Sajtóközlemény az M1-es autópálya bicskei szakaszának felújítása kapcsán
Címkék: közlekedés m1 közlemény
2018.06.11. 13:09
Az M1-es autópálya bicskei szakaszának felújítása kapcsán az 1-es számú főutat és a településeket sújtó megnövekedett autóforgalom által kialakult helyzet javításáról tartottak szakmai egyeztető fórumot 2018. június 6-án, Bicskén.
A Tessely Zoltán országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP) és Pálffy Károly ((FIDESZ-KDNP), Bicske város polgármestere által kezdeményezett egyeztetésen Fejér, illetve Komárom-Esztergom megye részéről minden érintett szerv (rendőrség, katasztrófavédelem, Magyar Közút Zrt, önkormányzatok, Magyar Vöröskereszt) képviseltette magát.
A megbeszélésen a szakemberek ismertették, hogy az M1-es autópálya sávlezárására annak minőségi állapotából adódóan volt szükség, s mindemellett e javítások egy nagyobb beruházás előkészületei is egyben, melynek nélkülözhetetlen feltétele volt a jelenlegi szakaszon folyó javítási munkák elvégzése. Június végén ugyanis megvalósításra kerül az autópálya 28-as szelvényétől a 40-es szelvényéig terjedő szakaszának felújítása, amely nem jár már a haladó sávok számának csökkentésével. A forgalomterelési tervek alapján - sebességcsökkentés bevezetésével – a bal pályára úgynevezett 2+1-es forgalomkorlátozást vezetnek be, ami azt jelenti, hogy 2 irány marad Budapest felé, 1 pedig Győr felé. Jobb oldalon, ahol a munkálatok zajlanak, még mindig marad 1 sáv, tehát elvileg ott is járható lesz 2 sáv.
A szakemberek a most zajló felújítást megelőzően számba vették a lehetséges alternatívákat a forgalom elterelése kapcsán (forgalomkorlátozás, útelterelés, útdíjkedvezmény bevezetése stb.), de egyedüli megoldásként az időszakos sávlezárást ítélték meg.
A lokálisan kezelt hibák ugyanis nem csak kátyúzásban merültek ki, hiszen több helyen komplett pályaszerkezeti problémákat is kezelni kellett, hogy a későbbiek során a leállósávok is alkalmassá váljanak az autópálya sávelterelésének viseléséhez. A felújítás ütemezetten halad, a nagyobb felületen lezajlottak már a felújítások, s vélhetően június 25-ével, az újabb szakaszon történő beruházás megindításával konszolidálódik a helyzet.
Mindaddig is több olyan intézkedésben sikerült egyezségre jutnia a feleknek, amelyek csökkentik a torlódás kialakulásának lehetőség az autópályán – például péntekenként felfüggesztik a munkálatokat a teljes sávszélesség biztosításával, az éjszakai munkavégzéshez szükséges technikai eszközök beszerzése folyamatban van, illetve mentesítik az 1-es főutat a kamionforgalomtól a 12,5 tonnás súlykorlátozás visszaállításával. Kritikus helyzetek esetén pedig elrendelik a kamionok elterelését, vagy akár a kamionstopot is.
A lezárult építkezéseket követően az utak túlterheléséből adódó meghibásodásokat természetesen a jövőben korrigálni fogják, már most keresik a módját az 1-es főút felújítására.
Mindezeken túl, előkészítve az M1-es autópálya későbbi, régóta várt 2x3 sávossá építését (2023-2024-ben várható az átadása), folynak a tárgyalások és egyeztetések arról, hogy az alternatív utak hálózatának nagyobb teherbírásúvá tételére milyen megoldások (körforgalom kiépítésekkel, csomópontok átalakításával, szintbeli kereszteződések forgalomirányító lámpákkal való ellátásával, parkolóhelyek és pihenőhelyek kialakításával) alkalmazhatóak annak érdekében, hogy a lakosság és a közlekedők, fuvarozók minél kisebb kellemetlenséget szenvedjenek el az átépítésből eredően, illetve mely módon csökkenthetőek a megnövekedett forgalomból adódó veszélyes helyzetek kialakulása. Ezen beruházások a háromsávosítást követően is szolgálni fogják a helyben élők közlekedésbiztonságát.
Sajnálatos módon havária bármikor előfordulhat, így a nyári szezon kapcsán azt javasolják a szakemberek, hogy mindig legyen a gépkocsiban frissítő víz és elegendő mennyiségű üzemanyag. A katasztrófavédelem és a karitatív szervek képviselői ezen esetekre is felkészültek. A katasztrófavédelem állandó készültségben áll.
Érdemes ellenőrizni különböző módon az útviszonyokat is (és elsősorban az Útinform tájékoztatására hagyatkozni), hiszen gyakran téves, vagy már nem aktuális információk hangzanak el a médiában, szerepelnek a webes felületeken, vagy mobilos alkalmazásokban.
Egyben a szakemberek felszólítják a média szereplőket, hogy nagyobb körültekintéssel, felelősségteljesebben adjanak közlekedési tanácsokat a forgalom szereplőinek, hiszen sokszor a jó szándékú, de életszerűtlen tanácsok tovább rontják a már különben is nehéz forgalmi helyzetet.
Mindezeken túl pedig tisztelettel kérik az érintett települések lakosságának és az M1 bicskei szakaszán közlekedők együttműködését, hiszen az utak felújítása mindannyiunk érdeke.
Bicske, 2018. június 6.
Tessely Zoltán országgyűlési képviselő
Bicske Város Önkormányzata
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
Bicskei Rendőrkapitányság
Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Magyar Vöröskereszt
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek