A barki sziklák, háttérben a Gerecse 2017-ben. Fotó: Akli Bence
Néhány napja a bicskei erdőben jártam és azután a barki sziklák alatt vezető mesés szakaszt csodáltam meg. Fotóztam, megosztottam saját nevemben. De hiányzott egy Öreg-szikláról készült kép, mert ott nem voltam. Ezért egy tavalyi…
A Kisállomás és a Nagyállomás felújítása kapcsán gyakran szóba kerül manapság a két vasúti bázis a Bicskei Szó fórumain is.
Láttam (pl. egy általam műveltsége miatt nagyrabecsült, több nyelvet ismerő olvasónkat), aki a Kis állomás és a Nagy állomás nevet használja. Nem állítom, hogy hibázik, de…
Arról beszélgettünk minap a bicskei Bihari utcán autóval áthaladva, hogy mit is jelenthet a "Péró" szó. Eszembe jutott két iskolatársam, akiktől megkérdezhetem és ezt meg is ígértem útitársaimnak. Ígéret szép szó.
Az egyikük édesapja már elmondta nekem nagyon régen a házuk előtt, de bizony…
A Vajda János Gimnázium és SZKI tanulóinak idegen nyelvvizsga eredményei a 2014-2015-ös és a 2015-2016-os tanévekben.
A 2014-2015-ös tanévben 2 tanuló tette le az angol nyelvű középfokú B2 nyelvvizsgát. 5 tanuló részt vett az emelt szintű érettségi vizsgán, és az elért…
Olvasónktól, Kis Ádám docenstől kaptam ezt a több mint ötven éve készült hangfelvételeket tartalmazó térképet, ami a nyelvjárásokat hivatott vizsgálni.
Mány a legközelebbi falu, ahol a kutatók idős ott élőket szólítanak meg. 1961-ben egy nem érthető nevű utca 7-es…
Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárának bicskei kötődésű munkatársa végzi a tárlatvezetést szeptember 5-én és 6-án.
Részletek....
"Az a tény, hogy az anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkodok, írok; életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen…
Fekete Ibolya dokumentumfilmjét ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Friss kommentek