Itt, ezen a ponton tekinthetik meg olvasóink azokat a 2019-es bicskei Balaton-átúszókat, akik nevezésükben szerepeltették lakóhelyüket. Ők voltak természetesen többen, de ezt minden átúszó maga döntheti el. Vagyis lehetnek olyan bicskeiek, akik idén átúszták a Balcsit, de nincsenek a listán.  A…

Reméli, hogy a városunk arculatát erősítő heti motívumokat nem a vihar viszi el, hanem az önkormányzat non-pofit cége.   Bizakodjunk benne, hogy vihar sem lesz addig. 

Szia!Az alábbi képeken egy sajnos mára szokássá vált szabálytalan parkolás látható a Spar melletti járdán  A táblák egyértelműen jelzik hogy itt megállni tilos van hatályban, ennek ellenére ez mára már rendszeressé vált. Ha valaki nem ismeri a KRESZ ide vonatkozó rendelkezéseit, akkor itt…

Kis csapat, nagy siker

Címkék: sport kempo dhkse metzger.anti

2019.06.27. 12:54

  A DHKSE idén is részt vett a Csomád Kupa Nyílt Nemzetközi Harcművészeti Fesztiválon, ahol összesen 23 egyesület 136 versenyzője mérette meg magát. A vakáció kezdete miatt nem volt könnyű dolgunk, alig akadt olyan versenyzőnk, aki el tudott jönni (volt, aki a versenyről ment egyenesen a…

Június 22-én a III. LökiMan Közép és Olimpiai -távú Triatlonverseny 2019 pályáján Dr. Kovács Attila gyermekorvos és Agyagási Ákos, a Vajda János Gimnázium tanára képviselték Bicskét.  Dr. Kovács Attila korcsoportját jól jellemzi, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye innenső szögletében fekvő város…

Tréleren személyautót szállító kisbusz és egy kisteherautó ütközött június 25-én reggel az M1-es autópályán, Óbarok közelében. A balesetben a tréler leakadt, és a rajta lévő gépkocsi a tetejére borult. A kisteherautó a belső, a kisbusz a külső szalagkorlátnak ütközött. A bicskei önkormányzati…

2019.05.31 Május 14-én hálózatra kapcsolták, így megkezdődött a próbaüzem Bicskén abban a 499 kW teljesítményű kis naperőműben, amelyet az MVM OVIT épített meg. Fotó Forró Gábor  A bicskei az első olyan kis naperőmű az MVM OVIT PV-projektjében, amelynek próbaüzeme elindult. A tervek szerint…

Katasztrófa állapotokról számolnak be azok, akik látták a mányi utat és a Csabdi utat az intenzív esőzés és áradás  idején. A mányi úton 30 centis víz és iszap hömpölygött egyik mederből a másikba az úton át. A Csabdi úton szintén hömpölygött a víz és iszap. A Bicskei Kertvárosi Polgárőrség tagjai…

süti beállítások módosítása