A fő utcai, újonnan nyílt  Kero Bike szerviz testvére (Keresztes László) startja - hazai pályán. Péterről itt olvashattuk az alábbi kiemelésünket is: 

"2006-ban ismerkedtem meg az extrém biciklizéssel, akkor még egy áruházi csodával ment az egy kerék ezerrel, innen kezdődött az egész. 2007-ben a testvérem volt először közülünk az akkori János-hegyi „oázisban”, nagyon tetszett neki és mondanom se kell, hogy én is hipp-hopp ott teremtem. Addigra már egy Altrix Airborne merev farú bringám volt. Nagyon tetszett az egész sport és abban az évben a szezon vége felé már négy versenyen voltam. Tehát az első versenyem 2007-ben, Egeden volt, ahol sikerült elizgulnom a döntőt és el is estem. A második versenyem az akkori „legendás” Cserépváralján megrendezett kanyon dh volt, ami egy Magyar Kupa futamként szerepelt a naptárban, hobby merevben harmadik lettem."

 

pogatsa.jpg

A képen Kővári Attila és lánya - Kővári Kamillavirág. 

Mint ahogyan a mellékelt debreceni hír fölvezetőjében is láthatják, Budapesten és Londonban kiállító ismert művésztanárként határozzák meg a föstőt, akinek egy bicskei kiállításmegnyitójára Kokas Ignác Kossuth-díjas festőművész is eljött. Kővári Attila és Kővári Kamillavirág alkotásainak bemutatója a Bicskei Napok keretében május közepén nyílik meg a bicskei Batthyány-kastély termeiben.     

Szerdától vasárnapig burkolatjavítási munkálatok lesznek az M1-es autópálya bicskei szakaszán a főváros felé vezető oldalon, itt egy sávra szűkül a forgalom, emiatt torlódásra kell számítani - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint Óbarok és Herceghalom között négy, egyenként néhány száz méteres szakaszon dolgoznak majd, a munkálatok idejére sebességkorlátozás mellett egy sávra szűkül a forgalom. A marási és újraaszfaltozási munkák várhatóan minden nap reggel nyolc órakor kezdődnek.

Azok, akik szeretnék elkerülni az érintett szakaszt, az M1-es autópálya 42-es kilométerénél, az Óbarok csomóponton keresztül tudnak az 1-es főútra lehajtani, és a 25-ös kilométernél, Herceghalomnál tudnak ismét felhajtani az autópályára - írták.

Ha jelentősebb torlódás alakulna ki az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán, a rendőrség a személyautókat az első lehetséges ponton leterelheti a pályáról - tették hozzá.
Forrás www.hirado.hu 

Kevesen ismerik gróf Batthyány Gyula képeit. Az első különösen értékes és szép Batthyány Gyula albumot, ami több mint album -  tiszta véletlenül a bicskei Batthyány-kastély igazgatói irodájában lapozgathattuk, amikor Kővári Attila festő kiállítás időpontját beszéltük meg Vásárhelyi Jánossal.  

Bege Nóra fotográfus szerint aki felfedezi Batthyány Gyula festészetét, szerelembe esik ezüstös - bronzos világával. Az első magyar miniszterelnök dédunokája, édesanyja gróf Andrássy Ilona. 
Fogalmunk sincs arról micsoda kultúrtörténeti kincset adott a XX. század magyar festészete. 
Aki tud menjen el Kieselbach ingyenesen megtekinthető kiállítására.

Csak néhány lépés Virágh Judit galériája, ahol Vaszary képeit láthatjuk. Megindult a tavaszi kultúrkommandó.

Részlet Pallavicini-Andrássy Borbála naplójából
(1956. szeptember 22.)

„És aztán megjöttek, Gyula is. Kimondhatatlan öröm. Nincs foga, törődött öregember, de kedélye, gyors észjárása, váratlan kiszólásai a régiek. Azt mondja, rettenetes volt, amin keresztülment. Polgárdiból este 9 után vitték be Pestre autón, vasra verve, két szótlan ávós között. A Ferenc József-híd után balra fordultak a rakparton, s előtte ismeretlen, keskeny, magas, ártatlannak néző bérház előtt álltak meg. Levitték sok-sok lépcsőn egy betoncellába. Kezdődtek a kihallgatások. Ütötték-verték, míg el nem ájult.
– Ezt csak ember bírja ki – mondta Gyula –, ökör belepusztult volna.
Föld alatti folyosókon hajszolták végig. Egyik helyen hirtelen egy orangutánszerű alak jelent meg kötéllel a kezében, és éppoly váratlanul eltűnt. Gyula nem tudja, hallucináció volt-e? A szállítások a rabomobilon voltak a legrosszabbak. Testhez szabott fülkébe állítva, sötétben, levegő nélkül, vasra verve dobálta a kocsi. Gyula nagyon magas és széles vállú, úgy állt benne összenyomorítva, mint egy szardínia.”

Közeleg március 20-a, a 2015-ös, Magyarországról is megfigyelhető, részleges napfogyatkozás napja - áll a Nagy Károly Csillagászati Közhasznú Alapítvány meghívójában. A Hold a fogyatkozás során a napkorong közel 60%-át takarja ki. A Napba semmiképp ne nézzenek szabad szemmel!

napfogy.gif

Alapítványunk ekkor Bicskén távcsöves bemutatást tart az érdeklődők számára, várhatóan a Hősök terénél.

A bemutatást de. 9:30 perckor kezdjük, ezt követően lép be a Hold kívülről a napkorong elé, s kezdődik meg a kitakarás. A Magyarországról részleges fogyatkozás 10:45 körül éri el Bicskén a maximumát, ezért aki néhány percre tud jönni, javasoljuk, hogy ezt megelőzően vagy ezt követően fél-fél órán belül tegye. A fogyatkozás délig tart.

Minden érdeklődőt várunk szeretettel!

 

Április 11-én 17 órától a Művelődési Központban.  "A Bicskei Huszárzenekar sok szeretettel meghívja önt és kedves családját első önálló hangversenyére! A belépés díjtalan ! Vezényel: Zeke Zoltán"

Vasárnapi boltok Bicskén

Címkék: kereskedelem

2015.03.16. 23:57

Úgy tudjuk, hogy Bicskén vasárnaponként egyedül az Űrhajós ABC tart nyitva az Űrhajós utcában - 7 órától 14 óráig.  Időközben olvasói jelzések alapján írjuk: az Akácfa utcai Ági bolt is nyitva tart vasárnap 7-13 között valamint a MOL kúton is árulnak alapvető élelmiszereket. 

Ha ennél többet tudunk, osszuk meg egymással.  

agi-04.jpg

 

farkasber.jpg

  

gagarin.jpg

 

armstrong.jpg

Kápolnapuszta tragédiája

Címkék: vértes háború

2015.03.16. 23:06

A Vértesben - Gánttól északra fekszik Kápolnapuszta.
 
A lerítak szerint 1790-es években 16 ház állt a hívek száma pedig 101 fő volt.
 1930-ban Kápolnának 62 lakosa volt.
1945. március 15-én a 2. Ukrán front felderítő zászlóalja elfoglalta Kápolnapusztát, ahol szinte minden férfit agyonlőttek, a legfiatalabb 20 éves a legidősebb 70 év fölötti volt. 

Bravó!

Címkék: telep járda

2015.03.16. 20:00

Az Akácfa-Táncsics utca sarkán az épülő járdára olyan biztonsági védőkorlátot építettek be, ami óvja a gyalogosok testi épségét a netalán felhajtó autókkal szemben - nem utolsó sorban pedig akadályozza a sarkon közlekedő akár kiskorú vagy éppen időskorú gyalogosoknak az úttestre való kilépését a beláthatatlan derékszögben - ahol a nagyobb sebesség sem ritka.   

Bravó! Ügyelnek a részletekre. 

Irattartót és pénztárcát tartalmazó szatyrot tulajdonított el az a férfi, akinek ügyét a bicskei rendőrök vádemelési javaslattal zárták le.

A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást M. József helyi lakossal szemben - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.  

Egy férfi irattartót és pénztárcát tartalmazó reklámtáskáját lopta el ismeretlen tettes 2014. december 27-én délután egy bicskei áruház üvegvisszaváltójánál. A rendőrök az adatgyűjtés eredményeképpen azonosították az 52 éves M. Józsefet, akit elfogását követően a Bicskei Rendőrkapitányságra előállítottak, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás adatai szerint a szatyor a sértett személyes okmányain kívül értéket nem tartalmazott, ezért az elkövető a számára értéktelen lopott igazolványokat egy postaládába dobta, ahonnan végül visszakerültek jogos tulajdonosukhoz.

 A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a napokban befejezte az ügyben folytatott nyomozást és az illetékes ügyészségen vádemelést javasolt.

"Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: 'Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.' A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. 

A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.

Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi mértékben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza végzet, személyesen is. Nem fontos, 'szereted'-e, vagy sem. Egyek vagytok.
De úgy látom és tapasztalom, hogy te - szóval ünnepélyesen, írásban és a dobogókon - inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást.
A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van.
De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha - férfiasan, kidüllesztett mellel - megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús.
Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret.
Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.

marai_signo.jpg

Márai Sándor: Füves könyv /részlet/

Kisvári Gyula - Csizmadia László karnagy úr által megnyitott kiállításának első perceiben volt szerencsénk ott lenni a kedves és népes társasággal. A kiállítást előtte való este azért láthattam szép csöndben, mert éppen jegyeinket vettem át a Dumaszínház március 20-i fellépésére.   

kgy3.jpg

Az erdőt, erdőjárást, természetjárást, szemlélődést szerető festőművész a fákat és lombjaik által megszűrt fényjáték színeket jobbára még mindig emberalakok nélkül ábrázoló festő alkotásai között megjelentek az emberábrázolások - vagy csak bennem sejlik úgy, hogy voltam én 25 éve olyan kiállításán is, amit azért szerettünk, mert csak erdő és csak fák voltak?  Nem tudom. Azt ittenin - mintha több embert rejtene a művész -, arcok, ikonok és a stílusból kieső, a bal - ablakos falsík - belső végén egy megszokott stílusjegyeitől eltérő, bolygót körbejáró  vándor ábrázolása valamint a mellette lévő nem szentképek, mégis ikonszerűek. Mellettük a sarokban az Illat című, amiről egy szó érkezik hozzám: érzéki. A jobb falsík végén, a vándorral pontosan szemben azért ott van a Fényjátékok című erdőrész. Nincs is szebb annál, amikor a vándor  napsütötte tisztásra ér és körbetekintve tisztán látja a sűrű erdő méltóságos határait. Ezek nélkül a tisztások nélkül sehol sem lennénk. És van még egy nagy és elég érdekes kis keretben - ami éppen elég alternatív az alkotással együtt  -, egy azt hiszem Tél című színjáték. Téli rege.(Végre vége. Igaz, nem is volt az igazi.) Ezt csak egy ablak választ el attól, ha jól emlékszem, ahol hat kisebb képecske kollekciója figyelhető meg. 

Szeretem a kiállításokat, ahol újra rájövök, (mert nem lehet elégszer), hogy mennyire szeretem a képeket látni. 

Lehet, hogy a divat teszi, de igazán tetszenek azok a lehetőleg nagy felületű falak bizonyos otthonokban, ahol mindenféle keretes, képzőművészeti, fotóművészeti alkotások lógnak.             

Hozzátesszük még, hogy a megnyitó aulai agapézás is erősen szót érdemel. Nekem a Vasztélyon megsütött mézes kockára hívta fel a figyelmem személyesen Andi, hogy ott van a pezsgőspoharak mögött, ezt kóstoljam meg, ismer, alig 8 évig voltunk osztálytársak, ami sütiről akkor még nem tudhattam, hogy a Télizöldes közelében sült és ha nem fogy el a helyszínen, tán még függő is leszek ízibe. Átálltam tehát a töltelékes barackmag sütire. Kettesével vettem ki. Túlélő csomag. Aztán bementem "a Kisvári erdőbe" nézni a képeket, mintha bevetésre mennék.  Mikor elfogyott visszamentem a tisztásra hadtáp asztalhoz. 

Végül elfogyott a süti. És akkor el is jöttem mihozzánk.

De majd bemegyek még egyszer megnézni a Kisvári-erdőt.  Viszek magammal egy kis hazait a mi utcánkból. Aminek kis forgalmú úttestjén szoktam látni - bár már régen láttam ilyet -, amint egy hátizsákos pár komótosan ballag kifelé Bicskéből - úgy vélem tán a Mogyorósba vagy Ginzára. Azt már nem tudom, hogy valóban láttam-e az 1957-es születésű Csabdin tanító utcabéli hátizsákjából rajztáblát kikandikálni vagy ezt most csak azért találom ki, mert akkor is kerestem, amikor valóban láttam: a festő festeni megy.       

 

ia 

 

 (Fotón nem az igaziak. Igaziból tessék bemenni.)     

 

 

 

kgykiall.jpg

 

 

kagy2.jpg

aaaereklye03.jpg

 

Mezővárosunk római katolikus lelkészének, Barsi Józsefnek  az Utazás az ismeretlen állomás felé 1849-1856 című művét olvasgatva már az előszó zárómottója egyszerű, ünnepélyes és kifejező:

 Éljen a haza és benne a csendes itthon!

Éljen a béke és minden őszinte, hű barátja! 

Különösen fontos mondatok napjainkban 1888. október 15-i keletkezésükkel együtt, hiszen társaságban néha azt vesszük észre magunkon, hogy azt találgatjuk, vajon ki fogja kimondani: világháború van és békére van szükség.

 A bicskei papra vonatkozik: Midőn 1849. január 5-én délután 5 óra tájban herceg Alfred Candidius Ferdinand zu Windisch-Grätz tábornagy előőrsei Győr felől jőve, és ellenállást sehol nem tapasztalva, nem minden félelem nélkül bevonultak a budai várba, ahol legalábbis hadicselt gyanítottak, s nagy óvatosan helyezték el magukat az üres várban, mindössze két foglyot hoztak magukkal: egy győri gabonakereskedőt és a bicskei katolikus plébánost. A győrit kémnek tartották, a bicskeit különösen veszedelmes rebellisnek."  

Barsi Neumann Józsefről (1810-1893) akiről Bicskén természetesen utcát is neveztek el - a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Történelmi Képcsarnoka őriz szénrajzot, Berzsenyi Lénárd művét, aki az olmützi foglyok arcképcsarnokát készítette el.

Berzsenyi Lénárd honvéd ezredes a Görgey Artúr (1818- 1916) honvédtábornoknak, hadügyminiszternek, aki több ízben volt a magyar seregek fővezére is - alárendelt hadsereg VII. hadtestének kötelékében, a lovashadosztály parancsnokaként harcolta végig az önvédelmi háborút és járta végig a győri vesztes csatától Világosig vezető utat.

A morvaországi Olmützbe számos fogolytársával 1850. február 9-én érkező fogolyszállítmánnyal érkezett Aradról Berzsenyi ezredes.

A bicskei plébános, "a veszedelmes rebellis" német szülőktől származott. Édesapja Sziléziából vándorolt Magyarországra és a németek által nagy számban lakott Bars megyében dolgozott tanítóként. Fiát papnak szánta. Az ifjú Joseph Neumann Körmöcbányán, Selmecbányán, Esztergomban és Nyitrán végezte középiskoláit. A pesti teológián tanult meg magyarul. Itt kötött barátságot Szalay László külügyérrel, az önálló magyar külpolitika 1848-49-i jeles képviselőjével, történetíróval. Ez a szellemi kapcsolat formálta Barsit homo politicusszá. 1833-ban szentelték pappá. Dobrona, Jasztraba, Tajova helységekben kezdte papi szolgálatát, majd 1835-től Besztercebányán dolgozott. 1837-ben tábori lelkész Milánóban. Hazatért a Felvidékre, majd gróf Batthyány Kázmér közbenjárására Bicskén kapott plébániát.

Az ellenzéki baráti köréhez Kossuth, Vörösmarty, Klauzál, Deák tartozott. Nevét magyarosította. A Pesti Hírlapnak, a Március Tizenötödikének, és Kossuth Hírlapjának küldött cikkeit "Barsi József" jegyzi.

Amikor Bicskén seregével Buda felé vonuló Habsburg herceg letartóztatja a  vád ellene a lázítás terhe, mert a bicskei római katolikus templom szószékéről kihirdetni merészelte a bicskei katolikus híveknek  az Országos Honvédelmi Bizotmány  körleveleit valamint lázító cikkeket írt.

Azzal is megvádolták Barsi Józsefet, hogy Bicske forradalmi "kígyófészkében" egyenesen a köztársaság kikiáltását készítette elő.    

Húszévnyi, vasban töltendő várfogságra ítélték. Haynau dühöngött. Ezt jegyezte Barsi aktájára:

"Ha ezt az embert agyonlőtték volna, nem terhelné az államot. Az állam nem köteles őt húsz évig ingyen eltartani."

Barsinak Józsefnek előírták, hogy saját magának kell fedeznie fogva tartása költségeit.

Barsi József a várbörtönben megtanulta az angol nyelvet és naplót vezetett.

A feljegyezései alapján 1890-ben jelent meg az Utazás ismeretlen állomás felé című műve. A megtorlás memoárirodalmának legjelentősebb alkotása. A korszak kiemelkedő forrása.

1856-ban szabadult Olmütz várából. A Bach-korszakban nem kapott lelkészi állást, házitanító lett. Írásból élt, a Vasárnap Újság, Politikai Újdonságok, a Szegedi Híradó közölte cikkeit - ebből tartotta fenn magát.

 

1862-ben áttért a református hitre és a pesti református gimnázium tanára lett.

1867-ben a Statisztikai Hivatal munkatársa lett - 1888-as nyugdíjazásáig itt dolgozott. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották közoktatási és statisztikai tanulmányainak értéke miatt.

Székfoglaló beszédének (1870) címe: "Az emberi öntudat jelen fokáról".

1891-ben, nyolcvanegy éves korában megvakult. 1893-ban visszaadta lelkét teremtőjének a hajdani bicskei pap, a szabadságharcos, "a veszedelmes rebellis".

Ajánlott olvasmány: Utazás az ismeretlen állomás felé 1848-1856 és Berzsenyi Lénárd rajzai az olmützi foglyokról - Európa Könyvkiadó Budapest 1988.

A Barsi József napló a szerző egy Bicskén megismert, szintén szabadságszerető jó barátjáról, a bicskei csillagászról elnevezett Nagy Károly Városi Könyvtár B 35 87053 számú kölcsönözhető dokumentuma. Most éppen nálunk állomásozik. A kötet borítóján Berzsenyi Lénárd Olmützi börtöncellém című képe látható.

barsimu.jpg    

 A Magyar Tudományos Akadémia adattára így őrzi:  

Barsi József
Született: Jano-Lehota, 1810.02.23.
Elhunyt: Budapest, 1893.02.18.
Fokozat típusa:
levelező tag: 1870
Szakma:
filozófus, statisztikus
Életút méltatása
Gr. Batthyány Kázmér bicskei birtokán élt Nagy Károly (1797–1868) csillagász, az MTA tagja; az ő házában ismerkedett meg Deák Ferenccel, Klauzál Gáborral, Kossuth Lajossal és Vörösmarty Mihállyal, akik hatására nézetei radikalizálódtak. A forradalom és szabadságharc közvetlen eseményeiben nem vett részt, de hírlapi cikkeivel szenvedélyesen agitált az osztrákok ellen. Miután elfogták (1848. december), húsz évi várbörtönre ítélték, az olmützi várbörtönben raboskodott (1849–1856; kegyelemmel szabadult: 1856). Verseskötetei (Pacsirta; Pacsirta kalitkában) megjelenését a cenzúra megakadályozta. Statisztikusként elsősorban a népesedési mozgalmakkal, közoktatási statisztikával, a magyarországi iskolákkal (közép- és felsőtanodák) foglalkozott. Nyugdíjba vonulása után megírta rabsága emlékeit; írására hatott Kazinczy Ferenc Fogságom naplója.
MŰVEK
  • Fontosabb művei: A szerelemről és házasságról. (Kecskemét, 1861)
  • Magyarország közoktatási statisztikája. 1864/65–1867/68. (Pest, 1868)
  • A népesedési mozgalom. (Pest, 1869)
  • Az emberi öntudat jelen fokáról. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1870. október 10., megjelent: Értekezések a társadalmi tudományok köréből. 2. kötet. 2. Pest, 1870, kivonatosan: Akadémiai Értesítő, 1874)
  • Magyarország felső tanintézetei és középtanodái. 1870–1872. (Budapest, 1874)
  • Utazás ismeretlen állomás felé. 1849–1856. (Budapest, 1890
  • új kiadás. sajtó alá rendezte Simon V. Péter. Budapest, 1988).
IRODALOM
  • Vargha Gyula: Barsi József levelező tag emlékezete. (Budapest, 1897)
  • Tálas Géza: Barsi József emlékezete. (Vigilia, 1962)
  • Fabó Irma: Barsi József laptervei 1848 őszén. (Magyar Könyvszemle, 1977)
  • Lipp Tamás: A nagy utaztatás. Barsi József: Utazás ismeretlen állomás felé. (Árgus, 2001).

 

Izing   

      

      

    

Lóbenéző a szári peronon

Címkék: fotó

2015.03.13. 20:21

Az 1982 óta fokozottan védett gyurgyalag egy bicskei fészkelőhelye a löszfalban és annak folyamatosan illegális szemtétlerakónak használt környezete a Pócaljáról a Póctetőre vezető műút mentén.    

gyurgyalag.jpg

 

 

gyurgy2.jpg

Az elmúlt év főbb célkitűzéseinek eleget tett a bicskei rendőri állomány. A Bicskei Rendőrkapitányság 2014. évben végzett munkáját értékelte Dr. Balázs Sándor r. alezredes, kapitányságvezető 2015. március 11-én.
Az alezredes megköszönte az állomány eredményes munkáját és elemezte a megye bűnügyi és közbiztonsági helyzetét.

A rendőrkapitány sikerként értékelte, hogy a nyomozáseredményességi mutatók mellett a visszajelzések alapján a lakosság szubjektív biztonságérzete is javult. Dr. Balázs Sándor ismertette, hogy a közterületen elkövetett bűnügyek nyomozásának eredményességi mutatója 2014. évben 92,3 %-os volt, továbbá jelentős mértékben nőtt az elfogások és előállítások száma.   

A kapitányság nagy hangsúlyt fektetett a bűnmegelőzési tevékenységre, tájékoztató előadásokat és bemutatókat tartottak az idősebb és fiatalabb korosztály számára egyaránt.

Az alezredes a jövőre vonatkozóan feladatként meghatározta a reagáló idő csökkentését, valamint a bűnügyi eredményesség javítását.

 Az állománygyűlés elöljárója Dr. Varga Péter r. ezredes, Fejér megye rendőrfőkapitánya volt, aki köszönetet mondott az állomány szakmai alázattal és elhivatottsággal végzett munkájáért és a tavalyi év értékelésén túl meghatározta a 2015-ös évben végrehajtandó feladatokat is - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben.  

Bicske alsó közúti felüljárónak városközpont felőli oldalán is megkezdték az öreg járda légkalapácsos bontását.  

A telep felőli oldalon már megkezdték az alapozást, a város magja felőli oldalon már valószínűleg egészen leértek. A híd felsőrészén fekvő közel vízszintes szakasz minden bizonnyal az utolsó fázis lesz, ha már kész a híd. Hogy a gyalogosoknak csak azt a vízszinti részt kelljen kerülni.

A kellemes meglepetésként érkezett régen megkésett tartozás törlesztése az Akácfa-Táncsics utca saroktól kezdődött és nagyon bízom benne, hogy az Akácfa- Vörösmarty interkontinentális távolságot tervezik, aztán szépen következik a katolikus temető kerítése, kapuja és az előtt egy járda Bicske alsótól a Bogyáig.          

Ismeretes, hogy a mai Bicske területén a tatárjárásig  a lakott terület magja - vagyis a korabeli település temploma, temetője és házsora a Tóradűlőnél állott. 

csontok2.jpg

Ismert, hogy István király tíz falunként írt elő egy templomot. A tíz környező falunak már csak a neve ismert ebben a formában feljegyezve  Vene, Kwrth, Kony, Chakaneghaz. A tatárjárás után egyes megfontolások szerint a mai Jakab köz tájékán, egy ott a mai napig bőven vizet adó forrásnak köszönhetően telepedtek le eleink.

A Tóradűlőnél a nádas terület ma is mutat egy kis tavat, amit a régi térképek ábrázolnak. A Tóradűlő területi elhelyezkedését ma  a következőképpen képzelhetjük el. Ha húzunk egy képzeletbeli vonalat a Bicskei Mezőgazdasági  Zrt. szárítója valamint az MHSZ egykori lövészháza közé, akkor a vonal egy szántóföldi tábla felett halad. Ennek főleg alsó (akkor vízközelibb)  részén, a dombsor keleti szárnyán állott például a templom és a temető. A temetőről azt írják, nyolcszor négy méteres alapterületű volt.

Másképpen így tudnám azonosítani a helyet: Táncsics utcán elhagyom Bicskét, balra az öreg méregraktár aztán szárító, még tovább jobbra a 2009-ben átadott 400/120 kV-os transzformátor-alállomás. 

(Ha ennek a "trafónak" háttal állunk, akkor a Tóradűlő ott terül el előttünk. Az út folytatódik egy határozott jobbos kanyarívvel és hamarosan elérjük az első adandó balos, nehezen járható bejárót, ami egészen a dombalja. Itt általában ku@va sok szemetet leraknak, de ha egészen bemegyünk a dombsor keleti végére, akkor elmentünk a hajdani tó mellett is és megérkezünk a hajdan lakott területre. Mi főleg azért jártunk ide Janiék, Ernőék, Zoli, Gyuri, Ati és mások a lövészházba, mert a két szélén embermagas védőtöltés volt, a mi focipályánk partvonala, ami nem is engedte ki a lasztát és békén voltunk hagyva. Csak ivóvizet kellett hozni.)    

Ezeket a szántőföldi csontmaradványos képeket kedves olvasónk küldte a Hegyikastélynál történt kútfeltárást bemutató képek hatására. Mint közölte, tudomása szerint a Bicskei Rendőrkapitányság eljárt az ott fellelhető emberi csontok ügyében. A végtisztesség gyakorlása érdekében az emberi maradványok eredetének-korának szakértői meghatározása után a temetkezési szolgáltatók a református temetőben helyezték el a csontokat, melyekből a mélyszántáskor elő-előjön egy adag.

csontok.jpg  

 

 

    

 

Egyes "serious" lapok harsogják a bicskei adókedvezményeket, a céges telekadó eltörlés erőltetett és hamis magyarázatát felvetés, kérdés nélkül tálalják - miközben mindannyian tudjuk, miről van szó.    
A lakosság érdekeit képviselők figyelmébe ajánljuk az alábbi táblázatot és azt a szigorú tényt, hogy
3177 önkormányzatból
mindössze
583 önkormányzat fizettet lakáscélú építményadót.
Ezt a bicskei családokat jelentősen terhelő otthonadót duplázta meg Bicskén Tessely Zoltán feledhető, bejáró polgármestersége idején, munkássága legmaradandóbb motívumaként. (Üzenete: fizess bicskei, én nem bicskei vagyok.)   
 Hozzáteszem szerintem az 1144 Ft/m2-s nem lakás célú építményadót sem szárnyalják sok helyen túl. Talán Budapest fele és az ország 3%-a.
Itt egy táblázat azoknak a képviselőknek érvanyagként, akik az itt élők mellett óhajtanak kiállni. 
ia

Elkapkodtam

2015.03.11. 11:46

Elkövettem azt a jóhiszemű hibát, hogy a segíteni akarás S.O.S. volta miatt azonnal közzétettem a fiatal és  jó szándékú levélíró sorait, arra gondolva, hogy a bicskeiek jó szokásukhoz híven segítik egymást.  A levél már a nyilvánosság előtt volt, amikor írtam a levélírónak, hogy ki az illető és hol lakik. A válaszból kiderült, hogy nem bicskei. Egy országos televízióban is elhangzott ügyről van szó.

Következtetés és tanulság levonva. A segítségnyújtásra elsők között Sági Ferencné, a Bicskei Katolikus Karitász vezetője jelentkezett. A bicskei karitász hétfőnként de. 9- 11 és 13- 15 óra között tart nyitva az Ady Endre u 11. szám alatti hajdani Liga-villában. Szívesen fogadják adományainkat.  

 

ia

 

Egészen elképesztő és felháborító, hogy a Bicske város polgármesterének megválasztott személy 2015. januárja óta nem válaszolt egy önkormányzati tulajdonú terület szomszédságában élő háztulajdonosok közösségének panaszlevelére.

Ezért aztán ma ajánlott küldemény formájában postáztak a bicskei állampolgárok egy másikat. Hátha.  

A gyepmesteri telep, az ebrendészet mellett élő lakokosok úgy érzik, hogy az otthonuk nyugalmához és a tulajdonhoz való joguk sérül, otthonaik értéke csökken ezért birtokvédelmi eljárást kell kezdeményezniük - ha kell, akkor akár bírósághoz is fordulniuk annak érdekében, hogy a saját adózott jövedelmükből létrejött otthonaik alkalmasak legyenek az "otthon" szerepére.

Mindannyi ház kertes, kertjük végében a nyugalmas kastélypark téglakerítése áll, míg az ebrendészet közvetlen szomszédja mellett egy gyalázatos állapotú telekhatárt jelölő - egykori kerítés. Kiemeljük azonban, hogy az ott élők az elmondottak és leírtak alapján nem új kerítést követelnek, mert az sem a bűzt, sem a zajt, sem a patkányokat nem tudná visszatartani. Egy ebrendészeti telepnek - így a bicskeinek sem -, nincs helye lakott területen - ez a pontos véleményük és álláspontjuk. Azt csak mi tesszük hozzá, hogy mindez egy közel évszázados gyermekvédelmi intézmény szomszédja is. 

A város vezetésének javasoljuk, hogy igen gyorsan vegyék kézbe ezt az ügyet és szolgálják Bicske lakóinak alapvető érdekeit.

A levelet írók egyébként szinte mindannyian természet-, kert-, állat-, és kutyaszerető emberek. A jól végzett állatvédelmi tevékenységet is tisztelik, de ez ne tehesse tönkre életüket, ne ronthassa el mindennapjaikat.     

 

 

 

palffy1.jpg

 

 

 

palffy2.jpg

 

 

p3.jpg

Ezen a képen patkányméreggel vagy egyéb módon ártalmatlanított patkánydögök láthatók. Ezek élő példányai a gyepmesterinek mondott telep itteni létrejöttét megelőzően nem fordultak elő a területen az ott élők elmondása szerint. Tulajdonhoz való joguk sérül, birtokvédelmi eljárást kezdeményeznek a bicskei polgárok, akiknek meg kell védeni magukat egy városi közintézménytől. Mindannyian kutyaszerető emberek, a jól végzett állatvédelmi munkát is tisztelik, de egyöntetű véleményük szerint lakott területen belül nincs keresnivalója egy ilyen bűzzel, zajjal, patkányokkal, legyekkel járó telepnek. Blogunk korábbi olvasói javaslata szerint ha Bicske tiszteli polgárainak alapvető jogait, akkor az Állatvásár térre telepíti a gyepmesteri telepet. 

p4.jpg

 

p5.jpg

Ez a kép jól megmutatja a kerítés állapotát, amit már régen újjá kellett volna építeni, hiszen mögötte több tucat befogott kóbor kutyát tartanak egy kennelben vagy tárolóban és a kép készítője a saját udvaráról, a saját kertjéből azt fotózta, hogy nyáridőben milyen húsmaradványok borítják a szomszéd területet, ami Bicske város tulajdona. A terület mögött ráadásul 85 éve működik a gyermekvédelmi intézmény....    

p6.jpg

süti beállítások módosítása
Mobil