Csak elõször hangzik õrültül és furcsán, de igaz: a Petõfi Sándor Magyarországa valóságosabb volt a mainál. Ördögbe is a kapitalista civilizáció nem a non plus ultra, s egy társadalmat nem az tesz lelkessé és megállapodottá, hogy például a mai Franciaország vagy Németország nyomában jár-e. Kína se kutya, s a sanyargatott India olyan mélységes, hatalmas erejû, hogy ma talán még nem is sejtjük. A mai Magyarország egy bátortalan, nagyobb arányú, de összevissza valami, egy káosz. A Petõfi Magyarországában volt lélek, alap és szilárdság, hagyománya, rendje volt a Petõfi Magyarországának. József császár küldhette a fölvilágosító röpiratokat: senki sem olvasott, kíváncsiskodott, de a búbos kemencékben egészen hasznosak voltak e papirosmázsák. És még Petõfi korában is a forradalmár Kossuth, a magyar konzul, annyira nem volt fölforgató, mint XVI. Lajos sem volt az. Kossuth egy európaibb, földetlenebb és temperamentumosabb junker volt, mint a mai junkerek. Hajh, ha valakinek a Burg körül eszébe jut ekkor, hogy a veszedelmes prókátorból milyen ártatlan nádor tudna lenni. De viszont egy új Napóleon próbálta volna akár a lengyel királysággal józanságba zökkenteni Petõfi Sándort.

Mégis: akkor volt egy megállapodott Magyarország, egy társadalom, egy egyszínû társadalom. Hogy ez a struktúra három-négyszáz évvel hátrább való volt a nyugati társadalmi fejlõdéstõl, nem fontos, nem a legfontosabb - itt, Petõfi is csak úgy születhetett és lehetett e társadalom kifogyhatatlan erejû mennykövévé, mert õt ez a mégiscsak múltas és rendezett társadalom termette. Az 1848-as félmunka keservesen megbosszulta magát e földrajzilag is és különben is elátkozott nemzeten. Ha akkor egészen megcsináljuk azt, amit akkor harmadrészben csináltak, s amibõl azóta is vissza-visszacsipegetttek, nem itt tartanánk. Bizonyos dolgokat, históriaian nagyokat, csak egyetlenegyszer s csak egyetlenegy idõben lehet megcsinálni. Ha Kossuth akkor nem kívánt volna kedves barátságban maradni a Habsburgokkal, a kortárs Csák Mátékkal s cifra ruhás nagypapokkal, ma nem itt tartnánk bizony. Az a lekicsinyelt ifjú ember, az a Petõfi Sándor, az a zenebonás népköltõ tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott.

 1910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.