Nőnap. Reggel hétkor megyek ásványvízért és kifliért a Pennybe.

No smink, no filter, no retus, no kiöltözés, a fejemen kötött sapi, kicsit kőművessegédes a sztájl, a nyakamban kötött sál (tegnap a munkahelyemen a két éve ott dolgozó portás utánam szólt: elnézést, hova tetszik menni?), no jókedv, baromi álmos vagyok, baromi reggel van még.
Csörtetek be a magától nyíló ajtón, elém pördül a biztonsági őr, atyavilág, mit csináltam rosszul, hátranézek, hogy jó ajtón jöttem-e be, na, nem mintha sok választás lenne. Vagy előzetesen meg akarja kérdezni, mit akarok vásárolni, mert nyáron volt egy ilyen kérdőíves összeírás náluk, igaz, hogy azt a pénztártól távozás után csinálták, szóval sehogy se stimmel az az elém pördülés.
A biztonsági őr ezúttal bátorítóan mosolyog. Mellette egy pulton kötegnyi rózsa, kihalász egyet és a kezembe nyomja.
- Skbldgnnpt - morogja barátságosan, mint Bagoly a Micimackóban. A rózsa sárga, emlékeim szerint ez a bánatos búcsúzás és az engem soha el nem felejtés jelképe. Vigyorgok és mondom, nahát, milyen aranyos, köszi,és figyelem, ki kapja a lángoló vöröset: a mögöttem érkező hatvanas, akinek momentán a szeme se látszik ki a fehér, kötött sapkájából, kicsit feljebb tolja, rábámul a biztonsági őrre, semmi mosoly, a nő egy szó nélkül a bevásárlókocsiba rakja a rózsát, rá se pillant, nem mutat örömet, nem mutat bánatot, nem mutat érdeklődést, megy tovább, a zsemlék felé.
Egy szál rózsa egy ismeretlen hatvanas biztonsági őrtől egy rém unalmas bevásárlóközpontban, reggel hétkor. Nem tudok fütyülni, de hazáig próbálkoztam.

    Kocsis Noémi 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.