Három napja bicskei civilek a Facebook-on létrehoztak egy oldalt, melyhez nagyon rövid idő alatt közel hétszázan csatlakoztak. A bicskei, a magyar pártok összhazugságaitól magukat távol tartó lokálpatrióták a menekülttábor és Bicske túlterheltségére hívták fel a figyelmet.

Azóta az egyik párt helyi "elnöke" rárepült a témára, hátha (végre) terem egy kis babér. A civilek oldala pedig bezárt a következő kommentárral:
"Kedves emberek! Három nap alatt több mint hatszázan csatlakoztatok a tiltakozáshoz, ez rengeteg, a híre eljutott a városvezetőkhöz is, és mostanra már egész Bicske a menekülttábor botrányos helyzetéről beszél. A cél nem csupán ennyi lett volna, azonban megelőzve, hogy szélsőséges pártok rátelepedjenek a civil tiltakozásra és saját magukat reklámozzák és fényezzék valamint még tovább növeljék a feszültséget, az oldalt ezennel bezárjuk.

Üdv és vigyázzatok egymásra!"

 

Szerkesztői megjegyzés: 

 Már az is óriási lépés, hogy a minimum 560-as létszámú menekülttábor miatt készenlétiek erősítik a bicskei kapitányságot. A táborban felállított sátrakban még nem laknak, mindenki talált helyet a barokkokban. A www.bicske.blog.hu közleményeinek és ennek a szintén bicskei polgár által létrehozott oldalnak pedig az volt a célja, hogy a vezetések vonják le a konzekvenciát és mielőbbi megelőző döntéseket hozzanak. A menekültügyi őrizet bevezetésével remélhetőleg kevesebben lesznek, de véleményem szerint még 3-6 hónap a normál üzemmódba, az optimális táborlétszámra való visszaállás - ami a mostaninak kb. a fele. Fontos lenne, hogy se érdekelt pártok, se más ne verje túlságosan hisztéria tam-tam dobját, mert azzal egy centit nem javul a helyzet. Nagyon úgy néz ki, hogy tényleg nincs más választásunk: vigyázzunk egymásra.

Közben bárkinek ezzel kapcsolatos érdemi, köztájékoztatást segítő közölnivalója adódik, a bicskeonline@gmail.com-ra írhat, hogy akár a www.bicske.blog.hu nevű civil, önkéntes munkával készülő híroldala közzétegye azt. 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincs más választásunk.. Volt, csak rosszul választottunk.
@Mental Militia: Miért mit, kellett volna választani a jobbikot? Hogy beköszöntsön Bicskén is a sötét középkor, annál még a Fidesz is jobb
www.youtube.com/watch?v=SQI13fQVNCM
Ha neked megfelelnek a "látszatmagyar" intézkedések, fideszezz továbbra is..
Ha pedig meguntad a mutyifilterüket szívni, még mindig visszatérhetsz a többszörösen leszerepelt balliberális pártok szavazótáborába.
Videókat én is tudok linkelni számtalan ügyben, pl: kuruc.info/r/26/57401/
kuruc.info/r/2/114338/
És folytathatnám, de ez nem erről szól, ill. tudnék írni bőven az aktuális és megoldatlan problémákról, melyekre ez a kormány nem is fog megoldást kínálni, de neked sztem felesleges fárasztanom magam, másrészt meg sem jelenne, attól tartok.
Tisztelt ballonkabát!
Megnéztem az általad ajánlott videót,ha szerinted ez a középkor akkor én szeretnék a középkorban élni.Amikor a bicskei közmunkásokat elnézem ,miközben a szellentést fűrészelik hát nem vagyok maradéktalanul elégedett.De ajánlom neked Békésszentandrás települést, ahol szintén Jobbikos vezetés van,és 3% alatti a munkanélküliség ,a település önkormányzata 40 hektáron gazdálkodik ,bioélelmiszerrel látja el a fenntartásában lévő intézmények konyháit,és még sorolhatnám a pozitív részleteket. www.bekesszentandras.hu/
nem az a baj hogy abdul fekete..hanem hogy a város vigyázba állva alél el mert ide menekült..miközben mi magyarok éhen döglünk a segélyből...és ő abdul utazik ingyen..a csodás magyar meg elmehet a....pedig huu de nagy magyar itt mindenki..akkor miért egymással cseszünk ki????????????????undormány dolog hogy ez létező probléma és még tetszik is sokaknak..esetleg abdul nem mehetne fűkaszálni???belehalna akkor tegyen a városért aki imádva befogadja
@rókafarka: szó sincsen a város vagy az ország részéről "imádásról". A város vigyázba állva elalél? Nem a város működteti a tábort. A magyarországi menekültellátás 88-89-ben kezdődött. Az intézményrendszer kialakulása ekkor kezdődött, a térség Európába vágyó országai közül Magyarország csatlakozott először a menekültek státusát világszerte rendezni hivatott 1951. évi Genfi Konvencióhoz, majd az 1967-es NY-i Jegyzőkönyvhöz. Óriási feszültséget okoz az a tény, hogy Magyarországot folyamatosan kihasználó, a hatalmával visszaélő politikai "elit" áldatlan, terméketlen tevékenysége miatt Mo. ott jár, hogy több a "belső menekült", aki a saját hazájában menekült, mint a valódiak, akik külső országokból érkeznek. A mai társadalom ezért sokkal fáradtabb, elapadt minden együttérzés, segítőkészség a társadalomban. Ha jó mennének a dolgaink, ha megfelelő lenne az életszínvonal, az árak és jövedelmek aránya, valamint rendes foglalkoztatottság lenne a sok hazug ígéret helyett realitás, akkor sokkal kevésbé foglalkozna velük az állampolgár, mint jelenlegi helyzetünkben. Befogadó országhoz méltó életszínvonal lenne szükséges. Annak az országnak az utcáin, ami menekültellátást vállal fel, nem szerény véleményünk szerint egyetlen egy hajléktalan sem élhetne gödrökben, parkokban, vasúti töltések oldalában. Ők a belső migráció, többnyire ellátatlan - sokszor saját hibájukból is, de ze mindegy - menekültek saját hazájukban. Ennyi. Ezeken a dolgokon kéne változtatni az "elitnek"...
süti beállítások módosítása