Rejtélyes alkotás készül a Vajdában

Címkék: vajda

2016.05.23. 11:36

Érettségi alatt sem áll meg az élet a Vajda Kreatív Diákcsoportnál: a Dragon of Freedom mellett a tanulók folyamatosan újabbnál újabb installációkon törik a fejüket, ezúttal pedig régi CD-kből építkeznek. Az azonban, hogy mi is készül a titokzatos CD „hálóból”, egyelőre titok. Korábban már…

Az idén novemberben életének 87. évét betöltő Karádi Imre pedagógus, középiskolai tanár, a Vajda János Gimnázium címzetes igazgatója nyitotta meg a Bicskei Napok "Ballag már a vén diák" című iskolai kiállítását.    Egy kisebb tömeg jelent meg ma 10 órakor a Nagy Károly csillagászról elnevezett…

Végre egy "dráma", ami nem dráma

Címkék: vajda

2016.05.05. 22:19

Vigyikán Villő, a Vajda János Gimnázium tanulója az OKTV döntőjén 13. lett "Dráma" kategóriában.  A Ballagáson ő vehette át a Béres Alapítvány díját.   Villő a Vajdában  töltött 5 év alatt kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájával bizonyította, hogy érdemes és méltó a rendkívül nívós, az…

A magyar oktatás mielőbbi helyrebillentését, az arról való felelős, hozzáértő gondolkodást megkövetelő bicskei lakosok csoportja érkezett a Vajda János Gimnázium elé ma reggel 8 órára. Köztük egy velem a Vajdában 89-ben végzett vén diák is eljött: "osztálytalálkozó". Megint megpróbáltunk elvarrni…

Március 30-án 8 órától 9-ig gyanús elemek több osztály- és évfolyam-találkozónak látszó csoportosulása, valamint tantestületi ülésnek és szülői munkaközösségi bálnak látszó homlokzati partija várható a bicskei Vajda János Gimnázium épülete előtt.  Aki ott lesz, azok közül mindenki egytől-egyig jót…

Villő országos döntőben

Címkék: vajda

2016.03.18. 14:50

Vigyikán Villő, a Vajda János Gimnázium tanulója bejutott az OKTV országos döntőjébe Dráma kategóriában. "Villő a legjobb 20 diák között, a korábbi fordulók eredménye alapján holtversenyben 7. -8. helyezettként vehet rész a végső megmérettetésen április 19-én. Szívből gratulálunk Villőnek ehhez a…

"térképet rajzol a penész" (József Attila)  Ezen a felvételen a Vajda János Gimnázium tanárai rámutatnak azokra a penészfoltokra, amit a tőlük megszokott kreatív módon a diákokkal együtt vettek kézbe: hát akkor legyen térkép.  Tehát itt még azt sem lehet mondani, hogy "mé' nem csinájják meg űk?!"…

"térképet rajzol a penész" (József Attila) - idézik rendkívüli finoman a költőóriást.  A képen a tanárnő is kockás ingben, aki osztályfőnökünk volt, akinél éppen József Attilából írtunk  Jó ez a kockás viselet. De nem ám grasszálni erre-arra-amarra.   A kockás esernyőhöz külön gratulálunk. 

Vajda Lipdub 

Dragon of Freedom

Címkék: vajda

2016.02.15. 22:17

A Vajda János Gimnázium kreatív csapatának alkotása a Szabadság Sárkánya - 25 méter hosszú óriás, a Sziget Fesztivál egyik látványossága.  Szerkezetének fölépítésében a szülők segítettek. 15 ezer PET-palackból épült, amit az Élő Bolygó akción is nyertes bicskei gimnazisták környezetvédelmi okokból…

Ezzel a képpel szeretnénk megköszönni minden egyes bicskei és kistérségi közreműködőnek azt a 1521 szavazatot, amellyel támogatta a Vajda János Gimnázium és Szakközépiskolát az ÉLŐ BOLYGÓNK elnevezésű környezetvédelmi akciókban. Az ezért járó 4 millió forintos, az OTP és a MOL által felajánlott…

Vajon mire készül a Vajda?

Címkék: vajda

2016.02.06. 20:50

Valamire nagyon készül a Vajda. Vajon mire? Hamarosan kiderül. Boros Péter felvétele

A 13.a szalagavató tánca

Címkék: vajda

2016.01.17. 21:05

Somos Ágnes tanárnő osztálya. A Földi Imre Sportcsarnokban, Tatabányán készült a felvétel...

A dohányzás elleni kampányban plakátokat készítenek a Vajda János Gimnázium tanulói februári határidőre. Minimum három fős csapatok dolgoznak legfeljebb osztály szinten. A plakát mérete legalább A3 lap kell legyen, lehet színes, lehet grafika, kollázs, bármilyen ötletes megoldás a kiírás szerint. A…

A bicskei gimnázium 4 millió forintot nyert a párizsi klímacsúcs idején megrendezett versenyen. Ez a siker nem jöhetett volna létre, ha Bicske és Bicske környékének lakossága a leírt módon nem regisztrál az Élő Bolygónk oldalán.   - Köszönet Bicskének! - mondták a bicskei…

A Vajda János Gimnázium és SZKI tanulóinak idegen nyelvvizsga eredményei a 2014-2015-ös és a 2015-2016-os tanévekben.  A 2014-2015-ös tanévben 2 tanuló tette le az angol nyelvű középfokú B2 nyelvvizsgát. 5 tanuló részt vett az emelt szintű érettségi vizsgán, és az elért…

Szóljon az ének az ünnepekért

Címkék: vajda karácsony

2015.12.22. 18:08

A Vajda Hangja oldalon olvasható a díjat nyert tanuló sikere Vilinovszki Irén tanárnő szavai szerint: Vigyikán Villő több versével nyertes lett a Katona József Könyvtár, a Europe Direct Információs Hálózat, a Szegedi Egyetem Germán Filológiai Intézete és a British Council…

Tényleg nem nagy dolog, csak egy regisztráció és segíthetünk rekordot állítani a Vajda János Gimnázium iskolaközösségének.  Tegye meg ezt a laza kis regit, aki már elment az épület előtt életében legalább egyszer, de aki visszafelé is a Gimi előtt jött legalább egyszer, ő…

 

     

Szeretném, ha minden volt VAJDÁS, legalább a tanárainkra vonatkozó részt elolvasná! Kiemelem!Ezt most ki kell írnom magamból. Van akinek nem fog tetszeni, tanulságként szánom.... Nem gondolkodhatunk mindenről egyformán.Soha többet nem fordulhat elő, hogy egy iskola élére a…

Valószínűleg nincs még egy film, ami ennyire jó hírét vitte volna Bicskének. Most úgy került a szemem elé, hogy valaki megosztotta ezzel a szöveggel: most lenne szükség igazán összefogásra. Igen, tudom miről beszél, tudom miből kell kimászni... De legalábbis nagyjából van…

süti beállítások módosítása