelösszeg biztosítása áll érdekükben, nem pedig a kétszeresére duzzadt tartozásé. Ebből is látszik, hogy a svájci franknak semmi köze a szerződéshez.

Székesfehérvár, 2011. augusztus 23.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.