Az Osztrák-Magyar Monarchia nekünk már a múltba vesző mesekirályság. Az I. világháború már oly ködös, hogy alig-alig emlékszünk rá. És mégis engem kézzel fogható emlék fűzött hozzá. Legalábbis akkor, mikor nagymamám ráncos és májfoltos kezét foghattam.

Ő még annak a mesekirályságnak a leánya volt, születésének örömét a háború groteszk borzalmai árnyékolták. Vészkorszak volt. Bátyja a fronton harcolt, soha nem láthatta, csak a nevét olvashatta a bicskei háborús emlékművön. S most együtt lehetnek valahol, odafönn egy békés mezőn, talán most megadatott nekik, hogy megismerhessék egymást. 103 év után. Hosszú idő volt, de nekem kevés, mint mindazoknak, akik ismerték és szerették őt. Átélt két világháborút, egy forradalmat, élhetetlen rendszereket.
Élettapasztalata volt. Sokat mesélt. A Hollandiában töltött gyerekkoráról, a bombázott Pestről, a bicskei újrakezdésről, a bányában dolgozó nagyapámról, apukám gyermekkoráról. Történetei végeláthatatlanok voltak, s titokban reménykedtem, - bár tudtam remélhetetlen -, hogy még hosszú-hosszú éveken át mesél. Szerencsés volt. Még láthatta dédunokáját, s szerencsés volt dédunokája, mert örömmel emlékezhet rá. Sajnos ma már csak emlékezhetünk. Többet nem mesél, két hete továbbment a mesekirályságba, s onnan nézi kíváncsian sorsunk további alakulását. Mert mindig, az utolsó pillanatig meg volt benne egy kislány jóleső kíváncsisága. Búcsúzunk Tőle. Bánattal, mert többet nem nevethetünk vele, de egyszer majd örömmel emlékezünk rá, mert itt volt valaha velünk.
Búcsúzunk Tőle július 12-én, pénteken, a református temetőben, délután 3 órakor.

Facsar-Veszeczky Andrea

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.