Könyvtári vasárnap van. Bandi bácsi nyugalmazott honvédőrnagy volt, a bicskei Marx Károly utcában lakott és szintén az ebben az utcában lévő Petőfi Emlékkönyvtárat vezette. Ez egy helyiséges volt, egy kislakásnyi méretű szoba. Hétfőn, szerdán és pénteken 13-19 óra között nyitott ki. Azt hiszem 1980 körül kezdtem odajárni, negyedikes koromban. Vagy hamarabb. 

Tetszett, hogy ez nem csak gyerekkönyvtár, hanem minden van. Bandi bácsi házikója és kertje kívülről nézve olyan rendben volt, mint egy nagy körlet. Sokszor eszembe jutott mostanában, mert fiatalok újították fel a házat. Örülne, ha látná.

Én is ebben az utcában voltam gyerek. Részben. Rédei nagyszüleim háza volt a támaszpont. Voltunk egy páran a közelből, akik bejártunk hozzá a könyvtárba. Főleg Ervinnel az Akácfa utcából. Apukám, Zoli osztálytársam és taxisofőr szembe szomszédunk, Gungl József mellett Bandi bácsival vagyis Bőcs András ny. honvédtiszttel játszottam életem első sakkpartijait. A katonával különösen érdekes volt ezt az erősen szabályozott hadijátékot játszani. Esetenként felszámolni védelmi vonalait. "Nem figyeltem. Ügyes vagy" - mondta. Emlékszem, ő adott egy saját példányt Stefan Zweig Sakknovellájából. Okos Könyvtár. "Olvasni is szeretsz, sakkozni is. A tied." Ő általában sok újságot olvasott, de az Élet és Irodalom érkezése volt számára a heti nagy esemény. Egy tanári asztala volt, pénteken belőle nem látszott semmi. Csak felkelt és maximum az olajkályhát szabályozta. Ez azért volt szimpatikus, mert az ÉS-re a keresztapám is rá volt gyógyulva a Skodájában minden héten és vécéjükben is ott volt az újságtartóban: "Ezek meg a Magyar Nemzet azért megírják, próbálják megírni az igazat a sorok között" (1981).

Bandi bá' felnevetése nagyon jellegzetes volt. Rövid. Kicsit "törvénytelen volt a nevetése", ahogy anyukám szokta nevezni a különös nevetéseket. De nála a törvénytelen szokatlant akart jelenteni. Olvasás közben is gyakran előfordult vele. Alapvetően derűs ember volt. Sosem nősült meg. Amikor már nagyon idős lett, persze, változott a kedve. Nem volt jó látni. De érthetőnek tűnt. És tartotta magát, mint a rövid sánc mögött szokta.

Bandi bácsi rokonaitól - tudtak hajdani jó kapcsolatunkról -, a napokban kaptam néhány jó könyvet. Akkor fényképeztem le a róla készült fotót. Nem láthattam őt ennyire fiatal formájában. Lehet, hogy meg sem ismertem volna a képről. Azt kérdeztem volna, hogy egy református pap?

Az egyik ajándék könyv Georges Simenon: Maigret és a becsületes emberek. Albatrosz Könyvek. 1980. Bandi bá szerint a Maigret regény mindig nagyon meg van írva (a belga születésű francia nyelvű szépíró tollából). Edzésnek tekintette, mert mindenre figyelni kell. Szerinte ez kondiban tart mindenkit, és a krimi megtanít figyelmesen olvasni. Azt mondják rá, hogy ponyva, de Maigret nem ponyva. Majd meglátom. Meg kell jegyezni a neveket, az utcaneveket, ki mit mondott, szóval nem lehet aludni közben és jó gondolatok is vannak benne. Jó leírások a párizsi világról, ahová főleg a torony miatt vágytam. Maigret és a becsületes emberek.

Ceruzával szerintem ő maga írta be az első üres oldalra a világ legrövidebb recenzióját: "Jó!"

Tényleg. Köszi, Bandi bá' Jó. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.