A korábban felsorolt Vajda, Bogya, Csokonai, Gárdonyi, Hársfa névadókról elnevezett közterületeken továbbra sincs tisztességes közvilágítás. A tetejébe tegnap azt érzékeltük 21 óra tájban, hogy az 1-es főútvonal bicskei körforgalma fölött sem égnek a lámpák.  

Mint azt egy kedves olvasónktól utcai beszélgetés során hallottam, a régi időkben minden hónapban egyszer-kétszer ún. "Közvill-napot" tartott a bicskei ÉDÁSZ. A közvill keretében napközben felkapcsoltak minden utcai lámpát és gyorsan végigjárták a város minden utcáját. Ahol nem égett az utcai lámpa, azt följegyezték, jelentették és azonnal égőt cseréltek, javítást végeztek a szakemberek a tervszerű megelőző karbantartás részeként.

A Bicskei Szó a városvezetésnek nyújtott 0 Ft+Áfa/hó tesco gazdaságos szaktanácsa szerint (ami lényegesen  olcsóbb, mint amit Tessely Zoltán polgármester eddigi fennforgásában szaktanácsosokra költött) kéthetente küldje körbe alkonyat után a város minden utcáján például "kabinet" titkárját (tényleg ez a neve, ez nem vicc), hogy készítsen följegyzést a nem működő utcai lámpákról a bicskei polgárok közbiztonsága és a balesetveszély megelőzése érdekében.

Kövesse őket a Bicskei Tévé operatőre, ebből aztán egy értünk dolgozó, rólunk gondoskodó paramparam stb. termelési riport is készülhet. 

 Ezután vesse be a polgármester lobbiképességét azért, hogy ne szentségeljen egy egész város lakossága, akik a Tessely-féle brutális adóemelés miatt jóval többet érdemelnének.    

ia      

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása