A Német Szövetségi Köztársaságban, 1950-ben alapított közszolgálati televízió forgatócsoportja készített riportot ma Bicskén. 

Az ARD - Arbeitsgemeinschaft der öffentlich-rechtlichen Rundfunkanstalten der Bundesrepublik Deutschland - stábja otthonában felkereste  Dr. Bourgla Ossamah háziorvost, a városházán Pálffy Károly polgármestert valamint a Menekültügyi és Migrációs Hivatal Bicskei Befogadó Állomását.

Az intézménybe - a táborlakók és a terület biztonsága érdekében sem - már régóta nem engedik be a sajtót. Hogy a táboron kívül, akár a kapu előtt nyilatkoznak az ellátottak  vagy sem, az személyes döntésükre van bízva.

Hosszabb riportfilm készül, amihez az operatőr elég sok vágóképet rögzített.   

ismeros_arcok.jpg

 

2-3 hete, egyik lakónk születésnapja közeledtével jött az ötlet: lepjük meg valamivel.
Zoli Botos Ismerős Arcok rajongó.
Lesz, ami lesz alapon írtam egy emailt az együttesnek. Leírtam, hogy sajnos, nem tudjuk Zolit koncertre vinni, bár nagyon vágyik rá.
Szó szerint fél óra múlva felhívott Kis Laca, a menedzser és segítséget ajánlott.
Egyeztettünk és nagy örömünkre a mai napon megérkezett Intézetünkbe (Hársfalevél Nyugdijasház ) Kis Laca, Galambos Nándi és Tánczos István.
Jelenlétük is hihetetlen volt és örömet okozott, de ezen kívül Zolika kapott videó üzenetet azokról az együttes tagoktól, akik nem lehettek jelen és voltak személyes ajándékok is!

Hálásan köszönöm, hogy itt voltatok, hogy ezt önzetlenül megtettétek!
Ismerős Arcok!
EMBEREK vagytok, a legjavából!!!!!!!!

Köszönjük!!!!!!! 

 

Farkas Tünde 

Kedves Bicskeiek!
pappk.jpg
Dédapám Papp Károly gépész volt, és Bicskén élt az 1900-as évek első 1-2 évtizedében, pontosan sajnos nem tudom megmondani, hogy mikortól és meddig.
Annyit tudok, hogy onnan Mórra költözött és ott is halt meg 1943-ban 89 évesen, tehát 1854 körül kellett születnie.
Dédanyám, Varga Julianna az ő nála sokkal fiatalabb cselédje volt. 9 gyermekük született, Papp Károly egyiket sem vette a nevére, majd kidobta az egész családot, így ők Cecére kerültek árvaházba, illetve nevelőszülőkhöz, dédanyám pedig ott Cecén lett cseléd, hogy legalább a gyerekek közelében lehessen.
Dédapámról ezért aztán szinte semmi adatom nincs, csak annyit tudok a családtagok régi történetei alapján, hogy volt egy előző kapcsolatából vagy házasságából egy idősebb gyereke, akit szintén Papp Károlynak hívtak, ő az 1880-90-es években születhetett.
Ma találtam ezt a Budapesti Hírlap hirdetést, amit csakis dédapám adhatott fel 1907-ben, mert a név, a foglalkozás, az időszak és a lakhely is stimmel. 
Szeretném tudni, esetleg vannak-e leszármazottai ott Bicskén az első gyermeke, ifjabb Papp Károly után.


Azt is szeretném kérdezni, hogy vannak-e esetleg a régi képek, képeslapok között olyanok, amin szerepelhet a műhelye? Annyit tudok még, hogy "a templom közelében" volt, és az 1970-es években állítólag még megvolt a műhely épülete, s akkor még éltek olyan öregek, akik emlékeztek rá.
Illetve felmerült még bennem, hogy volt-e valamilyen helyi újság az 1900-as évek elején Bicskén, ahol a nyomára bukkanhatok? 
köszönöm szépen,
Tóth D. Lujza

Arra lettem figyelmes ma 3/4 5 tájban, hogy a Bicskei Rendőrkapitánysághoz kb. féltucat "csapatszállító" rendőrségi busz, legalább 9 személyesek és féltucat Caddy érkezett. 

 Migráncsok lázadnak? De ahhoz túl nagy nyugiban jönnek és odamennének a Csabdi útra, nem a Kisfaludy utcába. Csak valami nagy meccs lehet itten, hiszen ha szerda, akkor kupaszerda.

A kapitányságon sisakot és lábvédőket, egyéb speciális felszerelésekbe öltöznek, így indulnak a bicskei bázisról a szolgálati helyre.   

 A Videoton-Fradi mai meccsén dolgoznak Csúton - hol is játszhatna rangadót e két nagy múltú csapat? -, ezekben a percekben mentek szünetre 0:0-s félidővel.    

Aki ma nyer, az átveszi a tabellán a vezetést.  

-----

1:1 a végeredmény. 

 Végül a Vidi a 4. helyen a Fradi utolsó percekben szerzett egyenlítő góljával a 2. helyen!  Első a Vasas. Böde Dani megsérült, pedig a Ferencváros készül az Újpest rangadóra, ahol a Fradinak jobb, ha Böde is pályára léphet. 

 A hétközi bajnoki fordulóban mindössze 10 314-en tekintették meg az NB I-es labdarúgó meccseket a helyszínen, ami 1719-es átlagot jelent - gyűjtötte össze az adatokat az NSO. Ez óriási mélypont a 2016–2017-es idényben, az össznézőszám pedig csaknem négyezerrel elmaradt az eddigi legrosszabb fordulótól.

Lopás - Aki keres, az talál

Címkék: rendőrség

2016.09.21. 16:00

A járőrök 2016. szeptember 20-án délután Bicskén, a Kossuth téren igazoltattak egy 23 éves férfit, akiről megállapították, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a körözését rendelte el. A helyi lakost elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.  

"Szép tiszta településből szemetes település lettünk"

Az Ökörfarkkóró Egyesület alapjait jelentő fiatal házaspár és nagy családjuk Bicskén élnek a József Attila utcában. A feleség szociális szakember, a férj jogász. 

tata.jpg

Az Egyesület erejéből, költségtérítés vagy bármilyen honorárium nélkül, szabadidejükben végzik áldozatos munkájukat a településünkön és környékén élő szegényekért. Mint a bicskeiek blogja nemrégiben megírta, a Balaton-felvidéken nyaraltatták a szegény családból való bicskei gyerekek egy csapatát. Cserkészkednek.     

Tapasztalatuk szerint kampányszerű támogatást viszonylag szép számmal kapnak ezek az emberek, családok. Ez jó. Ennek egyszerű pszichológiai oka van. A mindennapokban hiányzik a támogatás. Abból is legjobban az emberi, a rendszeres, a folyamatosan kapcsolattartó. Mert az még jobb. Mert ha hirtelen valami krízis, nagy kérdés van, ami körükben mindent meghalad, akkor van kivel leülni beszélgetni, vagy lenne, aki az idejéből áldozna rájuk.... Mert a pénzt is hiányolják, de ha emberileg támogatva vannak, erősebb a motiváció, hogy eredményeket érjenek el, hogy megoldják.  

Ennyi.

Az Ökörfarkkoró Egyesület vasárnap 9 órakor, a Gyermekotthon udvaráról indul a szép Tatára.  Szeretettel várják az érdeklődő - főleg - gyerekeket, valamint azokat a dologi vagy pénzadományokat, amik akár ezt az utat támogatják útravalóval, akár a tiszteletre méltó Egyesületet.     

 

izing

 

"Csak az tudja, hogy mi a szegénység, aki onnan indult"

a videót keressétek, közlésünk napján a 2. poszt 

 

Szegény gyerekeket várnak a mányi út mellett fekvő Don Carpe Lake Bicske néven üzemelő horgásztó partján, ahol főzni is fognak.  A bicskei mélyszegénységet jól ismerő szakembereket, intézményeket és önkénteseket, minden horgászt és minden jó érzésű embert arra kérnek

dcl.jpg

első lépésben

hogy biztassanak mindenkit az adományozásra

második lépésben

pedig ugyanúgy, ahogy a Bicskei Szó is teszi, ha már meglesz a jószolgálati akció pontos hirdetménye, gondoskodjunk arról, hogy valóban elérjen a bicskei szegényekhez.

SEGÍTSÜNK SEGÍTENI. NE FELEDJÜK, BÁRMENNYIRE TAGADJÁK is EGYESEK FŐÁLLÁSBAN A SZEMÜNKBE NÉZVE, MINTHA NEM IS ITT ÉLNÉNEK, BIZONY NAGY A SZEGÉNYSÉG. AZ IS VOLT, AZ IS MARADT - a szerk.  

Tudják, mi a csóróság. Tudják, honnan indultak, nem felejtették el. Ebből indultak ki.  

Beri Zoltán levele: 

Kedves Bicskei Szó üzemeltető
Idén szeretnék hátrányos helyzetű családok,DE legfőképp gyermekek számára támogatást nyújtani ,Mikulás napján valamint Karácsonykor!
Elsősorban meleg ételt szeretnénk osztani Karácsonykor, Mikuláskor pedig csomagokat a gyerkőcöknek!
Abban szeretném kérni a segítségüket,h  legyenek kedvesek 1-1 megosztással segíteni a kezdeményezésemet, hogy minél több rászoruló gyerekhez,családhoz eljusson az üzenetem!
Válaszukat előre is köszönöm,tisztelettel. Beri Zoltán
Ha további kérdésük volna készséggel állok rendelkezésükre a 06204619639 telefonszámon

 

Minden hátrányos helyzetű gyereket és családot,időseket szeretettel várunk Mikulás napján és karácsonykor is! Meleg étel és egyébb tartós élelmiszert,gyümölcsöt,ruhát , játékot,peca felszerelést és a GYEREKEKNEK Mikulás csomagokat fogunk osztani!!!!
A
z adományozók NE pénzbeli adományra gondoljanak első sorban,MI nem "pénz" formájában kérjük a támogatást!!!! Tartós élelmiszer,játékok,ruhák,Mikulás csomagok amiket szeretnénk gyűjteni első sorban! Úgy gondolom ha kicsit össze fogunk akkor sok gyereknek és családnak valamint idős embernek tehetjük szebbé a Karácsonyt! Üdvözlettel. Zoli

 

ia 

Részletek....

Köszönet érte Kékesi Attilának, aki a Bicske képekben című csoportunkban hívta fel figyelmünket. 

filmhirado.jpg

 

 

 

 

Bicskén, a Csabdi úton verekedésről érkezett bejelentés a rendőrségre 2016. szeptember 19-én éjjel - adja hírül az FM RFK Kommunikációs Szolgálata. 

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 33 éves és egy 34 éves helyi lakos összeszólalkozott, majd dulakodni kezdett egy 21 éves férfival, melynek során többször arcon ütötték a csabdi lakost, aki ennek következtében súlyos sérülést szenvedett. 

Az adatgyűjtést követően az egyenruhások otthonukból állították elő a két elkövetőt a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás.

KERESSÜK A GAZDIT - VAGY EGY ÚJAT!

Férjem és kislányom találtak a József Attila utcában egy szürke cirmos pár hetes cicát. A jobb szeme be van gyulladva. Mivel követni kezdte őket és többen jelezték nekik, hogy nem tudni, kihez tartozik, hazahozták.
Még csecsszopó lehet, mert tálból csak sokadik próbálkozás után tudott lefetyelni.

Nálunk egy-két napnál tovább nem maradhat, mert egyrészt macskaallergiás a fél család, másrészt vagy a mamája vagy egy napközben is ráérő gazdi tudná még a napi szükségleteihez a támogatást megadni.

KÉRLEK, SEGÍTSETEK A GAZDI-TALÁLÁSBAN, OSSZÁTOK MEG!

Nagyon kedves levél érkezett, megtisztelő ez a bizalom.  Nagyon sok örömet, boldogságot, szeretetet, hitet, áldást, egészséget, sok szép és okos utódot kívánunk az öt házaspárnak ezzel a nagy mondattal Hamvastól:    

"Mindig az győz, aki meg tud semmisülni az öleléseben" (Ám mivel ebben az ölelésben akár ketten is meg tudnak "semmisülni", két "győztes" is lehet. Csak győzzetek győzni... - a szerk.)    

"Kedves Bicskei Szó! Egy nagyon kedves történetet szeretnék elmesélni, amiről azt gondolom ritkaság számba megy Bicskén vagy akár bárhol.

Van egy utca, a mi utcánk, amiről már egyszer szó esett a két éve megrendezésre kerülő utcai advent kapcsán....

A Tószeg utcáról van szó. Itt a lakók nagy része kb. 30 éve itt él. Átmenő forgalom nélküli utcáról van szó, ahol a generációk szinte együtt, az utcán nőttek fel (mert annak idején minket még ki mertek engedni a szüleink) - hát most évekkel később, úgy látszik ez a korosztály nemcsak a játékban, de a szerelemben is egy húron pendül.

Ugyanis idén a Tószeg utcában 4 esküvő is megtartatott, sőt, 4 évvel ezelőtt a mi esküvőnk kezdte meg ezt a sort (megjegyzem mi szomszédok is voltunk.)  

Szóval a Tószeg utca mindig mindenben különleges és összetartó lakókról híres.

Köszönöm, hogy megoszthattam ezt a kis szösszenetet, ami a mi életünket színesítette az elmúlt hónapokban. Remélem, Önök által másokhoz is eljut a mi kis utcánk története.

 

Üdvözlettel: Kiripolszkiné Heim Réka"

A kép 15 óra 55 perckor készítették. Később a gép Tószeg-Szent László-Bartók-Bethlen utcák határolta területen a kertekben landolt. 

gulner.jpg

14330098_1478733385486790_1529211284768094067_n.jpg

14364855_1478733478820114_3366263747894865763_n.jpg

 

A OMSZ bicskei bázisának mentőegységei már 15 óra 45 perc körül menteni indultak.

Az FM RFK Kommunikációs Szolgálata kérésünkre adott tájékoztatása szerint rendőri intézkedés nem történt, de a helyszínt forgalomirányítással biztosították a mentés érdekében. 

Egy 11 éves bicskei fiú szenvedett súlyos, égési sérüléseket forró étolajtól - tudtuk meg később a fájóan szomorú hírt - egyetlen vigasz, hogy gyorsan került a legjobb kezekbe.

MINDEN OLVASÓNK NEVÉBEN TELJES, MARADÉKTALAN FELÉPÜLÉST, GYÓGYULÁST KÍVÁNUNK. 

 

 

 

Ez az eladó ingatlan az Akácfa utca 13 szám alatti alagsorban található és irodaként van nyilvántartva.

322 nm (ebben a kazán helyisége is benne van így kb. 260 nm a hasznos alapterülete).
Az ingatlant olyan áron kínálja tulajdonosa, ami szerinte mélyen a piaci ár alatt van: 3,7 M Ft. "Lehet, hogy valaki éppen ilyet keres de nem jó helyen keresi a hirdetést vagy pont akkor nem hirdetem, amikor keresik. Egy vállaklozásnak akár pályázatra is alkalmas lehet.." - írja a tulajdonos.  

14291898_1405018886192618_5139790759730060870_n.jpg

Ez az egyesületi közösség Bicskén - eddigi önzetlen tevékenysége alapján is megérdemelte volna már Bicske város hivatalos elismerését. De ha ezt sosem kapják meg, akkor is végezni fogják hitből fakadó, költségtérítés nélküli jószolgálatukat. 

14324618_1252383138159106_1879087592281551304_o.jpg

Az Ökörfarkkoró Egyesület táborában többségében bicskeiek voltak. Részben gyermekotthonosok, részben mélyszegénységben elő bicskei gyerekek és néhanyan a járásból (Alcsút, Vértesacsa), de ők is ide járnak Bicskere iskolába.

Az egyesület negyedik nagy-táborára került sor a Szőc és Taliándörögd között található Kövér Egér Tanyán.

"Sok ismerős arc mellett egyre inkább fiatalodik a csapat, több táborozó még egyetlen napot sem töltött iskolapadban. A fiatalságunk ellenére a fegyelem tovább javult, ebben a táborban már egészen cserkészetszerű életet éltünk, zászlófelvonással, levonással, végig énekelt tábortüzekkel, napos-tiszttel és keretmesével (indián - a cherokee-k, a dakoták és a feketelábak tartottak napünnepet). A fejlődésben kiemelkedő szerepe volt Balázs Viktornak, külön köszönjük ezt neki, a tábort pedig mindenkinek, aki támogatta. Szerencsére a tábor ideje alatt a CSINI pályázatán elnyert pénz is megérkezett, így több táborozó életében először strandra is eljutott. Ezt is köszönjük!" - írják a szervezők. 

Bárki, bármilyen módon segítené szeretné nagyszerű munkájukat, itt is is kapcsolatot teremthet velük. 

Gondolatjel

2016.09.16. 23:59

Kezdődik a Zöld Terasz őszi sorozata! - írják a szervezők. "Ezután csütörtöki napokon jövünk össze, de a helyszín változatlan. Szeptember 22-én, 18 órától Krajczár Gyula ad nekünk egy külpolitikai áttekintést, elsősorban a menekültválság kapcsán. Mi várható a Közel-Keleten? Mi lesz a sorsa Szíriának? Mi várható az oroszoktól és a törököktől? Hogyan lép fel az Egyesült Államok az elnökválasztás után? És mi lesz az európai megoldás? Arról is fogunk nyilván beszélgetni, hogy mit ér Orbán népszavazása, hogyan befolyásolja az esetleges eredmény az ország kapcsolatát az EU-val és ilyenek.
Igazi sorskérdések! Jöjjön el, aki csak bír! Oszd meg ezt a meghívót! Hívj el minél több embert!"

magyar családi film, 60 perc, 1980 (6)
Természetesen nemcsak bicskei helyszíneket választottak  az alkotók, kis segítséggel Vértesboglár is felismerhető.  
Az ember szeretetre vágyik. Ha kis ember, ha gyerek, szülői szeretetre. Nincs ennél természetesebb és a szívet inkább szorongató vágy. Misi, a történet apátlan, anyátlan hőse - maga néz ki magának szülőket, az ő ablakukba csempészi oda névtelen levelét: "Tessék engem elrabolni!" Mintha bombát tett volna oda, akkora felfordulás lesz belőle. Kilendül helyéből a világ a gyerekre vágyó házaspárban is, és benne is. Mert hogy ő írta a levelet, nem, azt szégyen volna, azt nem lehet soha elárulni. Ennyiben nyomozás, bűn nélküli krimi a regény története. Nyomozás, hogy ki a tettes, kit kellene elrabolni, és másfelől nyomozás a gyereklélek mélységeiben.

Stáblista:

rendező: 
forgatókönyvíró: 
 
operatőr: 
 
 
szereplő(k): 
 
 
 
 
 
 
 

Tessék engem elrabolni!

Címkék: fotó film

2016.09.16. 21:47

Köszönet Kékesi Attilának, aki a Bicske képekben csoportunkban a piaci képekkel együtt ezt is megosztotta. Részlet a Tessék engem elrabolni! c. 1979/80 tájékán készült filmből.  

Kékesi Attila a Bicske képekben című csoportunkban osztotta meg mindezeket a következő kérdéssel: 

Köszönöm a befogadást. Azért jelentkeztem a csoportba, hátha ti Bicskeiek meg tudjátok mondani merre készültek pontosan, könnyen megfejtitek az alábbi helyszíneket, amelyek egy ott forgatott filmből vannak. Talán már meg sincsenek. Ebben kérek egy kis segítséget. 1, A Bicskei járási Egyesült Áfész a piactéren. Mi van ma a helyén? 2-4, Valószínűleg valahol ugyanott, 5, De hol? Ez lenne a kérdésem, köszönöm a válaszokat, vagy ha esetleg lennének mai fotók összehasonlításul. Üdvözlet

 

 

14368717_1592455721058535_5749435944749967814_n.jpg

 

 

14317470_1592455114391929_180682812910478425_n.jpg

 

 

14317463_1592455591058548_614850979429395157_n.jpg

 

 

 

14355033_1592455597725214_163211657357747317_n.jpg

 

14370311_1592455594391881_5436754560579693733_n.jpg

 

Ezeket a tegnap és ma történt dolgokat olvasónk mondta el ma délután. Arra kért, írjam meg, hogy minél többen tudják. Ismert, hogy Bicskén évek óta be-becsengett öreg házakba egy Dél-Dunántúlról érkezett cég és nyílászárók cseréit ajánlják. 

Ha az idős ember vevő a gondolatra és ajtót nyit, bemennek felmérni, kérnek 40 ezer foglalót a "nagyon akciós" projektre, amit ugyebár vétek lenne kihagyni....

Az idős bicskei gazda a kredenchez lép, ha teheti, a hideg téltől és a fűtésköltség növekedésétől tartva kiveszi a pénzét a Szabad Föld alól. Szerződést aláír, a pénzt átadja. Mert ugyan vannak olyan szép korúak, akik senkiben sem bíznak, de vannak olyanok, akik magukból kiindulva jóságot feltételeznek a legtöbb emberből. Egyik sem jó irány.   

Amikor a felnőtt gyerekek, a család megtudja, akkor már késő. Mert bűncselekmény (szerencsére) nem történt, a polgári per sokáig tartana és sokba kerülhet vagyis a család visszalép a szerződéstől szóban, telefonon, mert az öreg házra nem kívánnak költeni a teljes felújítás előtt - valamint próba alapon, de nem túl sok reménnyel kérik vissza azt a 40 ezret.

A 40 ezret viszont nem adják.

Személyes véleményem, hogy itt is a megtévesztés határán áll a dolog, mert egy jóindulatú bicskei mester biztos, hogy nem az 1948-as születésű özveggyel - a kedves baráti család mamájával vagy éppen a mi édesanyánkkal mérné fel és velük, anyáinkkal beszélné meg e komoly beruházás gyakorlati részleteit 22,5 perc alatt, hanem a család férfiaival. Itt a bicskei mesterek előre pénzt nem kérnek, legfeljebb építőanyagra.   

Mindenképpen rosszul kezd nálam egy olyan cég, ami ebben a stílusban végez felmérést a saját telephelyétől 217 kilométerre. (Persze, sokan tudnának mesélni a bizalomról, a súlyos megtévesztésekről olyan alakok részéről is, akiktől semmiképpen nem a megtévesztést várták volna, mert például régóta ismerték őket. Pontosabban azt hitték, hogy ismerik őket... - a szerk.)

A nyílászárós esetre visszatérve: az édesanya fia a rendőrségre ment, ahol kiderült, hogy a cég "nem priuszos" (nem így fogalmaztak), nem történt bűncselekmény, marad a polgári peres eljárás és ha megint megjelennek, akkor arra kéri a nénit, hogy azonnal hívja a rendőrséget a megelőzés és biztonsága érdekében.

A család nem fordul bírósághoz, lenyeli a veszteséget. Közösségi emberként, akik a pénzüket becsületes munkával keresik meg, akik, hogy úgy mondjam, nem a beszedett foglalókból élnek - jónak látják viszont a széleskörű tájékoztatást. Tudja meg mindenki ezeket a részleteket és messze kerüljük el őket. A birtokon belülre beengedni pedig eszünkbe se jusson ezt a "mélyen tisztelt" társaságot.  

 

ia

Franciás motívum, újnak tűnik. Bárhová ér vele a BGESZ közmunkása, máris a szállítási helyére teheti a közterületen összesöpört vagy összeszedett szemetet. 

Ma 14 óra 19 perckor két tűzoltóautó - az első jármű megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használatával fordult be a Kossuth utcából a Kisfaludyra. 

 

Szerencsére nem volt nagy baj, a Tatai út - Zríinyi utcai sarka felé igyekeztek, ahonnan egy fáról távolítottak el egy balesetveszélyes helyzetbe került ágat.   

Ivanics Imre emlékére

Címkék: gyász reformátuss

2016.09.15. 14:40

A gyászoló család fogadja őszinte részvétünket. 

süti beállítások módosítása