Június 22-én a III. LökiMan Közép és Olimpiai -távú Triatlonverseny 2019 pályáján Dr. Kovács Attila gyermekorvos és Agyagási Ákos, a Vajda János Gimnázium tanára képviselték Bicskét. 

Dr. Kovács Attila korcsoportját jól jellemzi, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye innenső szögletében fekvő város pályáin rajta kívül nem volt még egy olyan magyar vagy külföldi versenyző,  aki több mint hatvan esztendősen nekivágott volna 1,9 km úszásnak, 90 km kerékpározásnak és 21 km félmaraton futásnak. Mindezt kemény hőségben, de szerencsére sem nagy szél, sem eső nem nehezítette dolgukat.  

Agyagási Ákos 9 főből álló kategóriájában (=korcsoport) első helyezést ért el! A teljes férfimezőny mintegy 60 főből állott. Összemzőny tekintetében az ExtremMan ötödik helyezett lett.    

- 8 óra a szintidő. Ákos a fantasztikus a 04:57:10 időt teljesítette, ezzel a hagyományosan egyik legerősebb korcsoport (35-39 év) aranyérmese lett, az én időm pedig 06:58:52 volt, ami pár perccel jobb is lehetett volna, ha nem bukok a bringapályán és nem kell szerelnem a gépet. A 68 indulóból Ákos az abszolút 5. helyezett,  én pedig az abszolút 56. lettem. Valóban én voltam az egész mezőnyben a legidősebb, és így a 60-64 év közötti korcsoportban én is aranyérmet kaptam, de értékesebb lenne, ha lett volna ellenfél. Mindenesetre az nagy öröm, hogy végig tudtam menni, és alapvetően ez volt a célom - összegezte Dr. Kovács Attila. 

Szívből gratulálunk! További sportsikereket! 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Két fantasztikus sportember! Az egész város büszke lehet, s legyen is, rájuk!
süti beállítások módosítása