Varga Imre plébános úr a plébánia felújítása előtt kutatást indított olyan fényképek, ábrázolások érdekében, amin a régi épület látható.   

A Bicskei Szó tegnapi hírében javasolta az ismert képeslapgyűjtők és a Könyvtárunk felkeresését. Ma délelőtt az utcán összetalálkozva Imeli László képeslapgyűjtővel már örvendhettem ígéretének, hogy hamarosan elküld nekem képeslaprészleteket, amin a plébánia is látható. 

Ezeket a lapokat 5 kisebb képből álló "mozaik" alkotja. Ennek érdekében a bicskei gyűjtő lefényképezte és kinagyította a szükséges mozaikdarabokat. A kompozíciók egyikének sem áll ugyan kellős középpontjában a "paplak", ahogy legényesen neveztük is olykor. Inkább a Bíróság tekintélyes épülete. Az is lehet, hogy ez a dokumentum ismert már a plébánián, ennél részletesebb szükséges. Kezdetnek a legjobb. Akinek van képe, küldje címünkre.

 A kép keletkezésének megállapítása érdekében azt veszem alapul, hogy a Bíróság 1908-ban épült meg, fogda is volt benne. A Tót utcán, a mai Prohászkán nyújtózó gesztenyefasor fiatal példányait láthatjuk 3-5 éves korukban. Hiszen a gesztenyék hosszú életűek, nem valószínűsíthető, hogy bármikor facsere történt volna ezen a részen. Úgy vélem, a fákat egy képen is látszó fa kivételével a Bíróság megépülése után ültették gyakorlatias dédszüleink Tehát a kép elkészülése - úgy vélem -, 1912 tájára tehető plusz mínusz 3 év.

Külön mesés kontraszt a baromfiakat Bíróság és templom előtti pocsolyához kihajtó legényke a képen. Az a karámrészletnek látszó tárgy pedig valószínűleg az akkori parkoló vagyis azokhoz lehet kötni a lovakat. A képen látható kerítés elemei egyébként jelenleg a Bocskai utcai játszótér látszólagos, formai elkerítését segítik.            

Lehet, hogy optikai csalódás, de minden tekintetben bizonyára mégsem fogunk visszakanyarodni a 100 évvel ezelőtti állapothoz, hiszen akkor nem is ablakok lennének az épületen, hanem lőrésszerű megoldások. (Márpedig a fény fontos.) De ez csak vicc, biztosan rendes ablakai voltak a plébániának. Ezért is kellenének róla régi képek.  

(És ezek a fák milyen kicsik voltak valamikor és mennyi-mennyi féle-fajta ember ellépdelt alattuk különböző szándékkal, külön-külön vagy együtt, az ország és a település különböző korszakában, tengernyi érzéssel, gonddal, gondolattal, örömmel vagy fájdalommal. Pont.)  

 

ia

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása