Tegnap este a Tanuszodánál tartották hivatalosan a Bicskei Napok keretében a "retro diszkót". Az elnevezés egy szabadtéri diszkót takart, és sajnos megfeledkeztek a szervezők, hogy ezt egy város közepére sikerült megálmodniuk. Teljes hangerővel dübörgött a zene hajnali 3-ig, és…
A budapesti alapítású Regnum Marianum Közösség, mely több mint száz éve megszakítás nélkül végzi ifjúságnevelő munkáját (és ezért a kommunista diktatúra alatt három perben is bebörtönözték vezetőit), minden év pünkösdjének környékén megrendezi a több, mint ezer…
Olvasónk egy mai, véletlen találkozásunkkor foglalta mérges szavakba, hogy körülbelül kettő hete járt a polgármesteri hivatalban, ahol az alpolgármesternek tett panaszt az Endresz György utca Batthyány és Csók utcák közötti szakaszán három egymás mellett lévő oszlop…
A Bicskei Rendőrkapitányság járőrei 2014. május 16-án 9 óra 15 perckor Bicskén, a Gárdonyi Géza utcában igazoltattak egy 33 éves helyi lakost. A rendőrök az intézkedés során a férfi zsebében kábítószernek tűnő anyagot találtak. Az egyenruhások a fiatalembert…
Kodály utca egyes részein nincs árok,vagyis a Május 1. utca vízelvezetése az egyik oldalon simán a Kodály murvás útjára folyik, nincs árok, a víz nagy része egy területen mocsárszerűen áll legalább 5 cm magasságban és folyik be egyes udvarokba. Elvileg következő hónapban…
Olvasónk által készített felvétel
Fb-bejegyzés a témában néhány órája:
"Ígéret van, és történt egy "kis" változás... de a helyzet mostanra már rosszabb és tarthatatlan!
Bicske HÁRSFA UTCA ( bicske.info ) Bicske - Szeretem Bicskét
Az első képsorozat után másnapra…
Mikrovállalati kategóriában a Bicskei Oroszlán Patika Bt. vezetője, Czigány Norbert szakgyógyszerész vette át az MVM Partner Zrt energiatudatosság kapcsán kiírt pályázati jutalmát.
Ennek a Toyota Hibrid Auris típusú autónak egy évi ingyenes használata ezen bicskei…
A Kölcsey utca elején fekvő, árvíztől veszélyeztetett, érmentén fekvő házak megúszták a nagy esőt. A képet is tőlük kaptuk kérésünkre. Információnk szerint szomszédjukban a Bicskei GESZ munkatársa is érdeklődött a helyzetről.
A népnyelvben "kis Bocskainak"…
A Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola négy diákja vehetett részt abban, a Tempus Közalapítvány által támogatott, Comenius iskolai együttműködések pályázat European Youth Past Present Future címet viselő projektben, melynek utolsó állomása, melyen diákok is részt…
A Vincotech Hungária Kft. nappali tagozatos diákok részére az alábbi gyakornoki pozíciót hirdeti meg:Adminisztrációs-Gyakornok Mérnökségi Területre.
Amihez szükségünk van képességeidre:■ Napi hatékonysági KPI-ok elkészítésében való részvétel;■ Napi…
Az énekesnő május 16-ra meghirdetett koncertje a következő napok viharos, esős, szeles időjárása miatt elmarad.
Viszont május 30-án valóban jön Bicskére Rúzsa Magdi, ami emlékezetes, szép estének ígérkezik...
Mint amilyen szép és emlékezetes önmagában is a sokunk…
Az EP-választások idején Bicske jegyzőjének, ha nincs, akkor aljegyzőjének, ha aljegyző sincs, akkor a hatósági iroda vezetőjének kellene vezetnie a Helyi Választási Irodát.
Bicske hatodik jegyzője távozott felmentése után. Aljegyzőnk már régen nincs, a bicske.hu oldalon…
A töki Nyakas Pince Borversenyén is részt vett két bicskei borosgazda szép sikerrel: Marton István János bronz és Rácz Imre szintén bronz minősítést ért el. Gratulálunk a borosgazdáknak!
A korábban felsorolt Vajda, Bogya, Csokonai, Gárdonyi, Hársfa névadókról elnevezett közterületeken továbbra sincs tisztességes közvilágítás. A tetejébe tegnap azt érzékeltük 21 óra tájban, hogy az 1-es főútvonal bicskei körforgalma fölött sem égnek a lámpák.
Mint azt…
Hello!
A jelek szerint a macskánk is olvassa a blogodat, mert ma hajnalban befutott :)
Köszönjük még egyszer!
Dani
"31 Nap a VB.kezdetéig! Addig minden stadion elkészül Brazíliában ez örömteli, viszont pontosan 31 napja nincs közvilágítás a Vajda János utcában. Brazíliában világra szóló események alakulnak, nálunk a közvilágítás rendben tartása is megoldhatatlan problémát okoz a város…
2014. május 7-én, szerda délután kóborolt el az Ady Endre utcából egy 3 éves herélt kan macska, szürke fehér foltos, fehér bolhanyakörvvel (a helyén kicsit ki van kopva a szőre). Mamusz névre hallgat, ha van éppen kedve hozzá. Nagyon emberszerető és barátságos cica. Ha bárki…
Információnk szerint Tessely Zoltán fennforgásának idején a hatodik jegyző is távozni fog Bicskéről, mert felmentették a munkavégzés alól. A törvényesség őrei nem bírják sokáig Bicskén. Vajon miért?
A Csabdin élő általános iskolai tanár bicskei…
Tisztelt Bicskei Szó!
A héten nem csak a Hársfa utcában, hanem a Bajcsy-Zsilinszky utcában is járt az úthenger, meg mindenféle gépek, hoztak is követ ismételten az utcába, mint eddig minden évben. A mai esőzésnek meg is lett az eredménye, az agyag, sár jelentős része az udvarunk…
Pedig ebből az osztályok közötti, nevelő erejű, közösségeiket erősítő papírgyűjtési verseny bevételéből tehették a tanulók olcsóbbá például osztálykirándulásaikat.
Egyetlen általános iskolai tanár nincs az országgyűlési képviselők között? Vagy nem elég…
Egyes információk szerint hamarosan elküldik a bicskei közmunkások kétharmadát.
Feltételezzük, hogy az Európa Parlament választásait megvárják vele. Ehhez képest március 1. és április 30. között Magyarországon még ezerrel több közmunkást állítottak munkába. Egy darabig…
Friss kommentek