Kedd délután bemutatkozott városunkban a volt korosztályos brazil válogatott Carvalho .A BTC U15 korosztályának tartott egy 50 perces edzést,melyre több érdeklődő is kilátogatott.
A gyerekek élvezték a pörgős magas szintű foglalkozást,melyen több magyar pályán ritkán látott gyakorlati elem vonult fel. A gyakorlatok játékosan fejlesztik a gyerekek mozgáskultúráját. A labdás gyakorlatok bemutatása során igazi brazil szambának tapsolhattunk. Az edzést a gyerekek egymás közötti kétkapus
játéka zárta. A brazil mester elmondta,hogy vezet Budapesten egy brazil focisulit,ahol sok hátrányos helyzetű gyereken illetve fiatalkorún tudott a sport segíteni legyőzni a drogot egyéb nehézségeket. Szerdán 17 órától a show folytatódik,várunk minden 12 évet betöltött fiút aki szeretne focizni látogasson ki a BTC sporttelepére és legyen aktív részese az edzésnek és ha kedvet kap a további szerepléshez igazoljon egyesületünk
utánpótláscsapatainak egyikébe.
Márton Imre
Az Idõsügyi Tanács kezdeményezésére - a szépkorúak iránti társadalmi megbecsülés kifejezéseképpen megalkotta a 255/2008. (X. 21) Korm. rendeletet ezelőtt hét évvel.
Magyarországon és Bicskén is kevesen tudják - ezért az információ áramoltatásáról gondoskodjunk családunkban, utcánkban, jó ismerősök között - ahol tudunk 90 éves korú embereket - kéri olvasónk.
"A személyes köszöntésre és az azzal járó okiratra, továbbá jubileumi juttatásra a 90., a 95. és a 100. életévüket betöltött, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok és a Korm. rendeletben meghatározott további személyek jogosultak. A juttatás nem kapcsolódik a nyugdíjas státuszhoz.
A jubileumi juttatás összege
- a 90. életév betöltésekor 90 000 forint,
- a 95. életév betöltésekor 95 000 forint,
- a 100. életév betöltésekor 100 000 forint."
Ha nem igénylik - akkor 0 Ft.
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (a továbbiakban: KEKKH) a szépkor betöltését megelõzõen legalább 60 nappal - a lakóhelyén és a tartózkodási helyén - írásban keresi meg a szépkorú személyt, hogy a KEKKH által e célra rendszeresített és megküldött ûrlapon jelentse be
- azt a lakcímet, amelyen személyes köszöntés céljából elérhetõ, vagy amelyre ennek hiányában az okirat elküldhetõ;
- azt a lakcímet vagy bankszámlaszámot, amelyre a jubileumi juttatás folyósítását kéri.
A szépkorú személy eldöntheti, hogy a jubileumi juttatást és/vagy a személyes köszöntést elfogadja-e. Ha igen, a KEKKH által megküldött, a KEKKH-nek visszaküldendõ ûrlapon rendelkeznie kell arról, hogy a születésnapi köszöntés és a juttatás folyósítása érdekében hozzájárul-e, hogy a Miniszterelnöki Hivatal, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, valamint a lakcím vagy tartózkodási hely szerint illetékes helyi önkormányzat jegyzõje kezelhesse a személyes adatait a köszöntés és a juttatás folyósítása céljából.
A jubileumi juttatást a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a KEKKH adatszolgáltatását követõ 15 napon belül, de legkorábban a szépkor betöltését megelõzõen 5 nappal, külön törzsszámon folyósítja.
Amennyiben a szépkorú személy a KEKKH adatközlését követõen, de a szépkor betöltése elõtt elhuny, a kiutalt jubileumi juttatást nem kell visszafizetni, az összeget a közös háztartásban együtt élt családtag vagy az örökös veheti fel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény vonatkozó rendelkezésében foglaltaknak megfelelõen.
A köszöntés és a jubileumi juttatás bevezetése 3 év alatt, fokozatosan, az alábbi ütemezéssel valósul meg:
- 2010-ben a 95. életévüket betöltõk és a 96-99. évesek, vagyis az 1915-ben, illetõleg az 1911. és 1914. között született szépkorúak részére 95 ezer forint, a 100. évesek, azaz az 1910-ben született személyek részére 100 ezer forint,
- 2011-ben a 90. és a 91-94 évesek, vagyis az 1921-ben, illetõleg az 1917. és 1920. között születettek részére 90 ezer forint, a 95. évesek, azaz az 1916-ban született személyek részére 95 ezer forint, a 100. évesek, vagyis az 1911-ben született szépkorúak részére 100 ezer forint
jubileumi juttatás kerül kifizetésre.
Személyesen azt a szépkorú személyt köszöntik, aki az adott évben tölti be a 90., 95., illetve a 100. életévét.
Azokat a jubileumi juttatásra jogosulttá vált szépkorú személyeket, akik nem 90, 95, vagy 100 évesek, a KEKKH a jubileumi juttatásra való jogosultság esedékessége évét megelõzõ év november 1-jéig keresi meg, majd az adatokat a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak adja át, amely a jubileumi juttatást az adatátvételt követõ 15 napon belül, de legkorábban az esedékesség évének januárjában folyósítja - olvasható az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság korábbi közleményében.
Fejenként maximum 1 millió forintnyi betétet vehetnek ki az ügyfelek a Buda-Cash tulajdonosi körét jelentő négy banktól. A négy, takarékszövetkezetből átalakult, de az integrációból kimaradt banknál összesen 120 milliárd forintnyi betét van.
A pénzintézet bicskei fiókjának ajtaján lévő hirdetményről lényegében a mai váratlan bankszünnap ténye derül ki. Olvasói forrásból tudjuk, hogy van olyan Bicske környékén szolgáltató cég, ami azt kérte ügyfeleitől, hogy ne fizessenek be a cég takarékszövetkezeti számlájára semmilyen díjat.
A Takarékszövetkezet - köznapi nevén a Takarék -, szüleink, nagyszüleink életében a pénzügyi megbízhatóság fogalmával volt egyenlő.
Valami megint véget ért?
Rendőrségi videó: Bicskénél szakította át a korlátot egy kamion és egy Győr felé tartó kisteherautónak ütközött
Címkék: rendőrség baleset tűzoltóság mentők
2015.02.23. 18:52
Mindez ma délelőtt történt Bicskénél a 33. kilométernél. A délutáni órákig lezárták az autópálya mindkét sávját. A kamiont tűzoltók állítják talpra a rendőrségi helyszínelés után. A kevésbé látványos romeltakarítás sem lehetett kis munka.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést rendelt el 2015. február 24-én 8 órától 2015. február 24-én 16 óráig a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.
A fokozott ellenőrzés a passzív biztonsági eszközök, azon belül kiemelten a biztonsági övek, a gyermekbiztonsági rendszerek és a motorkerékpár bukósisakok előírásszerű használatának ellenőrzésére irányul, amely a járművezetőkre és az utasokra egyaránt kiterjed.
Az ellenőrzés keretében a rendőrök személyeket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.
A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása.
Kis hamis - Mást mond, mást tesz - A céges telekadó eltörlésének rendeleti háttere
Címkék: vélemény adó pócalja erőmű-tó póctető
2015.02.23. 14:36
Mint ismeretes, az atv.hu hírének megjelenése után, ami azt a kérdést feszegette, hogy vajon Mészáros Lőrinc cégtulajdonos kedvéért törölte-e el a telekadót Bicske önkormányzat képviselő-testülete - miután majdnem 300 hektáros bicskei határában fekvő belterületi ingatlant megvett -, az atv kérésére később Pálffy Károly polgármester is nyilatkozatot tett, amit lenn teljes terjedelmében megtalálható.
Sokak számára ismert, hogy Bicske polgármestere a munkahelyteremtő szándékkal indokolta a telekadó eltörlését, ami minden cégre vonatkozik, tehát a Pálffy-magyarázat lényege, hogy ennek semmi, de semmi köze nincs a póctetői belterületi birtokhoz. .
Mindez a polgármesteri kommentár hamis magyarázkodásnak tűnik. Főleg, ha szemügyre vesszük Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (XII.2.) önkormányzati rendeletét - amit most töröltek el.
"Adómentesség
15. § (...)
(2) Ha a vállalkozó a tulajdonában lévő beépítetlen telket vállalkozási tevékenység céljára használja és a helyi iparűzési adó fizetési kötelezettségének eleget tett, valamint új munkahelyeket teremt Bicske városában, az első három adóévben adómentességre jogosult."
Így volt eddig. Ezt a munkahelyteremtést szorgalmazó adórendeletet szüntették meg "Munkahelyteremtés" varázsszó indoklással. Lózung. Mintha kivágnának egy életerős, senkit és semmit nem bántó fát természetvédelmi indoklással.
Szerintem az érvelés azért hamis, mert a fölidézett - immáron hatályon kívül helyezett adórendeletben éppen azok az adómentességek voltak biztosítva, amikre most Pálffy Károly hivatkozik az eltörlés okát magyarázva.
Az adó mértéke
ennyi volt:
14. § A telek-adó mértéke:
a) a vállalkozó tulajdonában lévő beépítetlen telke után: 50,- Ft/ m²/év
b) magánszemély tulajdonában lévő beépítetlen telek után: 10,- Ft/m2/év.
(Magánszemélyek továbbra is fizetnek telekadót.)
Mindehhez hozzátartozik, hogy tényeket sorakoztató írásunk fő témáját jelentő rendeletnek a nem magánszemélyek tulajdonában lévő belterületi ingatlan után - céges, munkahelyet adó, újakat teremtő objektumok -, 1141 forintot építményadót fizetnek négyzetméterenként/év. Egy 500 négyzetméteres csarnok, műhely, raktár, áruház - mind már munkahelyet adó épület - közel 600 ezer forint/év. Egy árufeltöltő féléves jövedelme. Kérdezem: ha valóban munkahelyteremtésben való érdekeltség miatt töröl el telekadót cégeknek a városháza dicső grémiuma, akkor hogy-hogy nem érinti a már működő, dolgozó, munkahelyeket már most is adó cégek építményadóját is?!
Jó, hogy van új gazdája a Póctetőnek, saját tőkével rendelkezik, hitelállománya nincs vagy alig. De nem személyválogató módon kellene kedveznünk - egyiktől követeljük, másiknak pedig segítünk nem fizetni. Teszik azt azok, akik annyiszor - többször bizonyára joggal - kérték számon az igazat. De az igazat nem elég számon kérni, igaznak is kell maradni.
2015. február 19-én, 13.38-kor küldött kérdéseire az alábbi válaszokat
tudom adni. Mint az bizonyára Ön előtt is ismert, az önkormányzatok adóságának (sic!) átvállalásával Magyarország Kormánya kimentette a településeket az adóság csapdából (sic!) és a közigazgatás átszervezésével új időszámítás kezdődött a magyar önkormányzatiság életében. Ez által a településeknek saját lábra kell állniuk, ami a helyi bevételek növelésével valósulhat meg. Bicske Város Önkormányzata olyan gazdaságfejlesztési politikát indított el, mellyel célunk a meglévő munkahelyek megőrzése, új munkahelyek létesítésének elősegítése településünkön. Ennek első lépéseként; hogy ösztönözni tudjuk a vállalkozások városunkba települését; döntött úgy a Képviselő-testület, hogy a hatályos adórendeletet akképpen módosítja, hogy a telekadót 2015. január 1-től megszünteti. A Képviselő-testület ülésén elhangzott, hogy körülbelül 20 millió forint az az összeg ami az előző éveken befolyt ebből az adónemből az önkormányzat számára. Számszerűsítve: 2013. évben 22.107.000 forint, 2014. évben pedig ez az összeg 19.009.725 forint volt. Ez az összeg a város teljes területére vonatkoztatott telekadó befolyt összege. Engem sem Mészáros Lőrinc úr, vagy hozzá köthető személy, vagy bárki a Fidesz-től nem keresett meg, hogy szűntessük (sic!) meg a telekadót. Az önkormányzat szándéka; még egyszer hangsúlyozom; az volt, hogy munkahelyeket tudjon a későbbiekben a városban teremteni. Ez által a településnek és a település minden lakójának kívánunk kedvezni. A közvilágítás korszerűsítésére igényelt hitel fedezetéül pedig a korszerűsítésből származó megtakarítások szolgálnak. Szívesen lekérem a szolgáltatótól a részletes telefonhívás listámat, melyet a rendelkezésére bocsátok, ezzel bizonyítva annak ellenkezőjét annak, ami az Önök cikkében megjelent, hogy engem senki sem keresett telefonon ezekben a kérdésekben. Bicske Város Önkormányzata tehát büszkén vállalja azt az unikális lépést, hogy 2015-től megszűntette (sic!) a telekadót, ha ezzel akár egy új munkahelyet a későbbiekben létre tud hozni. Az adófizetési kötelezettség alapja az érintett adóalanyok bevallása alapján történik, az általuk adóként befizetett összeg az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 53.§ alapján pedig adótitoknak minősül. Kérem, hogy a valótlan, illetve elferdített tényeket a valóságnak megfelelően szívesedjen közölni. Üdvözlettel: Pálffy Károly polgármester
Sikerült megvédenem a Magyar Bajnoki címem. Az 5 . Raw Magyar Bajnoki címem zsinórban. Hatalmas öröm van a szívemben, hogy sikerült. Köszönök mindent minden segítőmnek és minden szurkolómnak! - mondta el lapunknak Havai Viktor.
Mi köszönjük, Vitya!
Egy Facebook-klub is idézi őt - Nyugi, a rossz reklám is reklám
Címkék: fotó menekültek tessely írazolvasó
2015.02.23. 10:13
Olvasónk hívta fel figyelmünket arra, hogy egy Facebook-klub idézi Bicske korábbi polgármesterének egy menekültekkel kapcsolatos nyilatkozatát.
Köszönet Szili József "Lakótelepi kölkök" című albumáért a Bicske képekben anno és napjainkban című klubban. Ahová jertek, jertek....
A fotós talán egy kicsit beljebb van a háta mögött álló ma már nagyon öreg fűzfánál, ami az árok túlpartján áll a garázsok mögött áll ágával a meder fölé vízszintben hajolva. Az a fa már akkor is kiérdemelte a Bicske Kedvenc Fája nevet - különösen a "Lakótelepi kölkök" köreiben volt ez általános nézet. De 1987-ben már öt éve iskola is költözött a közelbe, tehát a Kápi még fontosabb hely lett, még több fontos dolog történt ott. Ült azon az ágon már sok (jó) madár. Túl a "nádin", mert így neveztük ezt is a téglagyárival együtt - "Megyünk a nádiba?" - a Kisfaludy utca házainak homlokzata látszik emelkedő szintvonalban - szemben a Batthyányval. Az ott élők nyilván minden ház gazdájának nevét tudják.
A fénykép készítőjét megragadta a fák, a nádas és a hó - egyszóval a természet. Egy kis tajga. De maradjunk inkább hazai pályán, ha képcímzésbe illő hasonlatért kutatunk: Téli berek.
Ezek a szép és erős füzek pedig a bicskei családok elgondolását igazolják, akik összefogtak a sittes földdel feltöltött központi, önkormányzati terület rehabilitációjáért, hogy Bicske főterétől két sarokra talán ne úgy nézzen ki, amit a terület akkor magáról nemrégiben mutatott. Főleg itt, a Kápi aranykorában is nagyon szerető füzekkel ültették körbe, amit az ügyet támogató bicskeiek vettek meg elsősorban régi-jó személyes kapcsolatok és e blogon közzétett felhívás hatására.
Szíves figyelmetekbe ajánlom a Cartographia Kft. digitális szolgáltatását, aminek projektvezetője Veszelovszky Zsolt (Csabdi).
A funiQ nemcsak kerékpártúrákban van otthon, de ha már Veszelovszki, akkor legyen itt egy Bicske-Csabdi-Vérteskozma túra tavaszra - egy része a gyönyörű és néhol kemény Tervúton - oda-vissza bő hatvan kilométer.
Az útvonal kék betűs leírásánál bármely település profilját eléritek. Ez Bicske, a mai közterületi arculatát leginkább meghatározó Kastély utcával az élen. És még azt sem felejti el a leírás, amiről Bicskén sehol egy kőbe vésett bötű sincs, hogy itt született Lakatos István Kossuth-díjas költő, akit 1956-ban letartoztattak. ia
Sokunk előtt ismert a Forte közösség közel 50 ezer archív fotódokumentációjának digitális gyűjteménye, a FortePan. Ide bárki elküldheti az értékesnek ítélt, tulajdonában lévő fényképét - leírással. Lokálpatrióta oldalunk közölt már innen származó 1903-as szüreti és 1939-es BTC-s dokumentumokat is. Nagy élvezet fortézni, az egész ország és a világ történetének tekintetében is. "Már régen jártam itt" alapon beírtam a keresőbe településünk nevét, hátha van új. Új régi, na. És olyan képeket találtam, amiket még sosem láttam a közismert helyszíneinkről. Lássátok feleim.
A Szentháromság templom a bicskei Hősök terén, 1946-ban. A FortePan és mi is Lissák Tivadarnak köszönhetjük. A mészkőkereszt egyik fele letörve, omladozás itt-ott. A templom, amit nemrégiben megújulása érdekében felállványozva láthattunk, találatokat kapott. Blogunk az állványról, a torony mellől készült fotók tucatját közölte - anno az rész a legtöbbet kapott. Érdemes jól kinagyítva szemlélni az épület háború utáni állapotát, ahol aztán jóval később annyiunkat megkereszteltek. Majdnem olyan ferde ott fenn a mi negyvenhatos bicskei "körösztünk", mint a Szentkoronán.
A háborúban megviselt Országzászló az ottani fennállásának utolsó hónapjaiban. Mögötte az Ipartestület épületével. Lissák Tivadar tulajdona, a kép 1946-ban készült.
A Hősi emlékműről 1946-ban Erdey Dezső készített fényképet. (Szerepel egy 1935-ös évszám is a fotós neve mellett, amit azért nem tudok hirtelenjében értelmezni, mert A HAZÁÉRT alatt már ott áll az 1938-194. - amit aztán gyorsan leszedtek a keleti szelek.) Mintha azt hallottam volna iskolásként, de otthon, hogy az emlékművön ott maradhattak a II. világháborúban meghaltak nevei is, de mivel akkor ugyebár hivatalosan nem lehetett hős egy Vörös Hadsereg ellen harcoló, a II. világháború nem szerepelhetett a kövön. Alkalmasint azért nincs az 194. évszámként befejezve, mert azt gondolták, azt majd akkor vési-festi fel a mester, ha tényleg vége. Az emlékmű mögött a nagyszüleink által "polgári reálként" emlegetett iskola kéményei az egykori Tót utcában. Ahol az összes katonai áldozat tanult és nem fiatalon akart meghalni - a szülőföldtől távol.
A nem bicskei képek közül ezt ajánlanám. Szeretem a várakat, erődöket - gondoltam egyszerűen beírom a vár szót a keresőbe. Boldogkőváraljáról készült a kép Boldogkőről, érdemes megnézni a nem annyira boldog kövekből készült 1939-es feliratot - alkalmasint cserkészek munkája. De legszebb akkor is a szinte teraszos földművelésbe vont várhegyalja és az akkoriban magukat elég jól tartó boldogi romok, amiket én először saját szememmel 82 nyarán láthattam mint vándortáboros. A képi feliratkövek valahol ott lehettek még, de nem ebben a szerkezetben. Vagy elhordták egy házalapba.
ia
"Ezt már láttad?" - kérdezi olvasónk. A forrásunk keresőjébe érdemes családjaink hősi halált halt tagjainak nevét beírni, de én egy olyan megoldást választottam, hogy a születési helyhez írtam: "Bicske". Sok-sok bicskei születésű katona adatlapját megtaláltam. Köszönet Izing Robinak!
Különös egybeesés, de én ma este öt órakor a római katolikus templomban Horváth Péter Kristóf (1926-2015) lelki üdvéért bemutatott gyászmisén vettem részt, aki a fenti dokumentumon látható Izing László (1918-1941) unokaöccse volt, mert Péter bácsi édesanyja a hősi halált halt László 1902-es születésű nővére volt - Mária.
A Bicskei Dumaszínház nevű nevetésvulkán közelgő kitörése - Már van jegyünk, hogyne lenne
Címkék: művház
2015.02.21. 14:32
Március 20-án 19 órakor "Akciós medve" - a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter közös estje Bicskén, a Petőfi Művelődési Központban.
Túl közel van a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) Bicskéhez, ezért aztán hatalmas és természetes tömegvonzást gyakorol a gyermekfocistákra és szüleikre. Jó hír - mint amikor végre oázist ér el a sivatagi vándor -, hogy tegnap három fiatal focistát igazolt a BTC a Bicskei Szó értesülése szerint.
Egy 7 éves gyermekével bicskei albérletében élő közfoglalkoztatásban dolgozó nőnek napokon belül el kell hagynia bérleményét a tulajdonos kérésére.
Ha tudtok nem nagy, nem drága albérletet Bicskén, ami ebben az alapvető létszükségletben hajlékhoz segíthetné őket, légyszíves írjatok: bicskeonline@gmail.com - becsszóra továbbadom.
ia
A telekadó eltörlésével fogadta Bicske Mészáros Lőrincet? - A titkokat hagyjuk a hálószobákban
Címkék: vélemény adó építményadó tessely
2015.02.20. 12:32
A közel 300, belterületté tett bicskei hektár évente jelentős milliókat jelentett volna Bicskének? A telekadó egyébiránt céges telektulajdonosokra vonatkozott és abban a városban törölték el, ahol Tessely Zoltán néhány éve konkrétan megduplázta az építményadót, amit azóta se vontak vissza?!
Bicskén a céges tulajdonban lévő, üzleti tevékenység céljára szolgáló telekadó négyzetméterenként (!) 104 forint - volt. A polgármester reakciója szerint városunkban hogy-hogy nem éppen abban a minutumban ismerték fel a munkahelyteremtés fontosságát - az indoklás szerint ezért törölték a céges telekadót -, amikor Felcsút polgármestere, a miniszterelnök barátja, a bicskei polgármester öccsének leendő apósának magánemberként tulajdonolt cége megvásárol pár száz Bicske belterületi hektárt a város határában. És ezt az adóeltörlést Bicske jelenlegi polgármestere munkahelyteremtéssel magyarázza...
Nos, a welcome drink jut eszembe erről, mert ha még üdvözlő törköllyel fogadták volna az új nagygazdát, azzal a világon semmi baj nem lenne. Dehogy üdvözlő törköly helyett azonnal telekadó eltörlés.... Vagy miért nem lehetett azt mondani Bicske lakosságának bátran, nyíltan: "figyeljetek. Örülünk, hogy valaki - nem akárki -, idejön és megveszi mindezt. Nagyon jó, hogy nem egy másik földrészről való gazda, hanem a szomszéd faluból, mert nem messziről jött ember. Ez a városnak jó lesz. Jó lehet. De mint tudjátok, ez mind belterület lett jó pénzért, ami Bicskének már bevételt hozott. Mi lenne, ha nem kérnék ennyi telekadót ezért, mert akkor ez nem fog kelleni senkinek, mert akkor a birtoklás puszta léte egy vagyon lesz évente vagyis itt akkor tényleg nem lesz se gazda, se semmi. Igazunk van? De. Na ugye, hogy igazunk van. És persze fizetni fog adót minden évben. Csak akciósan a nagy terület miatt - persze - kevesebbet. Köszönjük a figyelmet."
Nagyjából ennyi lett volna az ügy életszerű, őszinte és tisztességes fölvezetése abban a bicskeinek mondott újságban, amit hogyhogy nem éppen Felcsúton szerkesztenek és olyan havilap, ami 2015-ben még egyáltalán nem jelent meg. Vagy tették volna föl a bicske.hu-ra. És akkor nem övezné ekkora jogos paláver, hogy országos kiadású, neves szerkesztőségek foglalkoznak vele.
Javaslatom szerint Bicske város közügyeit nem kéne összekeverni a hálószobatitkokkal.
A közélet ne legyen titok.
A titkokat hagyjuk a hálószobákban.
Emlékezzünk arra a Bicskei Élet című havilapra, ami bicskei társadalmi szerkesztőbizottsággal működött, ami Molnár Julianna címzetes főjegyző munkája révén pályázati pénzből finanszírozhatta azt a tisztességes tájékoztatást, hogy a testületi ülések jegyzőkönyvének kivonata minden áldott hónapban kerüljön a Bicskei Életbe valamint Bicske város kb. négyezer háztartásának postaládájába.
Érthetetlen például az is, ha ennyire tudják, mekkora a munkanélküliség, akkor azt a bicskei tömeget, amit a mese habbal szerint a telekadó eltörlésével segíteni akarnak munkahelyekkel - miért nem segítik a jövedelemnélküliségükben egyben mindjárt azzal is, hogy a "Nagy Csabdin Élő Előd" (NCSÉE) által Bicskén minden háztartásra ráborított építményadó duplázást azonnali hatállyal vonják vissza.
Így lenne igazságos. Ha ennek jár az adómentesség, akkor annak is. Ha a 80. leggazdagabb magyarnak jár az ingatlanadó-eltörlés Bicskén, akkor 80. legszegényebb bicskei magyarnak is.
Megkérem Bicske polgármesterét, hogy álljon ehhez a kérdéshez becsülettel és gondoljon bele abba, mit gondolt, mit mondana ellenzéki képviselőként Bicske polgármesteréről, ha például ugyanezt tenné meg Bicskével és ugyanígy komoly összegeket vonna el a város működésétől kapcsolati alapon.
Nem tudom elfelejteni azt sem, hogy nagyjából évi 10 milliós költségek miatt zavart el öregeket, betegeket Bicske a Gondozási Központból Bicske mostani polgármesterének alpolgármesteri szolgálata idején. Most pedig városkánk nagyívű baráti gesztusokat tesz se nem túl öreg, se nem túl beteg, se nem túl szegény emberek cégei felé. Ez lenne a keresztény gondolkodás?
Tudtommal ez nem az.
És ne feledje Pálffy Károly, hogy a tisztséget tisztességgel muszáj betölteni.
ia

Mint arról korábban beszámoltunk a Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 47 éves felcsúti férfival szemben.
H. Zoltánt azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2014. október 1-je és 2015. január 6-a között egy raktárából - aminek őrzését hivatásszerűen ő maga látta el – eltulajdonított négy nagy értékű televíziókészüléket és öt számítógép monitort. A nyomozás során a lopott és időközben értékesített televíziók közül kettőt megtaláltak és lefoglaltak a bicskei rendőrök, melyek így visszakerültek jogos tulajdonosukhoz.
A rendőrség a napokban befejezte a nyomozást és a keletkezett bűnügyi iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
Havi bruttó egymillió plusz járulékok - Polgármester és alpolgármester összköltsége mezővárosunkban
Címkék: vélemény polgármester szegénység alpolgármester
2015.02.19. 14:02
Városunk polgármesterének havi félmillió körüli bruttót szavaztak meg nagyjaink, a város alpolgármesterének 10 százalékkal kevesebbet. Vagyis a két vezető bruttó 1 milliót kap Bicskétől havonta plusz a város ezzel járó kiadásai.
Dr. Bölcskey Károly alpolgármester, Bicske város egykori lokálpatrióta, szülőföldjéért dolgozó pártonkívüli független tisztségviselője szakemberként ehhez képest jelentéktelen összeget vett igénybe, mert tiszteletdíjat nem kért szeretett városától alpolgármesteri munkája miatt - csupán és mindösszesen 20 ezer körüli havi költségtérítést a telefonálás költségeire.
Természetesen ez az újabban duplán kifizetett polgármesteri bér is a fantasztikus Tessely-korszakra vezethető vissza. Akkor Tessely Zoltán folyamatos távolléte miatt a hivatal vezetése nem tudott kellő időt a Csabdin élő és Budapesten dolgozó választott funkcionáriussal Bicskén együttműködni.
Ezért azt kérték, hogy Pálffy alpolgármester legyen jobban aktivizálva. Megtörtént. Emlékezetes, amint Pálffy Károly halált megvető bátorsággal megszavazza önmaga alpolgármesteri főállását és dupla fizetését. Ma azonban - egy eladósodott városnak, ami a Tiborcz-cégtől történő megrendelés érdekében 100 milliót vesz fel, abszolút nem kellene közel havi félmilliós bruttóért alpolgármester, hiszen Pálffy Károly polgármesternek a kiváló törvényhozási munka miatt nincsen, nem lehet még egy tisztsége, ami elszólítaná az Országgyűlésbe.
Pálffy Károly polgármester helyettesítésére tehát nincs, nem lehet szükség Bálint Istvánné alpolgármester részéről olyan mértékben, olyan kiadások árán, hogy az alpolgármester közel annyi költséget jelentsen Bicskének, mint a polgármester.
Hasonló ez Tessely Zoltán titkárságához. A hivatalban ott dolgozott mellette a nála sokkal nagyobb ismeretségekkel, tapasztalatokkal rendelkező polgármesteri irodavezető titkár, de Tessely Zoltánnak személyi titkár kellett. Mindez a bürokráciára és a költségek növelésére feltétlenül jó volt. Minden korábbi városvezető tudott élni a hivatal adta lehetőségekkel. Sokkal több minden megépült, létrejött ebben a városban személyi és kabinettitkárok nélkül, a hagyományos, meglévő állománnyal.
A lakosság félrevezetése történik, hiszen tényleg és valóban főállású polgármester van, nem kell főállású alpolgármester. Az alpolgármester a megyei közgyűlés tagja, onnan is honorálják valamint képviselőségért is kaphatna, de kiemeljük, hogy képviselőként nem veszi igénybe az egyébként jelentősen megemelt városi képviselői tiszteletdíjat. Mégis merő túlzás, hogy a városnak ezt a tisztséget ennyire meg kell fizetnie. Elég lenne a képviselői tiszteletdíj plusz költségtérítés.
A város életében alapvető és megoldatlan problémák vannak, mert Bicskén évi 10 millión problémázva záratta be Tessely Zoltán a Gondozási Központ bentlakásos idős-beteg ellátását.
Nem a személyükkel van gond. Sok sikert és legjobbakat. Inkább az a tény elgondolkodtató, hogy mekkora teátrális jajveszékelés övezte Bicske nehéz anyagi helyzetét tegnap és ma, holnap mennyi apróbb és nagyobb feladat elvégzése maradt el pénzhiányra hivatkozva, s mennyi minden alapvető dolog hiányzik innen.
Premizálni a rendes munkahelyek a munka elvégzése UTÁN szoktak.
Nem előtte.
Mégpedig azért, mert egy munka minősége csakis az elvégzése közben (részidők, részteljesítések) és után értékelhető. Márpedig ekkora alpolgármesteri járandóság egy olyan helyen mint Bicske - premizálásnak, havi nagyívű jutalmazásnak tekinthető.
ia
A járőrök 2015. február 18-án 16 óra 25 perckor Bicskén a Kossuth téren igazoltattak egy 19 éves helyi lakost, akiről megállapították, hogy a Bicskei Járásbíróság és a Kalocsai Járásbíróság is körözését rendelte el. V. Henriettát az egyenruhások elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra állították elő.
Hamarosan megjelenik a Bicskén is sokak által ismert Konrád Gábor kiadványa. A megjelenés miértjére így válaszolt: "Mert nagyon sok ember szenved a stressz következményeitől - például alvászavar, depresszió, magas vérnyomás. A könyvben leírtak segíthetnek rajtuk".
A szerző újszerű tudományos megközelítéssel ad magyarázatot korunk pszichés betegségeinek kialakulására és ijesztő mértékű terjedésére. Őszintén meséli el pokoljárását, kíméletlenül szembenéz saját hibáival és megosztja az olvasóval gyógyulásának hiteles történetét, mindazt a tudást és tapasztalatot, amit hosszú évek elszánt kutatásai során szerzett meg. A tudományosan alátámasztott információk segítségével megértjük, miért és hogyan borul fel egészségünk egyensúlya, hogyan hatottak életünk korábbi történései jelenünkre, ill. miként állíthatjuk talpra feje tetejére állt világunkat, hogyan szerezzük vissza pszichés egészségünket és váljunk kiegyensúlyozott és boldog emberré, olyanná, akit a környezete kedvel és megbecsül.
Múlt és jelen találkozik a könyv lapjain: többezer éves ősi módszerek és a modern tudomány legújabb felfedezései együtt vezetnek el a gyógyszerek nélküli, végleges gyógyuláshoz.
„Az emberek többségét teljesen felkészületlenül érik az első nyugtalanító tünetek. Hirtelen ott találjuk magunkat egy hullámvasúton, ami eszeveszett tempóban száguld velünk, és fogalmunk sincs, hogyan szállhatnánk le róla. Soha nem tapasztalt nyomasztó érzések kerítenek hatalmukba - szinte megbénul az egész létezésünk.
Én is egy voltam azok közül, akik akaratukon kívül jegyet váltottak erre a borzalmas hullámvasútra. Olyan mélyen voltam, hogy azt hittem - sőt, biztosan tudtam! -, hogy ebbe bizony bele fogok pusztulni.
Ez a könyv nem a kilátástalanság pokoli bugyrairól fog szólni, hanem arról a gyógyulási folyamatról, amin keresztülmentem. A szenvedéseim tetőpontján, amikor már alig tudtam hinni, hogy kaphatok még egy esélyt az emberi minőségű életre, megfogadtam, hogy ha egyszer sikerül kikeverednem ebből a slamasztikából és újra egészségessé válhatok, tapasztalataimmal segíteni fogok másokon is.
Évekkel ezelőtt türelmetlen, indulatos, haragos és agresszív voltam. Az embereknek ellenérzésük volt velem kapcsolatban.
Ma már nyugodt szívvel kijelenthetem: szeretnek az emberek és én is szeretem őket. Úgy érzem, rendes fickó lettem, aki együttérzéssel és pozitív gondolatokkal viseltet mások irányába. Magabiztossá és kiegyensúlyozottá váltam.
Éveken át nem volt egyetlen nap sem az életemben, amikor őszintén és meggyőződéssel kimondhattam azt, amit már jó ideje érzek: köszönöm, jól vagyok!
Meggyógyultam.”
A Bicskei Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást U. Zoltán Levente 19 éves budapesti lakossal szemben. A férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2014 júniusa és decembere között anyósa Mányban lévő házából részletekben több mint kétszázezer forint készpénzt tulajdonított el.
A 19 éves férfi saját bevallása szerint tudta, hogy hol van a spórolt pénz ezért, ha bulizni indult, akkor onnan egészítette ki a nála lévő összeget.
A nyomozók U. Zoltán Leventét gyanúsítottként hallgatták ki és a napokban befejezték a vele szemben folytatott nyomozást. A keletkezett iratokat a rendőrök vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészségre - írja az FMRFK Sajtószolgálata.
A Vállalkozók Báljának ajándéka a Gyermekkönyvtárba érkezett
Címkék: gyerekek könyvtár helytörténet vállalkozók pizzafaló
2015.02.18. 00:26
Kedden délután három órakor Kelemen Zoltán és Monos István, a Vállalkozók Báljának szervezői átadták a Nagy Károly Város Könyvtár Gyermekkönyvtárának szánt 228 ezer forintos tombolabevételt Endrédiné Szabó Erikának, a könyvtár vezetőjének.
- Minden körülményességet mellőzve használjátok egészséggel - mondták a szervezők, akik döntésük és intézményismeretük alapján tartalmas gyerekprogramokra szánták a 130 tagú bál tombola bevételét. Mindez a 130 bálozó mellett még több olyan embernek is külön köszönhető, akik értékes tombolaajándékokat vittek be a Korona Étterem Pizzafalóba, de a bálon nem vettek részt. Pedig a Bicskei Vállalkozók Bálján mindenki részt vehet, hiszen mindenki aki él - Vállalkozó.
A hagyományos könyvtári Cimbora Táborok szervezője a könyvtárban elmondta, hogy olyan nagy dolgot szeretne ebből a csodálatos, kedves és eléggé meg nem köszönhető ajándékból alkotni munkatársaival, ami minél több bicskei gyermeknek szerez örömet és minél többükben erősíti meg a könyvtárhoz, könyvekhez, kultúránkhoz való életre szóló erős kötődést.
Elmondta még azt is, hogy természetesen nem egyszerűen a pénzeszköz érkezése szerez nagyon nagy örömet a bicskei könyvtárosok szívének, hanem munkájuk - ez az életük -, szép elismerése.
A könyvtár helytörténeti gyűjteményének relikviáit tekinthették meg a mai, még nem hivatalosan Bicskei Vállalkozók Körének nevezett csapat ajándékát hozók. Ezek között egy 1929-es fotódokumentum a leglátványosabb. A Bicskei Iparosok Körének zászlószentelője a katolikus templom főhomlokzata előtt. De találunk az alábbi kincsek között korabeli meghívót, igazolványt és szabályzatot is.
Az iparosok vezetőjének, Denkinger Gyula elnöknek szóló 1945-ös leirat, ami az új, keleti szeleknek megfelelően inkább szervezett munkásokat akar látni Bicskén is. Olvasókörökről hallani sem akar. Igazán stílusos mindezt könyvtárban látni. Tökéletes magánügy, csak nekem fontos, de a levél édesapám kistószegi megszületése előtt 22 nappal datálódott.
(Lehet, hogy tévedek, de e sorok írójaként gyerekkorom kistószegi részéből jól emlékszem Börcs Anti barátom, évfolyamtársam nagypapájára az idősek által máig Rajna utcaként emlegetett Dózsa György utcából, ahol én gyakran megfordulhattam különböző hadi játékok miatt - főleg hírszerző, felderítő vonalon teljesítettem szolgálatot. Anti nagypapája (vagy dédpapája?) lehetett Börcs Antal, akire emlékszem, mert akkor is dolgozgatott cipészműhelyében. Hallgatag-komótos, erős testalkatú ember volt, teljesen kopasz. Néha szivarozott az udvaron. Nagy tisztelettel néztem rá mindig, mert azt hallottam, megjárta "a hadifogságot a ruszkiknál", de erős volt és szerencsés - hazajött a saját két lábán Szibériából. Anti barátom nem Papának, hanem Tatának szólította.)
Ez a meghívó pedig szinte napra pontosan 79 éve megtartott közgyűlésre szól. Érintett benne még Ipach Márton valamint Klopfer Antal háznagy, akinek lemondásával megüresedett a tisztség.
Rendbe hozták, naprakésszé tették néhány hónap után végre a város vezető tisztségviselőiről szóló Kapcsolat menüpontját városunk hivatalos portáljának. Sírunk, nevetünk, meg vagyunk hatva. Köszönjük.
Friss kommentek