A 8119-es számú úton közlekedési balesett történt, jelenleg tart a helyszíni szemle és a műszaki mentés. Az elsődleges információk alapján két fő sérült meg, őket az OMSZ munkatársai a Tatabányai Kórházba szállították. A helyszíni szemle során teljes útzár alkalmazására került sor a Csákvár és Oroszlány közötti útszakaszon.
Az teljes útzár 12.00 órakor félpályásra módosult, rendőri irányítás mellett megindult a forgalom.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés 12.50 órakor befejeződött a balesett helyszínén.

Az elsődleges megállapítások szerint a 8119-es számú úton Kőhányás irányából Oroszlány felé közlekedett Suzuki típusú gépkocsi vezetője nem az út és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét és haladása közben kisodródott.
A vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkocsi vezetője észlelte a Suzuki megcsúszását és megkisérelte elkerülni az ütközést, de ezt csak részben tudta megvalósítani, így a járműszerelvény hátsórészének ütközőtt a sodrodó autó.
A baleset kapcsán a Suzukiban utazó két utas sérült meg, az egyik súlyos, a másik pedig súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A Bicskei Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya büntetőeljárás keretén belül vizsgálja a közlekedési baleset körülményeit.

baleset_kohanyaspuszta1.jpg

Fotó: Katasztrófavédelem/ www.feol.hu  

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása