A Bicskei Szó kéri a kritikus, építő, végiggondolt, emberséges hozzászólásokat, bennük valódi tartalommal, kérdéssel, információval, érvvel stb. A csoportokat és személyeket bántó, megbélyegző tehát színvonaltalan hozzászólásokat saját belátásunk alapján töröljük. Olyanokat írjunk le, amiket saját nevünkkel is vállalnánk a nyilvánosság előtt. - A szerk.
A Szári KSE csapata a Bicskei TC pályáján tartja meg edzéseit, hazai mérkőzéseit a tavaszi idényben, ami akár az őszi idényre átnyúlhat - értesült lapunk.
A szári labdarúgók pályáját újjáépítik, ezért van szükségük a bicskei sporttársak segítségére. A BTC női és férfi kézilabdázói jelenleg a szári csarnokban fogadják ellenfeleiket "hazai pályán" a Vértes és Gerecse közötti fennsíkon. Tehát ez a két klub együttműködésének kiterebélyesedése, tekintve, hogy a Bicskei Járás településein van már stadion, vannak csarnokok, de Bicskén még várat magára ez a fejlesztés például a korábban szerencsére felépült Bicskei Tanuszoda mellé.
A Magyar Kempo Szövetség közleménye szerint az alábbi sportolók képviselhetik Magyarországot április 27. és május 3. között a XII. IKF Kempo Világbajnokságon, ami 16 év alattiak számára világkupa a törökországi Antalyában. A Mad Max Dojo és a Felcsúti Fehér Tigrisek közül is találunk a legeredményesebben kvalifikáltak között.
Az utazó keret:
Baros Tamás (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia) Tóth Károly (Mad Max Kempo Dojo) Tóth Károly Imre (Mad Max Kempo Dojo) Vaitzner Richárd György (Dojo Lovász SKE) Deák Márton (Magyar Kempo Iskola) Kerepesi Daniella (Dojo Lovász SKE) Herman Krisztofer László (Fekete Harcos Önvédelmi SE) Kassai Kristóf Máté (Dojo Lovász SKE) Kassai Márton Dávid (Dojo Lovász SKE) Kasza Pál Lajos (Dojo Lovász SKE) Lovas László (Újfehértói Kempo Harcművészeti SE) Király Fanni (Harcos Kutyák Kempo SE) Lacza Ábel (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia - Budajenő Kempo Klub) Lévai János (Dojo Lovász SKE) Ódor Erik (Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE) Ódor Lili (Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE) Megyeri Szabina (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia) Mészáros Márk (Magyar Kempo Iskola) Pásztor Ádám (Újfehértói Kempo Harcművészeti SE) Szabó Gyula Patrik (Fekete Harcos Önvédelmi SE) Molnár Csaba (KTTK) Farkas Bálint (BVSC Kempo Klub) Szabó Ingrid (Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE) Szabó Tibor Benedek (Újfehértói Kempo Harcművészeti SE) Tarjáni Tamara (Herceghalmi Kempo Dojo SE) Vigyikán Vince (Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE) Vigyikán Víta (Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE) Sipos Norbert (Aladin Hero Team) Somogyi Cristian (Aladin Hero Team) Bartha Boglárka (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia)
Jövő péntek hajnalban újraindul a menetrend szerinti vonatközlekedés a budapesti Déli pályaudvaron – közölte a Mávinform. A közlemény szerint a kivitelező jövő hétre végez az alagutat övező támfal és rézsű ideiglenes helyreállításával, így a forgalom újraindulásához szükséges technológiai előkészítések után, április 3-án ismét megindul a vonatforgalom a Déli pályaudvaron - írja a www.iho.hu
Ha Bicskén valaki átkel az apostolok lován a hivatalosan Ónadi parknak nevezett gimi-posta közön, akkor a Fáy utca felőli végen láthatja a műanyag palackokból aprólékossággal készült virágládácskák flottaszerű konstellációját.
Mindez a maga keresetlen és véletlen kontrasztjával arra hívja fel a gondolkodó járókelő figyelmét, hogy igazán kijárhatnának már a választottak az "admiralitásnál" egy felújítást a bicskei középiskolának.
Ahol szemmel láthatóan kreatívak, igényesek a szépre és nem hagynák így, ha rajtuk múlna. Nekem ezt üzeni a kompozíció. Egyébként senki nem nevezte flottának, csak nekem tűnik úgy rendezettsége, mint egy virágflottás ármádia - kicsit hippis. Béke Veletek! A megviselt vakolat rajzolata (felső térkép kép) a partvonal itt a Vál-völgye fővárosában. És partközeli szigetek. Földrajz óra. Kicsöngettek. A Parlamentbe becsöngettek. Ahol az ülések kezdetén nem régtől ugyanúgy felállva köszöntik a választók közösségét, mint ebben a középiskolában több mint félévszázada minden szaktanárt, így a földrajztanárt meg az osztályfőnököt.
A Fejér megyei rendőrök 2015. március 27-én délután a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó jogsértések visszaszorítása érdekében fokozott ellenőrzést tartanak.
Fejér megye közútjain 2015. március 27-én 14 óra és 20 óra közötti időben fokozott rendőri jelenlétre kell számítani. A fokozott ellenőrzés elsődlegesen a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó jogsértések visszaszorítására irányul, azonban a járőrök különös figyelmet fordítanak a hatósági jelzésekre vonatkozó jogszabályok betartására is.
Az ellenőrzés keretében a rendőrök személyeket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.
A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények kiszűrése, megelőzése, illetve megakadályozása.
2015. március 28-án szombaton 10.30-kor Natura in minimis maxima - Pici szépségek a természetben címmel előadás és kiállítás kezdődik a Petőfi Művelődési Központban. A rendezvényt dr. Végh Róbert, a Bicske Barátok Egyesületének elnöke nyitja meg, aki beszámol az egyesület éves tevékenységéről.
Előadó: Dr. Papp László professzor úr , Széchenyi-díjas biológus , az MTA rendes tagja „A Natura in minimis maxima nemcsak azt jelenti, hogy a természetben a pici dolgok is gyönyörűek, hanem azt is, hogy a legnagyobb változatosság, és ezzel együtt a legtöbb szépség a pici dolgokban van. Előadásom a sokféleségről, és annak tanulmányozási lehetőségeiről szól.”
Az előadáshoz kapcsolódva nyílik meg Dr. Szappanos Albert kecskeméti állatorvos, a témához kapcsolódó rajzait, festményeit és Rahmé Nikola fotós, különleges rovarfotóit bemutató kiállítás. A kiállítás április 30-ig tekinthető meg a Petőfi Művelődési Központ nyitvatartási idejében. Előzetes bejelentkezés és igény esetén, Dr. Szappanos Albert előadást tart a témában a bicskei iskolásoknak. A rendezvényhez kapcsolódva egy hétig látható az aulában Dr Tóth Ágnes Bicske Barátok életét bemutató fotókiállítása.
Bűnbak keresésed illetve a BTC problémáinak egyszemélyi felelősévé nevezel meg. Akkor kezdjük az alapoknál.1984 őszén kerültem serdülőcsapat tagjaként a BTC-RE többek között Sándor József Barátommal.AZÓTA MIND A MAI NAPIG INGYEN MINDENFÉLE TÉRÍTÉS NÉLKÜL VÉGEZTEM A DOLGOM! Leveled nem lep meg ellenben az én nyakamba varrni az NB III-as csapat szereplését az igen,mert abban az időben nem én voltam a klub szakosztályvezetője. A megyei bajnokságra érkeztem és azt a feladatot kaptam,hogy legyen egy megfelelő utánpótlás a kivérzett klub mögött.A 2012-13-AS IDÉNYBEN a BTC utánpótlása az irányításom alatt valamennyi találkozón a megfelelő létszámban szerepelt (jegyzőkönyvek MLSZ -archivumban). A létesítményben a pályamunkásokkal karöltve minden hazai találkozón jó körülmények fogadtak felnőtt és up-csapatokat.2013 augusztusában családi és megnövekedett munkahelyi elfoglaltságaim miatt a távozás mellett döntöttem.Posztom betöltetlen maradt.2014 október végén az elnökség és a klub szurkolói kerestek fel és felvázolva a helyzetet (-5 pont az UP miatt,utolsó hely vereség vereség hátán, üres lelátó, kevés gyerek......) felkértek térjek vissza és ami már egyszer sikerült azt ha tudom tegyem meg újra.Új edzői stáb is érkezett. November óta az utánpótlás minden találkozón megfelelő létszámban van jelen és történtek új igazolások is. Pontlevonások azóta nem sújtották a klubot.
A VASÁRNAP TÖRTÉNT ESEMÉNYEKNÉL VELED ELLENTÉTBEN NEM EMLÍTEK NEVEKET!
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy vajon klubunknak az a két játékosa, aki ősszel sérült meg megyei bajnoki meccsen, azok vajon miért nem kapnak költségtérítést és miért is nem igénylik egy árva szóval sem?
A szári tornán történő részvételről pedig utólag 01.20-án szerzett tudomást a vezetőség. A további sárdobálásnak nem látom értelmét,csak halkan megjegyzem a CSAPAT a hétvégén nyert.
Márton Imre
(A vitát részünkről lezártnak tekintjük - A szerk.)
Egy tárgyszerű tudósítást valamint egy higgadt szurkolói véleményt adtunk közre arról, hogy néhány játékos nem lépett pályára a Puskás Akadémia II. csapata ellen a BTC pályáján. Köztük a csapatkapitány. Érkezett egy levél Pozsgai Mihálytól, a Bicskei TC felnőtt csapatának volt kapitányától. Közreadjuk, hiszen érintett. Az áldatlan ügyben a későbbiekben 1 azaz egy reakciót közlünk a BTC részéről, ha élni kívánnak vele. Azután részünkről lezártnak tekintjük ezt a senkinek sem jó vitát. A következő pedig személyes kiállásom a 10 éve működő Bicske Szó szerkesztőjeként és magánemberként is az allábiakban nevével szereplő sportbarát mellett: Márton Imre szakosztályvezető egy tiszta szívű, a BTC-ért önzetlenül igen sokat dolgozó ember. ia
"Tisztelt elnökség, szakosztályvezetés és kedves sportbarátok! Ezúton szeretnék a „Banda” nevében választ adni az esetlegesen felmerülő kérdésekre. A történetem sajnos nem 2015. március 18-án kezdődött a BTC életében a költségtérítés kifizetésekor, hanem 1999. szeptemberében. Akkor sétáltam ki a sporttelepre egyetlen tornacipőben a szüleim kíséretében és tettem szert számtalan BARÁTSÁGRA (bandatagok), ismeretségre, valamint kapcsolatokra. Egy pici saját történetet hadd említsek meg. Az alapoktól kezdtem és eljutottam odáig, ami minden bicskei gyerek álma, viselhettem a karszalagot és kivezethettem a felnőtt csapatot több éven keresztül a gyepre. Az utánpótlással számtalan siker, bajnoki címek a „BANDA”tagok neve mellett!
DE, akkor jött a vízválasztó, ami nagyon sok bicskei fiatal életét változtatja meg a labdarúgás életében. Az ifjúsági csapatból való kiöregedés és a felnőtt csapatban való mellőzés. Csak hogy két nevet említsek meg, Boros Zoli és Szabó Dani, akik már nem térnek haza. Folytatva a történetem, ekkor jött egy ötlet egy sokak által sokat becsmérelt embertől, Erdész Ferenctől. Álljunk össze „BANDA”tagok és induljunk el önerőből, KÖLTSÉGTÉRÍTÉS HIÁNYÁBAN!!!!!!! Hát el is kezdtük. És mi lett a vége? Egy bajnoki arany. Pedig az első félévben ez az elnökség azt sem engedte, hogy a bicskei gyerekek itthon játsszanak, mondván: zsúfolt a pálya. Majd ekkor, a 100 éves jubileum alkalmát ünnepelve a fizetett csapat (melyben bicskei alig akad) kiesése, és a „BANDA” megkeresése jött! Ennek a vége megállapodás és a megye III-ból megye I-be való kényszerítés következett, remélve, hogy ebbe úgyis belebukik ez a társaság. A csapat két évig helyt tudott állni. 5., majd 4. hely jött össze a megye I-ben, úgy gondolom ezt a szereplést senki nem gondolta volna a „BANDÁTÓL”. De ez sem volt jó.... A BTC labdarúgása odáig jutott, hogy a sok ígérgetés, hazudozás, edzőváltás, utánpótlásban való gondok megpecsételték a csapat és a „BANDA” sorsát. Én és a barátaim már nem kívántunk ebben részt venni. ITT TARTUNK MOST! Egy pár sort szeretnék még írni Erdész Ferencről! Tudom, ez sok embernek fáj, de aki igazán ismeri, tudja, hogy még egy ilyen embert a bicskei sportélet nem fog találni. Ő az egyetlen olyan ember, aki mellettünk volt, ha kellett „széllel szembe ment”! Kiállt értünk és megtanított minket harcolni, küzdeni és ezt a sportot megszerettette velünk. A BTC csak köszönhet neki, úgy gondolom Ő nem elvitt innen, hanem hozott, de azt nagyon sokat!!!! Nem tudom hány olyan edző van, aki saját pénzén viszi a játékost orvoshoz, valamint hétvégente a meccsek utáni csapatösszetartást biztosítja. A csapat részéről óriási hiba volt, hogy akkor folytatta, amikor őt elküldték! Sajnos, akkor is túl sok volt az ígéret a mélyen tisztelt Elnökség, és Szakosztályvezető Úr részéről, de a „BANDA” ezt már nem hiszi el(!). Igen most lehet látni, hogy Erdész Ferenc már nem vesz részt a sporttelep, csapat életében. Folytatván az elmélkedést eljutottam a válasz megadásához. Tehát 2015. március 18-a, „a pont az i-re”! Igazából több cikk jelent meg, hol 4 embert említenek, hol ezt, hol azt a játékost. Akkor leírom a „BANDA” tagokat. Oláh Kálmán, Vörös Zoltán, Vincze Péter, Gulyás István és jó magam, számításaim szerint, ez 5 ember! A sokadik ígéret! A megbeszéltekkel ellentétben a költségtérítés kifizetése a január- februári alapozásra szólt, ami tudtommal csak 3 hetet késett (ami még nem is lett volna probléma). Az elnökséggel való megállapodás szerint, a költségtérítés elosztása az én feladatom lett volna, ahogy ez eddig is működött. Azonban most a Szakosztályvezető Úr, Márton Imre átvette az irányítást és megmutatta a csapatnak, hogy mindez neki is fog sikerülni. Nem tudom, mi köze a csapat pénzéhez, nem vele állapodtunk meg. Pontosan egy héttel előtte beszéltem meg vele a részletek, amihez Ő nem tartotta magát. Az említett napon furcsa volt számomra a csapattársak gyors távozása, valamint akiket szóra bírtam, az, hogy nem voltak megelégedve. Szokás szerint, én mentem be utoljára a költségtérítést átvenni. Már az első percben vita alakult ki, mivel a mélyen tisztelt Szakosztályvezető Úr, „nekem esett”. Nem is lenne ezzel sem probléma, ha a csapat teljesítményét kérte volna számon. Valamint ha azt mondta volna, hogy nincs teljesítmény, nincs pénz vagy kevesebb, mint amiben megállapodtunk. De az első mondata az volt, idézem: „MIT KÉPZELEK ÉN, HOGY A CSAPAT PÉNZÉBŐL A GULYÁS PISTINEK ADOK, HISZEN Ő AZ ERDÉSZ TORNÁJÁN SÉRÜLT MEG…” (Ez egy szári csarnokban, Szár és Mány által megszervezett torna igazolt játékosoknak, amin Bicske már kezdetektől részt vesz - A szerk.) Ahová egyébként egy edző, vagy egy vezető sem tudott elkísérni minket. Remélem emlékszel Imi! (Tévhitekkel ellentétben a „BANDA” tag, Gulyás Pisti a csapattal való tornán sérült meg, amit Szár és Mány közösen szervez minden évben) Igen ez a dolog volt „a pont az i-re”! Eddig minden sérült kaphatott a költségtérítésből, de most pont Ő nem, holott egy hónappal előtte beszéltük meg, hogy mindent fizetnek neki és támogatják a felépülését. Másoknak jár több százezer havonta, de a bicskei labdarúgás egyik legnagyobb reménységének nem?! Végezetül, ők a cikkekben a költségtérítést említik, aki ezt a cikket elolvassa és mélyen belegondol, rájön, ez nem arról szól. Ha a pénzről szólt volna, akkor nem a „BANDA” tagok álltak volna fel, mert mi több évig megmutattuk, hogy mindezt lehet pénz nélkül is, szívvel, egymásért és a volt több száz fős bicskei nézők szeretetéért csinálni. Tudjátok azt az érzést, nem lehet leírni, amikor az Erdész féle Bicske 2-vel Csabdin bajnoki aranyat jelentő gólt lőttem Mánynak! Véleményem szerint a sport szeretete erről szól, mélyen tisztelt elnökség és szakosztályvezetés! Mi „BANDA” tagok focizni szeretnénk, minden nézettől és ideától mentesen!!!!! ÉRTITEK MÁR, HOGY MIÉRT DÖNTÖTT ÍGY A „BANDA”??? Ennek tudatában, mélyen tükörbe nézve gondolkozzatok el, az esetleges SZANKCIÓKON, cselekedetünkért vállaljuk az általatok kiszabott büntetést! Csak a Bicske(IEK)!
Betörtek a T-Home és a T-Mobil bicskei ügyfélszolgálatába.
"A nyomozás lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban van" - tájékoztatta a Bicskei Szó olvasóit az FMRFK Sajtószolgálata. Bármilyen, az üggyel kapcsolatos érdemi információt köszönettel fogadnak a rendőrök.
A szóbeszéd szerint egy laptopnak biztos lába kelt eddig még ismeretlen elkövető hóna alatt távozva a Bicske kellős közepén fekvő üzlethelyiségből. A berendezésben maga után hagyott (például nyílászárók) esett anyagi kárról nem is beszélve...
Naplemente után tiszta idő, felhőtlen égbolt esetén a csillagos égbolt megfigyelésére lesz lehetőség szabad szemmel. Csillagász szakember segítségével megismerkedhetünk a főbb csillagképekkel, a megfigyelhető égi jelenségekkel, s kis szerencsével a bolygóközi porról visszaverődő napfényben, az állatövi fényben is gyönyörködhetünk.
Gyülekeztek a két labdarúgócsapat, a BTC és a PFLA II. játékosai a mérkőzés előtt egy jó órával. Pozsgai Misi, és Szoldáth Dani, Jónás Szabi, Nitti "Nyunya" (sajnálatos módon ők az ellenfelet erősítik) valamint a többiek, akik feltételezhetően beöltözhettek volna és pályára léphettek volna egy jelentős mérkőzésen, ami nem túlzás, hogy Bicske labdarúgásának a jövőjét meghatározhatja.
Ehhez képest a csapat összeállítást kézhez kapva érkeztek a nagy meglepetések. A csapat kapitánya,Pozsgai,a " gólvágó", Molnár, a szintén gólfelelős, Oláh Kálmi, a "villámléptű", Vörös Zoli az" ős" bicskei és Vincze Peti nem szerepeltek a névsorban. A sérültek: Komáromi, Gulyás hiányzása érthetőnek, igazoltnak mondható, de a többiek hiányzása magyarázatra szorul.
Az első kategóriás hiányzók közül néhány látszott a "stadion " területén belül, hála Istennek sérülés,betegség nyomai nem látszottak rajtuk, az itt a kérdés, vajon miért nem álltak Gyimesi László edző, és az esetleg a kedvükért kilátogató nézők rendelkezésére, kedvére a pályán, posztjukon?
Mivel pontos információ nincs, csak tippelni lehet hogy mi a probléma. Mendemondák szerint elszámolási gondok adódtak, felmerül a kérdés, vajon miről kell el számolni?
Velencén kaptunk egy hatost.
A polgárdi ellen nem volt értékelhető megmozdulása a csapatnak, az első forduló játéka a beszámolók szerint biztató volt, de a pontok Mezőfalván maradtak.
A jelenlegi információk szerint cserbenhagyás történt, mert négyen nem léptek pályára anyagi követelésük miatt, és ezen nem változtat az a tény sem, hogy a mai meccset az a bicskei csapat gyűjtötte be a 3 pontot amit sokan szedett-vedettnek mondanak. Tévednek, akik ezt állítják a BTC-ről, ugyanis akik pályára léptek azok megmutatták, hogy az őket elhagyók nélkül is lehet eredményt elérni. Volt köztük, aki félig sérülten, volt aki edzés nélkül (munkája, megélhetése miatt hagyta ki), vállalta a játékot.
Nem is tudva hogy esetleg pénz jár érte, mégis megalkuvás nélkül, lehet hogy hibázva, de hajtott, küzdött a csapat érdekében és része lett a győzelemnek, aminek a "4 pályaelhagyó" nem lett részese saját döntés alapján.
A következő fordulóban lehet hogy ezek az erények nem vezetnek majd eredményre, de akkor is le a kalappal a vasárnapi teljesítmény előtt. Felmerül a kérdés, mi lesz a következő héten, hetekben? Mi lesz a hiányzók esetleges reakciója, mit válaszolnak a kérdésre, mi lesz a vezetőség válasza? Választ vár mindenki, akit a bicskei focit egy kicsit is érdekeli. Bízunk benne, hogy amikor idő múltán ők négyen visszatekintenek magukban erre a döntésükre, akkor már hibaként fogják értékelni, hogy nem léptek a BTC futballpályára 2015. március 22-én a Puskás Akadémia II. csapata ellen a BTC által "csakazértis" megnyert mérkőzésen.
A hétvégén a BTC csapatai több fronton léptek pályára.Pénteken délután U 15 Száron vendégeskedett és a Carvalho edzette társaság 7-0(4-0) arányban vesztett. (Az őszi mérkőzés 25-0 volt. Javuló tendencia. Csak el ne kiabáljuk.)
Az U18 szintén Száron szerepelt,de szombaton és 4-0(3-0) arányban maradtak alul a házigazdákkal szemben.Vasárnap Ágoston László tanítványai is megkezdték a menetelést a tavaszi Bozsik-programban. U11-U13 korosztályok szereplése felemás volt. Szakosztályunk kérésére Papinóth István támogatását élvezte utánpótlásunk.Köszönjük a gyerekek nevében is! Köszönetet mondunk az úti csomagokat összeállító Németh Teréznek, Moharos Zsoltnak, Léber Zoltánnak, Csörgöl Ákosnak is.
U21 csapatunk vasárnap lépett pályára a volt bicskeiekkel teletűzdelt PFLA II ellen, és egyéni hibák után 5-0 (2-0) arányban alulmaradtak.
Következett a felnőtt csapatok rangadója. A mérkőzés negatív szenzációja a csapatkapitány és három társának a klub vezetése és saját csapatuk elleni akciója volt. Összesen négyen megtagadták a játékot és a hétközi költségtérítés emelését követelték. Követelésüket a szakosztály és az elnökség egyhangúlag utasította el. Tizenhárman maradtunk, egy kapuscsere és egy mezőnycsere ült a padra, onnan követték a küzdelmet. Taktikai mezőnycserénk a 89. percben volt. A mintegy 400 néző egy nagyon parázs helyenként nagy iramú eseménydús csatát élvezhetett végig.
Carvalho pompás fejese, majd Oláh András remek egyéni teljesítménye után 2-0 arányban vezetett csapatunk a PFLA II. csapatával szemben. A második 45 perc még több izgalmat hozott, hiszen az ellenfél Nitti és Horváth góljaival egyenlíteni tudott. A CSAPAT azonban ma nyerni akart és bizonyítani. Radics passzát Megyesi bombázta a vendég kapuba a 89 perc végén. 3-2! A BICSKEI CSAPAT egy nagy kupacban ünnepelte a bicskei gólt és a győzelmet.A meccs végén a hazai szurkolók felállva vastapssal köszönték meg a régen várt sikert.
A győzelem azt jelentette,hogy elmozdultunk az utolsó helyről.
Ha jövőhéten nyerünk, akkor nem kell annyira tartanunk a kieséstől, mert valószínűleg gólarányban elléphetünk a kieső helyről.
Ma délután olyan dolog történt a mi városunkban, ahol például Önnek - és nem mellesleg - a város vezetőinek is ott kellett volna lenni. Nem az a lényeg, hogy Ön nem volt ott, hanem hogy nem volt ott a polgármester, meg a testületből senki vagy a kulturális bizottmányból senki, de senki. Az iskolákból, óvodákból, zeneiskolából, ketten-hárman, és sorolhatnánk.
Óriási volt, ami még a zenéhez nem értőknek is az lett volna. Mert egyszerűen csodálatos volt. Ritkán születik ilyen! És még annak az egy-kétszáz többi bicskeinek is, akik másfelé voltak. Csak tudja, így, hogy nem hallotta zengeni a dísztermet, már nem is írhat róla. Pedig új korszak kezdődik a város zenei életében. És hiszem, hogy ez sokaknak fontos, és új embereket hoz a kórusba és a zenekarba is. Akkora katarzis élményt élhetett át az a 60 (!) (megszámoltam) fős nézőtér (más forrásból úgy tudjuk, hogy 85 fős volt a hallgatóság - A szerk.), és a 40-50 fős fellépő gárda, amiben ritkán van része az embernek. Jó volt bicskeinek lenni, öröm volt ott lenni! Csizmadia László alkot, mindig nagyot és maradandót. Kinek jutna eszébe megzenésíteni Újszász Ignác verseit? Vagy Kodály Stabat materét fúvószenekarra hangszerelni úgy, hogy közben egy női kamarakórus énekli. És csodálatos volt. : A zenekar és a kórus tagjai is kérték a karmestert, hogy a jövőben rendszeresen csináljanak közös koncerteket, mert új dimenziókat nyit meg mindkét együttes számára. De Ön erről nem írhat, mert sok más emberrel egyetemben, nem volt ott.
Ezért írom le én, hogy tudja: több szempontból volt igazi ősbemutató a ma délután: először hangzottak fel a megzenésített Újszászi versek és először zenélt együtt a Csizmadia László karnagy úr vezette fúvós zenekar az ugyancsak karnagy úr vezette Josquen-kórust.
Kodály Zoltán írt egy kórusművet mindenféle szólamokra. Cs. L. pedig meghangszerelte fúvószenekar számára. A maroknyi női kar pedig abban az akusztikában, amit a díszterem adottságai nyújtanak nekünk, a maroknyi hallgatóságnak, jól tudott együttműködni a fúvószenekarral.
Csizmadia László kemény ember. Ennek a koncertnek a végén mégis úgy mosolygott, azzal az elégedettséggel, amit ő nagyon ritkán mér. Ma gyógyszer volt a jó zene! Betegségre, fáradtságra, kiábrándultságra....
A közönség azzal a boldog érzéssel távozott, hogy jó bicskeinek lenni egy ilyen előadás után. Kaphat-e nagyobb elismerést egy előadó, mint a néző boldogságérzetét?
Újszászi Ignác költészetéről Mohainé Fejes Ágnes beszélt, több verset, idézetet olvasott fel Mohai Elek és a második osztályos Csizmadia Marcell is.
Hadd jegyezzük meg azonban, hogy Csizmadia Marcellnek nem voltak újak a versek, hiszen ő már tavaly is Újszászit mondott a lányoknak a húsvéti locsoláshoz. A dalokat már iskolai ünnepségen énekelte is.
Szűcs Matyi, a fotózás és csillagászat kedvelője összerakta nekünk ezt a képet a fogyatkozás három különböző pillanatáról saját fotóiból, amiket kamerával és csillagászati távcsővel készített. A megfigyelő bázisa egy bicskei udvar volt telepen. A középső kép a maximum idején, 10:48-kor készült. A bal oldalin pedig egy apró napfolt is látható. Köszönjük!
"A lányok már nagyon aggódnak. Fél egy körül ment el. Mellkasán fehér folt. Mancsai fehérek. Kislány. Blanka jutalmat ajánlott fel a zsebpénzéből." bicskeonline@gmail.com
A választási év bukássorozata után lassan éledezik a baloldal, az ellenzéki pártok közül talán a Párbeszéd Magyarországért mozgolódik mostanában a leginkább. Ők a Polgári Körökre halványan emlékeztető Zöld Terasz nevű hálózatban gondolkoznak, és a feltétel nélküli alapjövedelem-koncepciójukat erőltetik.
9 óra 30-tól sok iskolás és érdeklődő érkezett a megújult Hősök terére, hogy a Nagy Károly Városi Könyvtár és a Nagy Károly Csillagászati Közhasznú Alapítvány szervezésében Horvai Ferenc csillagász vezetésével távcsővel és biztonságos szemüveggel megtekinthessék a napfogyatkozást.
Fotó: Akli Miklós (A kép Budán készült)
Azok a például 10 éves nebulók, akik ma velünk együtt láthatták a jelenséget, legközelebb 21 éves korukban láthatják megint a részleges napfogyatkozást, a teljeset pedig 28 évesen - 18 év múlva. Ha ma valamely iskolából, például a képeken láthatókból jöttünk volna "Napba nézni" diákként, lett volna olyan tanárunk, aki történelmi illusztrációként megmutatja nekünk "már tegnap délután" az alább linkelt filmrészletet.
Reggel 80 éves erdőjáró túramesterünket, tanárunkat hívtam fel egészen más miatt. Végül megkérdeztem: nézed-e a Nemzeti Napfogyatkozást (N.N.)? Azt mondotta, dehogy nézi, látta ő már eleget. Nézze aki még nem látta. De azért biztos vagyok benne, hogy kitekint. Nem kétséges. Örök tanár.
Amikor elindultam 9 óra 50 körül, a madarak egészen meg voltak bolydulva. Jól hallatszott ez a közelünkben lévő kedvenc helyük, egy madárliget felől. Nem tudták hová tegyék ezt a cudarul hirtelenjében beálló "gyors alkonyt", az Alkony Expressz IC hirtelen és menetrendetlen érkezését. "Hát még nem is ettünk rendesen. Hát még éhesek vagyunk! Hát most mi lesz?!" Olyanok voltak, mint amikor népes társaság ül a kocsmában és mindenki egyszerre beszél a fejét kapkodva döbbenten, hangos kiszólással, kissé kétségbeesve és értetlenül.
(Már megnyugodtak. Mintha mi sem történ volna. Nem is emlékeznek rá.)
A helyszínen Horvai Ferenc rövid és lényegre törő előadást tartott, a könyvtárosoktól pedig szemüveget is kaphattunk szemünk világának védelmére, (mivel a hegesztőszemüvegem nem mindig van nálam).
A részleges napfogyatkozással együtt azt éreztük, hogy hidegebb van itt-e Földön, pedig tiszta erőből március, nem erről volt szó, szeretünk Napocska, Te ne fogyj még részléegesen se, Te maradj egészben reggeltől estig - maximum rólunk mehetne le már pár kiló.
De ha már Könyvtár, ajánljuk ezen alapművet és e filmet a napfogyatkozós részletével együtt.
Kora legnagyobb obszervatóriumát hozta létre itthon Nagy Károly, a 19. századi polihisztor, akit még az USA hetedik elnöke is fogadott. Charles Babbage matematikus miatta lett az akkori MTA tagja. Számtalan tudományágban tevékenykedett, matekkönyvet írt, először készített magyar feliratú föld- és égtekét, melyek nagy részét Battyhány Kázmér támogatásával iskoláknak adományozta, de még Kossuth mellett is dolgozott a Pesti Hírlapnál. 1849-ben mindent hátra kellett hagynia, amikor meghurcolták. Ezután csak francia és német nyelven jelentek meg természettudományos könyvei, és Párizsban halt meg Bicske helyett, ahol élete főműve már ekkor pusztulni kezdett.
Apja gyógyszerész volt, ennek hatására Bécsben kémiából doktori fokozatot ért el, mellette matematikát, természettant tanult és gyakornokoskodott a bécsi csillagvizsgálóban is: az igazgatóval, Joseph Littrow-val egész életében barátok maradtak. Öt nyelven beszélt, és tanult közgazdaságtant is, végül ez hozta meg számára a karrier lehetőségét: az ott élő Károlyi Lajos grófnak pénzügyi gondjai támadtak, miután túlzásba vitte a hedonista életmódot. A sok mulatás és kártyázás miatt kialakult zavaros pénzügyeit Nagy tette rendbe. Olyan jó munkát végzett, hogy Károlyi beajánlotta először apósához, Kaunitz herceghez, majd Batthány Kázmér grófhoz. Az ő nagybirtokának pénzügyeit ettől fogva szintén Nagy Károly kezelte. Nem sokkal később pedig elkezdődött közös munkájuk az oktatás terén is.
Közben a Magyar Tudós Társaság levelező, majd rendes tagja lett, és Kaunitz segítségével beutazta Franciaországot, Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat is. Minden útján megismerkedett valakivel, aki hatással volt munkájára: Franciaországban Francois Aragóval, a párizsi obszervatórium igazgatójával - itt döntötte el, hogy önálló tudományos intézetet szeretne Magyarországon alapítani. A brit Charles Babbage matematikus korai, mechanikus számológépen dolgozott, ennek elvét vele is megismertette. (Végül számológépéhez a világ első programját Ada Lovelace, a költő George Byron lánya írta meg. A gép életükben nem készült el, későbbi kutatások igazolták munkájuk helyességét.) A Babbage-féle hétjegyű logaritmustáblát Nagy Károly fordította le magyarra, és még Londonban kiadta 1834-ben, és nemrég előkerült hagyatékából egy kép Babbage részlegesen elkészült differenciális számolóműjéről, amelyből arra következtetnek, hogy ő is meg akarta építeni. Sőt, a rajz korábbi minden eddig ismertnél.
Az USA-ban pedig a polgári demokráciát, az oktatást és a népművelés akkor legmodernebb módszereit tanulmányozta. Washingtonban fogadta még az USA akkori, 7. elnöke, Andrew Jackson is, miután a francia miniszterelnök, Jaques Laffitte beajánlotta hozzá, mint figyelemreméltó csillagászt, majd az American Philosophical Society (APS), az amerikai filozófiai társaság levelező tagja lett. Nagyban hozzájárult az APS és az akkori MTA közötti szakmai kapcsolathoz: az APS elnöke, Peter Dupanceu, és maga Babbage is a Magyar Tudós Társaság külső tagjai lettek. Amikor nem utazott, Bécsben lakott, 1831-ben, a lengyel forradalom leverése után lengyel nemeseket támogatott anyagilag, és segített nekik Párizsba szökni. Ekkor már minden készen állt, hogy Nagy Károly hazatérve kamatoztassa tudását.
Rajz a hagyatékból Babbage gépéről
1837-ben Bécsben alakult egy társaság, amely a magyar népművelést tűzte ki célul. A tagok között ott voltak Nagy támogatói: Battyhány Kázmér, Klauzál Imre és még Károlyi Lajos is. Ők fizették két könyve kiadását: az 1500 példányban megjelenő „Kis számító” és folytatása, a „Kis geometria” az első modern matematika tankönyvnek számítottak, amelyeket szegény gyerekeknek szántak.
Néhány év múlva pedig nem mással, mint Vörösmarty Mihállyal látott hozzá az első magyar nyelvű föld- és égteke (azaz földgömb és éggömb) elkészítéséhez, jórészt Batthyány Kázmér költségén. Nem tudni, pontosan mennyi készült el, a köszönőlevelek alapján 200 darabra becsülik: szintén adományvolt iskoláknak, több mint tízezer ezüst forint értékben.
Nem sokkal később a társaság tagjai Pestre költöztek, hogy hatékonyabban valósíthassák meg a népművelést. Nagy Károly ezt követően került Bicskére, ahol Batthyány uradalmi igazgatójaként tevékenykedett. Célja volt, hogy új, bicskei birtokán csillagászati megfigyeléseket végezhessenek, így hozzálátott az akkori világ talán legmodernebb obszervatóriumának megépítéséhez.
Oktatási és tudományos központként akarta működtetni, ahol matematikusokat, természettudósokat képzett volna tovább, könyvtárát - egyes források alapján – mintegy tízezer könyvre duzzasztotta. Az épületek nagy része el is készült, és beszerezte a csillagászati műszerek többségét. A kor legmodernebb csillagvizsgálója épült fel 1849-re, amely korszerűbb volt szinte a világ összes akkori csillagvizsgálójánál. Kevés emlék maradt fenn arról, milyen volt, amikor üzemelt, csak Nagy egyik munkatársának leveleiből lehet tudni, hogy még a göttingeni csillagvizsgálóból is érkezett egy ott vendégeskedő bostoni csillagász, Benjamin Gould, akit lenyűgözött az intézet, és később az Astronomical Journalban is írt róla. Nagy Károly egy mauzóleumot is építtetett halott öccsének, Mihálynak. Vörösmartynak is akart adni a földjéből, végül évjáradék lett belőle, ezután a költő évente meglátogatta.
Az első magyar iskolai földgömb
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc azonban közbeszólt: ő egyetértett a szabadság eszméjével, és folyamatosan követte az eseményeket, például 1842-ben még Kossuth mellett is dolgozott a Pesti Hírlapnál. Az 1848. március 15-i események tehát nem érték váratlanul, de mivel sem Széchenyi lassabb, sem Kossuth gyorsabb reformtörekvéseivel nem értett egyet, inkább meghúzódott Bicskén. 1849-ben, már a megtorlás idején, egy rosszakarója feljelentette, és házkutatást tartottak nála az osztrákok. Találtak egy kék alapon fehér csillagos zászlót, és mivel szerintük bőven elég volt a hasonlóság ahhoz, hogy amerikai zászlónak tekintsék, elhurcolták Bicskéről.
Mielőtt Pestre indultak, egy éjszakára ágyúkerékhez kötözték (a források ellentmondanak egymásnak, van, aki szerint már a börtönben tették ezt vele, de Horvai Ferenc csillagász - a Magyar Űrkutatási Iroda munkatársa, aki tíz éve kutatja a témát -, azt gondolja, hogy nem a börtönben, hanem még Bicskén őrizték így, Pestre indulás előtt). Ez nem járt fizikai fájdalommal, de nagyon megalázó volt az akkor 52 éves csillagásznak. Ezután a magyar Bastille-nak nevezett Neugebaude-ba („Újépület”) vitték, amely a mai budapesti Szabadság tér helyén állt, eredetileg katonai erőd volt, ide szállították a foglyokat a szabadságharc bukása után. Itt végezték ki Battyhány Lajost és Perényi Zsigmondot is. Nem sokáig tartották bent, de amikor kiszabadult, eldöntötte: nem marad tovább az országban. A legenda szerint szabadulásáért cserébe ő maga ajánlotta fel a császárnak (vagyis az államnak) a csillagvizsgálót, cserébe viszont pénzt is kapott érte, így tudott aztán előbb Bécsbe, majd Párizsba menni. Ebben közrejátszott az is, hogy a történtekbe belebetegedett, az osztrák hatóságok elől menekülő Vörösmarty ezt írta neki:
„Sötét eszmék borítják eszemet Szívemben istenkáromlás lakik Kívánságom: vesszen ki a világ S e földi nép a legvégső fokig”
Úgy érezhette, képtelen tovább itt maradni. Támogatója, Batthyány Kázmér szintén menekülni kényszerült, hiszen a harcokban is részt vett, majd az 1849-es Szemere-kormány tagjaként ő volt Magyarország első külügyminisztere, sőt, egy ideig még a távollévő hadügyminiszter (Görgey Artúr, majd Aulich Lajos) helyett is ő írt alá a bukásig.
Nagy Károly politikai közírói munkásságára is érdemes kitérni, jellemzően ironikus és nagyon szókimondó volt, egyik bírálója szerint: „egyetlen humorista politikai írója Magyarországnak”. Széchenyi például ezt írta naplójába 1841-ben: „Waldstein utján elküldtem a Főhercegnek Nagy Károly Marat-ját.”
Azaz a Daguerreotyp című könyvét, amelyet saját pénzén Pozsonyban adatott ki. Név nélkül, ennek ellenére elkapkodták. Könyvét csak azoknak ajánlotta olvasásra, „kiknek szemeiket sem hártya nem borítja, sem valamely idegjáték lesütésre indítja”, illetve „Azoknak, kiknek szívök elég lágy a benyomások felvételére... azoknak, kiknek testök egyenes vonalban nyúlik.” Ajánlója nem meglepő, a könyvében közgazdászként elemzi az ország akkori gazdasági helyzetét, így a mezőgazdaság túlsúlyát, a védővámokat és az ősiséget visszahúzó erőknek nevezi, javasolja a közteherviselést, és a polgárosodást. A magyar parasztot „fehér rabszolgának” nevezte, okkal, utalva körülményeikre és arra, hogy mindenkinek egyenlő jogokkal kell rendelkeznie. Mindebből látható, mennyire egyetértett az 1848-as eszmékkel.
De minden törekvése közül az oktatás fejlesztése, a szemléletformálás volt a legnagyobb szívügye. „Számos magyart tudok, kinek asztala hajlik a válogatott étkekkel telt tálok alatt, de kinek bútorait egy könyv sem terheli.” – írta. Az oktatás teljes rendszerét tanulmányozta, és a gyakorlatias képzésre, sőt, már az akkori tudományok gyors változására, az ehhez való alkalmazkodásra figyelmeztetett. Javasolta, hogy megyénként küldjenek külföldre tanulni fiatalokat, például Franciaországba matematikát és fizikát.
Miközben megvetette az atillában nemzetieskedőket, kifejtette: „A nemzetek, ha erkölcseikben és intézményeikben a nemzeti érzelem nem tudott meggyökerezni, a külső formákhoz ragaszkodnak és szokásaikhoz, ezek legyenek hű képviselői valamely fogalomnak, mely valósulni nem tud.” Szerinte az ilyen nemzetek megvetik a kozmopolitákat, ő viszont nagyon is az volt, ezért ő ebben hitt: „családomat önöm elébe helyezem, hazámat családomon felül, hazámon felül pedig az emberi nemzetet”, és: „Nemzetiség! Sublim fogalom, hevítő érzelem, közszeretet, közjogok, azaz egyenlőség, de főleg szabadság nélkül, üres hang és tökéletesen semmi. Ha a semminél valami semmibbet tudnék, azt tenném ide.”
A csillagvizsgáló főműszere az Uránia Bemutató Csillagvizsgálóban (fotó: Csillagászati évkönyv, 1951., Nagy Károly Csillagászati Közhasznú Alapítvány/Facebook)
A csillagvizsgáló műszerekre a bécsi udvar is szemet vetett, de a magyar udvari kancelláriának sikerült megakadályozni, hogy hozzájussanak. A felszereltség nagyságának érzékeltetésére néhány adat: 46 műszert kapott az Országos csillagvizsgáló, 21-et a Pesti Egyetem, a Műegyetem 33-at, az MTA 31-et, közöttük a Nagy Károly-féle első magyar ég- és földgömböket. A Magyar Nemzeti Múzeum pedig megkapta a ritka ásványtárát. A csillagvizsgálóban volt a Daguerre-féle berendezés, azaz az első magyarországi fényképezőgép és az első hazai etalonok, amelyeket még Párizsban vett: Arago rendelése volt, de nem tudta kifizetni. Nagy Károly szorgalmazta, hogy legyen egységes mértékrendszer nálunk is.
Az osztrák elnyomó politikát elutasította, de Bécset szerette: Párizzsal együtt ezek a városok, mint másoknak, számára is a tudomány fellegvárát jelentették. Ezt követően költözött végleg Párizsba, ahol újra találkozott Batthyány Kázmérral. 1856-tól felajánlotta az MTA-tól kapott tiszteletdíját egy természettudományos pályázat kiírására, ahol bármilyen, a tárgykörhöz tartozó munkával lehetett pályázni. 1868. március 2-án halt meg Párizsban. Még itt sem nyugodhatott sokáig: hét évvel később Bismarck ostrom alá vette a várost. Lövészárkokat ástak még a temetőkben is, és a dinamittal töltött gránátok miatt a temetővel együtt Nagy Károly sírja is megsemmisült.
A jelenlegi állapot. Fotók: NKCSKA
A birtok Bicske és Mány között található: az ún. „Hegyikastély”, a csillagvizsgáló tornya és egy Pollack Mihály által a tudós öccsének tervezett mauzóleum ma már romokban hevernek, a csillagvizsgáló összeomlásához egy ágyúlövés vezethetett, amely elég mély lyukat ütött a falba ahhoz, hogy már ne tudják helyreállítani. Az egykori csillagász életét és munkásságát, birtokának történetét és építészetét, a helyreállítás és megóvás lehetőségeinek feltárását a Nagy Károly Csillagászati Közhasznú Alapítvány végzi.
Az első képen a csillagvizsgáló épülete látható egy korábbi képeslapról, a fotót Horvai Ferencnek köszönöm (a képen nem Nagy Károly látható).
Párszor már megírtuk a kellemes meglepetést, a telepi járdaépítést. Évekkel ezelőtti posztjaikban olvasóink segítségével felhívtuk a figyelmet szükségességére, s hogy eleink a háború utáni igazán nehéz időkben is képesek voltak járdát építeni például az Akácfa utcában.
Ma már aszfaltozták a híd telepi felét, megírtuk már napokkal ezelőtt a telepi gyalogosokat óvó biztonsági korlát kihelyezésének tényét, s hozzátesszük: azóta táblával és fényvisszaverőszalaggal is jelzik az autósoknak az ott létét. Jó ez így. Bicske alsó ne csak arról legyen "híres", hogy garázda bűncselekményeket követnek el többen felfegyverkezve - egy védtelen ember ellen, aki legjobb tudomásunk szerint egy rossz szót nem szót.
Az Akácfa utcában ma már az úttest és járdatest közötti talajt planírozták.
Próbáltunk hinni benne, hogy a református temető melletti járda a temető új kerítéséhez méltón szintén megújul végig és az új járda lészen egészen a Vörösmarty utcáig, ahonnan már jóval korábban elkészült az ottani szakasz. De (most még) nem így lesz.
Úgy tudjuk, hogy csak a temető kapujáig tart az új járda, ott piros vonalat húztak a kivitelezők. Nem baj. Ez is nagy dolog, főleg ha a teljes Akácfát valamint az Akácfa-Táncsics saroktól a református temető kapujáig megépültnek tekinthetjük.
Mivel azonban a sokkal nagyobb gyalogosforgalom későbbi fejlesztések miatt Bicske alsó peronjairól a katolikus temető romjaiban álló kerítése és kapuja melletti járdán vonul majd a Bogyáig - a katolikus félen is mielőbb meg kell csinálni a tisztességes, helyhez méltó kerítést és kaput. Ezt kövesse a járda és az út újjáépítése. A kapu és a Bogya között a járda bővíthető, szélesíthető. Ugyanez a református temető oldalán nem tehető meg, csakis az úttest rovására. A katolikus "Feltámadunk" kapu és a Bogya között viszont könnyen megvalósítható az új, járható és széles járda, mert a mai járdaszéle és az útkő közötti részen szinte csak gazos-földes terület mutatkozik.
Ám azoknak, akik akik a mai Losonci utca úttestjének és járdájának állapotáról szólnának majd hozzá ehhez az anyaghoz, azoknak teljesen igazuk van. A Losonci gyalázatos. Fogadjatok szót megint a bicskei olvasóknak, s ha kész a katolikus oldal is, vonultassátok tán oda az útépítőket. Tanácsunk baráti. Szívesen máskor is.
A mellékelt linket elolvasva és aztán főleg filmet végignézve mondta ezt nekem egy régi jó kollégám és barátom, aki szívemből szólt:
"...megnéztem a videót és megkönnyeztem. ilyen embereknek kéne vezetni az országot nem ezeknek a tolvaj posztkomcsi kontraszelektált retrográd impotens hólyagoknak"
Elromlott a biztosítóberendezés Kelenföld és Martonvásár között, a sorompók sem működnek.
Néhány vonatot elvisznek Pusztaszabolcson át Székesfehérvárra dízel előfogattal, a 143-as retró Csörgő is épp ezen dolgozik. Dunaújvárosból is jön Szergej segíteni, a 317-es úton van Kelenföldre.
Kedves olvasók! Ne dühöngjenek az állomáson, inkább, ha tudják, osszák meg „élményeiket” velünk, akár valamilyek órák óta késő szerelvényen vannak, akár Kelenföldről próbálnak Fehérvár felé autózni. A fenti linkre kattintva e-mailt írhatnak, de a cikk alatti komentekben is keltejesedhetnek, csakúgy, mint Facebook-oldalunkon!
Korábban írtuk:
A Kelenföld−Érd alsó−Tárnok−Székesfehérvár útvonalon a vonatok jelentős (60 percen túli) késéssel közlekednek. A szakemberek a hiba elhárítását már megkezdték: gyakorlatilag ismeretlenek elvágták az optikai kábelt. A Kelenföld−Érd alsó−Tárnok−Martonvásár szakaszon minden vonat helyett vonatpótló buszok közlekednek előreláthatóan 19 óráig.
A Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs/Dunaújváros; a Budapest–Székesfehérvár–Szombathely/ Nagykanizsa/Tapolca vasútvonalakon jelentős késések várhatóak, változhat a vonatok menetrendje. Egyes távolsági vonatok kerülő útirányon át közlekednek. Az S36-os és a G43-as járatok csak Kőbánya-Kispest és Kelenföld között járnak.
A hibaelhárítás idején nem közlekednek a vonatpótló buszok a Déli és a Kelenföldi pályaudvar között. Ezen a szakaszon a BKK járatain érvényesek a vasúti bérletek.
9064-es számú Kelenföld–Veszprém 173 perc késésben van, a 855-ös számú Nagykanizsa–Kelenföld 175 perc késést szedett már össze, lásd a képernyőmentésünket.
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Március 20-án fokozott közúti rendőri munka várható a közutakon többek között az ittas, kábítószeres állapotú gépjárművezetés következtében történő balesetek megelőzésére. Fejér megye közútjain 2015. március 20-án 18 óra és 2015. március 21-én 2 óra között fokozott rendőri jelenlétre kell számítani.
A rendőrök 2015. március 20-án 18 óra és 2015. március 21-én 2 óra között Fejér megyében fokozott ellenőrzést tartanak. Az ellenőrzés elsődlegesen az ittas állapotban és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt történő járművezetés visszaszorítására irányul. A járőrök a gépjárművezetők ittasságának ellenőrzésén túl különös figyelmet fordítanak a jogszabály előírásainak megfelelő hatósági jelzésekre is.
Az ellenőrzés keretében a rendőrök személyeket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.
A Rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása - áll az FMRFK közleményében.
Friss kommentek