"Legyünk nagyon-nagyon büszkék: Oláh Martin, Bakos Balázs, Murányi Imre országos második lett a Szegedi Tudományegyetem Janikovszky döntőjében! Gratulálunk!" - írja Vigyikánné Horák Andrea a Vajda Hangján. Ez a verseny Janikovszky Éva életműve előtt tisztelgett. Erre alkották a Vajdá János…

Ötödik alkalommal rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszéke az Alföldy Géza Ókortörténeti Középiskolai Versenyt, melynek első helyét az ország különböző pontjairól érkező középiskolások közül a bicskei Vajda János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai hozták…

A bicskei orvost egy páciense jelölte a díjra. Mint még januárban elmondta a halálos kórból kigyógyult beteg, a Szegeden végzett Bourgla Ossamah háziorvosnak, szakmai döntései sorozatának, felkészültségének, éles eszének   és az ő szakmai kapcsolatainak köszönheti az életét. Ezt szeretné meghálálni…

A Szegedi Tudományegyetem egy bicskei hallgatója mutatta meg az iskola felhívását, így kerülhetett a szemem elé; "Megrendülve értesültünk a párizsi terrortámadás híréről. Arra kérjük az egyetem és a város polgárait, hogy ma este 18 órakor a Párizsi körút sarkain…

  A Felcsúti Fehér Tigrisek, a kempós harcosok klubja a csapatok kupáját hozta el Szegedről, a Délvidék Kupáról, ahol 147 induló, 24 egyesület, összesen 473 nevezés különböző számokban - ezek a paraméterek jellemezték a küzdelmet, amelynek korábbi fordulójáról…

Nagybátyám, Izing József, ismertebb nevén Titi, a kamionos, nyugdíjba vonult. Amikor jellegzetes hangos mosolyával mondta: "Toncsikám, megcsináltam azt, ami Hitlernek nem sikerült: szárazföldön eljutottam Moszkváig" - ezen a szövegen felnevetve döntöttem el, hogy megengedek itt…

süti beállítások módosítása