Egy szerencsés véletlennek köszönhetően A fehér szalag című dráma premiejére sikerült jegyet vennem a budapesti Katona József Színház oldalán kutatva. A fehér szalagra elsősorban Veszelovszki Janka, Csabdiban nevelkedett egyetemi hallgató, színész miatt akartam érkezni. 

janka_taps.jpg 

A premier előtti tömeg a Kantinban - a színház előterének büféjében. Sok ismerős arc, írók, költők, művészek.

Janka a bárói család pesztonkáját, Évát alakította. A bűn születéséről szóló igen nehéz darab legtisztább lelkű szereplői Éva és a falu tanítója, akit Rajkai Zoltán formál.
A tanító egyben a mesélő, a narrátor is. Tisztaságuk annak is köszönhető, hogy más településről valók, vagyis az ottani belterjes milliőbe csak belecsöpentek.
A tanító a gyerekek személyiségét és életét jól ismeri. Még közelebb hozza őket egymáshoz, hogy a tanítónak megtetszik Éva. Amikor lány hazaindul a saját falujába - valóban kerékpározik a színpadon és azt játssza, hogy akkor tanult meg - , megszólítja a tanító és szerepe szerint idétlenül udvarolni kezd.

Jankának tehát a kis szerepek közül egy nagyobb jutott. Egy héttel az előadás után is fel tudom idézni négy  remek jelenetét Rajkai Zoltánnal. Megszólítás. Éjszakai szállásadás. Tánc (itt is az játszák, hogy nem tudnak.) Bakon ülve,  piknikfogat visszafordítása és első csók a nőtől jutalom gyanánt.   

janka_muveszbejaro.jpg

Előttem négy sorral foglalt helyet az édesanya, aki a Katona nagyszínpadán akkor látta először játszani kislányát és ezzel együtt születésnapjától is csak néhány óra választotta el. Szép ajándék. 

A másik ok, amiért a darabot meg akartam nézni: Enyedi Éva alkamazta színpadra A fehér szalag című filmet. Enyedi Évát, aki barátaim barátja, sokszor láttam már kedvenc társulatom, a Pintér Béla és Társulata darabjainak fontos szerepeiben. Valamint dramaturgi munkásságával is ott találkozhattam többször.

A harmadik ok: "Rendezte: Ascher Tamás".

szinlap.jpg

A negyedik okkal nem vagyok egyedül. "A Katona" számunkra kultikus hely maradt. A 80-as évek közepe táján, 16 éves korunkban fedeztük fel magunknak alternatívságát, többetmondóságát, ellenzékiségét, mármint ennek a szónak 80-as évekbeli értelmezésében. Különösebben nem érdekelt bennünket a két vezető esete a Nemzeti Színházzal, az érdekelt, hogy mi jött ki ebből a Katonában. "...a színház és az élet közötti kapcsolat helyreállítását-megtalálását tartotta a legégetőbb feladatnak, vagyis egyfelől a nyitottságot, érzékenységet, fogékonyságot a magyar társadalom mindennapjainak új meg új problémái iránt, s a reagálást ezekre a problémákra, másfelől a hagyományok ápolása helyett azoknak a színházi eszközöknek, annak a színházi nyelvnek a megtalálását, amelyek segítségével artikulálni lehet az élet által felvetett problémákat." 2022-ben lesz negyven éves a hely. Cseh Tamást is láttam először, ezen a színpadon. Orosz klasszkusokat színműveit, aktualitást hordozó áthallásokkal, mintha az akkori mára írták volna mindet.

A fehér szalag - szomorú darab. Durva.  Reménytelen krimi. Generációk lelkének megnyomorításáról szóló pszichotriller. Apák ették meg az egrest és a fiak foga vásott bele (Ezékiel 18, Jeremiás 31). Válasz arra, az egyik válasz, hogy miért "ették" meg oly könnyen, amit később társadalmukban eléjük tettek. A bűnismétlés veszélye világszerte fennáll. Az első, amit a metróban kimondtunk róla, miután Jankának gratuláltunk a Művészbejárónál: mit művel az elfojtás, az irgység, a harag, a féltékenység. Később megjelent egy részletes kritika, ami itt olvasható. Örömmel láttam a visszaigazolást, hogy szintén az elfojtásról beszél.
Veszelovszki Janka "A Katona" színpadain, "A Katonában" Gothár Péter: Szürke galamb és Máté Gábor: Rozsdatemető című rendezéseiben látható. Művészi útjának felívelő kezdetét remekül egyengette "Az én szombám" című Ódry Színpadon látható darab. Néhány nappal ezelőtt Szegeden, a  Régi Zsinagógában hathatott a közönségre.

 

Izing Antal 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása