A pártok érdekében mozgatott pénzek alig húsz százaléka jelenik meg a könyvelésben  becsli Juhász Gábor újságíró, aki hosszú évek óta foglalkozik a pártfok finanszírozásának visszásságaival. 
A pénzhordás módszerei egyébként igen változatosak, időnként a bőrönd is előfordul, de a kamuszámlák gyártása, a párt kampányköltségeinek részleges átvállalása, árengedmények adása sokkal gyakoribb. Visszatérő trükk, hogy közbeiktatnak egy alapítványt, ez gyűjti a pénzt, majd átutalja a pártnak, s ezzel az igazi adományozók háttérben maradhatnak.
Juhász Gábor szerint a legtöbb nagy cég igyekszik minden politikai táborral jóban lenni, megtalálják a módját, hogy ha az egyik oldalt  támogatják, jusson valamennyi a másiknak is. Van persze sok olyan cég, amelyik dupla vagy semmit játszik, de ezek tulajdonosai többé-kevésbé nyíltan elkötelezik magukat valamelyik párt mellett, mondjuk belépnek annak vállalkozói tagozatába, esetleg politikai pályára lépnek, párttisztséget, képviselőjelöltséget vállalnak, pártsajtót támogatnak. Az átlátható pártfinanszírozás a politikai erőknek is jó lenne, ám ehhez első lépésként emelni kellene az  évi 2,5 milliárd forintos  párttámogatási keretet...

- A választási törvény módosítása, a jól elkülöníthető kampányszámla bevezetése nem most került napirendre, ám a módosítást még most sem sikerült megszavazniuk honatyáinknak. Kinek jó ez az állapot?

- Senkinek sem. Rövid távon egyik-másik pártnak ugyan kedvezhet a rendezetlenség  mindig éppen annak, amelyik jobban meg tudja tömni a kasszát így, s ezzel előnyt szerezhet , hosszabb távon azonban senkinek sem jó. Egyrészt négy-öt választás átlagában kiegyenlítődnek az előnyök-hátrányok, másrészt a kampányfinanszírozás mai rendszerével az egész politikai elit lejáratja magát. A pénzhordás módszerei egyébként igen változatosak, időnként a bőrönd is előfordul, de a kamuszámlák gyártása, a párt kampányköltségeinek részleges átvállalása, árengedmények adása gyakoribb. Visszatérő trükk, hogy közbeiktatnak egy alapítványt, ez gyűjti a pénzt, majd átutalja a pártnak, s ezzel az igazi adományozók-támogatók háttérben maradhatnak.

- Választási győzelem esetén elvileg működik a 70-30 arány, a nyertes párthoz közeli cégek kapják a megrendelések 70 százalékát. Vajon a kampány illegális finanszírozása esetében is működhet hasonló mechanizmus?

- Ez az arány ismert városi legenda, ahogy az is, hogy a nagy cégek ilyen arányban osztják el a pénzt a politikai oldalak között. Annyi alapja mindenesetre van, hogy a mamutvállalatok  kevés kivételtől eltekintve  nem kötelezik el magukat egyik vagy másik politikai oldal mellett. Különösen nem a multik. Éppen ezért megtalálják a módját, hogy ha az egyik tábort támogatják, jusson valamennyi a másiknak is. Van persze sok olyan cég, amelyik dupla vagy semmit játszik, de ezek tulajdonosai többé-kevésbé nyíltan elkötelezik magukat valamelyik párt mellett, mondjuk belépnek annak vállalkozói tagozatába, esetleg politikai pályára lépnek, párttisztséget, képviselőjelöltséget vállalnak, pártsajtót támogatnak.

- Egy-egy kampány alatt simán le lehet követni, melyik párt illetve képviselő milyen nagyságrendű pénzeket locsolt bele a harcba, ha összesítjük, hány plakáton, szórólapon, kiadványban szerepelnek. Amikor azonban az újságírók megpróbálják ezzel szembesíteni őket, kijelentik, hogy kijöttek a legálisan rendelkezésre álló pénzből. Nyilvánvalónak tűnik a turpisság, ám mégsem történik semmi.

- Amíg ilyen gyengék az Állami Számvevőszék jogosítványai, addig a pártemberek csak mosolyognak az ilyen összesítéseken, cikkeken, tanulmányokon. Az adóhivatal  időnként a számvevőszékkel együtt  minden más társadalmi szervezet, cég vagy éppen magánszemély pénzügyeit ellenőrzi, csak úgy bemondásra nem fogadnak el mérlegeket, adóbevallásokat. A pártok senki máshoz nem foghatóan kivételezett helyzetben vannak. Valóban ma senki sem ellenőrzi gazdálkodásukat, csak akkor buknak le, ha könyvelési hibát vétenek, s akkor sem éri őket komoly hátrány. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a társadalom tehetetlen lenne. Az adó- és elszámolásmentes parlamenti képviselői költségtérítésekről is számtalan leleplező cikk jelent meg korábban. Mi is közöltünk évekkel ezelőtt a HVG-ben írást például arról, hogy még a települések Budapesttől való távolságát is meghamisítják egyes törvényhozók, hogy több pénzhez jussanak. Sokáig semmi sem történt, de a folyamatos nyomást látva idén februártól bevezették a költségtérítés 18 százalékos adóját. Ez néhány éve még elég lehetett volna, ma  a mindennapos megszorítások idején  azonban már kevésnek bizonyult, jön is a népszavazás a költségtérítés sorsáról, hacsak addig a képviselők el nem törlik a csak nekik szóló előnyöket. A módszeres szembesítés, tudatosítás tehát nem eredménytelen. Legfeljebb lassú.

- Nem egy tényfeltáró újságíró látja úgy, hogy a jelenlegi bírósági gyakorlat nagyon nem kedvez az igazi tényfeltárásnak. Ha nincs papír a kezében arról, hogy a visszaosztás miatt lett mondjuk egymilliárddal drágább egy állami vagy önkormányzati beruházás, akkor a pert elveszti az újságíró...

- Az önmagában helyes, hogy egy cikk állításainak megalapozottnak kell lenniük, ami persze nem azonos a bíró előtti bizonyíthatósággal. Gyakori eset, hogy a pereskedők arra játszanak, hogy az újságíró nem fedi fel informátorát vagy az nem kíván tanúskodni. Ráadásul tény, a magyar jogrend és a bírósági gyakorlat nem pártolja a tényfeltárást még a nyilvánvaló közügyekben sem. Ma mindennapos, hogy lényegtelen apróság miatt elmarasztalják az újságírót, még akkor is, ha nyilvánvalóan jóhiszemű volt, ráadásul egyre többen kapnak rá arra, hogy kártérítési követeléssel, sőt büntetőeljárással (rágalmazás, üzleti titok megsértése, személyes adatokkal való visszaélés ) fenyegessék az újságírókat. Az pedig nem egyszerűen elszomorító, hanem már-már alkotmányossági aggályokat vet fel, hogy a bírák milyen szigorral lépnek fel az újságírók ellen közügyek firtatása kapcsán, sokszor a sajtó szakmai szabályaira hivatkozva, azt saját szájízük szerint értelmezve. Olyan bírák egyébként, akik esetében gyakorlatilag semmiféle következménye sincs annak, ha valamely ügyben teljesen megalapozatlan ítéletet hoznak, még akkor sem, ha a felsőbb bíróságok állapítják ezt meg, megsemmisítve a hibás döntést. Annak ellenére így van ez, hogy az utóbbiak gyakran olyan jelzőkkel illetik a törölt alsóbb fokú ítéleteket, amelyekért egy újságíró börtönbüntetést kapna.

- Becslésed szerint milyen a pártköltéseken belül a legális és az illegális pénzek aránya?

- Nehéz megítélni. Amikor a Pénzképviselet című könyvemhez először gyűjtöttem adatokat, akkor egy pártpénz-ember az mondta, csak annyit folyatnak át a pártkasszán, amennyi mindenképpen kell. Kell, mert az alkalmazottaknak fizetés jár, a villanyszámlát se dobhatják a kukába és így tovább. A kilencvenes évek közepén úgy tűnt, a pártok érdekében mozgatott pénz mintegy harmada megjelenik a mérlegekben. A helyzet azóta romlott, a mostani becslésem inkább 20 százalék, választási évekre még ennél is kevesebb. Vagyis egyre nő az illegális forintok aránya.

-  Miként lesz egy párton belül valakinek a pénzszerzés a feladata?

-  Kisebb pártokban általában akad önként jelentkező ember e feladatra, akit aztán megtesznek mondjuk gazdasági igazgatónak. A nagyobbaknál ez a feladat a pártelnök vagy a pártvezetés valamelyik bizalmasáé. Pénzgyűjtés közben nyilván csurran-csöppen a közreműködőknek is, ám parlamenti pártok esetében nem nagyon mernek leszedni a pártnak szánt összegből. Más kérdés, hogy a pénzgyűjtésnek vannak költségei, a hordókat is ki kell fizetni, s utóbb a pénzadományozók egy részét is. Győztes párt esetében ez megy esetleg állami megrendelésekhez való juttatással. Az átlátható pártfinanszírozás a politikai erőknek is jó lenne, ám ehhez első lépésként emelni kellene az évi 2,5 milliárdos párttámogatási keretet  ami a pártalapítványok pénzével együtt sem több 4 milliárdnál , mert a pártok nem képesek magukat eltartani, kevés a tagdíj, alig van nyílt adományozó.

- A rövidebb kampányidőszak, a megjelenések számainak limitálása lehetne-e arra megoldás, hogy a kampány ne legyen ilyen drága?

- A rövidebb kampány segíthetne, de megoldást nem jelentene. Minden párt győzelemre tör, s ha van pénze, akkor megtalálja a módját, hogy elköltse azt a választási siker érdekében kampányon kívül is. Például még a kortesidőszak kezdete előtt hatalmas irodahálózatot épít ki, szatellit-szervezeteket támogatva újságokat, propagandakiadványokat jelentet meg. De már az is nagy eredmény lenne, ha a kampánypénzek többsége ellenőrizhetővé válna.

Házi Péter (fmh.hu)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.