Viola gyógyszerész végezettsége után, felnőtt fejjel végezte el az óvónőképzőt, majd pályát módosítva, dolgozott a Kakas, majd az 1-es Óvodában. Nyugdíjba vonulásáig, 2005-ig, a Szivárvány óvoda gyermekeit óvta, nevelte, kollégái szerint is kimagasló szinten. Munkájában, családi életében maximalista és alapos volt. Mindezt szeretettel, teljes odaadással tette.
2010-ben derült ki, hogy megtámadta a halálos kor. Ő, és családja mindent elkövetett a gyógyulás érdekében. Viola ebben is maximalista volt. Az utolsó percig harcolt küzdött. Férje, fia, barátai ismerősei aggódva kisérték figyelemmel másféléves küzdelmét. Bizton hittek abban, hogy erős jellemével, kitartásával felülkerekedik a betegségen. Sajnos a kor győzött. Viola július 5-én, hosszú szenvedés után, örökre eltávozott közülünk.
Családja döntése alapján hamvait nem temetik el. A bicskeiektől pedig azt kérik, akik ismerték, szerették, őrizzék meg emlékezetükben.
Nyugodjék Békében!
bktvweb - Dancsi
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek