Máté János református lelkésznek nagyon szépen köszönjük, hogy kérésünkre megtisztelt minket imáink elé való, nagyon szép, szívbemarkoló és elgondolkodtató karácsonyi köszöntővel. Egy idézet, egy kulcsmondat a tiszteletes úr szemlélődő, gondolkodó írásából már az elejére:

"Jussanak eszünkbe azok, akiket elhagytak, akiket elfelejtettek, akikkel

senki nem törődik, akikre szeretteik rá sem nyitják az ajtót, akik egyedül és csendesen,

emlékeikkel körülvéve merengenek a karácsonyi éjszakában."

Ezzel kívánunk minden kedves olvasónknak Békés, Boldog, Szép Karácsonyt!

Az ünnepet is munkával töltőknek nyugodt, eseménymentes szolgálatot! 

Mindig olyan szépnek tűnik a karácsony. Díszes fák, csillogó fények, finom illatok lengik

körül, boldog mosoly ül sokszor az arcokon, ajándékok, öröm, találkozások, szeretet:

igazán szép lehet ez az ünnep.

Sajnos azonban nem mindenütt és nem mindenkinek szép, és nem mindig békés,

nyugodt, meghitt, családias. Karácsony előtt hallottam néhány szomorú történetet.

Valaki azt mesélte nekem, hogy egykoron szépen indult náluk az ünnep, tényleg együtt

volt a család, rég nem látott közösség ült újra a szépen megterített ünnepi asztalnál.

Aztán ahogy haladt az idő, egyszer csak elszabadult a pokol: a karácsonyi békéből

hangos veszekedés, sőt: verekedés lett. Békés, karácsonyi hangulat helyett fájdalom,

harag, düh és zaklatottság született közöttük, amely mind a mai napig tart.

A másik történet sem szép, mert valaki így emlékezett vissza egy nagyon régi

karácsonyára, hogy gyermekkorában egyszer még úgy örült a szép, feldíszített

karácsonyfának, úgy örült a sok szép ajándékának, este boldogan feküdt le, és álomba

szenderült. Arra ébredt azonban valamikor éjféltájban, hogy részeg szülei éppen őt

ütlegelik, vérzik az orra és azt kiabálják a fülébe: „Hogy mertél elaludni ezen a szép

estén, miért nem nézed velünk együtt a tévében az ünnepi műsort?!” Attól fogva

valahogy nem igazán szép ünnep számára a karácsony.

Amikor az ünnep alatt ott lehetünk szeretteink körében, és áhítattal gyújtjuk meg

a gyertyát vagy a csillagszórót, amikor szeretteinket boldogan öleljük magunkhoz,

amikor szeretetünk ezernyi jelét tanúsítjuk a másik felé: jussanak eszünkbe azok is, akik

nem lehetnek együtt a családjukkal, a szeretteikkel, a számukra oly kedves és fontos

emberekkel. Jussanak eszünkbe azok, akiket elhagytak, akiket elfelejtettek, akikkel

senki nem törődik, akikre szeretteik rá sem nyitják az ajtót, akik egyedül és csendesen,

emlékeikkel körülvéve merengenek a karácsonyi éjszakában. Gondoljunk azokra, akik

éheznek, akik fáznak, akik betegek és kórházakban fekszenek, akiknek talán már nincs

reménységük, akikből elveszett már minden bizakodás, akiknek nincsen családjuk, akik

talán valami miatt börtönben vannak, akik menekültek, akik szenvednek, és legalább a

karácsonyi fények között mondjunk el értük is egy imádságot.

Egyszer egy városban- nem is olyan nagyon messze a mi városunktól, tehát kis

hazánkban történt - a város vezetői karácsony ünnepéhez közeledve nagy vendégséget

rendeztek a maguk számára. Volt ott minden földi finomság: gyümölcssaláták, válogatott

húsok, rák és halkülönlegességek. Igazi svédasztal, igazi „terülj-terülj asztalkám”,

amolyan „új gazdag módra”. A sok finomságból az úri vendégsereg azonban csak

keveset csipegetett: mindenki vigyázott az „alakjára”. Nosza, jött a nagyszerű gondolat,

a kegyes megoldás: adjuk oda a rengeteg maradékot a hajléktalanoknak. Szóltak is hát

a beosztottaknak, üzentek is a hajléktalanokkal foglalkozó szakembereknek: gyertek

és vigyétek, osszátok el ezt a sok finomságot a „szegényeitek” között. Azok hiába

mondták, hogy jó hölgyek és urak, talán még sem erre lenne igazán szükség, de a vezetők

csak erősködtek, hogy csak vigyétek, hadd legyen a hajléktalanoknak is egyszer szép

és gazdag a karácsonyuk. Hát elvitték, de a szép húsok, a pompás halak és rákok, a

nagyszerű saláták, a finom köretek mind valahol a kukákban landoltak, mert inkább

gyógyszerekre, egy kis melegre, egy kis meleg öltözetre és pár falat kenyérre lett volna

igazán szükségük azon a vidéken a hajléktalanoknak.

Karácsony napján hát - és máskor is- gondoljunk azokra, akik bajban vannak.

Egy családot például - sokunkhoz hasonlóan - elért a gazdasági válság. Az apát kitették

állásából, az anyának is felmondtak az ünnepek előtt a munkahelyén. Nem volt pénz se

karácsonyfára, se ajándékokra, és ott voltak a gyermekek is, szegényen, tehetetlenül.

Másutt fények, ragyogás, náluk sötétség és kilátástalanság, mert nemcsak a szülők állása

veszett el, de még azok a fránya hitelek is terhelték őket. Valahogy mégis lett ünnepi

vacsora. Ha ajándékra nem is futotta, de legalább az utolsó pénzekből lett egy terített

asztal finomságokkal, és az asztal körül egy különös családi közösség. Mert ugyan

asztalhoz ültek, de senkinek sem volt kedve beszélni. Azonban az édesanya egyszer csak

azt mondta mindenkinek, hogy „álljatok fel, és gyertek velem!” Zavartan követte őt az

egész család ki a házból, ki az udvarra. És ekkor azt mondta az édesanya, amikor már

mindannyian ott dideregtek az udvaron, hogy most nézzetek fel az égre!

És az égen rengeteg csillag látszott, szinte beleszédültek a látványba, úgy érezték, hogy

a ragyogás magával ragadja őket egy végtelen örvénybe. Egészen kicsinyeknek érezték

magukat. És ott az udvaron, a hidegben egyszer csak akaratlanul is szorosan átölelték

egymást. A látvány egészen lenyűgözte őket és mintha valami különös melegség járta

volna őket át, mintha valamiféle erő töltötte volna el a szívüket. Olyan volt a csillagos

égbolt, mint valami óriási reklámfelület a reményről. És akkor az édesanya csendesen és

egyszerűen csak ennyit szólt, hogy „Nézzétek csak: a csillagok éjjel látszanak!”

Hát kell nekünk ennél nagyobb vigasztalás? Lehet ennél szebb ajándék a lelkünknek,

lehet ennél nagyobb karácsonyi üzenet a számunkra? „A csillagok éjjel látszanak.” Éjjel,

amikor minden bizonytalan, amikor úrrá lehetnek rajtunk idegen hatalmak, amikor

a tolvajok, a rablók járkálnak, amikor sok helyen, sokszor nem biztonságos a kint

tartózkodás, amikor még inkább aggódunk a felnőtt gyermekeink hol léte miatt, akkor

egyszer csak jusson eszünkbe, hogy a csillagok éjjel látszanak.

Igen, éjjel, a legnagyobb sötétségben. Amikor a betegségek, vagy veszteségek, vagy

kilátástalanságok miatti éjszaka borul ránk, felragyoghat teljesen váratlanul az

igazi csillag, az evangélium, az öröm üzenet, és a karácsonyi fekete éjszakákban

meghallhatjuk az angyaloktól Isten boldog üzenetét, hogy „Ne féljetek, mert íme,

hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma

nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”

Ezzel az örömhírrel kívánok mindenkinek igazán boldog ünnepet!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.