Fotó: Séri Timi
Közösségük tizenötezer darab (környezetvédő megfontolásból is) összegyűjtött PET-palackból építette meg a bicskei középiskola totemállatát a gimipályán - dacolva az időjárással....
Ott fémvázra került ezermester szülők segédletével és szent…
A Fejér Megyei Diáknapok – 2015 Honismeret kategóriájában a tizenhét éves Palusek Fanny, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulója hozta el az ezüstérmet Az oskolaháztól a Csokonaiig című munkájával. Fő forrása Jakab István László Bicske története…
A Nagy Károly Városi Könyvtárban nagy érdeklődés mellett megtartott író-olvasó találkozó volt a tegnapi a Magvető Kiadó igazgatójával, Nyáry Krisztiánnal.
Az Így szerettek ők és az Így szerettek ők 2. című két nagy sikerű mű az írók és költők szerelmi…
A Magyar Vöröskereszt bicskei szervezetének vezetője köszönetet mond a Vajda János Gimnázium tanárainak és diákjainak, akik a középiskolai véradást lelkes munkájukkal mindenben segítették.
Huszonhárman adtak vért összesen - tanárok és diákok közösen -, ebből…
A Budapesten élő Kiss Csaba Óbarok községben nevelkedett és volt ereje ahhoz, hogy a bicskei Vajda János Gimnázium elvégzése után egy teológus és egy informatikus diplomát szerezzen. A május 17-én 13 órától a fővárosi Clark Ádám téren a "0 km"-nél kezdődő II. Rehab…
Repülj madár repüljMenaságra repüljÉdes galambomnakGyenge vállára ülj!
Repülj madár repüljMenaságra repüljÉdes galambomnakGyenge vállára ülj!Vidd el madár vidd elLevelemet vidd elApámnak s anyámnakJegybéli mátkámnak.Jussak eszede mikor a kezedbe...Kenyér kerül, s…
Ha Bicskén valaki átkel az apostolok lován a hivatalosan Ónadi parknak nevezett gimi-posta közön, akkor a Fáy utca felőli végen láthatja a műanyag palackokból aprólékossággal készült virágládácskák flottaszerű konstellációját.
Mindez a maga keresetlen és véletlen…
Visszaadta lelkét Teremtőjének Krizsovánszky Szidónia színművész, aki közel félévszázada a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja volt.
Krizsovánszky Szidónia lánya egészen a közelmúltig a Vajda János Gimnázium tanára, egykor a Bicskei Élet című…
Dr. Mogács a politikusoknak ad tanácsokat a találó című Országos Népbutító Kampánynak ennek a részében, most család témában. A rövidfilm első percétől látható a kanapé mellett álló Durkó Zoli, aki 1:00-től játssza második, legképernyősebb jelenetét. Durkó Zoltán a…
Karádi Imre magyar-történelem szakos középiskolai tanár 1956 szeptembere és 1990 novembere között vezette a bicskei Vajda János Gimnáziumot. Október 22-én Budapesten az ELTE ÁJTK épületében 60 éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységének elismeréseképpen vehette át Dr. Dezső Tamás dékántól a…
Csákvár polgármestere lett Illés Szabolcs (FIDESZ-KDNP) a Vajda János Gimnázium egykori tanára, a KLIK Bicskei Tankerületének vezetője. Utóbbi helyen szintén vezetőváltás várható.
Csákvár települési választás eredményei
Szavazóköri eredmények
Polgármester…
A tízmillió házmester országában nem azzal kellene foglalkozni, hogy miért hangos egy szabadtéri rendezvény. A Nagy Károly téri lakos inkább örüljön, ha a zene miatt nem tud évente párszor aludni: máshol, az elnéptelenedett falvakban az emberek összetennék a két kezüket, ha…
Bárányos Edit, a Magyar Köztársaság és Szeged város ösztöndíjasa a Vajda János Gimnázium két tanárát is kiemeli.
Részletek....
Bárányos Edit, a Magyar Köztársaság ösztöndíjasa és Szeged város ösztöndíjasa.
KEDVES JOCÓ!
1.ső strófa
De szeretnék gazdag lenni,Egyszer libasültet enni,Jó ruhába járni kelni,S öt forintér kuglert venni.
2. strófa
Mig a cukrot szopogatnám,Új ruhámat mutogatnám,Dicsekednék fűnek fának,Mi jó dolga van Attilának.
1916-1918 (?)
De bizony milyen…
Rábukkantunk egy már hároméves interjúra, amiben Mátyus Péter vegyészmérnök kutatót kérdezik munkásságáról. Mátyus Péter a Vajda János Gimnáziumban érettségizett Bicskén.
Iskolánk, a Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola a Europe Direct „4 FOR EUROPE” versenyén az országos döntőbe, a legjobb 10 csapat közé került. A végső megmérettetésre egy ír nemzeti nappal készülünk, és mi úgy döntöttünk, megosztjuk Veletek ezt az…
Birinyi Marcsi szervező kísérő levele szerint a tervezett Adventi vásár plakátja elkészült, a legutóbbi vásár résztvevői közül feljegyezte, de akik ide is jönnének, a Vajda udvarára és tornatermébe vásározni, mindenki jelezze részvételi szándékát - a biztonság…
A Vajda János Gimnázium tanulói az október 21-én megtartott diák önkormányzati DÖK-nap keretében, önkéntes munkával felújították a középiskola 10 tantermét. A legszebb-legjobb tanterem részletet ábrázoló fotóra szavazhatunk is a gimi Fb-oldalán. Közben meg…
Ma délután, a váli temetőben elhangzott szavak, melyekkel a Vajda János Gimnázium tantestülete vett végső búcsút Körmendi Gyula tanár úrtól.
"Kedves Gyuszi, összetörten és tanácstalanul állunk a hír előtt, hogy elmentél. „Látjátok feleim, egyszerre…
A Vajda János Gimnázium és Szakközépiskolában bő négy évtizedet tanító Körmendi Gyula 1944 áprilisában született Válban, egy nagy család legkisebb tagjaként. Türelemmel és a tőle megszokott erővel, tartással viselt betegségben hunyt el. A Bicskei Szó olvasói,…
Szeptemberi dátummal emlékeznek meg Bicske civilek kezdeményezésére létrejött összefogásról.
Részletek....
Alkotói büszkék voltak a Bicskedély Bicske Day Sárkányára a Sziget Fesztiválköztársaság 2013 területén. Kilenc vajdás és két tanár sátorozott mellette a Szigeten végig, a diákok és tanárok az angol nyelven válaszoltak több ezer érdeklődő kérdésére. A nagy…
Kedves Szerkesztők, A sziget képei között mazsolázva örömmel fedeztem fel a „sárkányunkat” gondoltam megosztom : Üdvözlettel:Benadett
Friss kommentek