Labor kora reggel. Évi teljes vérkép. Megelőző szerelés. Az én koromban, ugyebár. I am an ancient monument.

Fiatal anyuka jobbról jő. Hat hete jött világra a harmadik gyermek.. Látunk a telefonján képeket a testvéremmel. Boldogan beszél róluk. A bratyó viccből magára vette öcsi ruháit és anyuka fotózza. Áll a szűk, talán kantáros-kockás kertészgatyóban és vigyorog. Nevetés. Sapka a feje búbján, mert kicsi és öcsiét nem lehet lejjebb húzni. 

S hogy ez a szülés... Hogy ott Zámolynál majdnem megszületett. A férje száguldott és az utat figyelte mint egy pilóta. 30 perc alatt értek Fehérvárra. Jó, hogy odaértek. Beleborzongok. Nem szeretem azt az utat, sosem szerettem. Elképzelem inkább, hogy rendőrautó vezeti fel őket és aztán a police.hu-n olvasom a hőstettet a bicskei gyermek megszületéséről. Az sem gyenge menet, de  veszélytelenebb lett volna, ha segítséget kérnek.

Anyuka a Budai úton azt hitte, hogy tényleg napvilágot lát a gyermek. S hogy már a "rámpán", a mentőbejárónál  várta őket a stáb, mert az orvossal telefonos kapcsolatban volt a kismama.

Közben itt Bicskén kilép egy-egy közeli ajtón egy rendelői dolgozó, akit arcról nagyon régóta ismerek, köszönünk mindig, és a nevét nem tudom. S hogy mennyit melóznak értünk fontos pillanatokban, ebben a természetesen minden nagyon jó, minden nagyon szép magyar egészségügyben. Úgy mint az a "stáb" a Szent György Kórházban  (nem jut eszembe jobb szó).

Az asztalra került az anyuka, de ment simán minden. Tíz perc a születés. Megérkezett a kislány a három dalia férfihoz és a szép anyukához. Persze, ezt én olvasom így. De jó mást hallgatni. Örül, hogy mondja és nem először teszi. De mintha először mondaná, akkora benne a lelkesedés. Én tudom mit mondanék, az nekem nekem nem új, az annyira unalmas. Ő újat mond. 

A várandósságtól és a szüléstől pedig még mindig megáll az eszem. (És ácsorog.) Igaz, láttam egy fontos születést - nem premier plan - 25 éves koromban. Nem mertem premier plan. Mint ahogy a Bridget Jones babát vár c. angol romantikus vígjátékban fogalmazott a címszereplő, a férfi arca olyan apás szüléskor, mintha éppen a kedvenc kocsmáját látná leégni. Nem láttam a filmet. Ezt kedvenc kocsmámban idézte egy fiatal anyuka, a férje pedig rám nézve-mutatva nevetett fel: "Hogy röhög!"

Nekem a szép és kicsit megviselt arc van meg, ami bár nem szomorú, sőt, elszánt, akaratos, de nincs is itt. Transzban van. Csatában. Szemei lehunyva. Törlöm az arcát, a szája szélét, itatom, ha kéri. Nos, a "Kedves Szülők!" megszólítás esetén éppen ezért (szimpla önszórakoztatás gyanánt) ezért tiltakoztam magamban mindig, mert dehogy vagyok én "szülő", maximum de iure. De facto én csak egy hót egyszerű apa vagyok. És az is maradok.

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.