November 8.-án egyesületünk részt vett a Nyílt Sport – Jitsu Magyar Bajnokságon, amit idén Jászberényben rendeztek meg.
Az itt megjelent 14 klub közel 150 versenyzője mérte össze tudását. Először a technikai számok következtek, ahol Horváth Viktória és Székely István sportolónk debütált önvédelem versenyszámban. Fegyveres formagyakorlatban első versenyesként Bernwalner László, Bada Zimra és Bada Mirkó kempókáink állhattak először a pástra. Többhetes megfeszített edzésmunka áll mögöttük, ezért is izgatottan vártuk az eredményeket.
Küzdelmi versenyszámban Bada Zimra lány létére a fiuk között versenyzett és teljesített szépen a divíziójában. A keményebb versenyszámokban Rácz Balázs Ajtony valamint, Sulyok-Pál Szilárd sem talált legyőzőre. Bozori Imre saját súlycsoportjában (- 70 kg), valamint egy kategóriával feljebb (70-80 kg) is elindult. A nehezebbek között ezüst, míg saját csoportjában a dobogó legmagasabb fokára küzdötte fel magát.
A 9 fős versenyzői gárda 7 arany, 7 ezüst és 2 bronzéremmel tért haza. A bírói teambe 3 főt delegáltunk, akik magas szinten végezték munkájukat.
Köszönjük szépen a versenyzők felkészítésében segítőknek és az utaztatásban résztvevők munkáját.
A teljes cikket elolvashatják a http://www.facebook.com/dhkse oldalán.
Metzger Antal Shihan kempó 6.dan
DHKSE elnök
A hétvégén ismét benépesült a BTC sporttelepe, mert a Dunafém vezetősége megkereste klubunkat,hogy pályafelújítás miatt esetleg a pályaválasztói jogot cseréljük fel. Egyesületünk természetesen beleegyezett, a két klubnak egyébként is baráti a kapcsolata.
Vasárnap délben a két U21-es alakulat feszült egymásnak.A BTC az alábbi összeállításban lépett pályára:
Peinlich-Lakatos M. Heim, Ágoston, Glück-Sólyom, Jónás, Jakab Á,. Farkas-Bakos, Mikó. Csereként Fekete Zs.és Jakab D lépett pályára. A csapat a második félidőben akár ki is üthette volna ellenfelét, hiszen Mikó és Jakab D. több esetben is ziccerben hibázott. A csapat végül meggyőző fölénnyel 4-2(2-1) arányban nyert Bakos 2, Jakab Á,és Mikó góljaival.
A mérkőzés után azonnal elkezdődött a két első csapat találkozója. A BTC az alábbi összeállításban kezdett:
Miklós-Pechinger,Szabó B,Gulyás,Komáromi-Pozsgai, Megyesi, Molnár, Busai-Vörös, Oláh K.A 10' percben
védelmi rövidzárlat után a kapujából kilépő Miklós rossz ütemű belépője után Nagy Károly a büntetőpontra mutatott és nagy megrökönyödésre kiállította a bicskei cerberust.
A tizenegyest a sértett Farkas gólra váltotta.14' percben Megyesi szögletét oldalra fejelte Trampler - Megyesi ismételt beadását Szabó B fejelte a vendég kapuba 1-1. A második félidőben fennmaradt a bicskei mezőnyfölény. De a 82'percben Farkas lépett ki a védők vonalából és az elé visszapattanó labdát belőtte Hanus
kapujába 1-2. Elkeseredett rohamokat a 90' percben kísérte szerencse: a mezőny egyik legjobbja Oláh Kálmán mintegy 20 méterről bombázott a vendégcsapat kapujába 2-2.
A CSAPAT óriási erőket mozgósított végighajtotta a találkozót és tíz emberrel is az ellenfél fölé nőttek csúsztak másztak a pályán, annyira akarták a jobb eredményt. A szurkolók a találkozó végén vastapssal köszöntötték a
fiúkat.MEGÉRDEMELTÉK!
A hétvégén Martonvásár csapatai látogatnak Bicskére vasárnap 11 és 13 órai kezdettel. Minden sportbarátot szeretettel várnak CSAPATAINK!
Márton Imre
Tavasszal is beszélgettünk kicsit, mert a tavaszi virág- és zöld-várás kiskorunk óta (nagy idők voltak!) Bőcs Ferencné Bokros Maris néni háza előtt szinte szertartásos - akár oviba, akár iskolába, akár vasútra tartván, mert az ő kertje sosem volt hétköznapi, az a tulipánmező pedig olyan volt mindig mint a mesekönyvben.
Saját gyerekeink is tűnő mosollyal szemlélték a színáradó növénytengert a zöld drótkerítés mögött. Emlékszem a hitetlenkedő szemeikre.
Mariska néni idén augusztusban töltötte be 90. életévét. Ezt a japánbirses talán utolsó képét márciusban készítettem (kistószegi nagymamánk általános iskolai padtársáról). Hétfőn azt hallottam, hogy Bőcs Ferencné Bokros Maris néni jó lelke a mennyei virágoskertbe távozott. Búcsúztatója november 20-án 11 órakor lesz a református temetőben.
Isten nyugosztalja!
Nagyon sokat dolgozott életében két kezével, a kertje volt az élete, az utolsó időkig derékból hajolva kertészkedni láthattuk. Pengő, a tacskókutya intézkedve, ellenőrzés alá vonva ugatta ház előtti elballagásunk, mire Mariska néni általában úgy nézett ránk, úgy köszönt vissza a "Csókolom Mariska néni!" hangos köszöntésünkre, hogy arra a kis időre föl sem egyenesedett, legföljebb a talajszinten dolgozó kezeit arra a kis időre derekára tette Köszöntött Ő is, eltűntünk, folytatta. Hazafelé ugyanez. A Világ forgásához tartozott mindez észrevétlenül, benne a mi kis életünkhöz.
Családja mellett közvetlen szomszédjai is sokat segítették. Egy jól szervezett véletlen folytán Benedek Ignác kertészmérnök és felesége, Benedekné Teri óvónéni nemcsak mellette laktak, hanem mellé is álltak több utcabelivel együtt.
Életünk első Anyák Napi virágosodását ott intéztük, nem engedett fizetni, azt mondta, majd szólni fog, ha segítségre lesz szüksége, van itt munka, együnk rendesen, hogy elbírjuk a szerszámot.
Később, jóval később, amikor életkorunk szigorú és igazságtalan (?) haladtával egyre több "síremlékünk" lett "mindkét oldalon" - akkor is beköszöntünk csokrokért. Az elővágottak egy világoskék vizesvödörben várták küldetésük.
Az pedig igen kifejező és sajnálatos, szomorú momentum, hogy ismeretlen tettesek az elhunyt bicskei kertbarát lakását feltörték, meggyalázták, a kiskaput is leakasztották hétfő reggel - már az egészségügyi intézményben bekövetkezett halála után, legalábbis ezt hallani a mi csöndes és "idők kezdete óta" nyugodt, a katolikus templomtorony jobb oldali homlokzatával éppen egy irányban fekvő, 500 méter hosszú utcánkban.
A keresett hozzátartozók, akiket a november 20-án 11 órakor tartandó temetésről szeretne értesíteni Bőcs Ferencné bicskei családja:
(A keresett hozzátartozókat megtalálta a család.)
Otthon azt mondják nekem ugyanebben az utcában:
"Látod, nem bírta kertje és háza nélkül. Elesett és meghalt egy ápolási otthonban, ahová az állapota miatt került szegény. Már nagy utakra indult volna. Életveszélyes lett volna itthon hagyni. Haza már nem jöhetett onnan. Elindult inkább a legnagyobb útra. Drága."
I.A.
Kovács Apollónia: "Nagyon szépen köszönök mindent"
Címkék: család választás baleset összefogás gőböl
2014.11.11. 22:24
A Váradi családról szóló, a segítők által kiadott közleményben található ez a kisfilm és ez a néhány mondat:
"Ha te is támogatnád Vivien és Barbara taníttatását, még mindig megteheted"
Kovács Apollónia
OTP 11773360-01501968
IBAN: HU43 1177 3360 0150 1968 0000 0000
SWIFT: OTPVHUHB
Szeretettel várunk minden sportolni vágyó kicsit és nagyot november 15-én, szombaton 09.00 órai kezdettel a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Szent István úti épületének "sportcsarnokába".
Egyéni és kiscsoportos váltóverseny számok, sportszer használati szaktanácsadás, helyes mozgás fontosságát ismertető előadások lesznek a sportnap keretében.
A megjelenteknek a lehetőségekhez mérten, vizet és gyümölcsöt biztosítunk!
A tornatermet csak tiszta sportcipővel lehet igénybe venni!
A RENDEZVÉNYEN VALÓ RÉSZVÉTEL INGYENES!
Mindenkit sok szeretettel várunk!
A tevékenység a : KDOP-3.1.1/B-12-2012-0002 számú városrehabilitációs projekt keretében valósul meg.
FMRFK: Váradi András halálával kapcsolatban sok a hamis híresztelés
Címkék: választás rendőrség baleset mentők
2014.11.11. 17:09
Ismeretlen tettes ellen folyik a rendőrségi eljárás Váradi András alcsútdobozi polgármesterjelölt halála ügyében, akit plakátolás közben gázolt halálra egy autó a választás előestéjén. A juhászt elgázoló Mercedes vezetőjét nem gyanúsítottként hallgatták meg az ügyben.
A tragédiáról a hivatalosan az jelent meg, hogy „egy osztrák rendszámú Mercedes típusú személygépjármű, amit egy 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgárságú férfi vezetett, elgázolt egy, az úttesten tartózkodó 50 éves alcsútdobozi lakost, akit a mentőszolgálat kórházba szállított. A szakszerű és gondos egészségügyi ellátás ellenére a sérült 22 óra 20 perckor életét vesztette.”
Horváth Sándor, az Együtt bicskei listavezetője azt mondta a HVG.hu-nak, hogy beszélt Váradi András feleségével, aki azt mondta, hogy a férje a saját autójával járt Alcsútdobozon plakátozni, és amikor ment haza a tanyára, lecsúszott a létra az autójáról. Megállt, hogy visszamenjen érte, ekkor gázolta el egy 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgár egy osztrák rendszámú autóval. Horváth arról is beszélt, hogy nem cserbenhagyásos gázolás történt, és nem direkt ütötték el Váradit.
Megkerestük az ügyben a Fejér megyei főkapitányságot. Közlésük szerint az eljárás ismeretlen tettessel szemben folyik halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétség elkövetésének gyanúja miatt. Hozzátették: „Általánosságban tájékoztatom, hogy az egyes büntetőeljárások jogi értelemben véve minden esetben ismeretlen tettessel szemben folynak mindaddig, amíg az adott eljárásban nem kerül sor gyanúsított kihallgatásra.”
Arra a kérdésre, hogy azonosították-e a Mercedes tulajdonosát, meghallgatták-e az ügyben, azt a választ kaptunk: a rendőrség a balesetben érintett valamennyi személyt azonosította és az eljárás jelen szakaszáig szükséges kihallgatások megtörténtek.
Felröppentek hírek arról, hogy a Mercedes vezetője a helyszínelést követően Ausztriába távozott, és egy olyan személy okmányaival igazolta magát a rendőröknek, aki évekkel korábban meghalt. A rendőrség szerint ez a híresztelés hamis.
Az, hogy a gázoló autó sofőrjét meghallgatták, ám egy hónappal a baleset után sincs gyanúsítottja az ügynek, azt is jelentheti, hogy végül az elhunyt felelősségét állapíthatja meg a hivatalos eljárás.
Sok bűn oka a szegénység - Sokra visz a szegénység
Címkék: vélemény család nyomorúság
2014.11.11. 14:53
"Paupertas magna meretrix" és "Paupertas impulit audax" ahogyan művelt latin írja. Mindehhez a családi pótlék megszüntetésének nem is teljesen valódinak bizonyult hírétől jutottunk el, aztán jobban utánakutatva megtaláltuk, hogy valójában egyre jobban a munkához kötnék a családi pótlékot.
Akkor viszont munkahelyeket kellene teremteni, létrehozni, amit egy magára valamit is adó jó képességű politikus évente hatszor megígér - főleg ellenzékben -, amikor hatalmon van, akkor pedig sokatmondón hallgat a valódi (!) eredményekről.
Másodszor értjük mi ezt, tudjuk, hogy a családi pótlékot miért kell munkához kötni. De akkor ne a nemlétező 1 millió új munkahelyen való elhelyezkedést erőltessék az adókból és másból szénné fizetett nagyjaink, hanem mondják azt: az eddig született gyerekek esetében minden marad a régiben. A 2016. januártól született magyar állampolgárok után egy anya kezeihez két kis-fickó után jár rendesen családi pótlék (az ikrek esetéről külön rendelkezzenek).
A harmadik, negyedik, ötödik, sokadik gyerek esetén pedig szintén családi pótlék kellene járjon, de esetükben 2016-tól már csakis adókedvezmény formájában. Ez a megoldás ugyanis arra késztetné a munkahellyel nem rendelkező, végzettség és életkilátás nélküli szülőket, hogy ne a családi pótlék, mint rendszeres jövedelem folyamatos bevételezése kedvéért foganjanak gyermekeik, akik előtt nagyrészt aztán nyomorúságos gyerekkor áll - mert kell a pénz másra.
Tehát: a családi pótlék maradjon meg, minden eddig született jogosultnak és minden anyuka második gyermekéig. Harmadik, negyedik, sokadik gyermekek esetén adókedvezmény járjon családi pótlék helyett. Mert az adókedvezmény feltételezi a munkahelyet és megköveteli a családtervezést valamint nem feltétlenül állít kicsiny magyar állampolgárokat éhezés, fázás és nyomor elé.
És végül de nem utolsó sorban szétfizetett, választott észlényeink is dolgozhatnának valamit, ha már így a munkahelyek kerültek szóba....
ia
A járőrök 2014. november 10-én 16 óra 30 perckor Bicskén az Aradi Vértanúk utcában igazoltattak egy 38 éves helyi férfit, akiről megállapítottak, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözését rendelte el. Az egyenruhások A. Szilárdot a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki - közölte az FMRFK.
Szeretném figyelmetekbe ajánlani a Női Sátor következő programját, ahol pénteken ismerkedünk, szombat délelőtt szaloncukrot főzünk, majd a párkapcsolatainkkal foglalkozunk, este pedig lehetőség van együtt imádkozásra.
Helyszín: Élni jó ház, Szár, Rákóczi F. u. 10
Az ára 6000 Ft
Jelentkezni 06 30 399 21 37
további info: www.elnijohaz.hu
Konkoly Edit
A Vincotech vezetése augusztus közepén egy kertvárosi panaszosnak írt levelében arról adott tájékoztatást, hogy június 23-ig elkészült egy 5 millió forintba kerülő zajgátló tokozat, amiről szakértői vélemények is készültek.
Az egész folyamatot az ott élő állampolgári összefogás, a Bicskei Szó közlései, majd Tóth Melinda, a terület korábbi önkormányzati képviselőjének éppen aktuális. éppen soros jegyzőnkhöz való fordulása indította el.
A Vincotech korrekt eljárása ellenére a zajártalom továbbra is panaszra ad okot a környékbeliek elmondása szerint.
Gurmai Károly ügyvezető igazgató egy augusztusi tájékoztatásában is leírta, hogy jelentős zajcsökkenést értek el, de még további intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a bántó frekvenciájú zajkibocsátást megszüntessék teljes mértékben.
A jelentős zajcsökkentés tényét a környékén elők is aláírják, korrekt a Vincotech-től, de nem elég - fejezik ki.
A Vincotech további 10 millió forintot különített el erre a célra és szakértőikkel száz százalékos megoldáson dolgoznak - rögzítette a vezető három hónappal ezelőtt (egy hosszabb ideig zajgátló tokozat nélkül működő egység kapcsán).
A megoldásra az ott élők szerint már csak azért is nagy szükség van, mert a folyamatos zaj a pihenéshez és otthonainkhoz való jogokat sértheti.
A terület új képviselője alkalmasint tud a problémáról, hiszen olvassa a Bicskei Szót, de talán érdemes lenne felkeresnie az érintetteket a megoldás meggyorsítása érdekében és valóban fellépni képviseletükben.
ia
Bózsing Éva régész tart előadást 13-án 17 órakor a református parókia megújult közösségi épületében (Kossuth tér 2.).
A régészet dimenziói - mit mond nekünk a régészet, hogyan és mit végez ma egy régész Magyarországon? - ez az előadás témája.
A belépés díjtalan!
Szegedről hozta el a Délvidék csapatkupát 14 harcosunk 24 egyesület elől!
Címkék: sport szeged felcsút kempo kornély györgy
2014.11.09. 21:00
A Felcsúti Fehér Tigrisek, a kempós harcosok klubja a csapatok kupáját hozta el Szegedről, a Délvidék Kupáról, ahol 147 induló, 24 egyesület, összesen 473 nevezés különböző számokban - ezek a paraméterek jellemezték a küzdelmet, amelynek korábbi fordulójáról természetesen a Bicskei Szó számolt be.
Ódor Lili, a csapat legjobbja nem tűr ellentmondást éppen földharcban, a Chikare curabe harmadik menetében
A Kornély György vezette klub felcsúti támogatásokból működik, a tagok között sok a bicskei. Bicske város a Bicskei Harcosokat támogatja például felszerelés várárlásával és gyerekek edzőtáboroztatásával. Négy alcsútdobozii, két felcsúti versenyző szintén küzdött Szegeden. Tizennégy gyerek indult a csapatból, az edző Kornély Gyuri.
Tonfa. Ódor Erik fegyveres formagyakorlat előtt
Együtt az Ódor család Szegeden is
A csapatból hatan kettő hét múlva Lengyelországban a sport jiu jitsu EB-n indulnak a Magyar Kempó Szövetség válogatott tagjaként hazánk képviseletében. Ódor Lili, Ódor Erik, Vigyikán Vince, Vigyikán Víta, Baljer Roxána és Baljer Kitti ott is megmutatják, mit tudnak. Olvasóink nevében kívánunk jó utat és kiváló sportsikereket!
Vigyikán VIta és Vigykán Vince
A Délvidék Kupa eredményei
Valencsik Richárd: Chikara Kurabe I.
Valencsik Csaba: Formagyakorlat II.
önvédelem II. kata III. semi III Chikara Kurabe III. Stop Semi contact III.
Vigyikán Víta:Formagyakorlat I. önvédelem I. Chikara Kurabe II.
Vigyikán Vince: Formagyakorlat III. Chikara Kurabe II. Stop semi contact I.
Ódor Erik: Formagyakorlat I. Fegyveres Formagyakorlat II. chikara kurabe II. Stop semi contact III.
Ódor Lili:Formagyakorlat I. Fegyveres formagyakorlat I. önvédelem I. Chikara Curabe II.(fiúk között!!!)
stop semi I.
Baljer Kitti:Formagyakorlat II. fegyveres formagyakorlat I. önvédelem III. chikara kurabe I. stop semi contact I.
Baljer Roxána: Formagyakorlat I. fegyveres formagyakorlat I. önvédelem II. chikara curabe I. stop semi contact I.
Baljer Márk : Stop semi contact II. chikara churabe I.
Molnár Zsombor : Stop semi contact I.
Fülöp Krisztián: Formagyakorlat I. önvédelem I.Chikara curabe I. stop semi contact III.
Tátrai Torda Szabolcs: stop semi contact: III.
Szabó Ingrid: Önvédelem I. chikara Curabe III. stop semi contact I.
Kornély Medárd:Önvédelem I.
Baljer Kitti és Baljer Roxi önvédelmeznek
Lili és Kata
Kornély György: "Mi vagyunk a legjobbak! Most nekünk van a legjobb csapatunk! Mindenkire nagyon büszke vagyok! Köszönünk minden segítséget."
Orbán Viktor látogatása a Bicskei Tanuszodában
Címkék: vélemény sportcsarnok tanuszoda bicske-szíve-park
2014.11.09. 15:56
Orbán Viktor miniszterelnök látogatása a 2009. augusztus 20-án átadott, Szántó János polgármestersége idején megépült Bicskei Tanuszodában, a bicskei családok önkéntes összefogásának köszönhetően "szalonképessé" lett, parkosított környezetében - városfejlesztési szempontból fontos pillanat lehet.
A Bicskei Tanuszoda 25 méter hosszú beltéri medencéje mellé mobilan fedett, kültéri medence megépülésében bíznak a bicskei pólósok valamint az úszni szeretők. A külső medence 33, esetleg ha elfér és belefér a keretbe 50 méter hosszú is lehet, s talán több mint négy hossz széles - de ezek csak egy lokálpatrióta reménykedő találgatásain alapulnak.
Hivatalos információnk tehát nincs a látogatásról céljáról, a megbeszélés tartalmáról, de a helyszín miatt a Bicskei Sportcsarnok megépülése is szóba kerülhetett, hiszen mindkettő esetén felhasználható lenne a társasági adó sportfejlesztési támogatása.
Bicskén kiváló úszásoktatók és vízilabdaedzők dolgoznak a város és a Bicskei Járás tehetségeinek fejlesztése érdekében. Az Oázis SC bicskei játékosai közül többen korosztályuk élvonalában pólóznak.
A Bicskei Sportcsarnok alapvető szükséglet, ahogyan a Bicskei Tanuszoda is az volt. A mostani városvezetés előtt a továbbfejlesztés menedzselésének nagy lehetősége.
Ami pedig a csarnokot illeti, Orbán Viktor politikusnak bizonyára feltűnt már az az aránytalan motívum - hogyne tűnt volna fel -, hogy míg a 12 ezres Bicske (4 általános iskola, óvodák, bölcsőde, középiskola, Bicskei TC kézilabdázói stb.) nem rendelkezik még egy árva sportcsarnokkal sem, addig az 1824 fős szomszéd községben stadion működik, sportcsarnok is van. Ami jó, és akkor lenne igazán az, ha minden magyar település csak negyedannyira ilyen jól lenne ellátva, mint szomszédunk. Például alap dolgokkal, például bevezetett víz kapcsán... De ez már másik történet.
Maradjunk abban, hogy a sportcsarnok a bicskei családok összefogásának és blogunk olvasóinak köszönhetően a városközponti sittlerakóból városközponti, városi tulajdonú, bicskei családok és városgazdák által gondozott parkkezdemény lett, ahol bizony helye van a csarnoknak és a kültéri medencének is.
ia
A hivatalos jelentés szerint a Bicskei Rendőrkapitányság járőrei a helyi vasútállomáson igazoltattak egy 23 éves férfit 2014. november 8-án 21 óra 15 perckor. Az igazoltatás során az óbarki lakos ruházatában kábítószergyanús anyagot találtak az egyenruhások. A rendőrök a növényi származékot lefoglalták, a férfit pedig a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították. Az ügyben kábítószer birtoklás vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
Tatabánya-Sárberek Otthonából indult bicskei munkahelyére, a főtéri Horgászboltba. Mint mondja, félig még aludt, amikor ezt a függőleges csatárláncot, ezt a hétköznapi "performanszt" észlelte. Nem rossz ébresztő. Az emberlánya tán azt kérdezi ilyenkor: "Mi van?" - és kikerekíti szemeit, hogy lássa: még álomkép vagy már valódi?
Fotó: Gyalog Melinda
Bicske és Óbarok között félpályán halad a forgalom.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2014. november 8-án 10 óra 40 perc körüli időben az 1-es számú főút 35. kilométerszelvényében Bicske és Óbarok között. A baleset során eddig tisztázatlan körülmények között egy Ford típusú kisteherautó és egy Suzuki típusú személygépkocsi összeütközött.
A helyszíni szemle és műszaki mentés ideje alatt a forgalom rendőri irányítás mellett félpályán halad.
Kérjük a gépkocsivezető fokozott figyelmét! - írja az FMRFK.
Dr. Mogács a politikusoknak ad tanácsokat a találó című Országos Népbutító Kampánynak ennek a részében, most család témában. A rövidfilm első percétől látható a kanapé mellett álló Durkó Zoli, aki 1:00-től játssza második, legképernyősebb jelenetét. Durkó Zoltán a Vajda János Gimnázium egykori diákja - konkrétabban osztálytársunk volt. Ő a küzdősportban is sokra vitte, biztos, hogy mind a mai napig edz. Akkor még a szintén osztálytárs Pöttömmel edzettek együtt, aki igen nagy termetű srác volt. Bár ma is edzhetnének együtt.
Már az elején ott a jó nevű Félhomály tál két személyre füstölt disznóságokkal és szürke-marha szalámival, házi kacsamájpástétommal, lila-hagyma lekvárral ....
Gemini koncert Bicskén a Korona Étterem Pizzafalóban november 22-én 20 órától. Jegy elővételben 2500 Ft, a helysínen 3000 Ft. Telefonszám: 565-565
Fejér megye közútjain fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők.
A 2014. október 2-án indított „Látni és látszani” elnevezésű kampány keretei között a rendőrök 2014. november 6-ától fokozott közúti ellenőrzést tartanak Fejér megye közútjain is. A rendőrség teljes körűen és kiemelten vizsgálja a személy-, illetve haszongépjárművek, a motorkerékpárok és kerékpárok világítását, láthatóságát, továbbá a vezetői engedélyben szereplő szemüveg és/vagy kontaktlencse viselését, illetve a tartalék szemüveg meglétét.
A kampány ideje alatt, 2014. december 12-ig a járművezetők továbbra is élhetnek az akcióhoz csatlakozott szervizekben járművük ingyenes átvizsgálásának lehetőségével, illetve az akcióhoz csatlakozott optikákban térítésmentesen ellenőriztethetik látásukat is.
A kampányban résztvevő szervizekről és optikusokról a www.latnieslatszani.hu weboldalon tájékozódhatnak.
Olvasói jelzés alapján értesült blogunk arról, hogy kedden 18 óra tájban mentők és rendőrök dolgoztak Bicske, Prohászka utcán a Csokonai Általános Iskola épülete előtt.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságtól kértünk és kaptunk tájékoztatást, miszerint a Készenléti Rendőrség járőrei 2014. november 4-én 18 óra körüli időben Bicskén a Prohászka utcában igazoltattak egy 50 éves helyi férfit, akit a mentőszolgálat munkatársai erősen ittas állapota miatt kórházba szállítottak.
Ez egy alapvetően jó hír önmagában már azért is, mert a legkevésbé sem érinti iskolásainkat.
A mentők által ellátottnak pedig felépülést kívánunk. Étel, ital, álom, szükséges e három. Negyedik a mérték.
A Bicskei TC és a Dunafém-Maroshegy SE régi-jó baráti kapcsolat alakult ki. A klub Mezővári Józsefről elnevezett sportpályáján különböző fejlesztési munkálatok miatt nem használható a pálya, ezért most vasárnap 12 órakor az ifik, 14 órától a BTC - Dunafém-Maroshegy SE felnőtt csapatai mérkőznek meg egymással.
Egy MLSZ utasítás értelmében vasárnaptól a szurkolók félliteres nem nagyobb műanyagból készült poharakat vagy fél literesnél nem nagyobb üdítős/sörös dobozokat vagy PET-palackokat vihetnek a lelátókra.
Az egyik legnagyobb magyar költő szerelmének, Gyarmati Fanninak korabeli naplója december 5-én jelenik meg. Eredetijét nemrégiben fedezték fel a hosszú életet élt Fifi közelmúltban bekövetkezett halála előtt - egy szekrénye alján. A tankönyvekben, tanulmányokban és mindenütt sokat emlegetett Fanni visszavonultan élt, kétszer nyilatkozott a sajtónak. Radnóti Miklós sírjához pedig azért nem járt ki, mert nem volt benne biztos, hogy ott valóban szerelme nyugszik. Fanni szerint úgy emlékezhetünk igazán, ha olvassuk, értjük és szeretjük a verseit Például ezt a részletet a Páris című verséből:
"A Boulevard St Michel s a Rue
Cujas sarkán egy kissé lejt a járda.
Nem hagytalak el gyönyörű
vad ifjuságom, hangod mintha tárna
visszhangzana, szivemben szól ma még.
A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék.
S balról, a park nagy fái közt
az egyik úgy sárgált az égre, mintha
előre látná már az őszt.
Szabadság, hosszucombu drága nimfa,
aranyló alkonyatba öltözött,
bujkálsz-e még a fátylas fák között?"
Ez a vers teszi, hogy nekünk Radnóti nem csak Bor, Lager Heidenau Zagubica fölött a hegyekben, nem csak Szentkirályszabadja, Abda és az ott történtek. Radnóti nekünk "Páris", ahová huszonhárom éves korunkban nagy szerencsével megérkezve és éppen ősszel, első dolgunk volt megnézni, hogyan lejt egy kissé az a bizonyos járda a Boulevard St. Michel és a Rue Cujas sarkán a költő egykori kollégiumi szállása előtt a Montparnasse-on, ahol az utcára lépve balról 1993-ban is láthatta a park (Luxembuorg kert) nagy fáit az utazó. És beülhetett a közelben egy kávéra, amit a francia nyelvből közepesre érettségizettek nyelvén kikérve és egy szál Gauloises cigarettát kérve mellé, valamint azt játszva, amit azóta is minden városban itthon és kinn, milyen lehet(ett) itt élni.
"Nem hagytalak el gyönyörű
vad ifjuságom, hangod mintha tárna
visszhangzana, szivemben szól ma még."
(És pékség tényleg van ezen utcasarok közelében, lásd google.maps - ami akkor még nem volt....)
Ez a film a XXI. század legfrissebb, igen igényes műsora.
Friss kommentek