"NEM a Fudanra, IGEN a 9 hónapos álláskeresési járadékra" - ezzel hirdetik az ellenzéki aláírásgyűjtést a népszavazási kezdeményezés érdekében. A bicskei helyszínek és időpontok:Bicske - Kossuth tér (Spar előtt)január 5. (szerda) - 12.30-14.30Bicske - Kisfaludy utca 25. (Piac)január 7. (péntek) -…

Az idei évben először kiírták az önkormányzati tűzoltóságok eszközfejlesztését célzó pályázatot, amelynek elbírálását követően Fejér megyéből négy szervezet jut összesen tizennégy és fél millió forint támogatáshoz. A bicskei, a móri, a polgárdi és a váli önkormányzati tűzoltóság a rendelkezésre álló…

A hivatalos közlemény szerint, ami az Egészségügyi Központ honlapján még nem elérhető - Dr. Kauda Béla nyugdíjba vonulása miatt 2018. július elsejétől a 3-as számú felnőtt háziorvosi körzet feladatait Dr. Nagy Gyula háziorvos látja el 2018. december 31-éig a Bicskei Egészségügyi Központban. Dr.…

  Az M1-es autópálya bicskei szakaszának felújítása kapcsán az 1-es számú főutat és a településeket sújtó megnövekedett autóforgalom által kialakult helyzet javításáról tartottak szakmai egyeztető fórumot 2018. június 6-án, Bicskén. A Tessely Zoltán országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP) és Pálffy…

Tisztelt Izing Antal Úr!   Kereskedelmi hatósági jogkörömben eljárva tájékoztatom, hogy konkrét egyedi ügyekben nem adhatok pontos felvilágosítást, tekintettel arra, hogy Önt nem illeti meg az ügyféli jogállás, ezért általános tájékoztatással fogok szolgálni az alábbiak szerint:   2006 óta…

Tisztelt Szerkesztőség! Útépítés, közműfejlesztés, igényes tájépítészeti megoldások, valamint Budapesttel és Béccsel is közvetlen kapcsolatot biztosító kerékpárút – ezek a legfontosabb elemei az etyeki Gasztrosétány nemrég elindult korszerűsítésének. A beruházás Fejér megye északi részének több…

Tisztelt Szerkesztő! Kérem, segítsen felhívásunk megosztásával, hogy minél több családhoz eljusson az információ!  Üdvözlettel: Kerekesné Vincze Judit konduktor Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Bicskei Tagintézménye   Tisztelt Szülők! Ezúton tájékoztatjuk,…

Ünnepnapjainkon az alábbi nyitva tartással üzemelünk:  Május 1. szerda 9.00-20.00 - óráig  Május 19 pünkösd vasárnap 14.00-20.00 - ig  Május 20. pünkösd hétfő 14.00-20.00 - ig Májustól kezdődően hétvégi napokon (szombat-vasárnap) 9.00-20.00 - ig A…

A szúnyogháló tolvajok ellen nem véd! (A tolvaj soha sem megy szabadságra!) A nyári melegben sokan nyitott ablak mellett alszanak, nappal nyitva tartják az ajtókat is.A betolakodó rovarok ellen a szúnyogháló megfelelő védelmet biztosít, de értékeik védelme…

2012.06.09 én a Bicskei Harcosok Kempo Hse tagjai Bicskén és Herceghalmon népszerűsítették a stílust. A Kornély Dojo kemposai részt vettek a Herceghalomban megrendezett kistérségi sportágválasztón ahol a Herceghalmi Kempo Dojo SE val közösen bemutatták az érdeklődőknek a Kempot…

süti beállítások módosítása