Tavasszal is beszélgettünk kicsit, mert a tavaszi virág- és zöld-várás kiskorunk óta (nagy idők voltak!) Bőcs Ferencné Bokros Maris néni háza előtt szinte szertartásos - akár oviba, akár iskolába, akár vasútra tartván, mert az ő kertje sosem volt hétköznapi, az a tulipánmező pedig olyan volt mindig mint a mesekönyvben. 

Saját gyerekeink is tűnő mosollyal szemlélték a színáradó növénytengert a zöld drótkerítés mögött. Emlékszem a hitetlenkedő szemeikre.   

Mariska néni idén augusztusban töltötte be 90. életévét. Ezt a japánbirses talán utolsó képét márciusban  készítettem (kistószegi nagymamánk általános iskolai padtársáról).  Hétfőn azt hallottam, hogy Bőcs Ferencné Bokros Maris néni jó lelke a mennyei virágoskertbe távozott. Búcsúztatója november 20-án 11 órakor lesz a református temetőben.

Isten nyugosztalja!

Nagyon sokat dolgozott életében két kezével, a kertje volt az élete, az utolsó időkig derékból hajolva kertészkedni láthattuk. Pengő, a tacskókutya intézkedve, ellenőrzés alá vonva ugatta ház előtti elballagásunk, mire Mariska néni általában úgy nézett ránk, úgy köszönt vissza a "Csókolom Mariska néni!" hangos köszöntésünkre, hogy arra a kis időre föl sem egyenesedett, legföljebb a talajszinten dolgozó kezeit arra a kis időre derekára tette  Köszöntött Ő is, eltűntünk, folytatta.  Hazafelé ugyanez. A Világ forgásához tartozott mindez észrevétlenül, benne a mi kis életünkhöz.

Családja mellett közvetlen szomszédjai is sokat segítették. Egy jól szervezett véletlen  folytán Benedek Ignác kertészmérnök és felesége, Benedekné Teri óvónéni nemcsak mellette laktak, hanem mellé is álltak több utcabelivel együtt.

Életünk első Anyák Napi virágosodását ott intéztük, nem engedett fizetni, azt mondta, majd szólni fog, ha segítségre lesz szüksége, van itt munka, együnk rendesen, hogy elbírjuk a szerszámot.

Később, jóval később, amikor életkorunk szigorú és igazságtalan (?) haladtával egyre több "síremlékünk" lett "mindkét oldalon" - akkor is beköszöntünk csokrokért. Az elővágottak egy világoskék vizesvödörben várták küldetésük.         

Az pedig igen kifejező és sajnálatos, szomorú momentum, hogy ismeretlen tettesek az elhunyt bicskei kertbarát lakását feltörték, meggyalázták, a kiskaput is leakasztották hétfő reggel - már az egészségügyi intézményben bekövetkezett halála után, legalábbis ezt hallani a mi  csöndes és "idők kezdete óta" nyugodt, a katolikus templomtorony jobb oldali homlokzatával éppen egy irányban fekvő, 500 méter hosszú utcánkban.  

A keresett hozzátartozók, akiket a november 20-án 11 órakor tartandó temetésről szeretne értesíteni Bőcs Ferencné bicskei családja:

(A keresett hozzátartozókat megtalálta a család.) 

Otthon azt mondják nekem ugyanebben az utcában: 

"Látod, nem bírta kertje és háza nélkül. Elesett és meghalt egy ápolási otthonban, ahová az állapota miatt került szegény. Már nagy utakra indult volna. Életveszélyes lett volna itthon hagyni. Haza már nem jöhetett onnan. Elindult inkább a legnagyobb útra. Drága."    

I.A.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.