Több mint másfél ezer kilogramm ruhát, s közel 400 adag élelmet osztott ki a Hit Gyülekezet Karitatív Szolgálata, a Hites Adakozók Hálózata (HAH) a város lakóinak hóesésben, ma a Kossuth téren, akiket a Bicskei Polgárőrség önkéntesei biztosítottak.  Volt aki holnapra, az utánra vitt élelmet családtagjainak. A ruhákat zsákszámra vitték olyan emberek, akik már a téli hideg ellen nem tudnak megfelelően ruházkodni - mondta el lapunknak Maczkó Balázs, főszervező. A harmincegy aktivistáknak ezúttal is köszönjük segítségüket, adakozásukat. A téli hidegben egyébként nem csak Bicskén, hanem az ország legkülönbözőbb pontjain adakozik ez a kiváló, keresztényekből álló csapat, nap mint nap, településünkön sem az első adományosztásuk ez. 

A Hit Gyülekezetének jószolgálati kommandójának szakácsai gazdag gulyáslevest főztek, a gulyáságyút Bicske főterére vontatták.

Sátort is építettek, melybe asztalokat helyeztek, amik először a ruhaosztás kellékei voltak, később ott étkezett az ötven-hatvan bicskei vendégük, mert a sátorba székeket is szállított a HAH.       

 

(Ha nem töltődne be a diavetítés, kattints IDE!)

 

Bogyó is megérkezett a helyszínre, egyik kezében a partvisnyél támaszbot helyett, másikban éthordó.

- Hol kaptad az éthordót, Bogyó?

- Mancika néni adta a Kistószeg elején, azt mondta vigyek magammal eleget és egyem meg, aztán vigyem vissza neki. 

- Rendes tőle. 

- Nagyon rendes Mancika néni. 

- Jó lenne neked egy rendes támaszbot?

- Jó bizony. Nincs botom, ezért kell használnom, de ennek is örülök.

- Most hová mégy? 

- Most bemegyek a melegedőbe az Ady Endre utcába, mert nekem ruha nem kell. Utána, mikor már lehet enni, kijövök és eszek.

- Milyen a szállásod a menekülttáborban?

- Hát az nagyon jó. Mélyen alszok éjjel melegben. Melegben! Kettő pokrócom van. Kettő. Bementem tegnap háromra, minden elmagyaráztak nekem rendesen, bementem a szobába, ahol két ágy van. Az ajtóra ki van írva: Bejárat.

- Mit magyaráztak el rendesen?  

- Hogy mi hol van, merre van a fürdő. Merre van a vécé. Jót fürödtem, meleg víz folyt a csapból, ehhez én nem vagyok hozzászokva.

- Dankó utcában még mindig be van törve az ablakod?

- Be. Amióta betörték. Ott aztán csont-hideg van. Már megfagytam volna. Kályha sincsen. Nagyon jó, hogy a családsegítősök ezt elintézték. 

-Jó lenne neked egy támaszbot?

- Hát az nagyon jó lenne. Igen. Jó lenne.

Ha kedves Olvasóink közül valakinek van egy nélkülözhető támaszbotja, örömmel juttatjuk el Bogyónak, nehézkes járását ezzel is könnyebbé téve.      

 

Fotóriport: Izing Máté

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása