Az egyebek mellett képes helytörténeti dokumentációkat gyűjtő Imeli Lászlótól kaphatta meg a Bicskei Szó olvasóköre ezt a majdnem 60 éves emléket egy kéréssel, egy feladattal. "Ezen a képen, ha jól számolom 19 bicskei gazda szerepel. Én sajnos egyet sem ismerek fel. Segítenél, akár privát, akár közösségi segítséggel a névsor megírásában? Köszi..." - írja Imeli László.

bicske_1959_tsz_alapitas_buzakalasz.jpg

Állós sor balról: az első ismeretlen, a második nem teljes bizonyosságú közlés alapján Pertl Ferenc, a harmadik Mónos Mihály, a három álló nyakkendős ismeretlen, valószínűleg küldöttek, a kályhától a falig ifj. Szarka László és ifj. Bárányos József állnak. 

Középső ülő sor: Bárányos József, Huszár Pósfai István, Nagy István, az ülő nyakkendős ismeretlen küldött, Ivanics László, Tolnai András.

A szekrénynek háttal áll Szabó István. 

Első sor: Pósfai István, Perl Ferenc tanácselnök, Szarka László valamint Bagóvári "Bagós" Pósfai István.  

 

 

Olvasói segítség alapján:  

Jobb szélen a kályhacső alatt áll a tavaly októberben elhunyt Bárányos Józsi bácsi, Bárányos igazgató úr édesapja. Tőle balra a cső közelében Szarka László áll (Dr.Szarka Zsuzsa és Szarka Zsolt édesapja).  Szarka László előtt éppen lehunyt szemmel ül a nemrégiben elhunyt Ivanics László, aki kedves feleségével  a Jakab közben élt.    

Balról a második ülő, aki profilból látszik, Pósfai István (Bárányos József anyai nagyapja).  Bárányos József apai nagyapja is a képen látható, ő a bal szélen ül, bajuszos és a kalapját tartja az ölében. 

Halálra gyötörték a bicskei parasztokat a beléptetéssel, erőszakosan agitáltak a téeszbe. Erőszakkal, sokszor,  napról napra jöttek a visszaemlékezések szerint  "Így történt, hogy 59-ben jöttek hozzánk sokan, édesapámtól kérdezték (balról a második a képen, profilból látszik), mit szólsz, lesz-e ebből kiút, hagynak-e nekünk végre békét? Volt hogy hajnalig nem mentek el. Mi lenne ha, ha együtt állnánk be és te lennél az elnök - mondták édesapámnak - mondta el a Bicskei Szónak  özv. Bárányos  Józsefné Eszter.  

Szintén az ő szavai alapján foglaljuk össze: Bicskén összesen négy TSZ alakult, amiből végül egy lett. A pártbizottságok kötelezővé tették a dolgozóknak az agitálást - EZ A JÖVŐ, EZ A BOLDOGULÁS -, ez volt a legtöbbet hajtogatott jelszó. Mondták olyanok is, akik pontosan tudták, hogy ez nem igaz, csak tették, amire utasították őket. Az agitárorok is muszájból mentek, mert hónapok kellettek, hogy betörjék a parasztokat. Volt aki odaadta ingyen-bérmentve, csak ne kínozzák tovább. Egy pedagógus édesapja is tanító volt, őt is gyötörték, de inkább odaadta, hagyják őket békén. Tanítani akart, végezni a munkáját békességben. 

Özv. Bárányos Józsefné Eszter ny. főkönyvelőnek ezen a képen látható az édesapja, a férje és az apósa is valamint a nagynénjének a férje.  Ezenkívül Szarka László az édesapjának első unokatestvére is ott van a képen valamint főutcai szomszédjuk, Szabó István is.   

  A hátsó álló sorban  balról a harmadik Mónos Mihály (99%-os biztonsággal) sok gyermekes bicskei, református parasztember. 

Huszár Pósfai István arcát láthatjuk félig takarva, szinte középen - Pósfai István mögött ül.  

Mellette ül Nagy Pista bácsi az Öregtószegről, a József Attila utcából.

Aki a szekrényél ül: Tolnai András. A mai OTP helyén állt a házuk 

Az asztalnál Bagóvári "Bagós" Pósfai István tekint az asztalon lévő iratra. 

Az első sorban ül a tanácselnök mellett, prémes gallérral hosszú bajusszal Szarka László - Dr. Szarka Zsuzsa valamint Szarka Zsolti barátunk nagyapja. Idősebb Szarka László mögött, az álló ifj. Szarka László előtt lehunyt szemmel ül a nemrégiben elhunyt, nagyon barátságos ember, Ivanics László, a Jakab közből. (Édesapjával egy nagy  robbanás után kijöttek a főutcai pincéjükből. Indultak vissza egy idő után, elől a gyerek, és becsapódott mellettük valami robbanóeszköz. Az édesapa már nem ment le kisfiával a pincébe.) A képen látható László akkor 10 éves volt.    

Középen ül az első sorban mellényben, nyakkendőben Perl Ferenc tanácselnök.   

A szekrénynek háttal áll a nemrégiben elhunyt Szabó István (Bicske, Takarék köz), (lányai Ildikó és Ágnes! Unokái Anna, Eszter, Vince és Máté).  

A hátsó ülő sorban balról a második  Pertl Ferenc. 

 

"Ezen a képen, ha jól számolom 19 bicskei gazda szerepel. Én sajnos egyet sem ismerek fel. Segítenél, akár privát, akár közösségi segítséggel a névsor megírásában? Köszi..." - írja Imeli László.

Erről nincs adat, csak valószínűsíthető, hogy a képet Soltész József fényképészmester készítette, aki 1959 márciusában már hét hónap híján 3 éve rejtegette az 1956-os bicskei képek negatívjait - közkincseiket. 

Mi köszönjük és várjunk olvasóink leveleit, hozzászólásait. A falon függő képet hagyjuk, tudjuk kit ábrázol. 

Felmerült egy igen fontos hozzászólásban, hogy a kép hátoldalán olvasható 1959. III. hó nem a kép elkészülésének időpontját jelöli, hanem a kép kidolgozásáét. Ugyanis a TSZ 1956-ban alakult.

 

1959-ben Ezüstkalász névvel jön létre Vargáné Cili néni korabeli feljegyzése szerint ez a szinte csakis református gazdákból álló szövetkezet.  Nemsokkal utána jött létre a katolikus gazdák szövetkezete. Nemsokkal később - 0,5-1 éven belül megalakul a Báder József vezette egység. Ezután még egy, aminek  Végh István volt a vezetője. Összességében tehát 1 éven belül a két "tészcse" helyett helyett lett négy. Három év múlva Báder József elnökletével létrejön a Búzakalász MGTSZ. Pósfai István (Lenin út 83.) a helyettese, Lepsényi Ferenc pedig a könyvelő.    

Öt nyakkendős közül akkori bicskeieket jól ismerő forrásaink szerint eddig egyet, a tanácselnököt ismerték fel. A többiek mind keményen dogozó bicskei református vallású parasztemberek, családfők voltak. 

tsz_1959_iii_ho.jpg

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása