Kialakult egy beszélgetés az Fb-fórumunkon a Nagy Károly utca állapotából indulva a bicskei utcákról. 2010 előtt és után egyaránt sok utca szilárd burkolata épült ki, vannak félmegoldások is és az utóbbi években igen sok járda is megépült.
Bicskén viszonylag kevés olyan utca van, aminek a burkolata nem szilárd. A vízelvezetés, az árkok, az övárok hiánya és kérdése szorosan összefügg az elkészült (jó) utak állapotának megőrzésével.
Ebben a posztban valószínűleg hiányosan, de megpróbálom összeírni azokat a közterületeket, ahol még nincs rendes út. Azt kérem, segítsetek. ha valamit kihagyok, vagy bármilyen kiegészítésetek van, szívesen fogadom.
Bogya köz
Váradi Dániel utca
Ravasz László utca
Kőrösi Csoma Sándor utca
Bajcsy-Zsilinszky Endre utca
Téglagyár utca
Muskátli utca
Virág köz
A Tószeg utca egy szakasza
Hársfa utca (félmegoldás már van)
Madách Imre utca
Dobó István utca
Thököly Imre utca mindkét szakasza
Szondi György utca (részben tettek a javulás érdekében)
Rigó utca
Törökverő utca
Dankó utca
Jegenyefa utca
Nagy Károly utca
Nagy Károly tér (itt lakossági összefogással javították)
"A Csokonai utca egyik oldalán van csak járda, és az is a II. világháborúban jelentősen megsérült.... az cirka 70 éve volt..."
" Az Erkel Ferenc utcában is elmaradt a járda,ahol van, azt pedig a lakók csináltatták meg a saját pénzükből mert különben még mindig a sárban taposnának!"
"A Thököly utca mindkét szakaszán kritikán aluli a járda állapota. Van olyan rész, ahol egyáltalán nincs is. Az úttest meg olyan, amilyen... ... a malommal szembeni szakaszon az elmúlt 3-4 évben évente dózerezték/illetve gréderezték, valamint a kátyúkat murvával feltöltötték - oszt annyi. A kiszórt murva aztán a padkákat töltötte tovább, így lefolyás nincs. Az útkorona szintje pedig már magasabb, mint az utcabéli telkek szintje".
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zsirafmaci 2017.08.14. 19:31:47