A PNB Paribas Cardif - az önmagát "A változó világ biztosítójaként" meghatározó óbudai központú cég honlapján látható egy tavalyi fotó, amin ha bicskei szemmel nézzük, felismerhetjük benne a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon portaépületét, amit a PNB Paribas Cardif munkatársai festettek le kívülről egy csapatépítő tréning keretében a társadalmi felelősségvállalás jegyében.  Komolyan gondolták, mert idén is itt dolgoznak. 

Ha tavalyi képre rákattintunk a cég honlapján, akkor a bicskei gyermekotthon portálján találjuk magunkat, ahol egy különösen jó fotó alatt ez a szöveg áll:

"Hisszük, hogy ezek a lehetőségek megkönnyítik gyermekeink életét, de a fontos dolgok, az emberi értékek hordozói mi magunk vagyunk, akik nem munkaidőben vagy szabadságban, éjszakákban vagy nappalokban gondolkodunk, hanem feladatokban, sorsokban, múltakban, de legfőképpen jövőkben." 

Az idei képek közül itt van a mosoda külső festése. A létrát tartó ténykedőt arra kértem, kicsit álljon közelebb a létrához, mire azt mondta, hogy ezt bizony nem teheti, mert akkor leesik akit tart. 

Végül nem történt semmi baj, a fotó is elkészült - fölidéztem a hölgyeknek Vásárhelyi János igazgató urat, aki kérdésemre, hogy kiket látok dolgozni spéci munkaruhában, azt felelte: vannak olyan kollektívák, akik nem a sörözés vagy a wellness irányába gondolkodnak szabadidejükben, hanem a közjó érdekében, a társadalmi felelősségvállalásuk miatt is dolgoznak áldozatos munkával, amit a Gyermekotthon nagyon köszön. Közel negyvenen dolgoztak egy napon át és 1 millió forint értékben hoztak anyagot, eszközt, festéket, ültetni valót a gyógynövénykertbe és akkor negyven ember napi munkáját nem is számoltuk - mondta Vásárhelyi János.

 Képünk hónapokkal ezelőtt készült, amikor Kővári Attila festőművésszel kerestük fel Vásárhelyi Jánost egykori tanárunkat. A Bicskei Napok rendezvénysorozat keretében most is látható kiállítás részleteinek megbeszélése miatt jártunk nála.  

 A különben igen jól festő hölgyekkel a mosodánál végül abban a pontosításban egyeztünk ki, hogy az övék egy olyan pro domo önkéntesen dolgozó, társadalmi felelősségvállalást gyakorló kollektíva, ami nem csak (!) sörözés és wellness irányába tekint a szabadidő eltöltése érdekében. A "nem csak" fontos kifejezés a  teljes pontosság érdekében.   

A mosoda másik oldalán egyébként a gyermekotthon munkatársai is dolgoztak. Egyikükkel hosszú évekig együtt dolgoztam, másikukkal nagyapámról beszéltünk. Jó itthon. 

 Hátramentünk a gyógynövénykerthez, amit ma véletlenül kétszer is gyomnövénykertnek neveztem. Mintha egy szerzetesrend monostorának kertjében találtam volna magam, vagy legalábbis azt láttam volna filmen, hogy például a bencés tanárok - Anselm osztályfőnök vezetésével - , 5 éves érettségi találkozót tartanának, aminek keretében ültetnek levendulát, zsályát, tárkonyt, citromfüvet.  A valóságban a Cardif munkatársai dolgoznak hátul a ragyogó időben, az ültetni valót is maguk szállították. Ez a levendulás kerekes kocsi megerősíti bennem a filmszerű atmoszférát. Előbb a kertészkedő kiveszi az ültetvényt dolgos kis kezével, majd a tárgyra tér a növény termőhelye felett és végleges helyei mellé teszi le őket.

 Itt pedig a kastély hátsó homlokzata, a pipázó, ahol esküvői jelenetek garmadája kerül fényképre. Volt hogy gólya szállt el felettünk tiszta véletlenségből, örvendett is a násznép velem együtt. A munkagép a díszkút, a szökőkút helyén végez talaj-előkészítést. 30 centi difit találtak, azt igazgatják. Nagy területen lesz pázsit. A képen látható gépek vezetői nem a Cardif részéről vannak jelen. (Az egyik dolgozó szülői háza az enyémtől úgy 200 méterre fekszik. Egy brancs voltunk. A lövészházhoz jártunk focizni. Jó, hogy bicskeiek dolgoznak itt.) Óvatosan kellett ideereszkednem a frissen kitett, még nem tömődött  és mederbe, padkák közé szabott közép-nagy szemű murva tetején bringám a kerekeivel. Jó itthon. 

Ezt a hidat ma reggel tették a helyére, ezzel kellett volna kezdenem. Ilyen kellene a Bicske Szíve Parkhoz is, amit a napokban bontottak el. Na jó, ha nem is ilyen íves, de híd az kellene. Ez a dísztó hídja, aminek van egy szigete, amin zenekarok fognak nekünk játszani. A dísztó mellett vagy 200 méter mély kutat fúrtak, amiből már néha próba-nyomatják a vizet a tó megtöltése érdekében. Láttam is egy ilyen erős csorgást a parti kövekben és a gyerekkori haver mondta, hogy gyorsan fotózd le, mert lehet, hogy most nem sok jön.

A híd maga olyan mint egy Andersen mesekönyv illusztrációja. Azért Andersen, mert legyen bár mesésen szép ez a hely, erre a szent helyrajzi számra majdnem egy évszázada mégis kegyetlenül fájdalmas, durva, kemény magyar gyermeksorsok jutottak. S ha már itt tartunk, a Gyermekotthon marad. Az Európai Unió a megyei fenntartású bicskei gyermekintézménynek nyújtotta a pályázati támogatást, aminek teljes összege bruttó 300 millió forint a történeti kertek rekonstrukciója érdekében, amit kutatás, régészeti feltárás előzött meg, amiről szintén írtunk.  

A tó mellet ez a platán. Nem vagyok ezoterikus típus. Nagyon nem. De nem is olyan régen egy baráti beszélgetésünkben egy kollégával szóba került, hogy mennyire szeretjük az élő fákat. S hogy tapogatjuk olykor a kérgeiket. S ha jártunkban-keltünkben azt látjuk, hogy valami félnótás rajzszögekkel nyomja tele az élőfát, képesek vagyunk kulcsainkkal kifeszegetni. Ugyanez a kolléga azt mondta egy mindkettőnk által kedvelt kortárs nagy magyar íróra, hogy olyan nyugodt mint egy növény. Valami fenséges nyugalmat tudnak ezek a fák sugározni, és ehhez óriásnak sem kell lenniük. Akkor is, ha valami bajuk van. Akkor is, ha már dőlnek valamerre. Akkor is ha nagy a szél. Nagy fakírok.   

Nos, ebből a platánból természetesen döbbenetes erő sugárzik, amint teljes tenyérrel nekitámaszkodom. Olyan mint egy férfias kézszorítás. Odébb egy fiatal akáchoz támasztottam bringám. A kérgére tapasztva tenyerem olyan érzésem volt, mint amikor nővel fogok kezet. Csak éppen a műköröm hegyeinek tenyerem sorsvonal-életvonal elejénél érzett észlelése hiányzott. Hiányzott volna? Hát nem. No de hagyjuk a mélylélektant. Jöjjön a Batthyány-kastély  Hans Christian Andersenről (csak általam) elnevezett hídjáról készült kép. Itt is lesz ám esküvői fotózó helyszín minden oldalról.    

Itt pedig a kövek között csorgó víz az új kútból. A víz folyik. A kő marad. Már ameddig bírja. A víz pedig folyik tovább. A kő pedig darabjaiban.  

 Itt pedig újra a gyógynövénykert, a lombernyő alól szemlélve. 

Homlokzati karbantartási munkálatokban a fővárosi Cardif önkéntesei Bicskén. Természetesen maradtak még feladatai bőven a nagy munkában lévő gyermekotthoni dolgozóknak - minden nap minden munkaórájára.  

Az istálló előtt is nagy előkészítő munkában a festők.  

No, itt a bencés monostori atmoszféra - mint a Bakony mélyén lennénk. Nem is tudom, hogy jut eszembe.   

A bal szélről letéptem egy szálacska mentát. Két bögre teára valót. Táskámba  tettem, bár itthon is terem - de közel sem olyan jól nevelt és erős mint ott. Jut eszem jól megmosom, leveleit forró vízzel öntöm le, legyen már egy kis Marokkó és mindjárt folytatom. Háttérben a Cardif önkéntesei. Jobbról biztosan orvosi zsálya.       

 Az istállót teszik rendbe. Szép idő egyenesen aránylik a munkakedvhez. A lólakban 5-6 ló paripának van helye. A padlásszerű nagy ajtósban szénát tároltak, hadd száradjon és le is lehetett egy ajtón a belső térbe dobni. Az épület 100 éves műemlék. A tervekben szerepel egy kis lovarda kiépítése is. Közelebbi tervek szerint két póni fog érkezni.

Saját közeli terveink szerint pedig megiszogatjuk a mentateát minden nélkül. Mire megírtam, kiázott és "kihűtt". Kerámia szűrő ki, kicsit lecsurgat, mert minden cseppje kincs. Egészségünkre.  

 Izing

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.