A testületi jegyzőkönyv és más kulturális hirdetmények alapján szereztem tudomást arról, hogy ma 11 órakor adják át az egykori Bicskei Zsinagóga előtt azt az emlékkövet, amit a Raoul Wallenberg emlékév alkalmából a MAZSIHISZ és Bicske városa állít. Arra jártam ma 11 órakor és sehol senki. Megnéztem a város hivatalos honlapját, ahol egy betűvel nem helyesbítették a  korábbi információt, vagyis a print és online programfüzetek mellett a hivatalos jegyzőkönyvben is az áll most is, hogy ma lesz az átadás. Semmi baj. Nem volt nagy séta és gyalogolni jó. De ha meghirdet valamit a város és nincs belőle semmi, akkor azt jelezni kell az istenadta népnek.     

zsinagóga345.jpg

Október 28-án, vasárnap 11.00 órakor az Ady Endre u. 7. sz. alatti ház előtt tervezték a  Bicske helytörténetében is fontos mementót. A MAZSIHISZ vállalta az emlékkő elkészítésének teljes költségét és a biztonsági kamera telepítését is.

Ünnepi beszédet mond Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója - írták az előbb sorolt bicskei források. 

Dr. Ullman Lajos községi körorvos emléke ma is él az idős bicskeiek emlékezetében. Ő maga is a Bicskei Zsidó Hitközség tagja volt, 1924-ben kezdte meg praxisát Bicskén. "A szegények orvosaként" emlegették, mert a nagy szegénységben élő betegeknek a diagnózis megállapítása után gyógyszert is adott sajátjából avagy saját pénzéből gyógyszerre, hiszen a szegények azt sem tudták volna megvenni. Minden karácsonykor bőkezű ajándékot vitt a bicskei szegényházba. 

Börcs János egykori könyvtárigazgató úr - Szülőföldünk című helytörténeti kiadványban megjelent írásában olvasom: Ullman doktor a mai Takarékszövetkezet emeleti részében kapott lakást, ott nyitotta meg rendelőjét is. Agglegény volt, fix fizetése mellett kiterjedt magánpraxisa biztosította számára a polgári jólétet.

Idézet Börcs János írásából:

"Olyan személyiségvolt, aki már megjelenésével gyógyított, mert a beteg bizalmát modorával és magatartásával már az első találkozáskor megnyerte. A Község és környék szeretett "doktor bácsijaként" emlegették. Azok, akik ismerték, még ma is sokat gondolnak a a mindig segítőkész, orvosi esküjéhez méltó és hű emberre.

A zsidótörvény Ullman doktor számára is kötelezővé tette a sárga csillag viselését. Ez a megalázó intézkedés népszerűségét nem csorbította, inkább növelte, mert méltósággal tudta viselni ezeket a szégyenteljes törvényeket.

Bicske község vezetősége, lakossága igyekezett megmenteni a szeretett orvost az elhurcolástól, de ő csak abban az esetben maradt volna, ha édesanyját, testvéreit, rokonait is mentesítik a deportálás alól. Sajnos a község vezetői nem tudták elérni az egész Ullman család megmentését - így a doktor úr is vállalta a zsidó közösség sorsát.

1944 márciusának egy kora reggelén a falu és a környék zsidóságát az akkori Piac térre terelték (mai Kossuth tér). Majd a Rákóczi úton (Szent István út) csendőri kísérettel mentek a Nagyállomásra, ahol már bent álltak a vagonok, amelyekben - amit akkor még senki nem sejtett - sokukat végső útjukra vitték. A falu lakossága kísérte volt szomszédait, barátait, orvosait, ismerőseit végig Bicske főutcáján."

A Bicskei Zsinagóga Emlékkövének felállítása előtt a Bicskei Szó így emlékezik.  A bicskei zsidó hitközséghez tartozó, az egykori zsinagógában húsz éven át minden szombaton és minden ünnepkor imádkozó .- nagy tudású jólelkű, igaz ember, Dr. Ullman Lajos körorvos személyiségét idéztük fel. Tettük ezt  Börcs János jó emlékű könyvtárigazgató úr munkájának köszönhetően.  

A Dr. Ullman Lajos 1896. december 21-én született. 1944-ben halt  meg. Halálának körülményei, pontos időpontja, földi maradványainak holléte ismeretlen.  

Élt 48 évet.

 

Izing Antal       

  

   

   

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása