"Bicskéről, a Kossuth Lajos utcából érkezett bejelentés közúti közlekedési balesetről a rendőrségre 2017. augusztus 20-án délután.  Egy 24 éves mányi férfi a Kisfaludy utca irányából a Kossuth tér felé közlekedett egy Suzuki típusú motorkerékpárral, azonban haladása során járműve sebességét nem megfelelően választotta meg, elveszítette uralmát a motorkerékpár felett és az úttestre esett. A motorkerékpár ezt követően nekisodródott egy, az úttest mellett parkoltatott Hyundai típusú személygépkocsinak. A baleset során a motorkerékpár vezetője, valamint a személyautó 39 éves bicskei utasa megsérültek."


"Az Országos Mentőszolgálat két mentővel vonult a helyszínre. Összesen két sérültet láttunk el. Egy férfit, aki kisebb horzsolásokat szenvedett, kórházi ellátásra nem volt szükség. Illetve egy nőt, akit könnyű sérüléssel megfigyelésre az ügyeletes kórházba szállítottunk" - írja válaszában Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat 
sajtóügyeletének munkatársa. 

Mint augusztus 22-én a családtól megtudtuk, a a baleset másik sérültje is kórházba került.  

 feknyom.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása