– 2000-ben vásároltunk Bükkzsércen, a Bükki Nemzeti Park területén található, alig ezer lélekszámú kis faluban egy parasztházat, amit szép fokozatosan felújítottunk. Amikor elkészültünk, arra gondoltam, hogy mennyire jól mutatna itt az a kis néprádió, amit réges-régen a plakátokon láttam – meséli Poczik Zoltán. Az egyik, azóta már az ország legnagyobbá vált aukciós oldalán keresgélt a készülék után. – Első vásárlásommal persze nem ezt szereztem be, hanem hat darab csöves rádiót. Gondolhatja, a család teljesen bolondnak nézett, és azt találgatták, vajon mi lesz ebből – teszi hozzá nevetve.

A gyűjtő ekkor kezdett el szenvedélyesen érdeklődni a különböző gyártmányok iránt. Egyre csak bújta a Kádár-könyveket, amik a rádiógyűjtők Bibliájának számítanak, és egyre jobban megismerte a készülékeket. Mindeközben természetesen gyarapodott a gyűjtemény, Zoltán szinte háromnaponta beállított egy-egy új rádióval. Hamarosan berendezte formálódó gyűjteményének a pincét, itt tisztogatta, rendezgette őket. – Kezdetben azt gondoltam, hogy én, az igazán kifinomult elektronikai képességeimmel képes leszek üzemképes állapotba varázsolni egyik-másikat – magyarázza Poczik, aki geológus végzettséggel bír, és gyakorlatilag soha, semmit sem szerelt még. – Elkezdtem hát buherálni az egyiket. Mondanom sem kell, azonnal levágta a biztosítékot. A feleségem csak annyit kiáltott le a pincébe: Élsz még? – meséli kacagva. Zoltán ettől a pillanattól kezdve lemondott a barkácsolás és a szerelés szőtte álmairól – a gyűjtemény bővítéséről azonban egyetlen pillanatra sem.

Mint minden gyűjtő, Poczik Zoltán is kezdetben az olcsóbb, ’50-es, ’60-as évekbeli rádiókat vásárolta. Idővel, ahogy egyre több készülékkel ismerkedett meg, rájött, mi is az, ami igazán tetszik neki. A figyelme így aztán egyre inkább az Orion és a Standard szériák irányába terelődött, ezzel párhuzamosan pedig a gyűjtemény folyamatos cserélődésnek indult, miközben a készülékek átlagéletkora egyre csökkent. A kezdeti esetlenkedések után ma, ha rápillant egy Magyarországon készült rádióra, már 98 százalékos pontossággal be tudja azonosítani azt.

Miközben lesétálunk a lépcsőn a pincébe, Zoltán beszél arról is, hogy milyen sok jó barátság születik a közös szenvedélyből. – Először csak találkozunk, beszélgetünk, veszünk egymástól készülékeket, később aztán keressük is egymást, végül segítjük a másikat, hogy hozzájusson a hiányzó darabjához – mondja, majd hozzáteszi: – mindig várom, várom a kincseimet. – És hogy melyik az a rádió, amire most a leginkább vár? Azt mondja, nagyon boldog lenne, ha egy Standard Imperatort sikerülne megkaparintania. A készülékért azonban meglehetősen borsos árat kell fizetni, 300-400 ezer forintnál olcsóbban biztosan nem úszná meg a tranzakciót.

A gyűjtő úgy véli, manapság egyre nehezebb a dolguk, mert fogynak a fellelhető, szép készülékek. Zoltán szerint ezek ugyanis vagy gyűjtői kezekben vannak és csak a gyűjtőtárs elhalálozást követően lehet hozzájuk jutni, vagy egyszerűen kidobják azokat. De folyamatosan figyelni kell az aukciós oldalakat, és persze ott vannak a régiségvásárok, a piacok és a lomtalanítások is, amelyek potenciális rádió-beszerző források. Zoltán megjegyzi, kezdetben maga is végigjárta Bicskét, lomizott a rádiók után, ám ebben sem volt túlságosan sikeres. Azt vallja: türelem, idő és szerencse kell az eredményes vadászathoz.

 

 

A pincében jelenleg két helyiséget foglal el Poczik Zoltán gyűjteménye. A szépen felpolcozott falakon katonás rendben sorakoznak egymás mellett a szebbnél szebb készülékek. – Ezek az én szépségeim – mondja, miközben a rádiók felé mutat. Jelenleg nagyjából kétszázötven darab, és 95 százalékukat a ’30-as, ’40-es évek magyar rádiói teszik ki. Igazi kuriózumnak számítanak a húszas évek hazai telefongyári készülékei is a hozzájuk tartozó hangszórókkal. Annak ellenére, hogy a gyűjtemény jelentős része működőképes, Zoltán számára az a fő szempont, hogy a készülék teljesen autentikus legyen. Az eredeti gombok, a tökéletes hátlap fontosabb számára, minthogy megszólal-e.

– Van egy nagyon jó ismerősöm, akinek a teljes Standard sorozat megvan, az pedig felbecsülhetetlen értéket képvisel! Nyolcvan készüléket ölel föl a kollekciója a kezdetektől egészen az 1944-ben gyártott utolsóig – mondja, majd hozzáteszi, az Orion is hatalmas kincs. A gyűjtőtől megtudjuk, hogy abban az időben Magyarországon rengeteg leányvállalatként működő gyár volt, többek között a Telefunken vagy a Philips is, a meghatározó azonban a legendás Orion volt. Nem véletlen, hogy a márka népszerű exportcikként világszerte ismertté vált.

– Ezek az Orion kápolna rádiók a büszkeségeim – mutat rá egy sor impozáns készülékre. A gyűjtő nyolc évet várt rájuk, és amikor már lemondott róluk, akkor sikerült megszereznie azokat. A sorban a Vatea magyar lámpagyár egyetlenegy hordozható táskarádiója következik. Ritkaságszámba megy, hogy ilyen tökéletes állapotú példány fellelhető legyen. Nem csoda hát, hogy nagyon kívánatos néhány gyűjtő számára, Zoltán azonban semmiképp sem válik meg tőle.

 

 

Annak ellenére, hogy a gyűjtemény zöme magyar gyártmány, megtalálható benne egy-két harmadik birodalmi néprádió is. Igazi különlegességek ezek, van, amelyiken még nem használták a horogkeresztet, így csak egy sólyomfej látható rajta, a következőn viszont már kivehető az önkényuralmi jelkép is. – Nagyon sokan kireszelték belőle a horogkeresztet, a második világháború után ugyanis rendkívül komoly büntetés járt ezért – mondja Zoltán. Kiderült, hogy ennek a különleges darabnak a mintájára terveztük meg mi is a saját, a Horthy-néprádiót. A polcokon ebből is több példány sorakozik egymás mellett, a tökéletes állapotban lévő készülékeken jól látható a koronás kereszt.

Persze vannak táskarádiói is, köztük egy Sonett elektroncsöves, melyből Zoltánnak már három darabja volt, de mindegyiket egy-egy repedés csúfította. Amikor ezt a hibátlan darabot megtalálta, eladta azokat. – Mindig törekszem arra, hogy a lehető legjobb állapotú példányokat tartsam meg – teszi hozzá. Megnézünk egy tranzisztoros Tünde rádiót és több Minoriont is. A sorozat már majdnem teljes. – Egyszerűen megüt a guta, ha nem találok egy Belgament – mondja nevetve, majd hozzáteszi: – Na, látja, ez a gyűjtői szenvedély!

Poczik Zoltán szerint sokan csak kereskedői szemmel tekintenek a rádiókra és kihasználják a lehetőséget, hogy hozzájuthatnak vagy eladhatnak egyet, ő viszont gyakorlatilag függővé vált. – Legutóbb csak azért mentem le Szekszárdra, mert nagyon megtetszett ez a Telefunken fali hangszóró, a maga lapos designjával. Ez 1940-ben abszolút formabontónak számított – húzza alá, majd hozzáfűzi: ahhoz azonban, hogy ezt a darabot megszerezhesse, meg kellett vásárolnia még további tizenkilenc rádiót és két Philips hangszórót, amelyből már öt darab volt neki.

Arra a kérdésemre, hogy mennyire tudja még ezt a csodás gyűjteményt bővíteni, Poczik Zoltán sejtelmesen annyit mond: – A kazánház felé való terjeszkedésemet már rebesgettem a feleségemnek…

 

 

1913-ban alapította meg Kremeneczky János a Magyar Wolframlámpagyárat, mely aztán az Elektromos Művek Váci úti épületében kezdte meg működését. Ehhez a vállalathoz társult be néhány évvel később az Egyesült Izzó. Egy évtizeddel ezután a gyáros újabb céget alapított Kremeneczky Elektromos Művek Rt. néven, és felépítette az abban az időben rendkívül modernnek számító gyárát a Váci út 99. szám alatt. Ez volt az a cég, amely aztán 1924-ben felvette az Orion Villamossági Rt. nevet. A két nagyvállalatot végül 1926-ban egyesítette.

Az Orion márkavédjegy 1925-ben indult világhódító útjára elsősorban a rádiólámpák, rádiócsövek és rádiók gyártásának köszönhetően. A készülékeket a harmincas évek közepétől már olyan iparművészek tervezték, mint például Novák András. Az export elképesztő mértékben fellendült, az 1930-as évek közepén az Orion rádiók 90 százaléka már külföldön talált vevőre.

Az úgynevezett néprádiók gyártásának első kiadását, vagyis a Horthy néprádiókat 1939-ben kezdték el, a másodikat, vagyis a Rákosi néprádiót 1949-ben dobták piacra. 1942-ben a világ rádióexportjának mintegy 25-30 százalékát az Orion biztosította. Később ők készítették az első hazai tévéket is, a rendszerváltást követően azonban csődeljárás indult a vállalat ellen. Úgy tudni, a Jászberényi úti üzemben ma a szingapúri Thakral-csoporthoz tartozó TPL Investments Pte Ltd forgalmazza Orion márkanév alatt a TV-ket.