Ma délelőtt 11 óra tájban törtek be Bicskén, egy Aradi Vértanúk utcában található családi házba.   A környéken elők elmondták, hogy az elkövetők kifigyelhették az ott élők mozgását és behatoltak. Mint azt tőlük megtudtuk, egy fekete, a területen ismeretlen autóról is beszámoltak a rendőröknek.  A…

SziaTudnál nekem segíteni?Most,hogy beköszöntött a tél -  esik hó, jeges minden.Ki Bicskén a felelős azért hogy sózza az utakat? A Dózsa György utcában  lakom s az elmúlt 3 évben eddig nem sikerült egyszer sem felsózni, ami csak azért gond, mert hetek kérdése és jégpáncél lesz az egész utca ami…

Könyvtári vasárnap van. Bandi bácsi nyugalmazott honvédőrnagy volt, a bicskei Marx Károly utcában lakott és szintén az ebben az utcában lévő Petőfi Emlékkönyvtárat vezette. Ez egy helyiséges volt, egy kislakásnyi méretű szoba. Hétfőn, szerdán és pénteken 13-19 óra között nyitott ki. Azt hiszem 1980…

Fenyvesi Tamást és családját keresd az Aradi. 61. szám alatti házban, az Űrhajós-Aradi sarkán 16 óra után. Minél előbb, annál jobb. Ahogyan tavaly is, idén is az Etyeki Kutyamenhelynek, az Etyeki Állatvédők Egyesületének gyűjtenek tartós kutyaeledelt. Míg én ott voltam, jöttek ismerősök, barátok…

Sille János emlékére

Címkék: család gyász amiutcánk

2017.04.10. 15:38

Ezúton szeretnénk kifejezni őszinte részvétünket a döbbenetesen fiatalon elhunyt János családjának, szeretteinek. Drága emléke szívünkben él!

Először is szeretném megköszönni a Szondy utcai rossz útról szóló cikket!Én személy szerint ennek tudom be hogy kaptunk egy szép aszfalt csíkot.Hasonló segítségedet kérném,ha írnál egy jó velős cikket a Szondy u levő szemetelésről!?Felháborodva tapasztalom szemétdombok gyűlnek az utcán és az…

"nincs véletlenül információd arról,vajon mikor fejezik be a temetőkerítést és a parkolókat az utcánkban? Hetek óta leálltak a munkákkal! A mellékelt kép helyszínén nemrégen még mézet adó akácfák adtak árnyékot az arra közlekedőknek... Most pedig dudva és romhalmaz látható.  A parkolót egyelőre…

Nagyon kedves levél érkezett, megtisztelő ez a bizalom.  Nagyon sok örömet, boldogságot, szeretetet, hitet, áldást, egészséget, sok szép és okos utódot kívánunk az öt házaspárnak ezzel a nagy mondattal Hamvastól:     "Mindig az győz, aki meg tud semmisülni az öleléseben" (Ám mivel ebben az…

Bicske, Aradi vértanúk utca vége.   Az a szakasza ennek a szép utcának, ahová az Űrhajósról a Zöld Bicske tehergépjárműve is csak  úgy tolat be, hogy aztán orral egyszerűen kimenjen. Ennyire nincs teherforgalom, a gépjárműforgalom sem nagy, viszont balesetveszélyes…

A mi utcánk - Hónapok kérdése

Címkék: amiutcánk

2015.02.16. 13:08

Jó, rendben. Mindig is csak hónapok kérdése. Idő kérdése. De erről a szép időről jutott eszembe. Bár hova sietek. Nekem így is jó. Én-fotó. 

Tavasszal is beszélgettünk kicsit, mert a tavaszi virág- és zöld-várás kiskorunk óta (nagy idők voltak!) Bőcs Ferencné Bokros Maris néni háza előtt szinte szertartásos - akár oviba, akár iskolába, akár vasútra tartván, mert az ő kertje sosem volt hétköznapi, az a…

A mi utcánkban él Mariska néni, akinek egész kertje sűrű virágtenger. Mariska néni életének 90. esztendejét tölti be augusztusban... Meséltem mindezt anyukámnak, aki persze tudta, hogyne tudta volna, hiszen ettől a "képtől" a 10. házban él. Még azt is hozzátette - amit…

süti beállítások módosítása