Idén 10 éves a Művészetek Palotája. Ezért meghirdettek egy fotópályázatot, melynek rendhagyó módon a "10" volt a témája. Ezen a 17 éves bicskei Szűcs Matyi is nevezett egy Holdas és egy szolárgráfos művével. 

A blogunkon látható bicskei tehetség  szolárgráfos képe a 600 kép közül bejutott a legjobb 18 közé!

 

Ez azt jelenti, hogy a közönségszavazáson is versenyez és voksainkat várja. Győzzön Bicske Szűcs Matyival a Művészetek Palotájában! 

 

Én, Izing Antal, édesanyám neve Izing Antalné  - arra ösztönzöm soraimmal e blog olvasóit, hogy tetszikeljék ezt a képet, tegyük magunkat oda Szűcs Matyi tehetsége mellé.  

 

A kép úgy kapcsolódik a tízes számhoz, hogy a kamera pont tíz napig volt kint a Művészetek Palotája előtt egy lámpaoszlopra kihelyezve. Az eszköz a camera obscura továbbfejlesztett változata, benne egy fényérzékeny fotópapírral.

 

A kamera testén egy apró lyuk van, azon szűrődik be a fény, és ez hagy nyomot a fotópapíron, amelyet digitálisan beszkennelnek, és utólagosan feldolgozzák. Így készül el a végső kép.

 

Akinek a szíve bicskei velünk tart és Szűcs Matyi képére szavaz! 

 

 

 

ia

A címben szereplő megjegyzéssel küldte kedves Olvasónk ezt a fotót. Picit többre gondoltunk, de Bicske olyan nagyon jól áll, hogy a céges telekadóról is nagyívű gesztussal lemondott és talán még pukedlizett (meghajlás, térdhajlás plusz fél lépés hátra) is bevételének eltörlése mellé - tehát a város, ha akar, össze tud zárni egyetlen gólyájáért.

Oszt jó napot.  

Csónakázó tó is épül Felcsúton

Címkék: felcsút

2015.04.02. 12:49

A ZDF felvételével. 

 

                   Részletek.....

A március elején - a hangsúlyozottan nem lakossági kérésre lebontott és áthelyezett fészek helyén megkezdte az otthonépítést a tegnap Bicskére visszaérkezett világutazó.

fotokisadam.jpg

Kis Ádám felvétele Erről lapunk a ma  8 óra 14 perckor Kistószegről, a fészekrakóhely közelében élőktől érkezett kedves telefonhívásból értesült. Pár gallyat már hozott a csőrében a tegnap Bicskén landoló....   

Mint arra az utóbbi években többször és többféleképpen felhívtuk a polgármester, alpolgármester és minden képviselő figyelmét, a védett állat által kiválasztott fészekrakóhely biztonságosabbá tétele érdekében őszi elköltözése után szigetelni, magasítani és alátételezni kell azt szakemberek bevonásával.

Ezt Alcsútdoboz és Vál községekben már megtették. 

Mert egy gólyacsalád megrakott fészke két egymást követő évben is "repült" Bicskén az általuk kiválasztott helyről és mégis ott rakják meg tavasszal - akkor nincs kérdés - , ez aztán bőven elég indok arra, hogy a fészekrakóhelyet még inkább alkalmassá tegyük a madaraink életére.  

 

 

 

ia

Cím nélkül

2015.04.01. 23:53

Április elsején megnyílott testépítő klubunk havi díja 0 Ft + ÁFA/hó. 

Klubunk vezetése arra ébredt rá, hogy a bicskei ivóvíz olyan közmondásosan kemény, hogyha abból minden edzésen megiszunk egy pohárral, végre mi is nagyon kemények leszünk. Sőt. Az egész edzés egy pohár víz megivása, ami lehet 2-3-5 deci. 

Mellre és fenékre valamint vállra és hasra gyúró női testépítőknek - a zöld teát javasoljuk csak a bicskei vízből - úgyis mondhatnánk "Csak a bicskei víz!"    

Jelmondatunk: "Kemény legyél mint  Bicskén a víz!"

 

 

Fotó: Czirkelbachné Csoma Andrea 

Ma délután 4 után értesítettek az ott élők telefonon, hogy a család fiatal, itt született példánya visszatért - kereste lebontott, áthelyezett  fészküket azon a helyen, ahová ő született, körülnézett a Szent László utcában és elment.  

Szeretnénk hírünkben hangsúlyozni, hogy már nem lakossági kéréséről volt szó a fészek bontásakor és azt is kiemeljük, hogy éppen bicskeiek építettek kertjükben fészekrakóhelyet, amit a gólyaszülők csak akkor használtak, amikor már úgy megnőttek a fiókák, hogy nem fértek el a képen látható oszlopon rakott fészekben.  Tehát jó lenne, ha követve az itt élőket - hivatalosan környezetvédőnek és állatvédőnek mondott  városunk is csipkedné magát ezen a téren.     

Ma este 19 óra 30 tájban hívott egy kiváló lokálpatrióta presbiter, hogy látta a madarat. 

Ott állt szegény pára a nagy szélben fönn a fészek helyén elcsigázva.

 Mögötte úgy 3000 km.

GPS, költségtérítés, milliós havi gempa, kabinettitkár, sógor-koma, rokonok, hatalmas anyós-após  valamint klientúra  nélkül is hazaért Bicskére.... 

Ahol aztán szégyen és gyalázat, de ez fogadja..... A kilakoltatás. 

0 Ft + Áfa/hó szaktanácsa szerint utazzon saját költségén polgármester, alpolgármester minden képviselő Ruszt településre tanulmányi kirándulásra, a  gólyák fővárosába apró trükkökért, hogy Bicske is meg tudja tartani madarát.  

Madarunk még piheg. Nagy a szél fészekrakáshoz.

Nagyon szeretnénk, ha maradna. Csak azért is. Dafke.

Akár azon a Szalonczai Kati néni költségére emeltetett oszlopon, ahová pár hete a fészekmaradvány gallyai át lettek hordva. Akárhol itt Bicskén újra rakott fészkében. Vagy legjobb lenne itt. 

De mindenképpen Bicskén.      

 A Vál-völgye falvaiban már modern, szigetelt, megemelt fészekrakóhelyek várják a gólyákat. Tudjuk, hogy Bicske vezetésében (bár minden rezdülésre figyelnek),  kissé hosszabb reakcióidő kell ezen szükségesség fölismeréséhez, de segítünk benne, mert  ennek nagyon itt van az ideje.

Szigetelés, magasítás, alátányérozás. Idén, amikor elmennek, el lehet kezdeni.       

( Át lehetne adni például szalag átvágással, mint a buszöblöt, ha így vonzóbb lehetőség  - A szerk.)  

izing

Repülj madár repülj
Menaságra repülj
Édes galambomnak
Gyenge vállára ülj!

 

Repülj madár repülj
Menaságra repülj
Édes galambomnak
Gyenge vállára ülj!

Vidd el madár vidd el
Levelemet vidd el
Apámnak s anyámnak
Jegybéli mátkámnak.

Jussak eszede mikor a kezedbe...
Kenyér kerül, s tavasz fut a kertbe...
Jussak eszedbe mikor dideregve kúszik az ősz a falevelekben
Hervad a rózsa és nyílik a bánat
Tél hava lakja fehéren a házat
Jussak eszedbe és menekül a felhő
Fényt harap újra a szív és feljő
Kék szemeidben a nyár...

Repülj madár repülj
Menaságra repülj
Édes galambomnak
Gyenge vállára ülj!

Vidd el madár vidd el
(Éjjelem te vagy...)
Levelemet vidd el
(Nappalom te vagy...)
Apámnak s anyámnak
Jegybéli mátkámnak.
(Engem el ne haggy...)

Köpenyem szél vánkosom szikla
Otthonom a messzeség, de a szikra álmod tüzéhez én leszek az éjben
Lángszivem izzik a fekete sötétben...
Lángszivem izzik a fekete sötétben...

 

Miképpen a páva a vármegyeházára száll, ez a madár Menaságra repül. Csak egy kattintás a jelentés. A filmből a kedvencünk az eleje, a közepe és a vége.  De a furulyaszó, ahogy kezdődik, a lányok sétája, képek a sokunk szívéhez ezer szállal kötődő Térből valamint az össznépi összefutás nagyon ott van.

Köszönjük szépen!   

 

Mostanában rendszeresen beszélgetünk kedves tanárunkkal, Krajczár Gyuszi bácsival - aki minket ugyan nem tanított, de túráztunk vele Vértesben, Gerecsében, Pilisben, Budai-hegységben ősszel, télen tavasszal és persze a Balaton-felvidéken zánkai nyarakon.      

Ismerem Ervint, tudom, hogy azt mondta 1995-ben is, hogy részéről egyáltalán nem szükséges ez a levél. Körülbelül úgy érvelt volna, hogy nem volt nagy dolog, mindenki, aki ezt látja és tud úszni, ugrik és segít. Ennyi.  

Gyuszi bácsi  azonban ragaszkodott ehhez a lépéshez a történtek értékelése, a tábor és a település jó kapcsolata érdekében is.

Bevallom, Ervint most csak azért nem kérdeztem meg - vagy egy éve láttam legutóbb -, hogy ellenére van-e ez a közlés, azért teszem meg előzetes tudta nélkül, mert ez nekem olyannyira tetszik, hogy még neki, az érintettnek sem akartam esélyt adni arra, hogy megakadályozza a közlést. Köszönöm a szíves megértést! Különben sem hiszem, hogy húsz év után az életmentő cselekedet dokumentációjával olyan bűn rossz érzés lenne egy helyi erők által rendszeresen olvasgatott fórumon találkoznia. 

Az akkori zánkai lap őszi számában megjelent egy bekezdés életmentéséről. Ez  szintén megtalálható Gyuszi bácsi zánkai mappáinak valamelyikében, közvetlenül emellett egy pillantással.     

Ma többek között ezt az éppen 20 éves zánkai - felemelő tartalmú - dokumentumot mutatta meg nekem Gyuszi bácsi. Lehet, hogy kissé nehéz olvasni, esetleg nagyítsa mindenki, megéri.

S ha már a vízi mentésnél tartunk, el kell mondani  - hálaadással -, hogy a zánkai bicskei tábor közel félévszázada bicskeiek használatában és birtokában lévő területéről minden gyerek hazaért.

A mi osztályunkból, évfolyamunkból is mindig mindenki. Maradjon mindig így.

Címek, nevek többsége a személyi adatok védelme céljából kikockázva. 

 

Izing   

A húsvéti ünnepek alatt országosan, így a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területéhez tartozó közutakon is a forgalom növekedésével kell számolni.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2015. április 2. és április 6. között közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak, amely elsődlegesen az ittas állapotban és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt történő járművezetés visszaszorítására, az agresszív, szabályszegő járművezetők forgalomból történő kiszűrésére, valamint a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére irányul. Az ellenőrzés a gépjárművezetők mellett kiterjed a közúti közlekedésben résztvevő kerékpárosokra is.

 

A rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a zavartalan közlekedés biztosítására.

 

A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a közúti ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, kiszűrése, illetve megakadályozása.

Ön dönt...

Címkék: rendőrség

2015.03.31. 12:21

A járőrök Bicskén, a József Attila utcában ellenőriztek egy Suzuki típusú gépjárművet és az azt vezető helyi lakost 2015. március 30-án 22 óra 30 perckor. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök a 28 éves férfit elfogták és további mintavétel érdekében előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra - írja a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye. 

A Sport Büfé kapcsán megjelent egy cikk bizonyos blogon, amelyben a kialakult helyzet miatt a volt bérlőt (aki évtizedekig küzdött, tett a klubért is) „kritizálták, vádolták, megrágalmazták”.

Szerettem volna, ha hangot ad véleményének és elmondja az ő álláspontját is, de ettől elzárkózott. Azzal indokolta, ez nem tenne jót az ügynek, csak tovább fokozná a feszültséget, ami senkinek sem jó és nincs értelme a sárdobálásnak.

Jelezte a megoldás csak megbeszélésen, megfelelő kommunikáción múlik. A feltett kérdéseimet korainak vélte, arra viszont válaszolt, hogy lenne-e technikai akadálya annak, hogy legalább a bajnoki mérkőzéseken kinyisson, így biztosítsa a szurkolók számára WC használatát és a kiszolgálásukat. 

Itt szóba került a kommunikációs probléma, elmondta, felé ilyen kérés nem érkezett, viszont nagyon szívesen megteszi ezt és személyesen gondoskodik a szurkolók kiszolgálásáról, amíg nem rendeződik a „kocsma” sorsa. Igen, ez egy gesztus, ami elősegítheti a megegyezést (reméljük, mindannyiunk közös célja a békés megoldás). Amennyiben mindkét fél úriember módjára, korrektül viselkedik és megadja a másiknak a tiszteletet, ennek az ügynek hamarosan pont kerülhet a végére.

 

S.L. 

Nem szeretnél megjelentetni egy cikket a blogon az újonnan divatos EL-GO-k közlekedési szabályairól? Meg lehetne kérdezni a többi olvasót és közlekedőt minderről? Nagyon kíváncsi vagyok mások véleményére is.  

Ma a Spar mellett mentem kocsival, majd az úton haladva, de a gyalogátkelőhelynél egy ilyen EL-GO -s kitette a bal kezét...

Hát csak vakartam a fejem, hogy most mi van?

Szabálytalan e, vagy sem, meg kell állnom?

Minek minősül?

- Ha úton halad, akkor nem gyalogos és a zebráknál szokásos záróvonalat (zebra előtt/után 5 méterre nem váltunk sávot) sem lépheti át...

- Ha gyalogosnak minősül? Akkor miért az úton halad?

- Ha olyan mint egy biciklis... a biciklis ugye csak úgy mehet át a zebrán, ha tolja... Nos, az EL-Go-sok ezt nyilván nem tehetik meg.... 
Szóval minek minősül egy EL-GO-s?
Szállíthat e unokát ölben?
Hol kell/lehet haladniuk? Úton, útfélen? Joga van e úton és járdán is? De ha igen, akkor kettős szabály vonatkozik rájuk, s az útról kanyarodhat a zebrára ezzel egyszer s mind a közúti forgalomból gyalogos közlekedésre váltva?

És különben is, kérdem mindannyiunk érdekében,  mikor lesz már benne a KRESZ az alaptantervben? 

Végre tanítsák már szervezetten a gyerekeknek, tartom annyira fontosnak, mint elsőben az angolt (opció nélkül) tanulni... KRESZ és EÜ. vizsgát mindenkinek! Oszt jónapot! 
Tegnap a Vereckei utca sarkán egy ló belefordult az árokba - írja olvasónk.  

Meg kellett fordítani, de nagy nehezen sikerült.  Alig tudták kiszedni szegény állatot.  Pár embernek sikerült az összehangolt művelet és a tűzoltók is jöttek volna segíteni. 
Pár sérüléssel megúszta szegény pára.  A rendőr kiment, szondáztatott.  Kérdezték tőlük, biztos úr, miért nem a lovat, az van az árokban. 

 - Nem tudom mit csinált a paci,  hogy az oldalára fordulva beleesett a betonárokba.
Lehet, hogy rosszul lett? Rosszul lépett? Rosszul lát és rosszul lépett?  Árokba hajtani nem lehet, a ló okos állat. Síkosság nem volt, nem csúszott. Ezért vagy rossz látás, vagy rosszul lét,  rossz lépés vagy valamelyik kombináció. Egyszerű véletlen, miszerint az nem hibázik, aki nem dolgozik. 
Kívánunk mielőbbi teljes felépülést.
Üdv, a Lovasnemzet.  

Mottó: "Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!"

Látták a gólyákat az utóbbi két hétben nagy kertekben vagyis a Bethlen Gábor utca és József Attila utca, Kistószeg és Öregtószeg közötti területen bogarászni. De nem kezdtek még fészket rakni. Elmentek. Tavaly március 25-én tértek vissza és fogtak építkezésbe. A Kistószegen kétszer lett fészkük bontva a két utóbbi évben, a városvezetés pedig füle botját nem mozgatta arra a tavaly is, idén is elmondott javaslatunkra: szigetelt, alátányérozott magasítást tessék a villanyoszlopi fészkelőre kiviteleztetni. Bízzunk  a csodában, hogy idén is ovisaink figyelmébe ajánlhassuk a Szent László és Bethlen Gábor utcai lakott gólyafészkeket. 

 

Tompa Mihály: A gólyához 

 

Megenyhült a lég, vídul a határ, 
S te újra itt vagy, jó gólyamadár! 
Az ócska fészket megigazgatod, 
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod. 

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak 
Csalárd napsúgár és síró patak; 
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet, 
Az élet fagyva van, s megdermedett. 

Ne járj a mezőn, temető van ott; 
Ne menj a tóra, vértől áradott; 
Toronytetőkön nézvén nyughelyet, 
Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet. 

Házamról jobb, ha elhurcolkodol, 
De melyiken tudsz fészket rakni, hol 
Kétségbeesést ne hallanál alól, 
S nem félhetnél az ég villámitól? 

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár; 
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár. 
Neked két hazát adott végzeted; 
Nekünk csak egy volt! az is elveszett! 

Repülj, repülj! és délen valahol 
A bujdosókkal ha találkozol: 
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk, 
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...! 

Sokra sír, sokra vak börtön borul, 
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul; 
Van aki felkél, és sírván, megyen 
Új hont keresni túl a tengeren. 

A menyasszony meddőségért eped, 
Szüle nem zokog holt magzat felett, 
A vén lelke örömmel eltelik, 
Hogy nem kell élni már sok ideig. 

Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk! 
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk: 
A kidült fában őrlő szú lakik... 
A honfi honfira vádaskodik. 

Testvért testvér, apát fiú elad... 
Mégis, ne szóljon erről ajakad, 
Nehogy ki távol sír e nemzeten: 
Megútálni is kénytelen legyen!

 

     Tompa Mihály   1850-ben írta meg ezt a fájdalmas elégiáját

 

Megtudtam múlthéten, hogy a mazsorettek és a Bicskei Huszárzenekar Prágába indul, de Zsolti barátommal úgy láttuk jónak, hogy nem hirdetjük ki elindulásukat, hogy aztán "ki nincs otthon" tippeket adjunk a betöréses lopásban utazó tolvajbandáknak, akik szabadidejükben lopott holmival a neten lógnak.    

Így aztán megvártam a vasárnapot és megkérdeztem kedves Erzsó szomszédomat, milyen volt Prága, amit én nagyon szeretek. Mindig az Aranytigris söröző és Bohumil Hrabal érkezik meg társításként Prágával.

"Érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak csak a halálra, a sok vén marhának pedig csak a lányokon jár az esze". (Táncórák idősebbeknek és haladóknak)

 "Helló Toncsi! Prága mesebeli város... A társaság fergeteges...  Nagyon jól éreztük magunkat...

Sajna nem sok idő volt a városnézésre, de azért futtában csináltam egy csomó fotót..."
Ők a szomszédaim ezen a prágai képen. Betörők, most, sőt, egyáltalán sose mennék a helyetekben, láttam már Vitust méregből, dühből betonozni. Később jövünk csoportképpel és Zeke Zolit kérjük meg az összefoglalásra.  
huszarzenekar_praga2.jpg

 

vencelter.jpg

 

 

 Ez az alsó kép pedig - ahogyan a növénytakaróból is kiderül - kissé délebbre készült a csapatról:

 

bicskei_huszarok_2.jpg 

Korábban a Tatai úton túli belvizes területen látták őket.  A családi összefogásban épülő parkba megálmodói dísztavat álmodtak. A Tessely-Pálffy féle városvezetési próbálkozás rendőröket hívott rájuk, amikor a tavacska rendezését szerették volna megkezdeni, folytatva a parkért végzett munkát.  

Négyen "A Trafik" előtt

2015.03.29. 11:21

Majdnem szemben a katolikus templom bejáratával. 

"Igen. Amikor kiskölyök voltam sokat jártunk oda. Már akkor is egy idős házaspár vitte a trafikot. Rumos szelet, dianás cukorka, 2 forintért szalagos patron amivel durrogtatni lehetett. Star wars képek amiket gyűjtöttünk. Madzagról letéphető "borítékos" sorsjegyek. Dohány illat. Ezek így bevésődtek" - írja Szili József. 

 

Limo, kakasforma piros nyalóka, a legjobb a sarlós cukor, mert apu is azt szerette mikor gyerek volt,  később robbanós cukor, Melba, a szalagos patron műanyag dobozban volt és jókat szólt - jól emlékszem, hogy kalapáccsal csapkodva durrogtattuk a kapualja basszus visszhangjában? - és arra emlékszem még, medzsik, indiános vagy covboy kis tükrök műanyag kerettel, hátul képek a westernből, főleg az olasz westernből, mi a tükröt tükrözésre használtuk napsütésben bele a szemébe avagy kaonai híradásra, Donald rágó vagy olyan, aminek a belseje egy autóról készített rajzot rejtett, mennyi henger, hány köbcenti, mennyivel megy, és persze autóskártyák - csupa olyan dolog, ami nélkül nem élet az élet. Különféle paklikban magyar és francia kártyák voltak fellelhetők, amik minket nem érdekeltek - teszem hozzá. Cigirágó. (S hogy a Pajtás Szövetkezet iskolai boltja vetélytársuk lehetett, hiszen az iskolás vevők forintkészlete korlátozott volt. A Pajtás viszont iskolai célokra szánta profitját, 1976. március 18-án abból is - 0,8 hektáros erdősarkot vettek Zánkán táborhelynek, a Bánkőhegyi erdőben, az egykori kőfejtő területén.)  Mágneses sakk-készlet is volt.  Valamint versenysakk is.  Játékkatonák műanyagból. Buborékfújó, a tetején golyóhelyretevővel. Felhúzható helikopter, ami repül. Szövegem szerint csak azért nem kell, mert nem távirányítható. Nézzem ahogy repül? És ne vegyek részt irányításában?! Na ne. Ne má'. Ez nekem nem perspektíva. 

 

Úgy emlékszem, vasárnap is nyitva voltak 8-tól tán 10-ig.  Akkor két mise volt, a diákmise nyolckor kezdődött, nagymise vagy kilenckor vagy tízkor, nem tudom, abban nem voltam érdekelt.    

 

A bácsi ősz hajú volt, elegáns kék vagy fekete felöltőt viselt, évszaknak megfelelően sötét kalapot is hordott az utcán, keveset mosolygott, beszédes sem volt, mindig egyedül ballagott.  Mintha egy kisvárosban játszódó film szerepében láttam volna. Amiben ő a fiatalon szibériai hadifogságot megjárt megidősödött férfi, az időskori jelenetek pedig jobbára beszédtelenül néma rövidebb snittek a drága békeidőben, míg a film igazi története az ő fiatal kora, bevonulás-harcok-fogság-szökés, s hogy mi van egy trafikos bácsi mögött... Bár nem is nagyon nézett ránk - tudta kik vagyunk, honnan jövünk -, adta amit kértünk és megesett, hogy  utánaszólt valakinek:

 

"Apád pénzét ne hagyd itt, nem te kerested, becsüld meg" - ugyanis a visszajáró a pulton maradt.

 

 Dereng a boltból balra egy mázolt, fölhajtható pultlap, ahol kijöhettek a vevőtérbe. aztán főpultrész, jobbra pedig egy üveges szekrény a pulton.    

 

A trafikos néni kedves volt. Amikor például éthordóban hozott a férjének ételt, s míg megette, ő szolgált ki. 

Egyszer biciklivel vártam osztálytársamra a trafiknál és jött egy bácsi szintén a Kistószegről, akinek szintén volt lova. Zsidai Feri bácsi közelben fekvő férfi fodrász üzlete, aminek portálja éppen a Szél utcába nézett, amiatt is volt arra gyalogos, barbonillatú férfiforgalom. Megálltak. Beszélgettek. A postaládának támasztott kerékpár sem volt ritka. (Azt nekünk persze, nem lehetett volna.) Köszöntem nagyot és szépen, ahogy illik, ő bedobott egy borítékot vagy Ország-Világ hangos képrejtvény megfejtést a piros postaládába, mert akkoriban az is állt ott.  Jött valaki, kicsit beszélgettek, aztán azt mondta:  "Na bemegyek, befizetem a a bolondok adóját".

Pár nap múlva elmeséltem apunak az egészet, hogy napok óta nem tudok megérteni valamit,  és kérdeztem, hogy mégis mi az a bolondok adója? 

A bolondokat támogatja? Hogy legyen fasírtjuk a babfőzelékbe? Tejszínhab a kakaójukon? Vagy mi? 

- Nem, nem fasírt - nevetett. A lottót szoktuk viccesen annak mondani. 

 

Akkoriban azt is lehetett kapni "A Trafikban".  

 

 

ia

 

Olvasónk írja: A mellette levő cipészetben dolgozott Horeczky Lajos bácsi, aki a bérmakeresztapám,cipész és a katolikus templom sekrestyése és harangozója volt.

 

 

E sorok írójának Balatonfenyvesen élő bérmakörösztapjának a hozzáfűzése: általában bársony zakót hordott, hetente kétszer, háromszor járt fel vonattal Pestre a maszek édességekért, egy nagy, öreg hátizsákkal, viszont tényleg kedves volt, minden további nélkül adott nekünk cigit kamaszkorunkban, három, négy szálat is, kis papírtekercsbe csomagolva....  

Jó reggelt kívánok! Pénteken bementem a Csokonai Ált. Iskola Szent István úti épületébe. Odaérve örömmel láttam a térkövezett járdát, végre épül-szépül valami! Örömöm kb. eddig a 2 másodpercig tartott, ugyanis az iskolába belépve, rögtön szemben a bejárattal egy nagy fekete kuka látványa fogadott, ahová a plafonról egy fóliának a közepéből csorgott le az esővíz. A mennyezet 1-2 darabja el volt távolítva, alá kihúzva a fólia, az fogta fel a vizet. A közepére szúrt lyukon keresztül nem mindenhová, csak a kukába folyt az eső. Kint szépül, kifelé mutatjuk, minden rendben, bent ázik? A térkőre fordított pénzt és energiát nem gyermekeink megfelelő körülményeire és az iskola élhetőbbé tételére kellett volna fordítani? Nem voltam máshol, csak itt, nem tudom, máshol is van-e ilyen helyzet, de önmagában ez is felháborító! Tenni kéne valamit, mielőtt bárkire ráomlik ez az épület! Nevem kérném diszkréten kezelni. Köszönöm!

Egy bicskei

 

Kedves Olvasóink, a jelzésértékű, nyomatékos sorok mellé szíves figyelmükbe ajánljuk ezt a nem is olyan régen kiadott építő közlésünket.  

Az iskolát alapvetően 30 évre tervezték, három évtized kifutási idővel. Fémszerkezete egy kb. tíz éve készült felmérés szerint jól bírja, a csomagolóelemek, amiket mellette elhaladva látunk - már kevésbé. 

Az iskolaépületben  az első becsengetés 1982-ben hallatszott.

2010-11-ben 10 millió forint körüli ráfordítással szigetelték a suli tetejét.  Aztán az első nagyobb csapadék hatására sajnos jelentkeztek a befolyások ebben a tanintézményben. Ömlött a víz megint.

A probléma mélyebben van, mint gondolnánk. Kifogástalanul szigeteléssel megjavítani biztosan nem lehet. Azt még nem tudom, hogy mennyi négyzetméter lehet a tető, de ezer négyzetméter fölöttire becsülöm. A lapos tető szigetelt majdnem teljesen lapsíkjában vagy 50 lefolyó lyuk van elhelyezve, azokhoz a szigetelt lapsík körbelejt, hogy vezesse a csapadékot. Minden lyukhoz tartozik egy lefolyó cső, amelyek az iskola falának belsejében vízszintesen és függőben vezetik a vizet  vezetnék a vizet egy gerincvezetékre, ami a Sárközi-árokba torkollik bele.

Ezek voltaképpen olyan rejtett csapadék-vízlefolyók, amik az ereszcsatorna vízszintjéből függőben már falsíkjába rejtve viszik le a vizet és ezek szerencsére többnyire nem vasból, hanem bádogból vannak.    

 

Az a baj, hogy ezek az "új sulis" lefolyók mind vascsövek. Kilyukadtak, eldugultak, megette őket a rozsda a falakon belül, és úgy néz ki a folytonossági hiánytól szenvedő felületük, mint egy mocsárból 70 év után kiemelt II. világháborús harckocsi vagy egy korabeli rohamsisak 70 év vizenyős terhelés után.

Dugulások lassítják-akadályozzák a vízlefolyást. Máshol pedig a kültéri lefolyó bemélyített végére alulról rátolt vascső körül nincs tömítés, ezért különösen dugulás és nagy erejű esőzés-havazás/olvadás következtében a lefolyón pár centit folyik a víz, aztán kifolyik az összetolás mentén és elborítja a födémet. Alulra főleg ott folynak, ahonnan a födém acéllemezeiről a gravitáció szabályai szerint szabadesésbe mennek át. Tologatják alá a hordókat.

Azt hallottam, hogy száloptikával és lámpával, tehát kamerával nézték a meg a csövek belsejét. Beletolták és brutál állapotokat mutat. 

Nagyon és extra-költséges meló lenne minden csövet, tömítést fal és födémbontással átnézni és cserélni. Arról sincs még meg egy szakértői kollektíva alapos döntése, hogy a 30 éves kifutásra megépített objektumra ennyi pénz szabad-e költeni. S ha költ rá a város és a fenntartó, akkor ezt kell-e megcsinálni vagy pedig tetőt kell építeni?

Egyértelműen a nyeregtető hangzana jobban, többek is mondták ezt már, kiemelve, hogy vajon elbírja-e a kb. 10 éve jónak ítélt acélszerkezet ezt a súlyt? Mert jól hangzik, hogy könnyűszerkezet, de annak is van ám tömege. Nem tolná-e szét a tartófalakat? Vagy a háromszög két felső oldalát a háromszög alapoldalán össze kellene pántolni, hogy így egyben üljön meg? A betetőzés akkor is érdemibb megoldásnak tűnik, ha (ha valóban az iskola megtartása mellett döntenek), ha többe kerül. S hogy az iskola megtartása mellett döntsenek, figyelmükbe ajánljuk, hogy mások ennél idősebb panelek korszerűsítésére adják fejüket és saját pénzüket. S hogy ez a terület a maga védettségében, a maga terjeszkedési lehetőségével, a Bicskei Tanuszoda közelségével, a centrumban fekvésével éppen jó iskola céljára. Csak hogy komoly mérnöki feladvány az egész, hiszen ismeretes, hogy Bicskén a hajdani FÜTI lapos tetős  épületére, ami ma már könyvtár - csak úgy kerülhettek tető(téri lakások), hogy külső pilléreket, megtámasztásokat hoztak létre az alapok vonalán kívül. Különben nem bírta volna el az eredeti. Mert például nem is erre tervezték. Ezért támasztották meg az egészet pillérekkel. 

A rendes tető a maga lejtéseivel jobb vízgyűjtő lenne felületével, ereszeivel, függőben és a gerincben, ami továbbra is vezethetné a Sárközi-árokba, amit alapvetően a Jakab-közi Jakab-forrás táplál. S ha már itt tartunk, végezetül hadd mondjam el, hogy amikor uszodába megyek- uszodából jövök lábbusszal esőben vagy inkább esős idő után - a Pártl üzletház melletti kis hídon haladva jól hallani a pici kis zubogó moraját, ami néha olyan kis markáns, hogy oda is lépek a fémkorláthoz, hogy jobban megnézzem magamnak. Nagyon jó lenne, ha nem drága jó iskolánk tereiben folyna hordóba az égi áldás, hanem ezen a kis vízesésen láthatnánk lejteni köbmétereit a helyére, vagyis a jó öreg Szent László patak felé. 

 

A meccs gólkirálya a bicskei Bereczki Kristóf (Oázis SC). 

A felvétel március 27-én készült, nemsokkal azután, hogy szoros mérkőzésen az OSC 9-8 arányban legyőzte a Fehérvár Póló SE csapatát. A kérdező hangjában Ábrahám István edzőt lehet felismerni, aki munkatársaival tart vízilabda edzéseket a Bicskei Tanuszodában.  

Kedvenc idézetem a gólösszefoglalóból: "Kristóf újabb gólja. Legalább az ötödik."

ia 

 

Az 1963. augusztusában született, az Ady Endre utca elején álló, ma már lezárt és omladozó, ma önkormányzati tulajdonú bérházban felnőtt Deák "Bogyó" Józsefet február 9-én reggel holtan találták a Vörösmarty utcai önkormányzati férőhelyen.    

Egyes állítások szerint se kályhája, se tüzelője nem volt az alkoholbetegségben és szövődményeivel küzdő, járni és saját lábán megállni színjózanul is alig képes, sajátjánál feltétlenül jobb sorsra érdemes bicskei, ötvenkét éves  férfinak, akit február harmadikán "adtak haza" a kórházból. Ezt a képet júliusban készítettem. Bogyó a nyári zápor elől a plébánia eresze alá húzódott. Odébb az iskola nemzeti lobogója, aztán az igazságügy bicskei palotáján európai és nemzeti zászlónk valamint ez a jó öreg gesztenyefasor, egy példány például a 26-os sorszámmal. Bogyesz, a bicskei önkormányzati férőhelyen megfagyott beteg - lobogók alatt.    

 

 Ezt lassan négy éve adtuk közre: 

 Vonaton és gyalogszerrel tért vissza Bicskére az a bicskei koldus, akit civil és intézményi gondozói egy tatabányai hajléktalanszállóra helyeztek el.   

A negyvennyolc éves rossz fizikai állapotban lévő férfi - mint azt indokolta -, azért tért vissza, mert a szállóról reggel hét órakor távozni kell és este hétkor lehet visszatérni. Tatabánya számára idegen. Bicske nem.

Öreg fát nem lehet átültetni. 

- De hát mi lesz veled Bicskén, Bogyesz?! Megfagysz itt télen, éjjel!

 "Lenne már tavasz" mondjuk mi már akkor, amikor a tél még el sem kezdődött.  

 Korábbi, környezetvédelmi jelentős hiányosságot  és köztisztátalanságot bemutató cikkünket osztotta meg egy a terület közelében élő olvasónk ezekkel a mondatokkal:  "Ez ugyan úgy aktuális, semmi sem változott azóta. Legfeljebb a szeméthalom nőtt a duplájára. A választás lezajlott, ülünk a meleg vízben. Senki egy lépést sem tett ez ügyben sem." 

Ki kell javítanom kedves olvasónkat. Történt lépés. A városvezetés elvtársi alapon egy nem bicskei volt főpártvezető cégétől szép kis áron megrendelt egy logót a városi hulladékszállító cégnek.

 

Az azonban feltétlenül idetartozik, akkor is, ha más terület,  hogy amikor néhány hete autóval érkeztünk a Tatai út irányába Bicske felé, akkor a Szélescsapás területén szemétgyűjtő, szemételszállító mozgást észleltünk valószínűleg városi autóval. Az a területet tisztították az odahordott mocsoktól, ami a Tatai út folytatása vagyis a tatai út és az 1-es főútvonal közötti földút mentén rendszeresen keletkezik. Hogy azóta is hordtak oda, nem ők tehetnek.  

süti beállítások módosítása
Mobil