Mint minden évben, hagyományosan megrendezik a Sportbál. Nem is akármilyen sportbál! Annyian támogatták jegyükkel a bált, amennyien még sosem. Én is köztük voltam. Az elején - talán - érezhető…

A baleset azért következett be, mert szabálytalan előzés során az egyik autó bevágott a másik elé, ettől a belső sávban közlekedő sofőr megijedhetett, vészfékezett, aminek következtében az…

A két férfi autóját az Enyingen járőröző rendőrök azért állították meg, mert a sofőr telefonált. Az intézkedés közben a férfi a feljelentést készítő rendőrre…

Még keresi a rendőrség azt a három ismeretlen férfit, akik március 4-én este 19 óra 50 perc körüli időben Bicskén a Szent István úton lévő házában kiraboltak egy 70 éves asszonyt. A…

Nézzük a két gárda elmúlt évekbeli meccseit... 2006 tavaszán még a kiesés ellen harcolt a két csapat és akkor a tavaszi zárómérkőzésen Nitti, Szentjobbi, Vanicsek és Varga góljaival…

2009. március 6-án 18 órakor mindenkit szeretettel várnak a Batthyány-kastély konferencia termébe Izing Róbert és Janzsó Viktor Tibet, a száműzött ország című magyar dokumentumfilm…

Május elején, a 28. Bicskei Napok keretében lép fel a Petőfi Művelődési Központban a Dumaszínház. Márciusban és áprilisban, havonta 4-4 db tiszteletjegyet sorsolunk ki a Hírlevélre feliratkozók…

Négy darab magyar szó

2009.03.02. 18:35

Kelemen András országgyűlési képviselővel készült hatalmas terjedelmű és csekély hírértékű interjú mellékmondatáról olvasói levélben mondom el véleményem, mert…

A csokonaialtisk.hu címen található weboldalt az iskola tanárai készítik. Megtalálható rajta az intézmény részletes története, a különféle oktatással kapcsolatos tudnivalók, az…

süti beállítások módosítása