Bazsinka József (1938. szeptember 12. - 2014. december 9. ) mentőtiszt tegnap éjjel éjfél előtt adta vissza jó lelkét Teremtőjének. Utolsó földi útjára december 19-én pénteken 13 órakor a bicskei római katolikus temetőben kísérik családja fájdalmában osztozó barátai, tisztelői, kollégái.  

bazsinkajozsiba.jpg

Az 1969. novembere óta működő Bicskei Mentőállomás alapítója és pillére volt, a mentésügy bicskei ikonja, aki nagyon sok kollégájának valódi mestere volt, akik emberek életét mentette meg, újszülötteket segített a világra Bicskén és környékén házakban vagy az utakon száguldó autóban. Itt és most mellékszál, de saját édesanyánk, ha Józsi bácsi neve szóba kerül, mindig elmondja, hogy mindkettőnk születésekor "Ő vitt be a mentővel, apátok meg hazahozott veletek együtt".    

mentoallllllll.jpg

Józsi bácsi mosolya, nyugalma, magabiztossága, szeretete itt van a szemünk előtt gyerekkorunktól, amikor eljött hozzánk az iskolába. Élete végéig ha bármikor meghallotta a mentőautók szirénáját, megkönnyezte és jó munkát kívánt bajtársainak.

Biztosak lehetünk abban, hogy Bicskén és a megyében temetése napján templomaink harangjai mellett mentők, tűzoltók, és rendőrök szirénái fognak megszólalni Bazsinka József, a mentőtiszt bajtárs emlékére.  

jozsi_ba_torta.jpg

Bazsinka Józsi bácsi 2009-ben a Bicskei Mentőállomás fennállásának 40. évfordulóján mentős kollégáival a Batthyány-kastély dísztermében 

Öt unokája és egy dédunokája a mindent jelentette számára. Hivatása mellett a családja volt a  legfontosabb. 1962-ben született fiúk, Bazsinka József - Liszt Ferenc-díjas  tubaművész, lányuk Bazsinka Zsuzsa, Bicske díszpolgára  operaénekes.  

Jó szívű, kedves, türelmes, nagyon rendes, tiszta szívű ember emléke marad  meg bennünk Őróla, aki feleségével nemzetközi hírű zeneművészeket nevelt egy olyan pályán, amin első saját autóját néhány évvel nyugdíj előtt vásárolta meg.

Osztozunk családja fájdalmában és javasoljuk, hogy a polgármester hivatalos kérésére vagy anélkül minden bicskei közintézmény zászlótartójába helyeztessék fekete zászló, hiszen Bicskén nincs olyan intézmény, ahol Józsi bácsi ne fordult volna meg elsősegélyt nyújtó mentőtisztként, életmentőként bajtársaival - szolgálati évtizedeiben. Tudjuk, ez nagyon szubjektív, mert ilyen alapon mindig mindenki esetében így kellene tenni, de Bazsinka Józsi bácsi olyan jó hírrel, névvel, erkölcsi tartással rendelkező köztiszteletben álló személyiség - le se írom, hogy "volt" -, hogy akár azt is jó döntésnek találná minden városlakó, ha Bicske városa hivatalosan is saját halottjának tekintené becsületes szolgálóját.

Mert ha valaki, akkor Ő megérdemli a díszpolgári címet Karádi Imre igazgató úrral együtt, mert nem hivatalosan itt belül a szívükben ők már régen azok.   

Mindez legyen tisztelet Bazsinka József emlékének, s legyen egyúttal főhajtás a mentős hivatás felé. Legyen egyben ez egy olyan gesztus a családnak, amivel kimondjuk: pontosan tudjuk Veletek együtt, hogy ki távozott közülünk, pontosan tudjuk, micsoda kincset hordozó ember tiszta szíve dobbant utolsót tegnap éjfél előtt néhány perccel.   

Ezt már jóval emlékezésünk megjelenése után találtuk a számtalan megosztás hozzászólásaként:

"Nyugodjék Békében! Bazsinka Józsi egy fogalom volt Mindannyian tudtuk, ott lakik a mentőállomás felett és soha nem mond nemet, ha betegről van szó. Ha kellet éjjel 2 -kor a pizsamájára felkapta a mentő kabátját és ment, egy szó nélkül."

Ebben minden benne van.     

 

 

Izing   

 

       

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Isten nyugosztalja, és mély részvétem a családnak, és a nagy mentő családnak.
Ilyen egyszerű és "legkisebb " emberekre vagyunk a legbüszkébbek - akiket MI a Köz emelt naggyá megérdemelten!!
Ma ilyen óriási erkölcsi tartással rendelkező IGAZ EMBER sajnos igen ritka, a belpolitikai életben a Parlamentben egyetlenegy személy "a NYOMÁBA NEM ÉRHET.
süti beállítások módosítása