A hanyatló Nyugat-Európában észleltem, hogy a Cam folyó közelében, az erdő mélyén fekvő parkban is körbe van kerítve minden játszótér a gyerekek védelme érdekében. 

002.JPG

Több játszótéren is jártunk az öt fős kerékpáros gyermekkülönítménnyel és szüleikkel. Az erdő mélyén fekvőben  120 centi magas kb. 15 éves hibátlan léckerítés volt, de akkor és ott a kifejezetten kis forgalmú vidéken is fontosnak tartották ezt a védelmet. És hogy a tisztán tartás érdekben kóbor ebek vagy vadak ne járjanak be. S hogy legyen mihez támasztanunk e kerékpáros társadalomban a családi cajglákat.

218.JPG

A Cam folyó partján fekvő egyetemi város belső játszóterei a city council, a városbizottság gondoskodása alapján mind körülkerítettek, játszók alatt pedig forgácsból, fakéregből tört erdei talajt helyeztek, csökkentve az ütődések és sérülések veszélyét.  Az már csak az én asszociációs bázisom hozadéka, hogy minden erdővel kapcsolatos észlelésem a Delfin Könyvek Robin Hood című példányát hozta elő. Igaz, a jó öreg Sherwood-i erdő nem Cambridgeshire-ben, hanem Nottinghamshire-ben fekszik. 

cam_118.jpg

Rohamosan fejlődő városunkban 2014-ben alakult ki egy félig kész játszó a főúttal párhuzamos, nagy forgalmú út közelében. A közvetlen területen iskola, játszótér és tanuszoda fekszik, de városunk nagyszerű vezetése egyéb elfoglaltsága miatt ennyi idő alatt sem tudott elérni egy gyalogátkelőhelyet a családok által épített parkhoz valamint a játszóhoz - már ugyan határoztak róla -  pedig minálunk a pad és eresz nélküli buszöblöket is nemzeti színű szalag átvágásával adták át. Ez az ipari jellegű átlépő egyszerűsége miatt különösen tetszik.

cam_146.jpg

Kerítésről és megfelelő kiképzésű talajról persze ne is álmodjunk a nagy látogatottságú, e blog általi kommunikációval,  állampolgári kezdeményezésre kampánykor, nem a városlakók elképzelése szerinti módon épülni kezdett játszó köré, hiszen ez olyan sokba kerülne, hogy akkor választottjaink nem tudnának 150 millió/év adókedvezményes gesztusokat tenni a spanoknak, miközben a városlakóknak megduplázták az építményadót nagy bólogatás közepette. Pedig elég lenne egy úttest felől a játszót ölelő u betű a Kisfaludynál. Több lenne a semminél. Maradjunk ennyiben.  

Elmerengve gondolok a hittanra járó időnkre, a hetvenes évek második felében is a katolikus templom körül álló díszkerítésre. Hogy neve legyen a gyereknek, formalitásból azt pakolták át pár éve a szintén nagy forgalmú és keskeny Bocskai játszóhoz. Az Úr legyen velünk. Ahogy Little John mondaná...

ia

 

hood.jpg

 

 

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása