Karai Csaba bicskei kötődésű természetfotós is dolgozott ezért a világszabadalomért
Címkék: fotó karaicsaba
2014.01.15. 12:09
Szombat délután Szegeden, a REÖK Palotában mutatta be három természetfotós azt az eszközt, amit másfél-két hónapon belül piacra dobnak külföldön. A fotósok és videósok életét megkönnyítő eszközt három magyar: Kármán Balázs szegedi, Novák László balatonalmádi és Karai Csaba bicskei természetfotós fejlesztette ki.
“Ez nem egy komplett állvány, hanem az állványoknak az a részegysége, amit állványfejnek nevezünk. A fotósok és videósok közvetlenül ehhez csatlakoztatják az eszközüket. Igazából az egésznek ez a legfontosabb része, hiszen ez teszi lehetővé a mozgást is” – árulta el a Rádió 88-nak Kármán Balázs. Hozzátette: ez egy olyan újdonság, amit eddig senki nem használt, alkalmazott, pedig triviális dologról van szó. “Aki kevésbé jártas a szakmában, az még csodálkozik is, hogy eddig ezek a dolgok miért nem így működtek” – tette hozzá a UniQball-gömbfej ősbemutatóján.
Fotó: Kuklis István www.szegedcafe.hu
A gömbcsuklók a legnépszerűbb megoldások az állványoknál, annak ellenére, hogy számos hibával küzdenek. Az egyik legnagyobb tulajdonságuk, hogy a gömbfejek rugalmassága, szabadsági foka teljes körű, vagyis amikor kilazítjuk, minden irányban el tud mozdulni a rajta lévő gép. “Az emberi szem viszont igényli, hogy a horizont vízszintes legyen, ne dőljön semerre a képen. Ezt eddig körülményesen, lassan lehet megoldani, most viszont jóval egyszerűbb lesz a beállítás” – mutatta be a találmányt Kármán Balázs.
A találmányon hárman dolgoztak: a szegedi természetfotós mellett a Balatonalmádin élő Novák László, valamint a bicskei Karai Csaba. A három szakember mindegyike elnyerte már “Az év természetfotósa” címet, hármójuknak pedig összesen több mint 100 éves fotós tapasztalatuk van. Az új találmány védettsége minden olyan országban érvényesíthető lesz, ahol ők ezt bejelentik, jelenleg ez a procedúra van folyamatban.
Az elkészített marketingterv szerint nem a magyarországi lesz a fő piac, de a hazai fotósok előnyt élveznek, vagyis hamarabb megismerkedhetnek/megismerkedhettek az eszközzel, mint a külföldiek. “Jelenleg az igényfelmérés zajlik, de a következő hónapban már sok országban lehet majd kapni. Másfél hónapja kint jártunk Londonban, akkor az egyik legnagyobb angol természetfotós, Andy Rouse mutatta be a találmányt, amit jelenleg is tesztel. Hamarosan megkaphatjuk majd a hivatalos véleményét is, ami az előzetes jelek alapján valószínűleg pozitív lesz. Ha ez is meglesz, az rengeteg plusz lehetőséget jelent majd” – mondta el Kármán Balázs.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek