A főpap szerint a nép felháborodik az árlistákon.
Spanyolországban üzérkedett állítólagos befolyásával - ez terheli a rendőrségi közlemény szerint a bicskei férfit. A BRFK által kiadott nemzetközi körözés révén Las Palmasban fogták el, csalással gyanúsítják.
Vendégoldal - Írás a porban
Címkék: vers irodalom helyismeret helyi.érték helytörténet
2014.11.21. 13:35
Lakatos István kapcsán
Krajczár Gyula
Az embereket általában nem érdekli az irodalom, de azért Bicske történetében egy-két ember mindig igyekezett számon tartani faluja-városa irodalmi jelentőségű eseményeit, személyiségeit.
Tudjuk, kinél és hol időzött Csokonai, Vörösmarty, hol született és gyerekeskedett Forgács Antal, hol tanított Kerecsendi Kiss Márton. És itt nagyjából abba is marad az emlékezetünk. Pedig még én is tudok apróságokat visszaidézni.
Kiss Irénke néni, aki nem mellesleg az említett Kerecsendi Kiss Márton sógornője is volt, mesélte társaságban, s bennem, az ott lődörgő kisgyerekben megmaradt, hogy fiatalon sokat teniszeztek, s a később jelentős költővé vált Benjámin László labdaszedő gyerek volt. Próbáltam egy kicsit utánanézni, de csak annyit tudtam megerősíteni, hogy volt bicskei kötődése. Egy Bertha Bulcsúnak adott hosszú életútinterjújában, amely könyvben is megjelent, s a Petőfi Irodalmi Múzeum iratanyagaként az interneten is megtalálható, elmondja, hogy itt volt a családnak egy háza, ahol sokszor a nyarat töltötte.
Innentől nem sokat tudok, de lehet, hogy van, aki igen. Egy biztos, hogy volt egy bizonyos Benjámin-ház az Arany János és a mai Prohászka Ottokár utca sarkán. Ez megtalálható Kurusa László Bicskei üdvözlettel című könyvének 24. oldalán, a 30. számú képeslapon. Nagyon szép ház volt. A kísérőszöveg szerint Dr. Benjámin Olivér volt rendőrfőkapitányról kapta a nevét. Valakitől azt hallottam, hogy Benjámin Olivér ügyvéd volt (persze nem biztos, hogy a két Olivér ugyanaz a személy), s elvitték Auschwitzba. Mindenesetre a zsidó temetőben lévő emlékoszlopon nem szerepel a neve.
De igazából nem Benjámin Lászlóról akarok beszélni, hanem a mindezideig legjelentősebb Bicskén született költőről, Lakatos Istvánról. Szintén egy régi beszélgetésfoszlánnyal tudom kezdeni. Az egyik szereplő az édesapám volt, a másik Rónay László (a fiatalabbaknak: jelentős irodalomtörténész, aki egy ideig Bicskén tanított, többek között engem is). A bicskei irodalmi és történelmi emlékekről beszélgettek, hogy kivel mit lehet és érdemes kezdeni, s akkor Rónay azt mondta: - Miért nem a Lakatos Pistával foglalkoztok, ő legalább tényleg nagyon jó költő.
Nem rég itt járt Bicskén Czigány György költő (az idősebbek ismerik a rádióból is: Ki nyer ma?), ő volt a műsorvezető a bicskei rokonsággal bíró Szentpéteri Csilla triójának hangversenyén, s ő is felidézte Lakatost, mint a város jelentékeny szülöttjét. (Még Vámosi Jánost emlegette, aki szintén megérne egy misét, csak az én érdeklődési területemen kívül esik.)
Viszont apu a nemrégiben kezembe nyomott egy viseltes régi folyóiratot, a Jelenkor 1987. áprilisi számát, amely hosszú írást közöl Lakatossal Elvesztett otthonok címmel (Kabdebó Lóránt készítette, aki a költő monográfusa is). Ebben a költő azokat a helyeket, lakásokat, házakat veszi számba, ahol lakott. Ennek megfelelően beszél három bicskei házról is. Lakatos 1927 áprilisában született a Thököly utca 6-ban. Ma ott egy olyan ház áll, amely nyilvánvalóan később épült. De ennél nagyobb nehézségek is jönnek, mert ötéves korában házat béreltek a főtér sarkán. Innentől az tud csak tájékozódni Lakatos szövege alapján, aki tudja, hol állt a Takarékpénztár épülete.
Ugyanis a bérelt ház szemben volt ezzel. Ennek pedig az a jelentősége, hogy újabb öt év múlva az apja lett a Takarékpénztár igazgatója, s akkor átköltöztek ebbe az épületbe, egy ötszobás szolgálati lakásba. A Kurusa-féle könyvben van egy kép a Takarékpénztárról, egy nagyon hosszú, földszintes épület (120. kép a 70. oldalon). Olyan hosszú, hogy éppen csak ráfér a képre, s a környezetéből így semmi sem látható. De biztos lesznek, akik tudják.
A szolgálati lakásnak egyébként van egy további jelentősége, nevezetesen, hogy Lakatos visszaemlékezése szerint ebben volt Tolbuhin marsall főhadiszállása, miközben a család is ott élt. A költőnek van néhány kedélyes mondata erről az együttélésről, bár akkor ő már Budapesten lakott.
Én gyerekkoromból egy olyan mesére emlékszem, nem tudom megnevezni a forrást, hogy a marsall a mai Prohászka utcában szállt meg, ezért is hívták sokáig Tolbuhin utcának, amelynek a kezdete rafináltan még utal is az utca eredeti nevére: az ugyanis Tót utca volt, amely ma sem lenne rossz utcanév.
Lakatos egyébként az Újhold folyóirat köréhez tartozott (Lengyel Balázs, Mándy Iván, Pilinszky János, Rába György, Somlyó György, Nemes Nagy Ágnes, stb.). 1949-ben jelent meg első kötete (A Pokol tornácán és egyéb kisebb költemények), s ugyanebben az évben Baumgarten-díjat kapott. (Érdekes, hogy ebben az évben adták ki utoljára a Baumgarten-díjat, s ebben az évben kapta meg Benjámin László is.) Hogy polgári szempontból nem kedveztek neki az idők, azt az is jelzi, hogy következő könyvére (Egy szenvedély képei) 1972-ig kellett várni.
(Nem így a „munkásköltő” Benjámin, akinek két kötete is megjelent a zord időkben, s jutott emiatt később súlyos lelkiismereti válságba.)
Lakatos 1954-ben alapítója volt a Bessenyei Körnek, majd 1955-ben aktívan vett részt a bizonyos értelemben ebből kinőtt Petőfi Kör, később, 1956-57-ben pedig az Írószövetség munkájában, amiért börtönnel jutalmazták.
1959-ben szabadult, s sokáig „névtelen” kiadói munkákból és fordításból élt.
Fordítói tevékenysége rendkívüli, Horatiust, Vergiliust, Ariostót fordított, valamint hosszú részeket Mahábháratából és a Rámájanából. Fordítói életművéért később megkapta a Művészeti Alap Irodalmi Díját. 1972-től egyre inkább visszatért az irodalmi nyilvánosságba. 1995-ben Kossuth-díjat kapott. 2002-ben halt meg.
Azt gondolom, valamit tenni kéne, hogy a bicskeiek megismerjék Lakatost, vagy legalább tudjanak róla. Most pufogtathatnék itt emléktáblát, szobrot, utcanevet, versmondó versenyt, de minden elhamarkodott lenne (bár tudom, hogy így megy). Én mindenesetre gondolkodom rajta, s egyelőre az sem lenne kevés, ha nem lennék egyedül. (S talán Benjámint se kellene elfelejteni.)
PS.
Még idekörmölöm Lakatos Atrium mortis című versét azoknak, akik nem ismerik, bizonyítandó, hogy nem beszélek a vakvilágba. Nem is tudjuk, mekkora szerencsénk van.
Az emberélet útjának felén
az a vadon mögöttem tövig égett –
Láttam vetülni árnyát feketén
a könyörtelen beteljesülésnek.
Valahová vezettek lábnyomok;
egyre szűkebb lett a völgy, egyre mélyebb –
Ez adatott,
e múlás nélküli idő, e csorba
látóhatár, e könnytelen homok.
Micsoda szerelem fúlt itt a porba!
--- Mentem tovább,
sikoltó pusztaságon át,
hol tett nincs téve, hol szó nincs kimondva,
s nem vár a vándor többé változást.
Ekkor, ahol újabb kör tűzterében
a táj fényt kap s az üldözött egész
megélt sorsával ismét szembenéz,
sötét kapu magasodott elébem:
„Ki itt belépsz…”
Beléptem.
Nagy útra indulnak holnap reggel harcosaink - Jó utat és sok sikert!
Címkék: sport lengyelország kempo
2014.11.20. 23:57
A Felcsúti Fehér Tigrisek négy bicskei és két felcsúti kempókája lép a négy darab nyolcszor nyolc méteres tataminra Lengyelországban, nemzeti válogatottunk színeiben.
A 14 fős magyar válogatottból 6 kempóka Kornély György edző tanítványa.
- Ez egy kicsit más küzdelmi rendszer mint a miénk, de a kempos alkalmazkodik és megoldja - mondja az edző és azt ígéri, ha megjöttek, a szabálykülönbségeket részletezi.
Jó utat és emlékezetes sportsikereket kívánunk a Bicskei Szó minden olvasója nevében a válogatottban versenyző sportolóknak és kísérőinknek. Összességében több mint ezer kilométer áll előttük Jaworzno városába - Krakkó mellé - , majd Bicskére.
Hajrá Ódor Lili, Ódor Erik, Vigyikán Víta, Vigyikán Vince, Baljer Roxána , Baljer Kitti! Hajrá Testvérek!
Ez a munkámhoz erőt adó olvasói levél érkezett a tegnap közreadott mányi témánkat jutalmazva. Válaszul azt írtuk, hogy tényleg Kis Ádám érdeme az egész, hiszen tőle érkezett, én nem ismertem ezt a csodát.
"Szervusz! Nagyon köszönöm amit a dédnagyapámról átküldtél! A Kossuth utca 7. szám alatt készült a felvétel, ahol most a szüleim laknak. Már csak azért is nagyon megható hallani a dédit, mert én sajnos nem ismerhettem, viszont rengeteget hallottam róla az idősebb mányi emberektől! Ő volt az I. Südi István, a kisfiam pedig az 5. ! Még egyszer nagyon köszönöm neked, hogy eszedbe jutottam, és a Kis Ádám úrnak is aki meglelte nekünk ezt a hangfelvételt! További jó munkát kívánok neked! Köszönettel: Südi István"
Készülődik a karácsonyi jótékonysági sütivásár - Sütögetni szeretőket vár a csapat
Címkék: karácsony
2014.11.20. 16:02
FELHÍVÁS
Kedves Anyukák, Nagymamák, lelkes sütögetők!
A tavaszi süti vásár sikere nyomán, szeretnénk ismét jótékonykodni!
Közeleg advent, közeleg karácsony, s ilyenkor lelkeink mind inkább megnyílnak mások fele. Arra gondoltuk, hogy Bicske városi adventi ünnepségek keretében ismét jótékonysági süti vásárt rendeznénk. A nemes cél mögött megbújva szeretnénk tovább kovácsolni kis közösségünket, a sütögetésben rejlő kreativitást bontakoztatni, és nem utolsó sorban gyermekeinknek, példát mutatni a jótékonyság fontosságáról.
Privát üzenetben várom lelkes, kreatív, sütni szerető lányok, asszonyok (férfiak) jelentkezését, akik úgy gondolják, hogy egy tálca süteménnyel tudják támogatni valamelyik advent forgatagát.
A pontos részletekről folyamatában tájékoztatunk mindenkit.
Köszönettel:
Konrád Krisztina
A bicskei Izing Róbert regénye digitálisan is elérhető
Címkék: irodalom helyi.érték
2014.11.20. 13:17
Vasárnap 11 és 13 órai kezdettel találkoznak egymással csapataink Száron bajnoki mérkőzés keretében.
Élvonalbeli játékvezető:Kovács J. Zoltán fújja a sípot, segítői Altorjay és Hajcsár lesznek. Minden kedves szurkoló figyelmét felhívom a sportszerű szurkolásra illetve a hazai csapat által kialakított vendégszektorban történő helyfoglalásra. A nagy érdeklődésre való tekintettel a találkozón szövetség a helyszínen ellenőrzi a mérkőzés rendezési feltételeit.
Hajrá BTC!
Márton Imre
Bicske város hivatalos honlapja olyan szégyenteljesen gondozatlan, ahogy a bicskei utcák néznek ki néha.
A www.bicske.hu egyik helye szerint még Tessely Zoltán a polgármester. Igaz, hogy már föltettek a honlap másik helyére egy Pálffy Károly képet a polgármesterhez - neve nélkül persze. A kép alatt csak ez áll: Ossza meg ismerőseivel. Gyorsan javítani, hogy legalább addigra rendben legyen, mire ezrek tekintik meg ezt.
Az alpolgármesteri állás betöltetlen egyik helyen, míg ismeretes, hogy már be van töltve...
A legutolsó közzétett testületi ülési jegyzőkönyv nyári.
2013-as az utolsó közzétett képviselő-testületi határozat.
Testületünk valamely tagja vegye a bátorságot és javasolja, hogy itt is rendet kell tenni. Ha esetleg jó példát mutató, városlakókat szolgáló, áttekintető és gondozott honlapot akarnak látni, nézzék meg a Bicskei Járás másik városának hivatalos oldalát: www.csakvar.hu Itt még az előterjesztések is hozzáférhetőek....
Bicskén pedig a megválasztottak dugdossák a választók orra elől a közpénzből a közért tett lépések dokumentációját? Hol élünk?
Legyen már egy bátor megválasztott, aki emlékezteti a testületet a tájékoztatási kötelezettségre....
ia
Üdvözlettel küldjük Mányra is - Az Olvasó ajándéka
Címkék: nyelv néprajz mány írazolvasó
2014.11.19. 21:34
Olvasónktól, Kis Ádám docenstől kaptam ezt a több mint ötven éve készült hangfelvételeket tartalmazó térképet, ami a nyelvjárásokat hivatott vizsgálni.
Mány a legközelebbi falu, ahol a kutatók idős ott élőket szólítanak meg. 1961-ben egy nem érthető nevű utca 7-es számú házában élő idősebb Südi István beszél jellegzetesen szép hangján: 1896. október 19-én született Mányon.
- A felvételt Szépe György professzor-barátom készítette - tette hozzá Kis Ádám.
A képen egy korabeli Mambo magnetofon:
Szeretettel a mányiaknak!
Azután az 1961-ben 70 esztendős Csörgei István férfias basszusában beszél a disznóvágásról - később másról is, de olyannyira ízesen és szépen, méltósággal, részletesen, hogy a hallgatónak csorog a könnye, de közben azért meg is éhezik.
Ha még tehetném, azonnal hívnám édesapámat, hogy jöjjön el hozzám és ezt hallgassuk meg. Ha a közelünkből valaki, akkor Ő ismerős volt Mányon.
S mivel én éltem pár évet a Dél-Somogyban fekvő Nagyatádon, s szerettem az ottaniak nyelvjárását, most éppen a Lábod községben, 1961-ben Mambo típusú magnóval készült felvételt hallgatom. Azután Somogyszobra megyek, azután Kutasra. És persze Kisasszondra....
Az is csodálatos és egyben vicces, hogy a fiatal gyűjtők, akik gondolom egyetemi hallgatók voltak, legtöbbször a disznóvágásról kérdezik az embereket, hogy arról beszéljenek, hogy megyen. Bár most éppen egy kapolcsi néni teljesen más, fájdalmas elbeszélését hallom 1961-ből. A Zemplén hangjait is meg fogom majd hallgatni. Valamint az Őrséget.
Ádám, nagyon köszönöm küldeményed, az ELTE Geolingvisztikai Műhelyének Hangoskönyvét - azon kevesek nevében különösen, akik e közlés révén először fogják hallani felmenőik hangját.
izing
"MÚLT IDŐ" című sorozat előadója holnap, csütörtök délután 5 órakor Borbély Józsefné Kati néni, aki a Sárospataki Református Kollégiumról beszél a Bicskei Református Egyházközség nemrégiben megújult közösségi házában (Kossuth tér 2. )
Mindenkit szeretettel várnak. A belépés díjtalan!
A mellékelt történetben található "nevezzük ki a tesót ennek-annak amannak" mindenféle tisztességes pályázathirdetés nélkül motívumnak - nepotizmus címkével megvan az általunk már sokszor megírt bicskei megfelelője is.
Spar: leállhatnak a beruházások, munkahelyek szűnhetnek meg
Címkék: gazdaság kormány adó spar
2014.11.18. 19:52
A Spar nem hiszi, hogy a kormány elég tájékozott, máskülönben miért tenne tönkre egy jól működő céget, és lehetetlenítené saját célkitűzéseit.
Mangalicatelepet avatott a miniszterelnök - Bicske városközpontja is szóba került
Címkék: mezőgazdaság felcsút alcsútdoboz
2014.11.18. 13:18
A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök kedden Fejér megyében, állattartó telepek átadásán.
A kormányfő először Felcsúton részt vett Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján, majd Alcsútdoboz mellett a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének átadásán.
Orbán Viktor mindkét helyszínen arról beszélt, hogy Magyarország mezőgazdasági ország, az agráriumban igenis van jövő, az ágazatnak jelentős szerepe van a növekedésben, ezért a mezőgazdaságban dolgozóknak meg kell adni a tiszteletet.
Felidézte, hogy az elmúlt években körülbelül 350 milliárd forintot költött a magyar állam állattartó telepek létesítésére, korszerűsítésére, ami "hatalmas szám". A kormányfő a mezőgazdaság javát szolgáló kormányzati intézkedések között említette továbbá az új földtörvényt, a földfelhasználók számának megtízszerezését, az új birtokpolitikát, valamint azt is mondta, hogy a következő években 1200 milliárd forintnyi vidékfejlesztési támogatás érkezik a magyar mezőgazdaságba.
A külföldi beruházások is fontosak, de "valójában az ember szívéhez legközelebb az áll, amikor kis- és közepes vállalkozások, különösképpen pedig amikor magyar családi vállalkozások sikerét ünnepelhetjük együtt" - fogalmazott a miniszterelnök.
Később a bányavölgyi mangalicatelepen Orbán Viktor arról a célról is beszélt, hogy a magyar sertésállomány - mint száz évvel ezelőtt - ismét 6,5 millióra bővüljön a jelenlegi 3 millió fölötti példányszámról, hogy Magyarországnak ne kelljen sertéshúst importálnia. Egyúttal a mangalicát a magyar állattartás nagy büszkeségének nevezte.
A miniszterelnök beszédében külön gratulált Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) felcsúti polgármesternek és családjának a telepükhöz.
Flier János felcsúti marhatelepe - mint azt köszöntőjében a vállalkozó elmondta - 3,5 hektáron fekszik, ahol felépítettek két 1500 négyzetméteres istállót és több tároló épületet. A részben pályázati forrásból megvalósuló beruházást az Európai Unió és a kormány 430 millió forinttal támogatta. Tessely Zoltán térségi fideszes parlamenti képviselő a beruházást köszöntőjében úgy jellemezte, hogy az kétszer akkora, mint a bicskei városközpont közelmúltbeli rehabilitációja volt.
Mészáros Beatrix, a Búzakalász 66 Felcsút Kft. ügyvezető igazgatója bányavölgyi mangalicatelepükről azt közölte: a 350 millió forintos zöldmezős, új munkahelyeket is teremtő beruházás pályázati forrás nélkül valósult meg. A telep 200 tenyészkoca és szaporulatának befogadására alkalmas. További terveik között említett egy sertéstelep-felújítást 600 millió forint saját forrásból.
Mindkét helyszínen jelen volt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, több fideszes országgyűlési képviselő, Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) felcsúti polgármester, Pálffy Károly (Fidesz-KDNP), Bicske polgármestere, az alcsútdobozi rendezvényen pedig ott volt mások mellett Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója is.
MTI
2014. november 26-án véradás lesz Bicskén a Művelődési Központban 11.00-18.00 óra között.
Mindenkit szeretettel és tisztelettel vár a Magyar Vöröskereszt Bicskei Szervezete 2014 utolsó véradásán.
Indul a MÁV Szimfonikusok Évszakok-koncertsorozata - Vezeti: Székely Edit
Címkék: zene koncert gyerekek
2014.11.17. 23:32
A többnyire óvodásokat és első osztályosokat zenei élménnyel gazdagító évszakjárás vezető művésze Ácsné Székely Edit, aki egy közszeretetnek örvendő bicskei pedagógus családban nőtt fel.
Az országos és nemzetközi hírnévnek örvendő fuvolaművész ebben az interjúban néhány kedves szóval meg is említi családját.
"Gyakorlatilag az anyatejjel szívtam magamba – anyukám óvónő, édesapám pedig tanító, tehát egy pedagógus családban nőttem fel. Számomra mindig természetes volt, hogy folyamatosan gyerekek vesznek körül, illetve alapvetően humanista beállítottságú vagyok, szeretem az embereket."
Prockl Amanda kutyaképeinek rendszeres szemlélőjeként javasolta blogunk a kutyaszerető fotósnak, hogy Vásárhelyi János és a Gyermekotthon biztosan örömmel fogadná (nem tévedtünk - A szerk.) a fotós tárlatát, aminek egészen biztos nagy sikere lenne. Ráadásul pedagógiai célt is hordozna, hiszen akik valóban nagyon szeretnék ezt a kiállítást, azok éppen a gyerekek.
Az alábbiakban szó szerint idézem Prockl Amanda kedves sorait:
Léna egy álomkutya volt,mégis sokáig a bicskei gyepi rácsai mögött élt. Nem kellett senkinek sem. Kihoztam onnan, mert tudtam, jobb sorsra érdemes. Mikor elkészítettem a gazdikereső posztját, hihetetlenül sokan akarták őt. Kaptam akkor hideget-meleg. Sokan szidtak, pedig még soha nem voltam ennyire biztos, hogy a sok jelentkezőből jól választottam gazdit!
Fogadjátok szeretettel Léna levelét (aki már Panka) és élménybeszámolóját!
Hi Amanda! Íme pár kép a nyaramról.
Megtanultam szörfözni, voltam hajókázni, tanulok frizbizni, mostanában hegyi túrákra is járok. Szóval ha néha elmerengesz azon, hogy van-e értelme annak amit csinálsz ,csak nézd meg a képeimet és biztos lehetsz benne! Én és a családom is általad találtunk egymásra szóval: Haverok Buli Panka!!!
Tegnap délután a 14 órakor Pestre induló szerelvényre vártunk Bicske alsó B peronján. Bicske alsó az a hely, ahol számos kifogásolható dolog van jelen, de ezúttal jóról írunk.
Először is a református temető és a töltés közötti fasor sudár törzseire lett figyelmes az utazó, amikre borostyán kúszik fel - javítsatok ki, ha tévedek. Aztán arra jöttünk rá, milyen szép ez így kitisztítva, mert korábban dzsungel borította a töltés tetejét. Mivel a MÁV fizet is a városnak, a város kötelessége, hogy rendbe tartsa a területet. Igaz, hogy egy A peroni lépcsőfordulóhoz közeleső jól termő almafa is kivágattatott, de biztos oka volt ennek is, lehet, hogy a tiltott gyümölcsöt teremte évről évre....
A temető vasút felé eső kerítését se nagyon láttuk még ilyen jól kivehetően. Éppen olyan a fazonja, mint a hajdani szovjet laktanyák kerítése, csak éppen szögesdrót és őrtornyok nem "díszítik" - miért is díszítenék -, de bizony jól kitalálták azok, akik ezt rendelték ide. Mert masszív, nem lehet otthon eltüzelni és nem veszi át a fémátvevő. Tehát biztonságos és időtálló. Reméljük, tényleg így marad.
Éppen illik ez a tiszta és rendezett látvány a temető főbejárata vonalán készülő kerítéshez, amit javarészt az egyház áll, de Bicske is támogatja. Iránymutató lehet a főbejárati oldal katolikus temető kerítésének és az egész temető állapotának javításához.
ia
Az ún. képviselő-testület tagjainak szíves figyelmébe
Címkék: vélemény árvíz testület nagyállomás ebrendészet
2014.11.17. 10:35
Bicskén birtokvédelmi, "otthonvédelmi" eljárás megindításán kénytelenek gondolkodni városlakók saját otthonaik védelme érdekében, miközben a az ún. képviselő-testület tagjai keresztül néznek rajtuk és problémáikon.
A bicskei főutcától nem messze - árvízvédelmi okokból -, térdig befalazta gazda családi házának rendes bejáratát, hogy megvédje a víztől. A helyzet azt követelné, hogy legyen olyan képviselő vagy képviselőcsoport, akik kiállnak az érdekeltek mellett. Legalább annyit el kellene érni, hogy tisztességesen tájékoztassák az ott élőket arról, keleti és nyugati árvízvédelmi övárok pályázati úton történő fejlesztésével kívánják védetté tenni a várost. Pár hónapja írtunk az elgazosodott és szeméttel teli árkokról. Ezzel egyidejűleg már dolgoztak a GESZ közmunkásai az árkok tisztításán. Nemrégiben a telep végében fekvő ERBE-árkot takarították, jómagam akkor láttam mindezt, amikor a Széchenyi utcából a Táncsics utca felé haladtam az árok melletti szélső úton.
Ugyanez igaz a kertvárosban működő üzemre, akik a blogunk által nyilvánosságra került probléma óta jól kezelik az ügyet, beruháztak a zajgátló tok érdekében, de a környéken élők szerint ez édeskevés, mert a probléma továbbra is fennáll. Korábban is közölt Bicskét szolgáló tartalmainkban megtalálható: az üzem vezetése ígértetet tett arra, hogy további milliókat fordítanak a zajgátlásra. A cég és a városlakók "képviselői" szíves figyelmébe ajánljuk az elkeseredett bicskei családok helyzetét.
A gyepmesteri telep szomszédságában élők mindannyian állat- és kertszerető emberek. Életminőségüket elmondásuk szerint jelentősen rontják a telep zaj, bűz és egyéb hatásai. Az ott élők és Bicske város is tiszteli az állatmentők munkáját, de a jelenlegi gyepmesteri telep a szomszédok szerint egyáltalán nincs jó helyen. Az élni és élni hagyni elv alapján olyan városban vagy közelében fekvő területre kellene áttelepülni, ahol nem zavarnak szomszédokat.
Pálffy Károly polgármester (akinek a város érdekében drukkolva időt hagyunk arra, hogy fel tudjon mutatni bármit is alpolgármesteri munkássága után) a Nagyállomáson működő, családi házak szembe szomszédságában működő bányadepó por- és zajártalmait egy 20 km/h-s néveleges és a beszállítók által az ott élők szerint be nem tartott sebességkorlátozással kívánta megoldani, mert sajnos több lépéshez nincs bátorsága a bicskeiek érdekképviselete ügyében, pedig a bátorság, a bátor és határozott kiállás nem ártalmas ebben a pozícióban sem.
Nem ártana az sem, ha a többi bicskei képviselőnek is lenne kurázsija azért, hogy kiálljon a városlakókért és lakott területen kívülre tegyék a bányarakodót.
Az ott élők elmondása szerint a névleges, senki és semmi által nem ellenőrzött 20 km/h-s sebességkorlátozást nem tartják be a napjában tucatszámra házak előtt forgolódó teherautók. Ennek érdekében - míg az egész rakodót ki nem teszik lakott területről - érdemes lenne a korlátozás betartatása és a bicskeiek védelme érdekében bekamerázni.
Blogunk nem egy alákérdező, nem önmagát ünneplő típus, semmi érdek, semmi helyezkedés blogunk, semmiféle anyagi haszonra vagy pozícióra nem törekszik munkájával és amit teszünk, azt szívből tesszük. Kérjük az ún. képviselőket, hogy lépjenek fel valódi képviselőként és törekedjenek arra, hogy szolgálatuk valóban szolgálat legyen a város felé. Törekedjenek arra, hogy bele tudjanak nézni a városlakók szemébe, akiket nem az érdekel, hogy ki mikor mit rontott el, hanem az, hogy minél előbb legyen megoldva közügyes probléma.
ia
A hétvégén több frontos BTC-Martonvásár csatározásnak lehettek szemtanúi a sportbarátok, de először a Bozsik-programban szereplő Ágoston László és Oláh Kálmán tanítványokról röviden: vasárnap a Pancho Arénában sikeresen teljesítették küldetésüket.
U18 korosztályunk szombaton Martonvásáron szerepelt.Bodor András edző csapata 6-0 (2-0)arányban alulmaradt a vendéglátókkal szemben. U21 csapatunk a Peinlich-Ágoston,Szűcs,Glück,Jónás-Jakab Á., Jakab D., Takács,Heim- Mikó,Sólyom összeállításban játszotta végig a találkozót, amit Mikó 2,és Sólyom góljaival magabiztosan nyertek meg.
Záróakkord: a felnőttcsapatok is találkoztak a nagyon mély talajú játéktéren. A Hanus-Németh,Pechinger,Szabó B.,Komáromi-Gulyás-Megyesi,Pozsgai-Molnár A.,Vörös,Oláh K. kezdőcsapattal felálló hazai gárda nekiesett az ellenfélnek,de a 16' percben érkezett a hideg zuhany, egy védelmi megingást Szigeti használt ki.32' percben Megyesi passzát Molnár lőtte 12 méterről a vendég kapuba.1-1 a félidős eredmény .A lelátón felbukkant Becséri
Mihály az FMLSZ JB küldő bizottság elnöke fiával - Becséri Gergely élvonalbeli játékvezetővel.
A második félidő bicskei rohamokkal és bicskei góllal indult 55' percben Pozsgai szerzett
labdát a martoni tizenhatosnál,majd két csel után az elé visszapattanó labdát nagy erővel bombázta a kapu közepébe.
Az 59' perc egyenlő állást hozott ismét Hermann a róla lepattanó labda után lépett és 6 méterről gólt szerzett. A 81' percben Magyar játékvezető cipője lett az enyészetté, a talp levált a mocsarassá váló mély talajon. A 83' percben Molnár lábára tartottak rá, a labda Oláh elé vágódott és Ő igazítás nélkül 15 méterről a kapu bal
sarkába bombázott. 3-2 a BTC javára.
Csapatunk 8 győzelem nélküli találkozó után szerzett ismét 3 egész pontot.
Szívünk mélyéből reménykedünk a jó folytatásban.
HAJRÁ BICSKE!
Márton Imre
BTC
Isten hozott Boldizsár Zénó! - "Végre hazai pályán"
Címkék: anyakönyv anyakönyvi anyakönyvi-hírek
2014.11.14. 23:36
Mint azt édesanyja, Boldizsár-Rajnai Andrea írja: 2014.11.11-én 2 óra 5 perckor, 3550 grammal és 57 cm-rel megszületett Boldizsár Zénó - aki tovább erősíti a hazai csapatot. Jó a Bicske. Új, ígéretes kézilabda, vízilabda, futball, sakk és úszótehetségek tűnnek fel kisvárosunk derűs horizontján.
Isten éltesse Zénót itthon, és persze szüleit, egész családját testi-lelki javakban.
Isten hozott Benneteket Adravecz Noémi és Kiss Patrik Csaba!
Címkék: anyakönyv btc anyakönyvi anyakönyvi-hírek
2014.11.14. 02:31
Sok boldogságot Füge! - kívántam örömmel minden jót Klupács Anikónak és Adravecz Attilának - Noémi születésekor. Köszönthetlek Benneteket a blogon a kép fölhasználásával? - kérdeztem írásban.
"Sziasztok! 2014-11-11 -én 15.34 perckor feladtam a "Mama Wellness" szolgáltatásait, és világra jöttem 55 cm hosszú vagyok, és 3300 gramm a súlyom. Anyukám : Anikó Klupàcs jól van! Apukám nem kevésbé! Üdv Mindenkinek: Adravecz Noémi"
Köszönjük szépen Toncsi - válaszolta Füge - majd ha Kiss Csabiék is szülnek, akkor együtt. Csabi és én egy idősek vagyunk. Óvoda, iskola is együtt volt s most együtt leszünk szülők. Ez egy jó kis cikk lehetne - válaszolta Füge.
Én pedig örömmel mondtam, hogy erre én is gondoltam, hogy meg kellene várni Patrik megérkezését. S már csak azért is, mert az újszülöttek apukái mindketten a BTC B-közép oszlopai és Csabi például határozott célzást is tett arra egy alkalommal, hogy kisfia személyében BTC utánpótlás érkezik, akiknek kinevelését Kissné Bükkösi Évával kezdik meg az Arany János utcai nem műfüves edzőpályán. Mára virradó éjjel Patrik is megérkezett.
"Helló nagy világ! Engedjètek meg, hogy bemutatkozzam: Kiss Patrik Csaba vagyok. 2014.11.14 1.05 perckor tettem be a lábam Föld nevű bolygóra.4.30 dkg-mal ès 53 centivel. Anya és én is jól vagyunk."
Anikó kézilabdázóként lesz hatással Noémi fejlődésére, amit a futballszurkoló és kézilabdacsapat segítő apa természetesen támogatni fog.
Erősödik Bicske. Erősödött "a" Bicske. Jó a csapat. És az is biztos, hogy a két kisgyereknek nagyon jó szülei lesznek, mert a jó emberek jó szülők. Meg aztán "Ha Isten velünk, ki ellenünk?"
S pár év múlva az óvodás és iskolatárs apukák megint járhatnak együtt mindkét intézménybe - szülői értekezni, hiszen a két fenti fotón két bicskei pár életének értelme látható. Akik később majd nővérek és bátyák lesznek, mert bizony sokasodjatok és gyarapodjatok.
Mindehhez kívánunk barátsággal minden olvasónk nevében sok erőt, egészséget, örömet, hitet és boldogságot. Nőj nagyra Adravecz Noémi! Nőj nagy Kiss Patrik Csaba!
ia
Mondjátok, hogy nem igaz....- Hol élnek ezek?
Címkék: család adó kereskedelem élelmiszer
2014.11.13. 22:46
Megérintő karácsonyi reklámot készített a Sainsbury szupermarketlánc a Royal British Legion közreműködésével, amely 1914 karácsonyáig repíti vissza a nézőt, amikor az angol és német csapatok a valóságban is kimásztak a lövészárokból, hogy megajándékozzák egymást és egy napig békében éljenek a háború borzalmai közepette.
A négyperces reklám annak fényében különösen megindító, ha tudjuk, hogy egy-egy nagyobb hadművelet során akár összesen 1 millióan is meghaltak, például a somme-i csatában vagy Verdun erődjének ostrománál. Az I. világháború volt az első olyan háború, ahol a modern tömeghadseregek kíméletlenül irtották egymást, a tábornokok pedig a terepasztalnál találták ki, hol pusztuljon el a nemzet színe-virága.
A szembenálló csapatok viszont minden karácsonykor előjöttek a lövészárok fedezéke mögül, hogy kezet fogjanak ellenfeleikkel, apró ajándékokat adjanak egymásnak, és egy napig elfelejtsék, hogy feladatuk valójában egymás halomra lövése lenne. Ezt az egy napig tartó tűzszünetet örökíti meg a Sainsbury reklámja, amely az I. világháború első karácsonyának 100. évfordulója alkalmából készült (...)
Friss kommentek