Andrássy Péter úr "Köszönjük!" című művével Sopronban találkoztam, amikor vendégségben jártam ott. Az előszó alatti kép mellett a következő patinás sorokat találtam:
"A bicskei Római Katolikus Elemi Népiskolában a negyedik osztályt, az 1942/43. tanévben végeztem el. A tanévzáró ünnepségen Prockl Gyula (1888-1957) igazgató tanító, bérmakeresztapámtól emlékkönyvet kaptam, az alábbi beírással:
Kedves Péter!
Légy mindig hálás szeretettel azok iránt, kik veled jót tettek. Szeresd szüleidet és hazádat. Szeretettel emlékszem mindig reád.
Bicske, 1943. június 27.
Prockl Gyula
igazgató
(Majdnem hetven évvel a levél születése után, pár nappal azután, hogy olvastam ezt, a Bicskei TC-Sárosd mérkőzésen, a legutóbbi vasárnapon - már a bejáratnál összefutottam Prockl Jenő úrral, akinek szeretettel ajánlom mindezt )
A gyűjteményes könyvet olvasgatva pillantottam meg az általam személyesen is ismert és tisztelt Vásárhelyi Anzelm OSB - bicskei származású bencés tanár nevét. A Bakonybélben élő alperjel levelét olvashattam.
Végezetül pedig lássuk, ki lett a fiúból, aki 43 nyarán a bicskei iskolában vette át az igazgató biztatását:
Andrássy Péter pedagógiai munkásságát 1955-ben kezdte Salgótarjánban. Volt általános iskolai, majd gimnáziumi tanár, '63-tól megyei középiskolai szakfelügyelő. 1978-tól 1993-as nyugdíjba vonulásáig Sopronban tevékenykedett, kezdetben tanárként, majd szakfelügyelőként.
Nyugdíjasként a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos, majd nemzetközi felelőse, majd a Kitaibel Pál Környezeti-nevelési Oktatóközpont vezetője. Pályájának kezdetétől hangsúlyt fordított a tehetséges diákok megtalálására és a tehetségnevelésre. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken biológia tantárgyból számos tanítványa ért el kiváló eredményt. Az OKTV-versenyen kívül a biológiához, a környezettudatos életmódhoz és a fenntartható fejlődés programjához kapcsolódó hazai és nemzetközi tehetségfejlesztő versenyeknek kezdeményezője és szervezője. Munkásságát számos elismerés kísérte. 1998-ban megkapta az "A tudományos ismeretterjesztés érdekében végzett áldozatos és eredményes ismeretterjesztésért" emlékplakettet, 1986-ban a Kitaibel Pál bronzplakettet, 1992-ben a Péterfy Sándor-díjat, 1994-ben a természetvédelem érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért a Pro Natura Emlékplakettet, ugyanebben az évben Aranykatedra Emlékplakettet, 2001-ben Környezetünkért-díjat, a környezeti-nevelés és tudatformálás területén végzett kiemelkedő tevékenységéért 2008-ban Enikő-díjat kapott. Összesen 289 publikációjából 12 tankönyvet és kézikönyvet hozott létre, melyek összesen több mint 100 ezer példányban jelentek meg. Húsznál is több tankönyvet lektorált, 53 előadást tartott konferenciákon és társulati, szakosztályi gyűléseken. A Természetbúvár című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.
Izing Antal
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek