Megírtam Ádám és Zsolt, a két bicskei kisfiú nehéz helyzetét ábrázoló írást, aminek mozgatója, szervezője - elárulom: Salamon Zsuzsanna (keressétek nyugodtan) idén is. Az utóbbi években volt már ugyanilyen gyűjtés Ádáméknak, akkor varázsütésre lett egy emeletes ágyuk.  Ami a kis lakásukban jobban elfér. 

Tegnap délután pedig megérkezett hozzám Anikó, aki egy fiatal bicskei három gyermekes anyuka,  a nagy kisfia kísérte, akivel mintha száz éve ismernénk egymást. Két csomagot hoztak. Zsuzsi még aznap elvitte és átadta a családnak.

Anikó a beszélgetésünkben ha nem is ezekkel a szavakkal, de lényegében azt mondta, hogy voltak az ő életükben is szűkebb esztendők, tudják mit jelent a nélkülözés, ezért örömmel ad, hálát adva azért, hogy férje és saját munkája révén ezt megtehetik. 

Az olvasni tanuló István Vajk pedig szótagolva, hangosan olvasott a laptopom előtt ülve. 

Kérte az ajándékozó, hogy a neve ne szerepeljen, mert szép csöndben szeretné ezt tenni. Úgy szép. 

Amikor elköszöntek és vették kabátjaikat, mondtam, hogy amit írok, írjuk együtt, elküldöm és azt tesznek hozzá, azt vesznek el belőle, amit akarnak. 

Mire a csősálját húzó és igazgató István Vajk majdnem csak büszkén rátromfolt az előtérben: 

"Mi nem veszünk el, mi csak adunk!"  

Már akkor tudtam, hogy ezt beleírom. Hogy a cím is ez lesz, az csak most derült ki. Jobb nem is lehetne.  

 

 

ia

   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása