Kialakult egy beszélgetés az Fb-fórumunkon a Nagy Károly utca állapotából indulva a bicskei utcákról.  2010 előtt és után egyaránt sok utca szilárd burkolata épült ki, vannak félmegoldások is és az utóbbi években igen sok járda is megépült.

Bicskén viszonylag kevés olyan utca van, aminek a burkolata nem szilárd. A vízelvezetés, az árkok, az övárok hiánya és kérdése szorosan összefügg az elkészült (jó) utak állapotának megőrzésével.

Ebben a posztban valószínűleg hiányosan, de megpróbálom összeírni azokat a közterületeket, ahol még nincs rendes út. Azt kérem, segítsetek. ha valamit kihagyok, vagy bármilyen kiegészítésetek van, szívesen fogadom. 

 

Bogya köz 

Váradi Dániel utca 

Ravasz László utca    

Kőrösi Csoma Sándor utca 

Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 

Téglagyár utca 

Muskátli utca 

Virág köz 

A Tószeg utca egy szakasza 

Hársfa utca (félmegoldás már van) 

Madách Imre utca 

Dobó István utca 

Thököly Imre utca mindkét szakasza 

Szondi György utca (részben tettek a javulás érdekében) 

Rigó utca 

Törökverő utca 

Dankó utca 

Jegenyefa utca 

Nagy Károly utca

Nagy Károly tér (itt lakossági összefogással javították) 

"A Csokonai utca egyik oldalán van csak járda, és az is a II. világháborúban jelentősen megsérült.... az cirka 70 éve volt..."

Az Erkel Ferenc utcában is elmaradt a járda,ahol van, azt pedig a lakók csináltatták meg a saját pénzükből mert különben még mindig a sárban taposnának!"

 

"A Thököly utca mindkét szakaszán kritikán aluli a járda állapota. Van olyan rész, ahol egyáltalán nincs is. Az úttest meg olyan, amilyen... ... a malommal szembeni szakaszon az elmúlt 3-4 évben évente dózerezték/illetve gréderezték, valamint a kátyúkat murvával feltöltötték - oszt annyi. A kiszórt murva aztán a padkákat töltötte tovább, így lefolyás nincs. Az útkorona szintje pedig már magasabb, mint az utcabéli telkek szintje".

 

Petőfi utca, Petőfi tér, Tompa M. utca kimaradt.
VálaszÜzenet
3
14 órájaSzerkesztve
Kezelés
Bicskei Szó igaz, tényleg, köszi. úgy tudom, hamarosan nekiállnak. közöltünk a helyzetről eleget 
VálaszHozzászólt: Izing Antal14 órája
Kezelés
 Apponyi utcai járda!? Az utat megcsinálták de a járdát nem!
VálaszÜzenet
1
13 órája
Kezelés
Járdákkal mi van, pl. Török Bálint u?
VálaszÜzenet
2
14 órája

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Csokonai utca egyik oldalán van csak járda, és az is a II. Világháborúban jelentősen megsérült.... az cirka 70 éve volt...
süti beállítások módosítása