Nézzünk most kelet felé fel a Holdra és érintőívjére
Címkék: fotó tudomány csillagászat
2019.01.21. 21:39
2019. 01.21. 20:54
Tekints ki ablakodból kelet felé - írta Szűcs Matyi -, s látni fogod égi kísérőnk felett, szinte a zenitben a Hold felső érintő ívét.
Fotó: Seres Csilla Milla
köszi. kimegyek az udvarra. lesz fotód? - kérdeztem.
Nekem nem, de szintén bicskei ismerősömnek remélhetőleg igen.
köszönöm, várom
látok egy fényívet - mondom -, de nem tudom, hogy keletkezik.
Matyi:
http://legkoroptika.hu/erintoivek
Ez a felső érintő leírása
És a fotón majd látható lesz körben, a 22 fokos haló is.
http://legkoroptika.hu/22fokoshalo
A halóhoz oszlop alakú jégkristályok kellenek, mely úgy látszik, most bőven van a hazánk légtömegébe bejutó felhőzetben.
Kinyújtott kéznél a holdhaló körülbelül egy arasznyira van égi kísérőnk körül. az egész országból sorra figyelik meg az emberek, tényleg nagyon erős a látvány.
Az érintő ív, (mely a fotón most látványosabban fest, és amúgy is ritkább, mint a haló), ugyanolyan hatszög alakú kristályokon törik meg, és ahogy a nevében is benne van, a halót érinti alulról és felülről ,de előfordul, hogy csak a felső látszik.
Nagyon erős színei vannak, ebből is látszik, hogy mennyire intenzív volt.
Nagyjából ennyit tudok.
Köszönöm!
szólok ha megy a fotó
azt is köszönöm!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek