A Diggerdrájver című bicskei alkotóhoz is köthető színdarabot 75. alkalommal mutatták be.  

Bemutatták már Londonban is ezt a Bicskéről is sokat mesélő darabot, ami Alcsútdobozt és Felcsútot is felemlíti. Egy rendes, becsületes, kőkemény bicskei melós életéről szóló mozaik szerkesztésű (gyakorlatilag) monodráma. 

De csak ebben a 62 székes kamarateremben, ahol én már másodszor látom, 4650 ember látta eddig becslésem szerint, mert 75X62=4650. Moldova György is eszembe jutott, hogy ezt neki látnia kellene. Ha valaki tud a mindennapi emberek nyelvén írni, akkor ő ennek nagy mestere volt. Moldova ebbe belefeledkezne. Látom figyelmes, mindig mosolyra kész, komoly arcát.    
Onnan tudom, hogy 75. előadást láttam tegnap, hogy egy különösen kedves olvasó, aki történetesen bicskei és a  társadalomtudományok fiatal doktora, továbbá az Örkény Színházat nagyon szereti, figyelmembe ajánlotta a 75. performance tényét nyugat-európai tanulmányútjáról, mert tudott a darab bicskei vonatkozásáról.

Mellesleg holnap fog megjelenni a Társadalmi riport! Ezek mint  a kilométerkövek a mindenkori magyar jelenben. A társadalmi folyamatokról szóló jelentés idei tanulmánykötetének egyik tanulmánya a magyar kivándorlásról szól.

Értem én, csak fel nem foghatom, hogy Bicske város kulturális rendezvényekért felelős, megválasztott politikai döntéshozói, hogyan nem jutottak el még önállóan odáig, hogy ezt a Londont, már majdnem a Globe Színházat megjárt művet, aminek Bicske az alfája, Bicskén is bemutassák. Tudják, hogy létezik. Lehet, hogy az a baj, hogy tőlem tudják? Lehet, hogy az a baj, hogy megoldatlan kérdésekre engedély nélkül keresi a választ?

"Az ész megáll és ácsorog" - hogy idézzem a mű szavajárását.  Nem kötelező a disznótor. 

A központi ethosz szerint első a munka becsülete - szavakban legalábbis. Ebbe pont befér.  Tessék parancsolni. Itt egy házát majdnem saját kezével a Vörösmarty utcában felhúzó bicskei ember, aki traktoros, gépész, 13 éves kora óta böllér, növényvédelmi szakmunkás, kertészkedik és amiből élt, 30 évet két honi munkahelyen dolgozott: nehézgépkezelő.

Ő távozott családjával Londonba. Pontosan elmondja, hogy miért. Azt a bicskei házát hagyta itt lányának, (melynek telkén az egykor volt otthon falai között Vámosi János nevelkedett, akiről Bicskén sehol egy bötű).

"Nehézgépkezelő vagyok. Közérthetőbben: markológépes. Itt Londonban: digger driver.

A nyelvtudásom alig haladja meg az alapfokot. 
 Nem szerencsét próbálni jöttem, hanem jövőt biztosítani a nyolcéves gyerekemnek, és tisztességes fizetést találni magamnak. Elvegetálhattam volna a hátralévő életemet a nyugdíjig, végül is biztos állásom volt. A szakmában elértem a csúcsra. Aztán ahogy teltek az évek, egyre kevesebb jutott a bevásárlókosárba és egyre többet kellett fizetni érte, az országra meg valami olyan kilátástalanság és letargia telepedett, hogy szabályosan fojtogatott.

Amikor az ember elhagyja a hazáját, az olyan, mint amikor elválik attól a nőtől, akinek elrebegte a „boldogító igen”-t (...). Vannak jó válások, és örök-harag válások. Aztán ugye szeretjük magunkat a válás után kihasznált, átvert áldozatnak tekinteni és szeretjük ezt mindenkinek elmesélni…" 

Horváth János munkája mellett blogot vezet. Ezt fedezték fel a színházban. Epres Attila a főszerepben, a feleség és a fiúgyermek kevés, de nagyon jó szöveggel és jól játszanak. Az egész díszlet: három szék és egy asztal.

Abszolút rólunk szól az egész. Pl. arról, hogy a haza állapota miatt mondjuk 25 év múlva lesz-e felelősségre vonható bárki. Költői kérdés. A választ már régen tudjuk. Az Európai Unió pályázati forrásának köszönhetően megújult Fiatalok Házában, az egykori moziban, ami szintén szóba jön a darabban, simán színre lehetne vinni.

A darabot már láttam egyszer az Örkény Stúdióban (Asbóth u.22.), akkor a Bicskéről Londonba kivándorolt Horváth János ült mellettem, gyakorlatilag az egyik SZERZŐ! SZERZŐ!. Tegnap megnéztem teljesen egyedül. Helyfoglalás történt érkezési sorrendben. Beálltam az ajtóba 15 perccel kezdés előtt, elsőnek törtem be a terembe,  semmi rokokó, és becéloztam az első sor középső székét. Így mulat egy magyar úr. Semmi egyébbel nem foglalkoztam.
Kezdetben nagy nézőtéri zsibongás, aztán nagy csend volt már a kezdés előtt, ami a dramaturgiai pillanat, a várakozás a függöny felhúzására - amikor megszólalt egy mobil. Aztán vele együtt azonnal még egy, aztán szólt négy, tíz, különböző hangokon, volt ám térerő meg kakofónia! De hamar rájöttünk, hogy ez a hangfalból szól. Mácsai Pál baritonja kíván jó estét felvételről, majd arra kér mindenkit, hogy a telókat kapcsoljuk ki, de kétszer aláhúzva, hogy még a rezgő üzemmódot is leszünk szívesek, ez nagy poén volt, rá is játszott arra a színigazgató, hogy még a rezgőt is. Érezhető volt, hogy azt aztán társulatilag utálják. Persze, persze. Az én érdekemben is. Thanks a lot. 

"Szia. Szóval ez még jobb volt így. Elsőnek mentem a terembe, első sor közepére leültem és onnan hallgattalak meg téged, előfordult, hogy jöttek a könnyek, nem kapkodtam utána, izzad a szemgolyóm oszt jó napot, a verejték meg lecsorog a nagy arcomon, néha egy kis víznemű is kell érje testem.  Kb. pont mögöttem ülhettünk az első előadáson. Telt ház, hát persze, 62 szék, ha jól számolom, és én az egész szöveget sokkal jobban átéreztem, mint valaha. Beleértve könyvből olvasáskor, beleértve az első előadáson. A legnagyobb ereje abban van, hogy az életről szól, a mi életünkről, a tetejébe pontosan tudom, melyik az a ház, milyen az a mestergerenda, milyen a színes üveg, tudom, hol volt a trafik, ha azt mondja nekem akkor, gyerekkoromban  azt mondja valaki, hogy temetkezési iroda lesz, hát kézen állva röhögök, ahogyan azt sem hiszem el gyerekként, hogy a kissé megrogyott tornyú templomunk miatt abban a moziban vagyunk kénytelenek misét bemutatni és hallgatni, amit mi jól ismerünk, ami a darabodban is benne van helyszínként. És továbbra sem értem, illetve értem én, csak fel nem foghatom, hogy a rendkívül kultúrérzékeny, kultúrkúriát is létrehozó városvezetés hogy nem hozott még Bicskére egy Bicskéről szóló budapesti kamaradarabot a Károly körút mellől, amit játszanak egy bizonyos Mácsai Pál vannak itt páran, akik ismerhetik - vezette magyar nyelven játszó magyar színházban, s amit Epres Attila - szintén ismerhetik többen -  főszereplésével bemutatnak Londonban is.

Pedig ez a darab a munkáról szól, aztán még munkáról, de a munkáról is valamint és továbbá a munkáról, a túlélésről, a megoldáskor egykor és most.

A hatalmon lévők sose szerették a valóságot különös érdekük híján. Csak ha meg volt kozmetikázva, ahogy ők szeretnék látni és láttatni. Ezért nem fér bele ez itt? Mert ezen aztán semmi smink. 

Epres Attila a sárga kobakjával (munkavédelmi sisak), a melós gatyóval, amibe beletörli a születésnapi tortát vágó késről a krémet, a kockás flanellel ma is nagy volt, szeretnék egy olyan flanelinget azonnal, és ma is ott volt Epres 100%-ig. A születésnapnál láttam egy rá vonatkoztatható pillanatot vagyis azt, hogy 1 pillanatra elhallgatott a saját halál elől való megmenekülésről. Mesélted, hogy honnan jött vissza, ő a színész, ő a magánember. Szóval ez egy munkásember élete és a központi főhang a munka becsületéről szól - szóban legalábbis -, tehát simán bele kellene férjen egy valamennyire is őszinte, bevállalós és önálló életű település mindennapjaiba ez a darab. Semmi punk. Semmi anarchia. Semmi progresszív. Egy magyar melós élete. Véleményei.  Barátom, már mondtam neked, tudom melyik halottas batárról beszélsz a darabban, tudom a nevüket, tudom Gabi bácsiék neveit, akik hajtották, itt van előttem az arcuk. A taxisok, akik egyszer mindenkit elvisznek, mondta Feri bácsi fodrászatában. Azt is, aki nem akar utazni. Ahogy Dezső bácsi arca is előttem van a Pajtás boltból. És a trafikban a kalapos bácsitól én is vettem patront a pisztolyba, abban a moziban én is láttam nagy filmeket, legjobban röhögni szerettem, azért mentünk. Csak illemből nem álltam fel és fordultam a nézőtér felé: "tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton". 
Kiváltságosnak éreztem magam, hogy olyan színházban vagyok, ahol én pontosan tudom, milyen házról, milyen utcáról, milyen faluról beszélnek. Tudom, hogy ki vagy,  tudom, ki a lányod és párja. Jól tettem, hogy megnéztem, jól tettem, hogy egyedül. Azt sajnálom, hogy nem értek a motorokhoz. Annyira szó volt Babettáról, Komárról, Zündappról, oldalkocsis 38-as bömösről, MZ-ről stb., hogy azonnal a nagybátyám ugrott be, hogy ezt neki látnia kellene. Ma össze is futottam vele, éppen a kisebb motorja nyergébe ült volna, mondtam is neki, hogy ez a darab autó-motor-sport külön kiadása. Vele együtt még összesen hat embernek kellene még jegyet szereznem Komon Ági révén, aki szintén bicskei és a színháznál dolgozik. Segíts azért, kérlek, ha tudsz valahol égből hulló jegyekről.  Összeszedem őket, mint az avart nem szoktam ősszel. Köszi, üdv, Tóni 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.